Új Dunántúli Napló, 1992. szeptember (3. évfolyam, 241-270. szám)

1992-09-22 / 262. szám

1992. szeptember 22., kedd üj Dunántúli napló 5 A második otthon Az idén nagyobb számban felvett első éves egyetemisták, főiskolások hadát a kollégiu­mok is megérezték. Bár Pécsett elég sok diákotthon van a messzebbről jött fiatalok ré­szére, sokan mégsem találnak helyet bennük ez évre. A Janus Pannonius Tudo­mányegyetem kollégiumaiba a tanév elején 2200 diák jelent­kezett az 1525 helyre. A fel­lebbezések után még sokaknak sikerült bekerülnie, ám így is 620 egyetemistát el kellett uta­sítaniuk a kollégiumok igazga­tóinak. Akik bekerültek, egye­lőre havi 600 forintért megle­hetősen kényelmes elhelyezést kaptak, többnyire 2-4 ágyas szobákban. A 345 férőhelyes Szántó Kovács János úti kollé­giumban a zömmel bölcsész és TTK-s hallgatók 3 ágyas szo­bákban laknak. A jelentkezők száma az idei évben tetőzött, ezért több mint 200 diákot kel­lett elutasítaniuk. A Jakabhegyi úton 592-en találtak szállást, bár még nem mindenki költö­zött be. Mivel ez az épület IMS szerkezetű, jövőre felújítják. Bár a kollégiumban emiatt mintegy száz hellyel kevesebb lesz, mégsem kerül utcára senki, mivel az egyetem a Damjanich úti épületben alakít ki helyeket. A JPTE-n tanuló házas fiata­lok a Konzum Áruházzal szemben lévő „kis Szalay” kol­légiumban kapnak elhelyezést. Jelenleg 75 diák lakik ott, többnyire 2 ágyas szobákban. Az épület csendesebb oldalán egy elkülönített szárnyban hat szoba áll a házaspárok rendel­kezésére, akik, ha úgy hozza a sors, akár gyerekkel is beköl­tözhetnek. A Pécsi Orvostudományi Egyetem „A” épülete ebben a tanévben 240 hallgatónak ad szállást, körülbelül 50-et kellett elutasítani. A 2-3 ágyas szo­bákban házasok nem laknak, nekik az udvarban álló kétlaká­sos kis házat bocsátják rendel­kezésre. Az összkomfortos garzonokban jelenleg is laknak hallgatók. Hogy meddig, azt a szerződés köti meg, de különö­sebb megszabás nincsen. A „B” épület 400 helyén egész­ségügyi főiskolások, műtős­fiúk, orvostanhallgatók osztoz­nak. Mivel a szobák mind két­ágyasak, házaspárok is élhet­nek itt egyetemi éveik alatt. Egészen más az élet a közép- iskolás diákotthonokban. Az épület adottságai.miatt talán a leghátrányosabb helyzetben a Radnóti Miklós lánykollégium van. A közgazdasági, kereske­delmi szakközépiskolák és a gyors- és gépíró iskola igényeit ugyan ki tudják elégíteni, de a 150 diák 14-24 személyes háló­termekben lakik. A kollégium vezetése próbálkozik a változ­tatással: tanulótermekből is alakítottak ki szobákat, ezek 6-10 ágyasak. A legtöbben a Nevelési Központ kollégiumá­ban laknak, 312-en. Itt már kel­lett elutasítani tanulókat, akik nagyrésze így bejáró lesz. Ezen a diákszálláson az Apáczai Gimnázium, a kereskedelmi szakközépiskola, az 500-as és az 508-as ipari szakmunkás- képző iskolák tanulói élnek. A szobák hatágyasak. Szórako­zási lehetőségnek nincsenek hí­ján a kollégisták, mivel a szemben lévő művelődési ház minden igényt kielégít. És hogy mi lesz azokkal a diákokkal (főként egyetemis­tákkal, főiskolásokkal), akik még a fellebbezés után sem kaptak szállást kollégiumban? Számukra az újságböngészés és jó esetben 6-8000 forintért kivehető külvárosi albérlet ma­rad. P.V. A JPTE Jakabhegyi úti kollégiumában háromágyas szobákban laknak a hallgatók Fotó: Läufer László Börzefal a könyvesboltban Sokba kerülnek az egyetemi jegyzetek Elektrotechnika, felsőfokon Szakkiállítás az Iparosházban Ulmi diákok Pécsett . A pécsi Kereskedelmi és Ide­genforgalmi Középiskola meg­hívására e héten német diákok vendégeskednek városunkban. Sas Gábor, az iskola igazgatója elmondta, hogy az idegenfor­galmi szakon tanuló gyerekek többsége a német nyelvet vá­lasztotta. Olyan testvérintéz­ményt kerestek, amellyel hosz- szabbtávú együttműködést ala­kíthatnának ki: a nyelvgyakor­lásra és a nyári szakmai gyakor- latosok „cserefoglalkoztatá­sára” is lehetőség nyílhatna. így vették fel a közelmúltban a kap­csolatot több német iskolával. A héten 33 ulmi kereskedelmi és idegenforgalmi középiskolás diák és 3 kísérő pedagógus is­merkedik pécsi vendéglátóik­kal. A német diákok az iskola ta­nulóinak családjainál szálltak meg. Ez nagyszerű lehetőség a nyelvgyakorlásra. A pécsi ke- reskedelmisták októberben utaznak Ulmba. Megyei lapok újságíróit fogadta az államtitkár A Népjóléti Minisztérium nemrég kinevezett politikai ál­lamtitkára, dr. Pusztai Erzsébet bemutatkozó találkozóra hívta a megyei lapok egészségügyi té­mákkal foglalkozó újságíróit. A beszélgetésen válaszolt az új­ságírók kérdéseire, valamint ismertette a közeljövőben par­lamenti vitára kerülő magzat­életvédelmi törvény tervezetét. Az utóbbi évek egyik leg- brutálisabb gyilkosságának, a múlt év augusztus 21-én Ke- szüben elkövetett emberölés ügyének tárgyalását kezdte meg hétfőn délelőtt Pécsett a Baranya Megyei Bíróságon dr. Györegy Ernő tanácsa. A tárgyalóterem előtt rendőri biztosítás mellett várták a vád­lottak, hozzátartozóik, valamint az áldozat, a 65 éves korában meggyilkolt Lőrinc János isme­rősei, hogy a törvény emberei elfoglalják a helyüket. A pécsi lakhelyű elsőrendű vádlott, a bűntény elkövetése óta előzetes letartóztatásban lévő Nagy Julianna bilinccsel kezén, ideges tekintettel pász­tázta az arcokat. Karnyújtás­nyira tőle (egy rokon ölében) két éves kisfia integetett, gya­korolta az első szavakat. Odébb egy fiatalkorú Az egyetemi jegyzetek, mint az utóbbi években mindig, idén is lassan készülnek el, bár érte­süléseink szerint október else­jére, hacsak nem jön közbe va­lami váratlan, kiszámíthatatlan akadály, megérkezik Pécsre va­lamennyi. Még azok is, amiket már csaknem két éve rendeltek meg. Az idei jegyzetek feltehe­tően igen jó minőségűek lehet­nek, hiszen áruk a korábbi évek néhány forintjával szemben át­lag 3-500 Ft körül mozog, de akad köztük jóval drágább, 1500 Ft-os is. (ugyancsak bilincsben lévő), erős testalkatú fiatalember a könnyeit törölgette. Mint meg­tudtam, ő K. J, a másodrendű vádlott, aki vélhetően tevéke­nyen részt vett a kegyetlen cse­lekedetben. Mellette Kolompár Ferencné, a harmadrendű vád­lott. Az idősebb, felkontyolt hajú asszony, látszólag szenvte­len arccal várta a fejleménye­ket. Csinosan felöltöztek vala­mennyien, a negyedrendű vád­lott, Sz. D. J. elegáns zakóban, összekulcsolt kézzel üldögélt. A tárgyalás kezdetén dr. He­gedűs Sándor főügyészségi ta­nácsos. ismertette a vádat, fel­idézve a történetet. Hogy ki volt a gyilkossággal párosult rablás (30 ezer forintot és mintegy 50 ezer forint értékű ékszert zsák­mányoltak) „levezénylője”, az egyelőre tisztázatlan, ismert vi­szont, hogy 21-én Pécsről kik A bölcsészettudományi - és természettudományi kar tan­könyvei a Szöveg Bt. által mű­ködtetett két könyvesboltban kaphatók Pécsett: az egyetemen található Szövegboltban, és a Mátyás király utca és Jókai utca sarkán, az Egyetemi Könyves­boltban. A két bolt több szempontból is különbözik a többi könyves­bolttól: szinte valamennyi, Ma­gyarországon számító irodalmi, filozófiai, művészet- és társada­lomelméleti folyóirat kapható itt rendszeresen. Az olykor-oly­indultak együtt Keszübe. Főképpen az kérdéses, hogy Nagy Juliannán, Kolompámén és annak fián (K. J-n) kívül közvetlenül jelen volt-e Sz. D. J. a gyilkosságnál. A rendőrségi vizsgálat ennek el­lentmondani látszik, az első­rendű vádlott azonban határo­zottan állítja ezt, Sz. D. J-t ér­telmi szerzőként és egyik elkö­vetőként tüntetve fel. Amíg azonban Nagy Julian­nának megeredt volna a nyelve, addig jó néhány perc eltelt. Még a „hol született, mi a neve, mit dolgozott, hány gyereke van?” kérdésekre is „nem tudom”-mal válaszolt. A szünetben szidta a törvény képviselőit, sőt még e sorok írójába is belekötött. „Tűnjön innen az újságíró, ne­kirontok” - harsogta a folyosón. Később azzal'a verzióval állt elő, hogy a bűncselekményben kor másutt is megtalálható Je­lenkoron, Holmin és a Magyar Naplón kívül itt megvásárolható az Aetas, az Existentia, a Heli­kon, az Életünk, a Liget, a Kagylókürt, a Műhely, a Nap­pali Ház, az Orpheus, a Pom­peji, a Thalassa, a Tér és Társa­dalom, a Színház, a Vigyázó, vagy a határainkon kívüli ma­gyar kiadóktól a Kalligram Po­zsonyból, a Létünk Szabadká­ról. Igyekeznek kerülni a lektűrt, és csak színvonalas irodalmat árulni, igényes szakkönyveket beszerezni. Kaphatók a pécsi vagy Pécsről elszármazott szer­zők művei, például Csorba Győző valamennyi munkája. Érdekes kezdeményezés, hogy folyamatosan fölvásárolják a budapesti nagyobb könyvtárak fiókkönyvtárainak felszámolá­sából adódó rendkívül olcsó könyveket, amelyeket aztán az eredeti, igen alacsony árért áru­sítanak. Szeretnének a közeljövőben olvasó-sarkot is kialakítani, ahol kávézgatás közben, a polc­ról bármit leemelve olvasgathat a betérő, természetesen vásár­lási kötelezettség nélkül. Már működik a börzefal, aminek az a lényege, hogy akinek van fö­lösleges, eladnivaló könyve, az fölírja, továbbá az is fölírja az igényét, akinek szüksége van valamilyen régi kiadású, forga­lomban nem lévő könyvre, a bolt pedig lebonyolítja az üzle­tet. való részvételre úgy kényszerí­tették a többiek, ő nem bántotta az „öreget”, állandóan azon volt, hogy elmeneküljön a hely­színről. Hogy mindez igaz le- het-e, annak eldöntésében a tár­gyalás keddre, szerdára, vala­mint a jövő hét elejére kitűzött folytatása sokat segíthet. Áz emberölés kegyetlen módjáról csak annyit: a faluban köztiszteletben állt Lőrinc Já­nost gázsprével fújták be, ütöt­ték, rúgták ahol érték, végül le­vetkőztetve altestén kínozták, arcát villával szurkálták, majd egy ronggyal megfojtották. Kérdésünkre dr. Györegy Ernő megyei bírósági tanácsel­nök és ifj. Dr. Novák István, Nagy Julianna meghatalmazott védője nem kívánt jóslásba bo­csátkozni. A tárgyalás fejlemé­nyeire lapunkban visszatérünk. Balog Nándor A vásárok kora végétért, s a jövő a szakosodott kiállítá­soké. A világon így megy ez már jó ideje. Mindezek ellenére nem kis bátorság kellett ahhoz, hogy az alig fél éve alakult pécsi székhe­lyű Elektrotechnikai Központi Szövetség a hét végére (szep­tember 24-25) szakmai napokat és kiállítást szervezzen Pécsett, az Iparosházban. Ez a rendezvény nemcsak a tagoknak és szakembereknek szól, hanem a fogyasztóknak is. A Siemens cég kiállítóbusza, a világhírű francia Merlin Gerin Rt. energiatakarékos villamos berendezései, a stuttgarti Alca­tel társaság telekommunikációs eszközei (rendőrségi, tűzoltó­sági különlegességek) minden bizonnyal a hétköznapi ember­nek is sajátos élményt jelente­nek majd. De nem kell a magya­roknak sem szégyenkezniük. Olyan társaságok képviselik ha­zánkat, mint a Ganz Kapcsolók és Készülékek Gyára Rt., vagy A dél-dunántúli városok békére, csendre váró polgára­inak harmadik hétvégéjét te­szi tönkre a településük felett szinte lakóháznyi magasság­ban köröző, lapátjaival, rotor­jaival csattogó katonai heli­kopter. Sokan kérdezték hon­nan és miért jött, mi a célja az ismeretlen gépnek. Az alacso­nyan szálló helikoptert néző emberek szabad szemmel lát­hatták: fényképfelvételeket készítenek a nyitott ajtóból! Többen tudni vélték, valami­lyen katonai gyakorlatot készí­tenek elő. Mások légifelvéte­lekre gyanakodtak, melyeket a Magyar Távirati Iroda vagy a Magyar Televízió munkatársai önkormányzati engedélyek nél­kül készítenek. Már az első alkalommal sű­rűn csengett a telefon a polgár- mesteri hivatalban. Dr. Po- zsárkó István a pécsi polgár- mesteri hivatal hatósági iroda vezetője elmondta, hogy mű­szaki osztályuktól nem kértek engedélyt a város felett körö­zésre. Pedig a zajvédelmi szempontok miatt mindenkép­pen engedélyhez kötött a telepü­lések feletti repülés. Hosszas érdeklődés után a Honvédelmi Minisztérium saj­a baranyaiak közül a Kontakt kft., akik ipari elektrotechnikai és vezérléstechnikai berendezé­seiket 16 országba exportálják. A kiállításon mintegy húsz magyar és külföldi cég mutatja be termékeit, de eközben szak­mai előadásokra is sor kerül. A szakmai napok a nagyközönség előtt is nyitottak. Csütörtökön délelőtt 11 órakor például nem kisebb horderejű kérdésről lesz szó, mint a lakosságot érintő villamosenergia-felhasználás- ról, az újonnan életbelépő vil­lamos tarifák figyelembevéte­lével. Másnap ugyancsak nagy érdeklődésre tarthat számot a MATÁV tájékoztatója, melyet a „Távközlés-telefon-fejlesztés és beruházás, valamint Pécs új főközpontjának üzembehelye­zése a lakosság szemszögéből” címmel péntek délelőtt tartanak. A termékbemutató hagyo­mányteremtőként indul, s a program várhatóan igazolja is a hosszútávú elképzeléseket. M. B. E. tóosztályának főmunkatársa, Taligás Antal alezredes adott választ. A magyar honvédség helikopterét bérelte légifelvéte­lek készítésére „Tájak” című filmsorozatához a MOVI-HO- RIZONT Filmstúdió. A múlt hétvégén Zalaegerszeg, Nagy­kanizsa, Szigetvár, Pécs, Har­kány, Siklós, Villány, Mohács, Baja, Szekszárd és az alföldi vá­rosok fölött repültek. Szilágyi Péter, a MOVI-HO- RIZONT filmstúdió vezetője ál­lítja, teljesen hivatalosan intéz­tek mindent. Minisztériumi en­gedéllyel kapták a helikoptert és a jugoszláviai háborús esemé­nyek miatt csak szeptember 19-20-án szánhattak fel. A du­nántúli régióban a filmjükhöz szükséges légifelvételeket e két nap alatt elkészítették. Mint mondta, MTI közleményt jelen­tettek meg a dunántúli helikop­teres repülések miatt. Arról még nem hallott, hogy a települések feletti repüléskor engedélyt kel­lett volna kérni a helyi önkor­mányzatoktól. Az embereket - mondta Szi­lágyi Péter - talán kárpótolni fogja a kellemetlenség miatt a film, melynek címe „Szaba­don”, s amelyet a jövő év elején láthatnak a nézők a tv-ben. Ádám E. Igényes folyóiratok, szakkönyvek és irodalom a polcokon Cs. L. Társaira vall az elsőrendű vádlott Megkezdődött a nyilvános tárgyalás a brutális keszüi gyilkosság ügyében Film készül a légifelvételekből F antom helikopter Dél-Dunántúl felett

Next

/
Thumbnails
Contents