Új Dunántúli Napló, 1992. szeptember (3. évfolyam, 241-270. szám)
1992-09-14 / 254. szám
8 üj Dunántúli napló 1992. szeptember 14., hétfő Virágzik az embercsempészet Újabban már németek is foglalkoznak „beutaztatással” Kockázatot azonban nem vállalnak az átjutásban A ludwigshafeni fuvarozót már jól ismerték a német-osztrák határon. Rendszeres buszjáratokat bonyolított Isztambul és München között, török vendégmunkásokat szállított mindkét irányban. Most bíróság vonja felelősségre tiltott ember- csempészés vádjával. Azoknak az iratai, akik az autóbusz ülésein foglaltak helyet, természetesen rendben voltak. Ám a busz a határ után tíz kilométernyire letért egy elhagyott erdei útra és ott felnyitották a padló rejtett fedelét. A mindössze negyvenszer negyven centiméteres nyíláson át esetenként tizenöt ember kec- mergett ki a különlegesen kialakított, szűk térből. Általában kurdok, szírek, irakiak, akik száztízezer forintnak megfelelő összeget fizettek, hogy illegálisan bejuthassanak Németországba, a jobb élet reményében. A lapokban hangzatosán „Németország elsőszámú ember- csempésze” - saját vallomása szerint is - ezer személyt vitt át iratok nélkül a határon. Hányán lehetnek azonban, akik nem kerültek a törvény kezére, s egyelőre zavartalanul folytatják bűnös tevékenységüket? ... Becslések szerint egy év alatt legalább 130 ezren érkeztek Németországba engedély nélkül, s míg korábban az embercsempészet szinte kizárólag külföldiek kezében volt, újabban a németek „üzletévé” vált. A hazai tapasztalatok szerint, a Magyarországra, illetve az innen Ausztriába szökni akarók elsősorban a zöld határon át, valamint a vasúti kocsik tetőterében próbálnak kijutni, Németországba viszont a közutakon próbálnak belopózni. A határrendőrség ismeri a legy- gyakoribb módszereket. Ilyen pl. a buszok átépítése s a rendes utasok mellett a többiek bejuttatása. Kamionokon a hivatalos tranzit-zárak felnyitása, emberek elhelyezése a rakomány között, majd a plombák szinte tökéletes visszarakása. Előfordult, hogy zöldség- és főzelékszállítmány „feltétje” tizenhat illegális határátlépő volt. Nagyobb méretű személygépkocsi, az első két ülésen német házaspárral, s az utastérben a szabadságról való visszaérkezést sugalló ruhákkal, sporteszközökkel, miközben a csomagtartóban emberek kuporognak. A német embercsempészek újabban minden kockázatot igyekeznek kiiktatni. A lengyel Zielona Gora pályaudvarán, a határtól 50 kilométernyire például - átszámítva - kétezer forintért a szökni akarók megkapják a találkozóhely címét. Ott elmagyarázzák, hol és hogyan keljenek át a határfolyó, a Neisse alacsony gázlóján, Németországban pedig már várja az át- jutottakat a busz, hogy 25 ezer forintnak megfelelő összegért Berlinbe vigye őket. A német hatóságok kénytelenek elismerni: tehetetlenek a növekvő árral szemben. Ami különösen félelmetesnek tűnik a felgyújtott menekült-táborok lángjainak fényében. A jobboldali populizmus veszélyei Sötéten látja a kis új demokráciák jövőjét Peter Glotz, az ismert német szociáldemokrata politikus, aki Bécsben új könyvének bemutatója alkalmából fejtette ki nézeteit. A könyv is erről szól mellesleg - „A baloldal a Nyugat győzelme után” címmel most kezdték meg ausztriai árusítását. Glotz, akit Ausztriában a német szociáldemokrácia egyik vezető ideológusának tartanak, úgy véli, bár Svájc és Luxemburg is kis ország, helyzete más, mint Horvátországé, Szlovéniáé, Szlovákiáé avagy a balti országoké. Az előbbiek számára ugyanis gazdaságilag biztonságot jelent a nemzetközi bankvilágba ágyazódásuk, míg az újonnan alapított országok éppen gazdasági téren reménytelen helyzetben vannak. A német politikus úgy véli, az új államok közül némelyik kénytelen lesz a szegénységet az idegengyűlölettel és egy bizonyos, társadalmilag kisebbségben lévő réteg elleni harccal kiegyensúlyozni. Glotz véleménye eltér a manapság megszokott nézetektől a Közös Piac kiterjesztésével kapcsolatban is. Hiába ígérték meg egyes nyugati politikusok a kis országoknak, hogy amilyen gyorsan csak lehet, felveszik az Európai Közösségbe, ez illúzió. Hiszen a Közös Piac már felvett országoknak - például Portugáliának - sem tud biztosítani kellő támogatást. A legnagyobb veszélyek egyike Glotz szerint, hogy a kelet-európai instabilitás átteijed Nyugat-Európára is. A jobboldali populizmus, amely eddig inkább csak alkalomszerűen jelentkezett - legismertebb képviselője Németországban a republikánus vezér Franz Schönhu- ber, Ausztriában az FPÖ vezére, Jörg Haider -, tartóssá válhat. Glotz nem hisz abban, hogy eljön Európa politikai uniója és kétkedését azzal támasztja alá, hogy Németország, a legnagyobb nyugat-európai állam sem képes megbirkózni a visz- szaeséssel. Kialakult a szervezett jobboldali radikalizmus, amelynek táptalaja a keleti országrész növekvő munkanélkülisége. Könyve csak helyzetrajz. Nem mutatott kiutat a szociáldemokrata politikus. A Kuril-szigetek hovatartozása a legtöbbet vitatott téma a különböző szinteken folytatott orosz-japán tárgyalásokon. A belső ellenállás Jelcint visszakozásra késztette. Képünkön: a Ku- ril-szigetekhez tartozó Sikotan kikötője. Nobel-díjas tudós halála A kaliforniai El Cerrito-beli otthonában a napokban 83 éves korában elhúnyt Edwin McMillan Nobel-díjas atomfizikus, aki 1940-ben Glenn Seaborg vegyésszel együtt felfedezte a plutóniumot (a 94-es számú elemet). Ugyancsak McMillan fedezte fel a 93-as számú elemet, a neptuniomot, amely első az uránon túli elemek sorában. A második világháború alatt McMillan előbb radarberendezések létrehozásán dolgozott, majd az Új-Mexikó állambeli Los Alamosban részt vett a „Manhattan” terv megvalósításában, vagyis az első atombomba megalkotásában. % Edwin McMillan 1951-ben kapott kémiai Nobel-díjat. 1963-ban a Vekszler szovjet kutatóval együtt az „Atomok a békéért” kitüntetésben részesült a modem részecskegyorsítók kifejlesztése terén végzett munkásságáért. ABBA kislemez Egyetlen kislemez erejéig visszatér közönsége körébe a svéd Abba együttes - jelentette a Daily Mirror című londoni lap. A hír Agnethától, a csapat egyik nőtagjától származik. Elárulta egy stockholmi dizsinek (disc jockey-nak), az pedig világgá kürtölte, hogy az Abba ismét együtt dolgozik egy kislemezen, amely októberben jelenik meg, de az már tényleg a legeslegutolsó lesz. Bosznia és az iszlám Balkáni szent háború Dzsiddában rendkívüli tanácskozást tart az Iszlám Konferencia Szervezete a boszniai helyzettel kapcsolatban. Az 1971-ben alakult Iszlám Konferencia Szervezete (OIC) jelenleg 46 ország egymilliárd muzulmánját tömöríti. Vezető fóruma, a Királyok, Állam- és Kormányfők Konferenciája (csúcskonferencia) háromévenként ülésezik. A folyó ügyeket a Külügyminiszterek Konferenciája intézi (ez a szervezet tanácskozik most a szaúd-ará- biai városban). A mohamedán országok javaslatára hívták össze az ENSZ 1992. augusztus 24-re előrehozott közgyűlését, hogy megtárgyalják a bosznia-her- cegovinai helyzetet és az eddigi sikertelen békéltető lépéseknél aktívabb közbenjárás lehetőségeit. Az ENSZ-köz- gyűlésen elfogadták a Bosznia függetlenségét és a szerb csapatok kivonását követelő határozatot, de a nagy többséggel megszavazott határozat jobbára csak erkölcsi támogatást nyújt a háború sújtotta bosnyákoknak. Az iszlám országok indítványa, hogy az embargó feloldásával szállítsanak önvédelmi fegyvereket Boszniának, és katonai erővel is segítsék az ottani lakosságot, nem került az ENSZ-dokumentumba. A világszervezet közgyűlése után hívták össze az Iszlám Konferencia Szervezete tagállamainak külügyminisztereit Dzsiddába. Hamid Al- gabid, az OIC nigériai főtitkára ez év májusában ismertette a szervezet közleményét, amely lényegében felhívás az Iszlám nemzet kollektív erejének mozgósítására a boszniai válság megoldása érdekében. Az OIC külügyminiszterei június 17-18-án Isztambulban tanácskoztak a Belg- rád-ellenes szankciók megszigorításáról, arról, hogy nyitva kell hagyni a lehetőséget: katonai beavatkozással megfékezni a bosnyákok elleni agressziót.Haris Siladzic bosnyák külügyminiszter felszólalásában sürgette az iszlám országokat, támogassák egy Szerbia elleni esetleges nemzetközi akció tervét. Erre azért van szükség - hangsúlyozta a találkozón Süleyman Demirel török miniszterelnök -, mert a délszláv konfliktus a Belgrádból vezérelt szerb erők nyílt agressziójának eredménye, és amíg ezt nem sikerül megállítani, nem lesz béke a Balkánon. Már augusztus elején Ali Akbar Velajati iráni külügyminiszter az OIC főtitkárához intézett levelében felvetette: tekintettel a rendkívül veszélyes boszniai helyzetre elengedhetetlen a szervezet tagországainak tanácskozása. Javaslatában kitért arra is, hogy a részt vevő védelmi és külügyminiszterek méijék fel, milyen katonai képességekkel rendelkeznek a tagállamok, hogy a térség fenyegetett muzulmánjait megvédjék. Szerb katonai források szerint immár 1300 mohamedán zsoldos harcol Boszniában és további önkénteseket toboroznak boszniai bevetésre, főleg iszlám országokban. A „szent háború modzsahed harcosai” között vannak arab önkéntesek, sokan az afganisztáni háború veteránjai közül. Parancsnokuk, Abu Abdel Aziz is évekig harcolt Afganisztánban.Külföldi kommentárok szerint az iszlám világ elkeseredettségében közeledik egy balkáni „Dzsihád” meghirdetéséhez, mert a Nyugat nem segít, a boszniai mohadánok pedig nem bírnak a túlerővel. Amennyiben az iszlám országok a háború finanszírozására is készek, írja a londoni The Times, megalapozottnak tűnik az a következtetés, hogy a boszniai „igaz ügy”, stratégiailag is jól jön a mohamedánoknak, mert iszlám hídfőállást jelent számukra Európában. Ugyanakkor érzékelhető az aggodalom a boszniai musz- limok között, hogy Európa sorsukra hagyja őket, pedig ők ehhez a földrészhez ragaszkodnak. Szerintük Szarajevóban nehéz felfedezni az iszlám fundamentalizmus jegyeit és csak az ellenségeik - szerbek és horvátok együttesen - ijesztgetnek iszlám fundamentalizmussal, fanatizmussal. A szerb kommunisták is évek óta Iszlám militantiz- mussal vádolják Alija Izetbegovic bosnyák elnököt, akiről nemrégen Franjo Tudjman horvát elnök is azt nyilatkozta, hogy Iszlám államot akar létrehozni Bosznia-Her-' cegovinában, pedig a lakosságnak csupán 43 százaléka muzulmán. Izetbegovic persze cáfolja a vádakat. A szarajevói muszlimoknak hosszú múltjuk van a többi közösséggel való együttélésben. Oltvai Gábor A Shell világcég, tehát központjának is világszínvonalon kell működnie. Ezt tudván is meglepte a látogatót a londoni Shell székház néhány „titka”. A hatalmas iroda-felhőkarcolóban szanatóriumi a hangulat. Zajtalanul suhannak a liftek és az alkalmazottak lépteinek zaját elnyeli a gumipadló. Egy zsúr- kocsiról teát és aprósüteményt kínálnak. A teakocsi örömeiből mindenki részesülhet, szolgálati kocsiból viszont csak az elnök, néhány ágazati vezérigazgató és a rangos külföldi vendég. így aztán sofőr is mindössze 6-8 van a többezres „főhadiszállás” állományában. Jár mindenki a saját kocsijával, de leginkább a földalattival. További „megrökönyödés” a Irodaszervezés a csúcson helyi viszonyokat nem ismerők számára: hiánycikk itt a titkárnő is. A főnökök maguk kezelik telefonjaikat, hívják még a világ túlfelét, s ezt teszik környezetükben a szakreferensek is.Igaz, a minden asztalon zöldelő számítógépek többet tudnak, mint a titkárnők, iktatók és különféle bonyolítók. De kell is ez a gépi segítség, mert a főnök bármikor megkérdezheti: „Mondja Mr. Smith, mi van azzal a kuvaiti üggyel?” És ilyenkor nincs helye másnak, csak a katonás válasznak: „Igenlő fax-válasz 20 perce 415-ös számon érkezett, kívánságára termináljára feljátszom.” Mr. Smith tehát nem cseveghet titkárnőjével, mert nincs neki. A Shell cégnek viszont van. Száznál is több. Gépelési tempójuk versenybe illő. Kellemes színhatású, légkondicionált teremben ülnek és fejhallgatóikon „veszik” a diktált szövegeket. A szakreferens telefonján át magnóra diktál a sürgősség jelzésével. A leírócsoport vezetője (dobogón ül és belátja az egész termet) osztályozza a szóbeli tranzitpostát és rákapcsolja egy éppen munkára váró gépírónő fejhallgatójára. Itt bizalmi munkakört lát el mindenki, hiszen akaratlanul is olyan üzleti titkok birtokába jut, amiért nem keveset áldozna a konkurencia. Mégsem ismeretes egyetlen eset sem, hogy bárki bizalmas információval szolgált volna egy illetéktelennek. E cikk szerzőjének mesélte egy magyar „külkeres”. „A szerződés megkötése után partnerem elvitt vacsorázni. Mit mondjak? Pazar kis hely volt. Kandallóval, skót dudásokkal és whiskyvel, ötfogásos mediterrán különlegességekkel, a végén francia pezsgővel. Ehhez igazodott a számla is, amelyet vendéglátóm menten kifizetett és blazirt mozdulattal a kandallóba hajított. Zavarba jöttem, mert azt hittem, hogy ez olyan hivatali munkavacsora volt, amelyet a Shell állt. Ő nem is akarta érteni, hogy mi aggaszt engem, míg egészen egyszerűen meg nem kérdeztem, ki fogja elhinni neki ezt a magas cehhet, ha nem nyújtja be a számlát? Tudja uram, válaszolt, el fogják hinni. A Shellnél dolgozni ugyanis rangot jelent Angliában, s akinek ez megadatott, nem is, gondol rá, hogy megkárosíthatná a vállalatot. S ha azt is megkérdezné, hogy mi lesz azzal, aki mégis megpróbálkozna ilyesmivel, akkor azt kell válaszolnom, nem igen kapna új munkahelyet az Egyesült Királyság területén. S ez még ma is tisztes kiterjedésű! L.B.
