Új Dunántúli Napló, 1992. szeptember (3. évfolyam, 241-270. szám)
1992-09-09 / 249. szám
Ma este: Luxemburg - Magyarország válogatott labdarúgó-mérkőzés Ha létezik Európa futballtér- képén „kedves rivális”, akkor Luxemburg az. Szerdán 20 órakor a 9000 néző befogadására alkalmas luxembourgi városi stadionban a magyar válogatott második világbajnoki lépcsőfokának vételére készül az 1994- ben, az Egyesült Államokban sorra kerülő finálé részvételi jogáért. A június 3-iki, első lépcsőt nem sikerült venni, katasztrófával egyenértékű 1-2-vel kezdett Izland ellen Jenei Imre szövetségi kapitány gárdája. Ezúttal nyitva az út a lényeges javításhoz! A magyarok a hétfő délutáni megérkezést követően a fővárosban lévő Intercontinental szállóban helyezkedtek el, ebédeltek, pihentek, 20 órakor pedig edzésre mentek. Jenei látni akarta hét idegenlégiósát, azok milyen formában vannak. Ami nagyon valószínű: Petty véd (ilyen nevű labdarúgó Luxemburg válogatottjában is szerepel, a Jeunesse Esch balhátvédje), Disztl lesz a liberó, előtte Nagy T„ Lőríncz és Keller játszik. Bizonyos a Kovács K. - Kiprich kettős játéka elöl. A középpálya összetételén viszont lehet töprengeni! Pisont, Limperger és Détári játéka valószínűsíthető, de hogy Bognár Gy. vagy Sáliéi lesz a negyedik középpályás, erre talán még Jenei sem tudja a választ. Ha Bognár, úgy erősen támadó szellemű középpályássor játszik, és ez helyeselhető, mert szerdán kevés lenne az egy pont, nyerni kell. Ellenkező esetben: bye, bye USA! A kis fürdőhely nagy sportbabérokra tör Harkány követendő példa lehet Lehet, hogy a jövőben Harkány nevét nem csak a szív- és reumás betegek, hanem a sportrajongók is messze földön ismerni fogják? Ahogy ebben a szezonban nekilendült a harkányi sportélet, bizony még ez sem lehetetlen. A korábban szinte csak a megyebajnokság középszerűségében megbúvó focistákkal bíró kistelepülés már tavaly robbantott: asztaliteniszezőik följutottak az NB III-ba, amire még sohasem volt példa egyetlen sportágban sem Harkányban. Erről épp egy éve tudósítottunk, és megvallom, akkor kissé kétkedve hallgattam Lantos Miklós szponzor szavait, aki már azidőtájt a még magasabb osztályba kerülésről ábrándozott. Es tessék, az álomból valóság lett, az ősztől már a második vonalban játszik a ping-pong csapat. Amikor Burgert Róberttól, az önkormányzat sportintézményének vezetőjétől, a sportkör mindenesétől azt kérdezem, jövőre akkor jön-e az NB I., olyan mosoly a válasz, ami sejteti: ő már tud valamit, de minket csak hadd furdaljon a kíváncsiság ... A bemutatkozás mindenesetre jól sikerült, első meccsükön a harkányiak 16-2-re verték az NB II. tavalyi bronzérmesét, a Szombathelyi Latexet. Hát, ha ilyen lesz a folytatás is ... No,de ez már ismét csak az álmok birodalma, inkább azt nézzük meg, mi a titok nyitja a zöld asztalok körül. Egybehangzó vélemények szerint Pintér László személye a kulcs a zárhoz. Ő, miután többek között megjárta az NB I-es PEAC-ot is, három éve jött haza Harkányba, és rögtön hozzálátott a kaucsukgolyók népszerűsítéséhez. Aztán megérkezett Füri István, dr. Szederkényi József, Arató Csaba, mind olyan nevek, melyek viselőit egy csapatban látván káprázik a pingpongo- sok szeme, és persze ezidő alatt sikerült egy egyre erősödő utánpótlásgárdát is kinevelni. Aztán a lelkemre kötik: meg ne feledkezzek a lelkes támogatókról, a polgármesterről, az önkormányzatról, a mecénásokról, mindenekelőtt a Lantos-testvérekről, akik nélkül még döcögni sem tudna tovább a jól beindult gépezet. Kétségtelenül az asztalitenisz a ranglistavezető a harkányi sportéletben, ám ha trón- követelők még nem is, követőik már akadnak. Nemrégiben teljes vezetőváltás történt a focistáknál is, akik Kurucsai László edző irányításával szintén mielőbb szeretnének továbblépni a megyebajnokságból. Az új szezont már 4 új játékossal kezdték, közülük a legismertebb a Mohácsról érkező volt NB Il-es Kófiás. De mellette Gellén, Varga és Farkas sem hátráltatni fogja a munkát. Az úszószakosztály főleg gyerekekből áll, akik a megyei és körzeti versenyeken szerepelnek, ám hogy hírük mégis túlnő a megyehatáron, arról nagy sikerű kupáik gondoskodnak: a Harkány és Tenkes Kupa, valamint a Harkány Sprint a nemzetközi mezőnyt is egyre nagyobb létszámban vonzza ide. Vannak azonban olyan harkányi sportolók is, akik itt élnek ugyan, de nem hazai színekben versenyeznek, versenyeztek. A magyar bajnok atléta, majd kézilabdázó Szilágyi Erika sérülése miatt most éppen pihen, ám a fiatal Ur- bán Ernő a Pécsi AC színeiben jelenleg is szorgalmasan gyűjtögeti az aranyakat. Ugyancsak harkányi a válogatott négyesfogathajtó Matus Attila is, aki jelenleg a déli szomszédunk egyik lovasklubját erősíti. És a legifjabbak. Ha már lúd, legyen kövér alapon az egykori kézilabdázó férfiak sem nézhették tétlenül a kicsi és a nagyobb labdás testvér előretörését, így némi fiatalítással újra összeálltak és beneveztek a megyebajnokságba. És, hogy ne minden a labda körül forogjon, már egy újabb szakosztály tervei is körvonalazódnak: október elejétől kick-box edzések is indulnak a sportkörön belül. Minden jel arra vall tehát, Harkányban megmozdult valami a sport terén. Ez jó. De lapunk szívesen adna hírt a megye más községeinek mozgolódásáról is ... Sziics Zsolt Röviden Nagy Dénes: Senki nem tudta Kézilabda. NB I B-s férfi mérkőzés: Honvéd Szondi SE - Siklósi Pelikán 21-21 (10-12). Székesfehérvár, 200 néző. V.: Balogh, Heiter. Pelikán: Farkas - Fazekas 5, Bor- bándi 1, Zádori 9, Puppi 2, Ambrusits 2, Kovács J. 2. Csere: Juhász (kapus), Mózsi, Molnár, Kapitány, Király. Edző: Zádori László. Az újjászervezett, NB I-be igyekvő fehérváriak ellen győzelmi lehetőséget szalasztottak el az újonc siklósiak. Jók: Farkas, Zádori, Borbándi, Fazekas. NB I B. női mérkőzés: Dunaújvárosi Papír - PEAC-Babits 25-24 (16-15). Dunaújváros, 100 néző. V.: Pálfi, Vókai. PEAC: Kanizsai - Palai 4, Szemmelróth 8, Sütő 4, Stix 4, Peringer I., Sebestyén. Csere: Hetesi (kapus), Peringer II., Balatincz 1, Pető, Sarlósi. Edző: Tóth János. A három stabil átlövőjét - Vargát, Szilágyit és Feketét - nélkülöző pécsi diákoknak meg kellett elégedniük az egygólos vereséggel az idegen pályán. Jók: Stix, Sütő és a PMSC-ből igazolt Szemmelróth. NB II női mérkőzés: Pécsi Lepke - Újlaki FC 17-7 (9-4). Jól mutatkozott be az NB Il-ben az újonc pécsi női együttes. A pécsi góllövők: Virágosi 8, Kustos 3, Nagy 3, Tomasovics 2, Sós 1, Székelyhídi 1. Pécsi BTC - Tengelic 19-18 (9-7). Folytatta jó szereplését a megfiatalított bőrgyári együttes. A pécsi góllövők: Óvári 6, So- mogyvári 5, Szajkó 3, Máy 3, Hegedűs 2. NB II férfi mérkőzés: Me- cseknádasd - Szekszárdi Tolnatej 29-20 (15-11). Örömünnepet rendeztek az új tornacsarnokukban a hazaiak. A nádasdi góllövők: Weit 9, Marcsik 7, Schlapp 4, Gillich 4, Frei 2, Werb 2, Arnold 1. Tenisz. OB I.: Pécsi VTC - Kaposvár 5-4. A Kaposváron lejátszott, a bajnokságot záró találkozón a pécsi pontszerzők: Szerbajló, Petrovits, Koncz, Gyenis A., valamint a Szer- bajló-Petrovits páros. A pécsi együttes ezzel veretlenül nyerte a bajnokságot és felkerült az osztály felső ágába. NB III.: Pécsi VTC II. - Ba- latonföldvár 8-1. A pécsi pontszerzők: Bundász, Szekeres. Svéd, Kassai, Svastics, valamint a Szekeres-Bundász, a Kassai-Svastics és a Svéd - Várady Z. párosok. Ökölvívás. Oroszlányban rendezték az idei junior országos bajnokságot, amelyen jól szerepeltek a PVSK és a Mohácsi TE versenyzői. A pécsiek közül bajnoki címet szerzett: Perger N, Mészáros, Gyurka Cs., bronzérmes lett Sánta, valamint a mohácsi Nagy F. A PVSK csapata az összesített pontversenyben a második helyen végzett. Kerékpár. Pécs kerékpár- sportja megalakulásának 100. évfordulója alkalmával kerékpáros versenyt rendeznek szeptember 12-én szombaton, 9.30 órai kezdettel a város központMai sportműsor Kézilabda. NB I. nők: Alföldi Porcelán - PMSC, Hódmezővásárhely, 15.00. NB I. B. nők: PEAC-Babits - ÁFOR, Városi Sportcsarnok, 17.00. Labdarúgás. Megyebajnokság: PEAC - Pécsi Kinizsi, Egyetemi stadion, 15.30. Tenisz. OTP-Bank Kupa, I. osztályú pénzdíjas verseny. Ba- lokányligeti pályák, 9.00. Megdöbbentő hírt közölt az MTI Sportszerkesztőségével Nádas Pál, a Magyar Mozgás- korlátozottak Sportszövetségének elnöke Barcelonából, a IX. Paraolimpiáról. Nagy Dénes látássérült versenyző, aki az első versenynapon súlylökésben ezüstérmet szerzett, doppingolt, és ezért a Nemzetközi Parao- limpiai Bizottság (IPC) eredményétől megfosztotta és négy évre eltiltotta a versenyzéstől. Az MTI munkatársa telefonon beszélt a Wesselényi Sport Kör Barcelonában tartózkodó 26 éves versenyzőjével.- Szeretném hangsúlyozni, hogy tettemről senki nem tudott. Elutazásunk előtt 3-4 hétig szedtem ezt a gyógyszert. Pontosan nem tudtam, hogy doppingnak minősül, csak sejtettem, hiszen illegálisan, úgymond kéz alatt kaptam.- Kitől ?- Több helyről, barátoktól. Gyakorlatilag 5-6 éve mindig én győztem a hazai bajnokságon. Idén azonban „simán” kikaptam. Mélyponton voltam, felmerült bennem az is, hogy abbahagyom a versenyzést. Ekkor kezdtem el szedni az „erősítőt”. Üj ................ ■7 Új Dunántúli Napló, az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. pártoktól független lapja F elelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: LOMBOSI JENŐ Főszerkesztő-helyettesek: BÁLING JÓZSEF, GÁRDONYI TAMÁS és MIKLÓSVÁRI ZOLTÁN Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája, MOLNÁR GYÖRGY irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7623 Pécs, Rákóczi út. 34. 7601 Pf.: 134 Telefon: 15-000. Szerkesztőségi telex: 12-421. Telefax: 36-345. Kiadói telex: 12-320. Telefax: 22-301. Készült a Pécsi Szikra Nyomdában. Pécs Engel János út 8. 7630 Telefon: 32-177. Telex: 12-211. Felelős vezető DR. FARKAS GÁBOR Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármelyik hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 245 forint, negyedévre 735 forint, félévre 1470 forint, egy évre 2940 forint. ISSN 0865-9133 Dunántúli napló Modellező Pécsi Kupa Pécsett az uránvárosi modellezőpályán rendezték meg az autómodellező Pécsi Kupát. A már hagyományos Bányász Kupát az osztrák Kedro Helmut nyerte két budapesti előtt. A csapatversenyben Budapest végzett Pécs és Debrecen együttese előtt. Az elektromo- , soknál a budapesti Kurgyis nyert bajnokságot megelőzve a pécsi Novotnit és Kelbertet. Képünk a Bányász Kupa rajtján készült. Doppingszer vagy nem? Alig egy héttel az ítélethozatal előtt úgy tűnik, fordulat várható a Krabbe-ügyben. Mint ismert, a Német Atlétikai Szövetség (DLV) pénteken dönt a doppingolással vádolt három versenyzőnő, Katrin Krabbe, Grit Breuer és Manuela Derr eltiltásáról. Várhatóan akkor végleg pont kerül az év elején kirobbant botrányos ügy végére, amelyben azóta többször változott a „széljárás”. A dpa német hírügynökség idézi a „Frankfurter Neue Presse” egyik szakcikkét, amely szerint a futónők vizeletében talált Clenbuterol nem anabolikus szteroid. Erre a megállapításra jutott két elismert kutató-orvosprofesszor, az angol Arnold H. Beckett és a német Norbert Ri- etbrock. S hogy nem akármilyen orvosokról, hanem elismert szaktekintélyekről van szó, azt példázza, hogy Beckett professzor 1957 óta tagja a NOB orvosi bizottságának, emellett alelnöke a dopping-albizottságnak és egyik alapítója a londoni egyetem kábítószerkutató központjának. A német professzor pedig a frankfurti Johann Wolfgang Goethe Egyetem gyógyszerészeti részlegének vezetője. A két professzor tudományos anyagában - amelyet a „Frankfurter Neue Presse” közölt - élesen támadja a Nemzetközi Amatőr Atlétikai Szövetség (IAAF) doppingellenőrzését, valamint határozatát. Szerintük meglepő, hogy egyesek az úgynevezett Beta-2 szereket, amelyek közé tartozik például a Clenbuterol, az anabolitikus szteroidokkal rokonítják. Amennyiben az IAAF a Beta-2 szerek „használatát” doppingolásnak tartja, vét a logika szabályai ellen, a tudomány ellen, a valóság és a sportszerűség ellen. A két tudóséval azonos vé- leményénak adott hangot az elmúlt napokban Joseph Keul, a német olimpiai csapat orvosa is. A professzor egy frankfurti tudományos fórumon elmondta, hogy „a Clenbuterol nem anabolikus szteroid, nem szerepel a doppinglistán”. A listára való utólagos felvétele, majd a fel- használás miatt egy sportoló megbüntetése jogtalan - mondta Keul. A három atlétanő sorsa pénteken dől el, a DLV korábbi határozata értelmében azonban ideiglenesen el vannak tiltva a versenyzéstől. Tornacsarnokot avattak Kaposváron A tanévnyitó keretében avatóünnepségen adták át a nagy múltú kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium új tornacsarnokát. A nemzetközi mérkőzések lebonyolítására is alkalmas létesítményben egy-másfél ezer néző kísérheti figyelemmel a különböző sporteseményeket. Az eddigi mostoha körülmények ellenére is szép eredményeket elért „táncsicsosok” évtizedeket vártak a tornacsarnokra, amely végül alig másfél év alatt készült el. A Táncsicsban továbbfejleszthetik az iskolai tömeg- és versenysportot is. tmi NISSAN SIVA Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 7630 Pécs, Mohácsi u. 42. Talefon/fax: 72/36-899,15-189 HASZNÁLT AUTÓJÁT ÚJ NISSAN GÉPKOCSIRA CSERÉLHETI! SIVA Kft. Pécs, Mohácsi u. 42. a NISSAN hivatalos területi képviselete lehetőséget nyújt arra, hogy a világ negyedik legnagyobb autógyárának termékét megismerje és megszeresse. A mai gazdasági helyzetben nehezen eladható használt szgk-ját szakszerű felértékelés után 500.000 Ft-os felső értékhatárig beszámítjuk az új gk-k árába. Raktárkészletünkből történt kiválasztás után rövid időn belül Ön megismerheti Nyugat-Európa slágerautóját a NISSAN-t. A gépkocsik garanciális javítását és alkatrészellátását biztosítjuk. Importőr: Nissan Hungária Rt., a NISSAN magyarországi vezérképviselete. (S770)