Új Dunántúli Napló, 1992. augusztus (3. évfolyam, 211-240. szám)
1992-08-27 / 236. szám
4 üj Dunántúli napló 4992. augusztus 27., csütörtök MA Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából GÁSPÁR nevű kedves olvasóinkat. A Nap kél 5.56 nyugszik 19.35 órakor Hírek, tudósítások, események közölhetők 10-től 12 óráig a 10-053-as telefonszámon. Hírszerkesztő: BALOGH NÁNDOR Ma 9-11 óráig panaszügyekben fogad, a 15-000-es számon hívható: HETÉNYIJÁNOSNÉ Szerkesztőségi hírügyeletes 16-tól 19 óráig a 15-000-es számon: NAGY ISTVÁN 04 - 05 - 07 Súlyos közúti baleset történt augusztus 25-én, kedden este Pécsett, a Siklósi út 30. sz. ház előtt az Árpád-hídon. A Harkány felé tartó személygépkocsi eddig ismeretlen okból áttért a baloldalra, és összeütközött a Harkány irányából érkező személygépkocsival. A karambolt okozó gépkocsivezető, K. J. BM-dolgozó súlyos, életveszélyes, a vétlen jármű vezetője súlyos sérülést szenvedett. Ä baleset körülményeit a rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja. Tizenöt esetben kérték a tűzoltók segítségét tegnap. A legnagyobb elemi csapás Ófalu külterületén volt, ahol 2 hektár fenyves, egy hektár akácos, 30 hektár legelő lett a lángok martaléka. A kár felmérése még folyamatban van, de annyi bizonyos, jelentős, értékek pusztultak el. Tagnap Szederkényben egy fiatal lány a házuk udvarában lévő kútba ugrott és vízbefulladt. A holttestet a mohácsi tűzoltók emelték ki. Időjárás Várható időjárás ma estig: Folytatódik a kánikula. Túlnyomóan napos, száraz időre számíthatunk ma is. A déli, délnyugati szél többfelé megélénkül, majd északnyugatira fordul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 30 és 35 fok között alakul. Vízállások: Mohács 145 cm, apadó, vízhő 24 fok, Őrtilos -48 cm, apadó, 19 fok, Barcs -29 cm, áradó, 19,8 fok, Drá- vaszabolcs 42 cm, apadó, 22,6 fok. Mindennapos felvételi ügyeletek gyermek belbetegek részére: Pécs város: POTE Gyermekklinika Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sellyei járás: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, kórházi felvételt igénylő gyermekfülészeti betegek részére páratlan napokon: POTE Gyermekklinika; páros napokon: a Megyei Gyermekkórház látja el; a főépület rekonstrukciója miatt a 400 ágyas klinika földszintjén, Pécs és Baranya megye egész területéről érkező betegek részére. Pécs város lakossága részére felnőtt belgyógyászat, sebészet: POTE I. sz. Sebészeti és Belgyógyászati Klinika. Baleseti sebészet: POTE Traumatológiai Önálló Osztálya. Égési sérüléMég az olimpia előtt hirdette meg a TOP-TIP című játékát a Szerencsejáték RT., a Lakitelek alapítványjavára. A nyereményt, egy vadonatúj, sötétkék Opel Astra típusú gépkocsit tegnap vett át a szerencsés nyertes Simon János Pécsett, a Kiskőszeg utcában, az Opel márkakereskedésben, ahol Gergely Istvánné adta át az indítókulcsot. Fotó: Läufer László Méltóan egy szerény jubileumhoz Dr. Kovács Zoltán, a MO- HOSZ Baranya megyei Intéző Bizottsága titkára és Bárány György tv operatőr neve fémjelzi azt a sorozatot, mely a tv nézőinek bemutatja hazánk megyéinek szebbnél szebb horgászvizeit. Vasárnap egy szerény jubileumhoz érkezett el a sorozat: tizediknek Nógrád megye horgász- vizeit mutatták be. A már megszokott forgató- könyv elevenedett meg a nézők előtt: a szerkesztő és operatőr társa kettős élménnyel ajándékozta meg őket: miközben sorrajárták a szép horgásztavakat és víztározókat, bemutatták a palóc népművészet élő hagyományait, a nógrádi táj műemlékeit, új építészeti alkotásait. Ezáltal egyaránt keltettek kedvet a hagyományszeretőknek és a horgászoknak, hogy legyenek vendégei a megyének. S mi horgászok valljuk be: irigykedve néztük a színek elevenítette gyönyörű halak szákolását ... Gratulálunk az alkotóknak. M. E. A kincset őrző Misztikus eredetű név a mai Gáspár, amely a héberben Gat- haspa alakban fordul elő. A különféle névmagyarázók megegyeznek abban, hogy jelentése bizonytalan, de ha a perzsa nyelvből került a héberbe, akkor „kincstárnok, kincset őrző” a jelentése. A három Krisztust imádó napkeleti bölcs egyike volt Gáspár, akinek hazája a hagyomány szerint a mai Dél-Arábia volt. Nevük azonban csak a VIII. században bukkant fel: Gáspár, Menyhért és Boldizsár eszerint királyok voltak, de mindez történelmileg nem bizonyítható. A katolikus egyház egyébként január 6-án is megünnepli a Gáspár nevet, ugyanis ekkor van a Háromkirályok napja. A Gáspáron kívül a Cézár, Gazsó, Gibárt, Káldor és Vilja is ma tartja névnapját. — A Pécsi Vásárcsarnok, a Felsőmalom utcai piac, valamint a Vásártér augusztus 29-én a szombati nyitvatartási rend szerint üzemel. — A szemüveget használó gyerekek részére ingyenesen végez vizsgálat Pécsett, a Ferencesek utcájában lévő Kont- rax-szalon. Áki kontaktlencsét kíván rendelni gyermekének, annak fizetnie kell az ellenőrzésért. — Útlezárás. Lezárják szeptember 1-jén 19 órától 5-én 12 óráig a Dombóvár-Sásd közötti 611 -es számú utat teljes szélességében. A MÁV Pályafenntartási Főnökség szakemberei az ezen a szakaszon lévő átjárót építik át. A fenti időben a közúti forgalom terelőúton Sásd, Rózsa utca irányában történik. — Klubnap. A VADCOOP Nyitott Vadászklub augusztus 28-án, pénteken tart összejövetelt a Laterum (volt Ságvári) Étteremben. A klubnapon a tagok és az érdeklődők az őszi vadászati lehetőségekről tartanak megbeszélést. Itt lehet jelentkezni napijegyes vadkacsa vadászatra a Pellérdi tavakra. — Nyugdíjasok kirándulása. A Nyugdíjas Egyesület kirándulóinak találkozója augusztus 29-én, szombaton 13,10 órakor, a vasúti pályaudvar előtti 35-ös buszmegállóban lesz. — Felnőtt orvosi ügyelet. Pécs város felnőtt lakossága részére központi körzeti orvosi ügyelet lesz augusztus 30-án. vasárnap reggel 7 órától 31-én, hétfőn reggel 7 óráig a Lánc utcai Rendelőintézet földszinti ügyeleti helyiségeiben. Telefon: 14-347. — Búcsúmise. Szent Ágoston ünnepén, augusztus 28-án, pénteken 18 órakor Mayer Mihály megyéspüspök mond búcsúmisét a pécsi Ágoston téri templomban. sek: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Pécs város és a csatolt községek neurológiai betegeinek felvételét a Neurológiai Klinika; pszichiátriai betegek felvételét a Pszichiátriai Klinika látja. Mindennapos akut urológiai ellátás és felvételes ügyelet: POTE Urológiai Klinika. Szemészeti betegek ügyeleti ellátása 17 órától: POTE Szemészeti Klinika. Felnőtt fül-orr-gégészet: POTE Fül-Orr-Gégeklinika. ÉJSZAKAI KÖRZETI ORVOSI ÜGYELET Pécs város felnőtt lakossága részére egy helyen a Lánc utcai rendelőintézet földszinti ügyeMTV Pécsi Körzeti Stúdió Ma a TV-2-őn 20 órakor kezdődő adásban a pécsi stúdió műsorában riportot láthatnak a nézők a tehetséges gyerekekről, akik a számítástechnikában jeleskednek. Szó lesz a gyermekközpontú pedagógiáról, a tanulásról és a technikai gyakorlatokról. Műemlékek állami tulajdonban címmel a siklósi vár állapotáról készítettek filmet, valamint bemutatják a nemrég feltárt római kori városközpont maradványait. A tolnai Szálkán egyéni kezdeményezésre alkotótelep működik - erről szól a következő riport, majd az adás végén Scrammel Imre beszél a pécsi mesteriskoláról. — Az Autisztikus Gyermekekért Baranyában Alapítvány székhelye megváltozott, Bányai Klára gyógypedagógus ezentúl Pécs, Anikó u. 5-ben vátja a betegeket. Az autista gyermekekkel foglalkozó csoportok itt, az Anikó utcai 18. sz. bölcsödében kaptak helyet. Telefon: 13-362. — Ismerkedés a turistau- takkal. A Túravezetők Klubjának következő összejövetele szeptember 1-jén, kedden 18 órakor lesz a Gubacsos kulcsosházban. Fájdalommal tudatjuk, hogy BALOGH JÓZSEF 17 éves korában tragikus körülmények között elhunyt Temetése szombaton, 11 órakor lesz a szigetvári Kanizsai temetőben. Gyászoló családja. leti helyiségeiben minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Telefon: 14-347. Fogászati ügyelet minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig a Lánc utcai rendelőintézet földszinti ügyeleti helyiségeiben, gyermekek részrée is. Telefon: 14-347. Gyermeklakosság részére egy helyen, a Gyermekklinikán, Pécs, József A. u. (bejárat a Bajnok utca felől) délután 5 órától másnap reggel 7 óráig. Telefon: 10-938. ÉJSZAKAI ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRAK Pécs, Lánc u. 20. 10/8. sz. gyógyszertár; Pécs, Bajcsy-ZsiTanévnyitók A Széchenyi István Gimnázium és Szakközépiskola tanévnyitóját szeptember 1-jén, kedden 8 órakor tartják a gimnázium épületében, a Király u. 44-ben. A Zipemowsky Károly Ipari Szakközépiskola tanévnyitó ünnepélye augusztus 31-dikén, hétfőn délután 5 órakor lesz. A kollégisták hétfőn délelőtt foglalhatják el szállásukat. Az Apáczai Nevelési Központ Művészeit Iskolája szeptember elsején 17 órakor tartja tanévnyitó ünnepségét a nevelési központ színháztermében. — Pécsi diákdalosok Fel- Ibachban. Fél évszázados fennállását ünnepli Pécs német testvérvárosának, Fellbachnak Friedrich Schiller Gimnáziuma. A tíznapos rendezvény-sorozatra meghívást kapott a Nagy Lajos Gimnázium vegyeskara és férfi vokálegyüttese, akik szeptember 2-án Póla József igazgató és Ivasivka Mátyás karnagy vezetésével utaznak el. linszky u. 23. 10/14. sz. gyógyszertár. SOS-ÉLET telefonszolgálat díjmentesen hívható a 12-390-es számon, este 7 órától másnap reggel 7 óráig. A MMSz pécsi csoportja orvosi rendelései. Helye: Pécs, Janus Pannonius u. 6. szám. 8-9 alkohológia, 9-10-ig pszichológia, 12-13-ig tüdőgyógyászat, 14—16-ig belgyógyászat, 15—16.15-ig pszichiátria, 1618-ig nőgyógyászat. 18-19-ig sebészet. A MMSz jogi tanácsadó szolgálata minden nap 17-19 óráig tart. Ma nyugdíjügyek. Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Pécs, Bem u. 5. Kon- zum Irodaház. Tel.: 72/12-277/17 m. Félfogadás 11-13-ig. Kísérleti iskola A Pécsi Vegyipari Gépészeti Szakközépiskolában szeptember 1-jétől vezérlési-számítástechnikai ágazat indul kísérleti jelleggel az önkormányzat, valamint a Művelődési és Közoktatási Minisztérium nyár folyamán kiadott engedélye alapján. E szakra korlátozott létszámban jó tanulmányi eredménnyel rendelkező általános iskolát végzetteket még felvesznek. Érdeklődni lehet az iskola Rókus u. 2. szám alatti oktatási épületében vagy a 72/26-848-as telefonon. — Dianetikai tanácsadás. Az idén megalakult dianetikai központ ma 18 órakor a pécsi Laterum Szállóban (Hajnóczi J. u. 39.) ingyenes bevezető előadásra válj a azokat az érdeklődőket, akik ezzel a tudománnyal meg akarnak ismerkedni. Képviselői fogadóóra Pap András, a pécsi 2. számú választókerület országgyűlési képviselője augusztus 27-én, csütörtökön 16,30-tól 18 óráig fogadóórát tart Pécsett az MDF székházban, az Apáca u. 16. sz. alatt. Tanfolyam a falvakról Az Ormánsági Alapítvány „A falvak harmonikus fejlesztéséért” tanfolyamsorozat részeként a drávafoki művelődési házban augusztus 28-án, pénteken dr. Kovács Katalin a falusi túrizmus feltételeiről és lehetőségeiről tart előadást. A tanfolyamot az OTP is támogatja, ezért az előadásokat, amelyeket a környező falvak vezetőinek, pedagógusainak, valamint a téma iránt érdeklődőknek ajánlanak a szervezők, szerény térítési díj ellenében bárki látogathatja. Aszfaltútépítés A Közúti Igazgatóság megrendelésére ma a 6-os számú főút Mohácsi úti csomópontjában folytatódik az aszfaltozás. A 48-as tér, a Rákóczi, Rózsa Ferenc utcai kereszteződésekben elkezdődik a meghibásodott burkolat marása. A jelzőlámpák a munkálatok alatt sárgán villognak. A Közúti Igazgatóság kéri a közlekedők megértését és türelmét, javasolja, a felsorolt csomópontokat kerüljék el. — A Kisgrafika Barátok Egyesülete augusztus 28-án, pénteken 17 órakor a LENAU házban, a Munkácsy Mihály út 8-ban tartja összejövetelét. s \ Biztonsági őr-képző és Vagyonvédelmi szaktanfolyamot szervez 1992. szeptember 15-től a CASH-TRADE KFT. és a Baranya megyei Rendó'rfó'kapitányság Az eredményesen vizsgázó hallgatók közül a legjobbaknak a kft. munkalehetőséget biztosít. Jelentkezni lehet személyesen vagy telefonon 1992. szeptember 5-ig naponta 8-12 óráig a CASH-TRADE KFT-nél Pécs, Endresz György u. 2. szám alatt. Telefon 15-319. ___________Zy M ECSEKTRADE Padlólapvásár a Mecsektrade Áruházban! Jugoszláv csempék és padlólapok 500-1100 Ft/m2-es áron vásárolhatók áruházunkban! (Az árak az ÁFÁ-t tartalmazzák.) Cím. Pécs, Nyugati ipari út 1. (a patacsi elágazásnál, az uránvárosi buszvégállomástól pár percre.) Nyitva: hétfó'-péntek: 8-17-ig szombat: 8-12.30-ig. Egészségügyi szolgálat