Új Dunántúli Napló, 1992. augusztus (3. évfolyam, 211-240. szám)
1992-08-24 / 233. szám
10 aj Dunántúli napló 1992. augusztus 24., hétfő Ausztria KözépEurópa víztárolója Ausztria Közép-Európa víztárolója - állapítja meg a bécsi egyetem Földrajzi Intézetének most nyilvánosságra hozott jelentése. Az alpesi ország több mint hússzor akkora vízkészlettel rendelkezik, mint amekkorára saját magának szüksége van. Már a tavak víztartaléka is óriási: tizennyolc milliárd m3. A kereken kilencszáz gleccser és a hegyekben található hó további húsz millárd liter vizet rejt. Amikor tavasszal megolvad a hó, 20-70 millió m3 víz kerül a közeli folyókba, főként a Dunába, amelynek negyedrészét ilyenkor ez a megolvadt hóié tölti ki. A környezetvédőket egy dolog aggasztja: az, hogy az élet- fontosságú gleccserekből nyert víz a síparadicsomokban fokozottan ki van téve a szennyeződés veszélyének. Jelenleg másodpercenként 54 m3 vízmeny- nyiség áll a lakosság és az üzemek rendelkezésére, ami sokkal több a ténylegesen felhasznált 22,6 m3-nél. A tartalékkal ösz- szesen 167 millió ember igényét lehetne fedezni. Növényekkel a rossz levegő ellen A rossz irodai légkör ellen is van orvosság - természetesen csak akkor, ha a rossz levegőt klímaberendezések vagy elektromos gépek, és nem személyek okozzák. Erre Manfred Radtke, Würzburg környékén élő fiatal biológus jött rá. Ha száraz a levegő az irodában, elsősorban borostyánt kell betelepíteni. Amennyiben formaldehid szivárgott be, legjobb filodendront vásárolni. Ha könnyezik az ott dolgozók szeme, borostyánt és dracénát vegyünk. A fiatalember rendkívüli sikereket ért el megállapításával. Jelenleg több kül- és belföldi céget lát el jótanácsaival. Manneken Pis, a vízpazarló Botrány tört ki Brüsszelben, amikor kiderült: a városatyákat jobban érdekli a vízóra állása, mint a sok évszázados hagyomány megőrzése. A politikusok garasoskodásának a népszerű, közterületen álló turistalátványosság, a kőből készült Manneken Pis esett áldozatául. Az apró termetű Pis - mint nevéből sejthető - több mint 600 éven keresztül végezhette dolgát, ezentúl viszont már csak nappal teheti. Túl sok vizet fogyaszt - állítják a belga főváros elöljárói. A politikusokat döntésükben semmi sem ingatta meg. Az sem, hogy a szobrocskát még maga Napóleon is nagy becsben tartotta: dandártábornokká léptette elő. Ez természetesen azzal járt, hogy a kisebb rangú francia katonáknak - ha tetszett nekik, ha nem - tisztelegniük kellett Pis előtt. II. Miksa bajor fejedelem szívébe is belopta magát a kis szobrocska: ő drága kelmékből varratott neki ruhát. A fiúcskának mostanra már teljes ruhatára lett. A felháborodott brüsszeliek, a hozzájuk csatlakozó lapok olvasótábora, s azok munkatársai természetesen nem nyugszanak bele, hogy a szobor ezentúl éjjelente dolgavégezetlenül ácso- rogjon egy ház sarkánál. Kínaiak „lengyel piaca” Szibériában Mohács gyásznapja A tyumeni pályaudvaron az orosz katonák gumibotokkal, vízsugárral kísérlik meg eltávolítani a tömeget a Kínából éppen beérkezett Transzszibériai expressztől, s főleg annak utasaitól. A vonat ablakaiból kínai csempészek kínálnak olyan ruhákat, amilyenek hiánycikkek Oroszországban. Amint a vonat átlépi a mongol határt, minden állomáson éjjel-nappal hasonló jelenetek játszódnak le: oroszok százai, akik órák óta várták a rendszerint nagy késéssel beérkező vonatot, bőrkabátokhoz, cipőkhöz, hamis márkajelzéssel ellátott farmerekhez, pólókhoz próbálnak hozzájutni. (MTI-Panoráma) Hatvan évvel ezelőtt süllyedt el a Niobe, a német haditengerészet büszke vitorlás iskolahajója. A katasztrófa mindmáig rejtély és továbbra is foglalkoztatja a tengerhajózási szakértőket - írja a DP A német hírügynökség.- Mindmáig érthetetlennek találják, miként süllyedhetett el a vitorlás nyáron, a viszonylag nyugodt Keleti-tengeren, látó- távolságban a szárazföldtől, egy előre jelzett viharban. A hajót tapasztalt kapitány irányította, mégis négy tiszt, valamint 65 altiszt és kadett veszett a tengerbe. Claus Korth, az egyik matróz, aki túlélte a katasztrófát, most elmondta: Heinrich Ruh- fus kapitány, látva, hogy vihar közeledik, bevonatta a felső vitorlákat. Ezután azonban minA Távol-Keleten még közömbös orosz katonák annál idegesebbekké válnak, minél közelebb ér az expressz Moszkvához. A vonaton szaporodnak az incidensek az eladók és a vásárlók között. A fizetésképpen átadott rubelkötegek közepén gyakran újságpapír van. Ir- kutszk közelében gyors késpárbaj egy orosz és egy kínai között. Gázzal elaltatott két kínait szabadítanak meg pénzétől. A kínaiak azonban, akik az utasok 90 százalékát teszik ki, védekeznek: gyakran csoportokba verődve működnek. Tao L., egy 17 éves kínai fiú elmondja: 13 ezer jüant (kb. den villámgyorsan történt. Hirtelen egy hatalmas erejű széllökés úgy kapott a vitorlákba, mintha halmas kődarabokat hajítottak volna reájuk. A széllökés teljesen oldalra fordította a hajót. A 90 fokos dőlés következtében a fedélzeti nyílásokon víz zúdult be és a hajó három perc alatt elsüllyedt. A Niobe belsejében a kadet- tek éppen előadást hallgattak. Drámai események játszódtak le. A víztömeg olyan erővel tört rájuk, hogy az életükért kétség- besetten küzdőknek semmi esélyük sem maradt. Csupán azok menekültek meg, akik a fedélzeten tartózkodtak. Ruhfus kapitány a hadbíróság előtt elmondta, hogy mindaddig igyekezett parancsokat adni a mentésre, amíg egy hatalmas hullám le nem sodorta a fedél2400 dollárt) keres meg minden úton. Pekingben a legújabb divat szerint öltözött édesanyja kíséri a vonathoz. Még három évig akarja csinálni. Amíg Moszkvában van, vígan költekezik, de így is megmaradó busás keresményét devizaszámlán helyezi el egy kínai bankban. Egy úton annyit keresek, mint egy év alatt orosz nyelvtanítással, mondja a 45 éves Csang Jan. Moszkvában kétszobás lakást is bérel a tanár, aki a közelmúltban hagyta abba a tanítást, amit 20 éve folytatott. A vonat fülkéit elborító ruhadarabok szánalmas minőségűek. (AFP) zetről és a víz alá nem nyomta őt is. - Amikor a felszínre bukkantam, már semmit sem láttam a hajóból - mondta. Egy tűzoltó hajó és a Theresia L. M. Russ nevű gőzős személyzete szemtanúja volt a tragédiának. Negyven hajótöröttet sikerült kimenteniük. A 650 tonnás, 4 árbocos Niobe, amelyet Dániában építettek, 29 méter mélyre süllyedt a tengerfenékre. A hadbíróság megállapította ugyan, hogy Ruhfus kapitányt felelősség terheli, mert nem vontak be minden vitorlát, s a fedélzeten nem zártak le minden nyílást, mégis felmentette őt. A Niobe „felsőbb hatalmak” áldozata lett - hangzott az ítéletben. A 42 méter hosszú és 9,20 méter széles hajót később kiemelték és Kielbe szállították. Ott temették el az áldozatokat is. M akay György, a 17 évig Mohácson működő esperes-plébános - közel száz évvel a törökök kivonulása után, 1784-ben - azzal írta be nevét a város történetébe, hogy halálos ágyán végrendeletileg alapítványt hagyományozott utódaira az elporladt ősökért évente mondandó gyászmise biztosítására. Király József pécsi püspök 1817-ben, az általa építtetett csatatéri kápolna fölszentelésének napján 3000 ezüst forintnyi alapítványt jelentett be, hogy annak kamataiból évről évre biztosítsa az elöljáróság a megemlékezés költségeit, beleértve a magyar, német és sokác vendégszónok honoráriumát is. 1836-ban végre világi kezdeményezésre is sor került: országos gyűjtést hirdetett meg az elöljáróság a vármegye égisze alatt egy majdani emlékmű céljaira, ám minden eredmény nélkül. Turcsányi Soma 48-as huszár főhadnagy, aki a világosi fegyverletételig 22 ütközetben kockázatta életét, majd az aradi vár börtönéből való szökése után békés útbiztosként Mohácson élte le további négy évtizedét, saját költségén állíttatott emlékoszlopot a Csele-patak mentén. Az indokoltan restelkedő városatyák ingyen telket és téglát ajánlottak föl a monumentum céljaira. 1871-ben Garay Alajos, a szabadságharcos dunaszekcsői plébános és Székely József református lelkész „szoboregyletet” alapítottak, ám látványos fordulatot nem adtak az ügynek. Meglehetősen visszatetsző, bizarr tény az utókor számára, hogy 1875-ben a gyászos megemlékezés fénypontját az iparosköri díszvacsora jelentette, borgőzös pohárköszöntőkkel. 1883-ban immár harmadízben alakult emlékmű-bizottság, ezúttal Stájevics Pál volt városbíró kezdeményezésére. Noha látszólag tehetetlenségről tanúskodtak ezek a tétova alibi-szervezkedések. Valójában a gazdálkodást irányítók szűkmarkúsága lepleződik le bennük. Az egyházi megemlékezések a megszokott rendszerességgel történtek a már egy évszázada kialakult hagyományok medrében. Kivételes alkalomnak számítottak az olyan évek, amikor országos tekintélyű vendégszónokok méltatták a kálvária-kápolnánál a nap jelentőségét. 1876-ban például Galánthai Fekete Fidél eszéki kapucinus járt itt, több budapesti tudományos társaság tagja, 1879-ben és 1885-ben Garay Alajos dunaszekcsői költő-plébános, 1897-ben Czobor Béla akadémikus, régészprofesszor. Mindhármuk beszédének nyomtatott példánya a Kanizsai Dorottya Múzeum könyvtárának féltett kincse. 1897-ben kezébe vette a kezdeményezést az iparoskor. Műkedvelői Jókai „Szigetvári vértanúk” című drámájának egy részletét és a mohácsi Tárnái Károly „Ős-Budavára” című darabját vitték színre. Záradékul három élőkép: Zrínyi esküje, II. Lajos holttestének megtalálása és Az egri nők - Madarász Viktor illetve Székely Bertalan festményeinek megjelenítésével. 1910-ben került sor a Csele-pataknál tartott első megemlékezésre, melynek rangját a Pécsi Dalárda műsora emelte meg. Az 1911-ben meghirdetett országos gyűjtés eredménye pár év múlva hadikölcsönként enyészett semmivé. A 400. évforduló - 1926-ban - nemzeti közüggyé vált. A fogadalmi templom alapkövét ünnepi szentmise keretében gróf Zichy Gyula kalocsai érsek helyezte el. A Magyar Városok Kongresszusa reflektorfénybe vonta Mohácsot. Ettől az évtől váltak rendszeressé a II. Lajos-oszlop- nál tartott megemlékezések. 1936-ban dr. Simon Vendel gimnáziumi történelemtanár beszéde után a II. Lajos Dalkör és a leventezenekar idézte meg a múlt légkörét. 1940-ben Virág Ferenc pécsi püspök szentelte föl a fogadalmi templomot. 1942-ben dr. Iványi János egykori mohácsi káplán, a budapesti egyetem teológiai karának professzora volt itt a vendégszónok, 1943-ban Mohács szülötte, dr. Gálos László pécsi teológiai professzor, egyetemi magántanár. A távoli múlt áttekintése után az utóbbi évtizedekről már csak annyit méltányos összegezni, hogy napjainkban évről évre négy helyen emlékezik meg a város és környéke a gyászos napról: a sátorhelyi emlékparkban - ahol létesítése óta feledhetetlen fúvóskoncertek és kórusművek idézték meg „nemzeti nagylétünk nagy temetőjének” légkörét, s 1990 óta főpapi szentmisék ébresztenek áhítatot -, a II. Lajos-oszlopnál - ahol a szónoklat hatásához a helyi fúvószenekar járul hozzá -, a fogadalmi templomban - amely 1989-ig volt az egyházi emlékidézés fő helyszíne - és a csatatéri kálváriakápolnánál - ahol ma is őrzik a nemzetiségi hagyományok dicséretes szellemét. Bojtár László Memphis, Tenn: Elvis Presley halálának 5. évfordulóján, augusztus 16-án az Elvis-rajongók elhelyezik a síron a megemlékezés virágait. A Niobe-rejtély Vernon admirális találmánya: a grog Mit ettek Kolumbusz hajósai? Régen sem volt másképp: a kikötés nélkül megtett három-négyhetes utak végére alaposan megcsappant, sőt ehetetlenné vált a vitorláshajók élelmiszerkészlete. Kolumbusz hajósai sem ehettek mást az Európából az Újvilágba tartó úton, mint annak idején az Adrián a magyar hadihajók tengerészei a 11-13. század tájékán. A friss zöldségfélék és a vitaminok hiánya okozta a legnagyobb gondot a világot fölfedezni vágyó vándoroknak. Már a vikingek, az első évezred végén - tehát nagyjából a mi honfoglalásunkkal egyidőben -, éppen a betegségek megelőzésére borókát, azaz fenyőzöldet is ettek. Magellán Földet megkerülő expedíciójának 265 hajósából mindössze 19 tért haza, de a bennszülöttekkel vívott csaták, a tengeri viharok nem követeltek annyi áldozatot, mint amennyit az éhség, a poshadt víz és a vitaminhiány. Még az is meglehet, hogy másképp alakult volna Európa történelme, ha például a 16. század végén az angolok ellen harcoló rettegett spanyol Armada legénysége nem gyengül le a hosszú úton a rossz élelmezés miatt. Az unalomig fogyasztott ga- letta volt a vitorláshajók legénységének nemzetközi eledele. A galetta nem volt más, mint egyszer sütött kétszersült. A korpától teljesen megtisztított búza- vagy rozslisztet kevéske vízzel összegyúrták, majd kelesztés nélküli tésztából lapos lepényeket formáltak, és ezeket lassú tűzön, hosszú ideig sütötték. Ezután még jóidéig a napon, a levegőn szárították, hogy egy csepp víz se maradjon benne. A leginkább bükkfa-deszkára emlékeztető galettát az „ínyencek” tengerbe mártották, a puhítás után gondosan kicsavarták belőle a vizet és forró olajban megsütötték. James Cook, amikor a 18. század második felében tudományos expedíciókat vezetett, savanyú káposztát és citromlevet adatott a legénységnek. Az angol haditengerészetnél éppen Cook kapitány kedvező hatására rendelték el a citromlé kötelező fogyasztását, s ennek eredményeként a halálesetek száma minimálisra csökkent. A spanyol hadihajósoknál viszont ekkor sem volt kötelező a citromlé, s így még a 19. század közepén is a skorbut okozta a halálesetek húsz százalékát. Cook kapitány nevéhez fűződik a „hordozható leves” bevezetése is: a sűrű erőlevest „lemezek közé préseltette”, az antik „konzerves doboz” tartalmát a hajón fölmelegítették, vizet és borsólisztet adtak hozzá. Csak a betegek és a gyengélkedők kaptak belőle. A tengerészek itala, a rum, hajdanában a fertőtlenítést szolgálta, mert a fahordókban tárolt, poshadt víznél sokkal egészségesebb volt. A 18. században meg csaknem három deci volt belőle az általánosan elfogadott napi fejadag. Ezt soknak találta egy bizonyos Vemon admirális és elrendelte, hogy a rumot vízzel és cukorral hígítsák. így találta fel a grogot. A tengerészet és a hadsereg megfelelő ellátása egyre jobban sürgette az addigi hagyományos élelmiszertartósítás - a sózás, a füstölés és az aszalás - fejlődését. A 19. század elején létesültek az első konzervgyárak. A Gamble-cég 1824-ben tengerészeknek ajánlott borjúhús kon- zerve még száz esztendővel később is ehető volt. Mit esznek napjaink magyar tengerészei? Mindig az adott égövhöz igazodik ellátásuk.
