Új Dunántúli Napló, 1992. augusztus (3. évfolyam, 211-240. szám)

1992-08-21 / 230. szám

Minden pénteken 1 1992. augusztus 24­augusztus 30. Borfesztivál \ illám hun (Tudósítás a 13. oldalon) Pécsi diákok buszbalesete A pécsi Apáczai Csere János Gimnázium diákjainak egy cso­portja - mint azt lapunkban megírtuk - Oxfordba utazott. Tegnap késő este kapott hír sze­rint a diákokat szállító autóbusz Walesben karambolozott. Dr. Csirke Ernő, a gimnázium igazgatója kéri a szülőket, hogy ne nyugtalankodjanak, mert - szerencsés módon - említésre méltó személyi sérülés nem tör­tént. Vasúti szerencsétlenség Bécsújhelynél A Bécsújhely közelében tör­tént vasúti szerencsétlenség után 20 magyar állampolgárt szállítottak kórházba. A csütör­töki tájékoztatás szerint a neun- kircheni kórházban egy súlyos életveszélyes állapotban levő nőt ápolnak. Mödlingben három súlyos, de nem életveszélyes ál­lapotú beteget kezelnek. Őket talán csak egy hét múlva vihetik majd Magyarországra. A bé­csújhelyi kórházba szállított magyarok közül ketten vannak életveszélyes állapotban. KÖZÉLETI NAPILAP OJ Dunántúli napló III. évfolyam, 230. szám 1992. augusztus 21., péntek Ára: 9,60 Ft Szent István ünnepén Központi állami ünnepség Budapesten ür. Szűcs József megszegi az új kenyeret Fotó: Froksza László Szent István a magyarság számára a nemzeti függetlenség és a keresztény Európához való tartozás jelképe - hangsúlyozta Antall József az augusztus 20-i központi állami ünnepségen, amelyet államalapító királyunk budai Várbeli szobránál tartot­tak. Az ünnepségen jelen volt Göncz Árpád köztársasági el­nök, a kormány több tagja, va­lamint a diplomáciai testületek képviselői és számos közéleti személyiség is. Az első magyar király törté­neti szerepét méltatva a kor­mányfő kiemelte: Szent István nevéhez fűződik az önálló ma­gyar államiság megteremtése, és neki köszönhető, hogy az or­szág nem vált egyetlen biroda­lom vazallusává vagy hűbére­Folytatódott a Magyarok III. Világkongresszusa Csütörtökön „Találkozás magyar értelmiségiekkel” cím­mel rendezett kerekasztal be­szélgetésekkel, vitákkal folyta­tódott Budapesten a Magyarok III. Világkongresszusa. A küldöttek egy csoportja a Magyar Nemzeti Múzeumba lá­togatott, hogy a világkongresz- szus képviseletében tisztelegjen a magyar Szent Korona előtt. A nemzeti ereklyéket őrző terem­ben díszegyenruhába öltözött koronaőrök fogadták a látoga­tókat, akikkel a múzeum szakér­tője ismertette a magyar Szent Korona, a koronázási jelvények és a palást történetét, szerepét és jelentőségét a magyar államiság történetében. A világkongresz- szus küldöttei ellátogattak a Magyar Nemzeti Galériába, a Hadtörténeti Múzeumba és a Kiscelli Múzeumba is. A program egy másik esemé­nyeként Kupa Mihály pénz­ügyminiszter fogadást adott a találkozó résztvevői tiszteletére. Ütő Endre, a Magyar Opera­ház igazgatója csütörtök este a délvidéki magyarokért rende­zett jótékonysági hangversenyt nyitott meg az az Operaházban. Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke a határainkon túli értelmetlen öldöklésről és az áldozatokról beszélt. Budapesten, a Parlament előtti Kossuth téren az állami lobogó, és a csapatzászló előtt a Magyar Honvédség 249, és a Határőrség 50 fiatal tisztje tett fogadalmat. Az ünnepség el­nökségében helyet foglalt: Göncz Árpád köztársasági el­nök, Für Lajos honvédelmi mi­niszter, Lőrinci Kálmán vezé­rezredes, a Magyar Honvédség parancsnoka, Andrásfaly Berte- lan, művelődési és közoktatási, valamint Kádár Béla külgazda­sági miniszter. A tisztavatáson jelen voltak a Magyarországra akkreditált diplomáciai testüle­tek képviselői is. A tisztek fo­gadalomtétele után Für Lajos mondott ünnepi beszédet. Megyei népünnepély Szászváron A program ma sport- versenyekkel folytatódik sévé sem. Ez az önálló, szuve­rén Magyarország az, ami meg­határozta államalkotó, nemzeti programunkat - tette hozzá An­tall József, hangoztatva, hogy mindez nem jelent nacionaliz­must, sovinizmust, a más népek feletti uralkodás vágyát, hiszen a magyarság ezeréves törté­nelme során sohasem a haza (Folytatás a 2. oldalon) Szent Jobb körmenet Többezres tömeg gyűlt ösz- sze a hagyományos Szent Jobb körmenetre - a Magyar Köztársaság és a pápai állam lobogójával feldíszített buda­pesti Szent István bazilika előtt csütörtök délután. Az egyházi rendezvényen részt vett Göncz Árpád köztársasági elnök, valamint a kormány több tagja. Ma első királyunkra tekin­tünk, aki országszervező munkájában „sziklás alapot” keresett, s meg is találta. Az- i óta eltelt egy évezred, de ez az alap most is áll. Boldog lehet a magyar, hogy István sziklára I építette ezt az országot - mondta szentbeszédében Pas- kai László bíboros, herceg- prímás. A főpap felidézte a tavalyi pápalátogatás esemé­nyeit. A körmenetben felvo­nultak a díszszázad katonái, | cserkészek, huszárok, a kü­I lönböző egyházak vezetői és tagjai. A Szent Jobbot a koro­naőrök kísérték.- Az együtt ünneplőknek ez a színesen gazdag kokárdája jel­képként kifejezi azt az eszmét, amit első királyunk Szent István ezer évvel ezelőttről hagyomá­nyozott ránk: jelképezi magyar­ságtudatunkat, az önmagunk­kal, a hazával, a nemzettel való azonosulás tudatát. - mondta ünnepi beszédében tegnap Szászváron dr. Szűcs József, a Megyei Közgyűlés elnöke. A szászvári népünnepély Baranya kiemelkedő eseménye volt au­gusztus 20-án. Az egésznapos programon részt vett más megyei és városi vezetők mellett dr. Bőgner Mik­lós köztársasági megbízott, címzetes államtitkár, és Theo­dore Zens Németország pécsi konzulja is. A szent istváni hagyományo­kat a mai korhoz igazító igazán mozgalmas és szép műsort a Megyei Művelődési Központ szervezésében Bagossy László rendezte és a Kisszínház, vala­mint a Pécsi Nemzeti Színház művészei közreműködtek. A több mint egyórás programon fellépett az izményi, a magya- regregyi néptáncegyüttes, a szászvári tánccsoport, az egy- házaskozári Hagyományőrző Népdalkor, valamint mindenki örömére Szlovákiából a dió­szegi tánccsoport és Erdélyből a Brassó megyei RMDSZ tánc- együttese is.-Ez a nap ünnepeink sorá­ban számunkra talán a legmé­lyebb és a legtöbb értelmű. Az ünnep jelentéstartalma az idők során magába olvasztotta a megújhodást, az életet jelentő, a folyamatosságot jelképező új kenyér megbecsülését is, jelen­tette és jelenti az alkotmányos­ságot. A megyei önkormányzat- mint Baranya választott kép­viselőtestülete - intézményei közreműködésével olyan mun­kát végez, amely hite szerint, korlátozott lehetőségei ellenére,- hozzájárul a baranyai embe­rek mindennapi gondjainak enyhítéséhez és egy új élet mi­nőség feltételeinek megalapo­zásához. Ahhoz, hogy a válto­zások felgyorsulhassanak önál­lóságra, a környezetünkben pe­dig békére, harmóniára lesz szükség, dr. Szűcs József be­szédének ez a része is alátá­masztotta a programnak azt a vonását, mely a rekkenő hőség­ben is békésen megrendezett­nek, harmonikusnak tetszett. Végezetül az Adj békét uram dallamára ejtőernyősök érkez­tek a szászvári sportpályára. A vártnál is nagyobb vita volt a délután megrendezett mező­gazdasági-élelmiszeripari fó­(Folytatás a 13. oldalon) Lepkeháló és költészet (13. oldal) Sportcsarnokot avattak Mecseknádasdon Hasznos létesítménnyel lett gazdagabb a baranyai nagyköz­ség Mecseknádasd. Tegnap ün­nepélyes keretek között átadták a fiataloknak az 1989 őszén el­kezdett és az elkövetkező he­tekben még tovább építendő lé­tesítményt, a tornacsarnokot. A nemzetközi mérkőzésekre alkalmas (küzdőtere 46x24 m-es) tornacsarnokot az NB Il-es Mecseknádasd és az NB I-es PMSC barátságos férfi ké­zilabda-találkozóval tették fel­ejthetetlenné az augusztus 20-án búcsú-napot tartó telepü­lésen. A több mint 20 millió fo­rintos beruházás a község fiatal­jainak nyújt kultúrált testedzési lehetőséget. Képünk a csarno­kavató kézilabda-mérkőzésen készült. Baranyai kitüntetettek Az augusztus 20-i központi ünnepségek keretében több fó­rumon is elismerő kitünteté­seket adtak át. Baranyából Ga- lambosi László költő érdemes és eredményes munkája elis­meréseként A Magyar Köztár­sasági Arany Erdemkereszt polgári tagozata kitüntetést kapott, dr. Uherkovich Ákos, a pécsi. Janus Pannonius Mú­zeum osztályvezetője pedig Móra Ferenc díjat vehetett át. A komlói ünnepélyes ön- kormányzati testületi ülésen Komló Város Díszpolgárává avatták Kutnyánszky József volt főjegyzőt, a Helytörténeti Múzeum alapítóját, Tóth Fe­renc Liszt-díjas karnagy pedig Pro Civitate kitüntetést kapott. A BM Határőrség Pécsi Határőr Igazgatóság állomá­nyából soron kívül határőr törzsőrmesterré lépett elő Nagy Lajos őrmester. A Ma­gyar Köztársaság belügymi­nisztere dicséretben és juta­lomban részesítette Bakonyi József alezredest, Lengyel László alezredest, Lőrinci László alezredest és Gulyás Zoltán századost. A Határőr­ség országos parancsnoka di­cséretben és jutalomban része­sítette Béres Alajos alezredest, Wemer József századost, Ga­vallér Zoltán főhadnagyot, Páldi László őrnagyot és Sü­veges Árpád sor. őrmestert. A Határőrség szervezési főigaz­gatója dicséretben és jutalom­ban részesítette Faragó Imre őrnagyot. A Pécsi Határőr Igazgatóság igazgatója dicsé- (Folytatás a 2. oldalon) Jövő évi beruházások állami céltámogatással (2. oldal) Tisztavatás Budapesten

Next

/
Thumbnails
Contents