Új Dunántúli Napló, 1992. augusztus (3. évfolyam, 211-240. szám)
1992-08-15 / 225. szám
1992. augusztus 15., szombat tu Dunántúli nopiö 9 Nevető elődeink Szép magyar vers Irodalomtörténet - anekdotában Vajda János: Gárdonyi Géza tanító korában sehogy sem tudott megtanítani egy falusi kislányt a számolás tudományára. A kislány mindig így számolt: egy, kettő, három, öt. A négyes számot nem tudta megjegyezni.-No, lelkem - szólt Gárdonyi -, majd otthon számold meg, hány lába van a macskátoknak. Másnap a kislány boldogan újságolta:- Megszámoltam ám, tanító úr, kérem!- No, szóval hány lába van a macskának? A kislány szinte kipirult az örömtől:- Hát elöl is kettő, meg hátul is kettő! * Kriza János unitárius püspök, költő, a népköltészet tudós ismerője és gyűjtője igen szellemes ember volt. Még fiatal korában egyszer ebédre volt hivatalos egy fiatal, az irodalom iránt érdeklődő, csinos menyecskénél. Az ebéd a végéhez közeledett, amikor a háziasz- szony a férfivendégei közé ült, és felkiáltott: - Úgy érzem magam, mint Krisztus a keresztfán!- Elhiszem, asszonyom. Csak azt mondja meg, melyikünkkel lesz ma együtt a paradicsomban? - kérdi hirtelen a püspök. * Riedl Frigyes irodalomtudósnak még fiatal korában panaszkodott az egyik író ismerőse, hogy úton-útfélen plagizálják.-Igaza van - felelte némi gúnnyal a hangjában Riedl -, koldustól lopni szégyen! * Jókai Mór szerette élvezni a népszerűséget, a közismertséget, még az utcán is. Ha valaki barátságosan rámosolygott, legott szóba elegyedett vele, s ily módon rengeteg új ismerősre tett szert. így történt egy idősebb férfivel is, akivel már jó ideje köszönő viszonyban állt. Egyszer sétáját megszakítva Jókai odalépett az idős férfihez, és megkérdezte, hogy hívják.- Kerékgyártó János vagyok Monorról - mutatkozott be. De ha meg nem sértem, kit tisztelhetek én az úrban? * Eötvös Károlyt, a sokoldalú toliforgatót egy társaságban megtörtént élményei elmondására kérték fel. A mindig anek- dotázó Eötvös nem sokáig kérette magát.- Fiatal legénykoromban reggelenként meztelenül úsztam be a Balatonba - kezdett bele az első történetbe. - Egy ilyen alkalommal kétméteres harcsa tűnt fel a vízben, és egyenesen felém tartott. Én sem voltam rest, kést rántottam, és neki a harcsának!- Honnan vette a kést? - vetette közbe a társaság egyik tagja. - Hiszen meztelen volt... Eötvös sértődötten kapta fel a fejét:- Anekdotát akartok, vagy vitát? * Gyulai Pál alacsony termetű ember volt, Brossai Sámuel polihisztor tudós viszont annál nyurgább óriássá nőtt. Gyulai és Brassai szóban és írásban sokat vitáztak egymással, s egy ilyen szócsata közben Brassai, miután minden érvből kifogyott, kissé mérgesen kifakadt:- Ha nem hagyod abba, te Pali, mindjárt felkaplak, és zsebre váglak! Gyulai felnézett Brassaira, majd így szólt:- Akkor legalább több lesz a zsebedben, mint a fejedben! * Ady Endréhez az egyik lipótvárosi bankár szépreményű unokaöccsét ajánlotta be. Nemsokára be is állított a költőhöz egy lobogó hajú, villogó tekintetű, de elég zavaros beszédű ifjú, világhírre pályázó verseivel. Ady nyomban elolvasta a kéziratokat, majd biztatóan kezet rázott az ifjúval:-Magában három nagy magyar költőt látok megtestesülni. Az ifjú olyan boldog volt, hogy zavarában elfelejtette megkérdezni, hogy kiknek a szelleme egyesült benne. Ezt a nagybácsi kérdezte meg utólag telefonon. Ady válasza:- A haja Petőfi, a szeme Arany, az agya Tompa! Gyűjtötte: Kiss Gy.Mihály Jevgenyij Jevtusenko Augusztus 19 Ezt az augusztusi napot dicsőítik majd a regék és dalok. Ma néppé forrtunk nem vagyunk többé becsapott bolondok. Sietve jön ma segíteni a parlamenthez Szaharov törött szemüvegét törölgetve látszik rajta - meghatott. Lelkiismeret ébred a tankokban is. És a tankra Jelcin emelkedik, mellette nem a Kreml aggott árnyai állnak, hanem Oroszország el nem veszett tehetségei, és sorokban elfáradt asszonyok ezrei. Nem, Oroszország nem térdel le újra örök időkre. Velünk van - Puskin, Tolsztoj. Velünk az egész feltámadt nép. És az orosz parlament, mint a szabadság sebzett hattyúhímöke, melyet népünk kaija véd, a végtelenbe úszik el... Szarka Zoltán fordítása Káldy Lajos rajza A Kutya Novák Béla Dénes: Tulajdonképpen Zsuzsi volt a tettese, de áldozata is a B-i intézetben történteknek. Körü- lötte-miatta kezdődtek viták, érte és ellene izzottak föl a szenvedélyek, csaptak össze ember- és állatbarátok, elmélet s gyakorlat mezején. Bár az események krónikása vagyok, mégsem hallgathatom el véleményemet: ez a tacskó-szuka, azaz Zsuzsa, első perctől rokonszenvesebb volt, mint akik ellene vagy akár mellette szálltak sorompó közé. Az emberek megvitatandó eszmei problémának, tárgynak, napirendnek s a jó ég tudja még minek nem tekintették szegény állatot, csak eleven kutyának nem, ami volt. Egy szombaton este kezdődött. A hálóteremben kutya ugatott. Azonnal a helyszínen termettem (hetvenöt kilogram pedagógia), és felszólítottam a gyerekeket: távolítsák el az ebet! Mivel ez nem történt meg, hangnemet változtattam, elmagyaráztam, mennyire egészségtelen ez, nem is beszélve az intézeti szabályzatokról. Ez sem használt. Simogatták, ölelgették, szeretgették. Nem tehettem mást, ölben cipeltem ki az udvarra, ám reggelre egy növendék ágyában leltem rá, a kölyök gyermeki (apai?) szeretettel szorította magához. A kutyamindenit! A falatnyi állat, egyetlen nagy, nedves orr, láthatóan jól érezte magát nálunk, illegalitása csöppet sem zavarta, jóí- zűeket falatozott a kalákában összehordott májkrémekből, harsány nevetés és ugatás zaja hangzott az addig oly komor folyosókon. Szegény kutyus, honnan is szimatolhatta volna ki, micsoda felfordulást okozott a gyerekek lelkében. Ezek a fiúk sok macskát kínoztak már halálra, Zsuzsi mégis olyan érzéseket szabadított föl bennük, melyre emberi közösség nem volt képes. Az épületben azonban nem maradhatott. Összegyűltünk hát - ennyi gazdája még egy kutyának se volt -, hogy Zsuzsi további sorsa felől értekezzünk. Elhatároztuk, először is kérvényt írunk, hadd maradhasson az állat. Megszületett a mentő ötlet is: kutyaólat kell építeni az udvaron! Igen ám, de nem volt anyag, szerszám, értő kéz, s vállalkozó is alig. Egy hét telt el tétlenkedéssel, mikor Zsuzsi egyszer csak lekölykezett! Megvallom, nem figyeltem meg, hogy hasas. Ez már nem volt tréfadolog. A szobában bűz terjengett, kutyánk meg- közelíthetetlennek bizonyult. A gyerekek kitartottak, sajátjukból etették továbbra is az immár népes családot, a porontyok pedig szépen gyarapodtak. Végre elkészült a kiutalt lakás, Zsuzsiék kiköltöztek az udvarra. Még szerencse, mert egy bejelentés alapján Köjál-ellenőrzést kaptunk, és más felnőtteket sem tudtam meggyőzni Zsuzsi fontos pedagógiai szerepéről. Szóval még javában tartott a zűrzavar, mikor az intézet előtti főútvonalon a kutyát elgázolta egy teherautó. Néhány napi elfogult csönd és szipogás után nagyon hamar elfelejtődött minden. Egymás előtt szégyellték-e a fiúk érzéseiket, vagy az egész csak ürügyet adott nekik a szembeszegülésre? Máig sem tudtam. De döbbenten értettem, éreztem meg, mekkora szeretetfölösleg halmozódott fel ezekben a gyerekekben, az intézetben töltött hónapok, évek alatt. Harminc nap elteltével hivatalos irat érkezett, hogy kisméretű - nem harapós! - kutyát vagy egyéb, másfajta kisállatot szabad tartanunk. Ekkorra azonban már elajándékoztam Zsuzsi kölykeit, mert senki nem viselte gondjukat. Úgy látszik, a kutyakölyök nem volt képes tartós érzelmeket ébreszteni az emberkönyökben. Vagy a felnőttek voltak képtelenek a helyzetet jól kiaknázni? Kutyadolog, annyi bizonyos. Nehéz elfelejteni. Credo Ha neve sem lesz régi vármegyének; Kerületek-körökről szól az ének, Melyek közérdekűleg mért határát Már nem „bogár” után keringve járták; Lesz ki parancsol és ki megfogadja, Törvénynek általános foganatja; A szolgabírák rémmesében élnek. Mágnás nem áll fölötte a törvénynek; Az árva pénztárnok többé nem sikkaszt, Mert cselekedni már nem úri „sikk” azt; Ha az adó lesz kétszerannyi, mint ma, De kulcs, arány csalatkozhatlan minta, És e cserével mind a kettő jól jár; Hatalmas ország és jómódú polgár; Mert államát igaznak, szentnek tudva, Adózó mit keres, el nem hazudja; Munkás jutalma méltó bér dicsének, Közmegvetés árnyéka a herének; x Rangot, cimet nem koldult rend szalagja: A szellem és erkölcs fensége adja; Ha, mint megannyi Cortez Nándor, múltúnk Hajóit eltökélten felgyújtottuk, Hogy itt ez új világot, melyhöz értünk, Meghódítjuk, de vissza már nem térünk; Nem pislogunk a sírba dicsőségér; Csak szent ereklye már az ősi cégér; Eltűnt s új díszbe öltözött a puszta, Szebb délibáb - jólét - fényébe úszva; Kinvallató pandúr s futó betyár Helyén sűrűn a mozdony griflje jár; Ha a németek hozzánk tanulni járnak, Magyar leányt keresnek gouvernante-nak: Csikós mulat vasárnap frakkot öltve, Utolsó antisémita kitömve; Nadrágszij, csáti bot, cigányok sátra, Nemesség bibliája: ferbli kártya, És - tisztesség nem eshetik kimondva - Rojtos gatya ... kerülnek múzeumba: Akkor telik be jós igéd, Széchenyi! Dicsőség, boldogság lesz itten élni... Az élet végén Romfeld Ákos felvétele
