Új Dunántúli Napló, 1992. augusztus (3. évfolyam, 211-240. szám)
1992-08-14 / 224. szám
4 üj Dunäntült napló 1992. augusztus 14., péntek MA Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából MARCELL nevű kedves olvasóinkat. A Nap kél 5.35 nyugszik 20.02 órakor Hírek, tudósítások, események közölhetők 10-től 12 óráig a 10-053-as telefonszámon. Hírszerkesztő: RUZSINSZKY TIBOR Ma 9-11 óráig panaszügyekben fogad, a 15-000-es számon hívható: NAGY ISTVÁN Szerkesztőségi hírügyeletes 16-tól 19 óráig a 15-000-es számon: REZES ZSUZSA A kalapács A Marcell új név a naptárban, mert csak 1968-ban szorította ki az addigi Özsébet. Az ókori Róma egyik nemzetségét hívták Marcellus-nak, tőlük származik a név, melynek jelentése kalapács. A név emlékét többek között Martell Károly frank uralkodó, Marcus Aurélius római császár és Marcus Claudius Marcellus római hadvezér őrzi. Utóbbi 212-ben a pun háború idején elfoglalta Syracusa városát. Állítólag az ő katonái ölték meg Arkhimédészt, amikor a tudós földre rajzolt mértani levezetéseit a hadfik összetaposták, s ezért így kiáltott rájuk: Ne zavarjátok köreimet! Időjárás Az ország nagy részén derült idő várható, azonban észak-nyugaton már megnövekedhet a felhőzet, és szórványosan zápor, zivatar is kialakulhat. Mérsékelt lesz a légmozgás. A legalacsonyabb reggeli hőmérséklet 14-19 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken általában 25-30 fok körül alakul. Vízállások: Mohács 205 cm, apadó, 25,2 fok, Őrtilos -66 cm, apadó, 19,4 fok, Barcs -15 cm, áradó, 19,6 fok, Drávaszabolcs 56 cm, áradó, 22,3 fok. Mindennapos felvételi ügyeletek gyermek belbetegek részére: Pécs város: POTE Gyermekklinika Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sellyei járás: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, kórházi felvételt igénylő gyermekfülészeti betegek részére páratlan napokon: POTE Gyermekklinika; páros napokon: a Megyei Gyermekkórház látja el a főépület rekonstrukciója miatt a 400 ágyas klinika földszintjén, Pécs és Baranya egész területéről érkező betegek részére. % Pécs város lakossága részére felnőtt belgyógyászat, sebészet, baleseti sebészet: POTE II. sz. Sebészetig és Belgyógyászati Klinika. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Pécs város és a csatolt községek neurológiai betegeinek felvételét a Neurológiai Klinika; pszichiátriai betegek felvételét a Pszichiátriai Klinika látja. Mindennapos akut urológiai ellátás és felvételes ügyelet: POTE Urológiai Klinika. Szemészeti betegek ügyeleti ellátása 17 órától: POTE Szemészeti Klinika. Felnőtt fül-orr-gégészet: POTE — Véget ért a nyári egyetem. Az AEGEE nemzetközi diákszervezet pécsi, veszprémi, keszthelyi csoportja, és a Pécs-baranyai Értelmiségi Egyesület által szervezett nyári egyetem végétért. A jónéhány európai országból érkezett mintegy 40 résztvevő a csillagászati tudományos előadásokon kívül megismerkedett a régió nevezetességeivel is. Tegnap Aranyosgadányban Vér József polgármester fogadást adott a diákok tiszteletére, majd jó hangulatú piknik során búcsúztak egymástól a résztvevők. A diák-küldöttség ma utazik el hazánkból. — Ingyenes jogsegélyszolgálatot tart dr. Berényi István ma 11-14 óráig Pécsett, a DO- ZSÓ Művelődési Központban. — Nem tart nyitva augusztus 21-én a pécsi Széchenyi téri és a Krisztina téri gyógyszertár. A többi napon a rendes nyitva- tartás érvényes. — A Pannon Volán Pécs.In- dóház téri bérletpénztárában augusztus 11-25-ig a bérletjegy eladás ideiglenesen szünetel. Á legközelebbi vásárlási lehetőség a távolsági autóbuszállomás jegypénztáránál van. — Zárva tart szombat délelőtt az Apáczai Csere János Nevelési Központ nyári strandja egyéb rendezvény megtartása miatt. A fürdő 12 órától ismét látogatható — Gyümölcs árubemutatót tartanak augusztus 17-18-ig Pécsett, a Rácvárosi út 28-ban. A zöldség- és gyümölcsféleségeket a pécsi Körösi Csorna Sándor Nyugdíjas Klub kertbarátai mutatják be. — Mintegy 22 tonna ruhaneműt - osztrák katolikus szervezetek adományát - szállítottak tegnap a menekültek megsegítése érdekében a pécsi katolikus karitász raktáraiba. Az ország 64 városában tart reklámkampányt a Camel cég, hírverést csapva a F orma-1 autóverseny sorozatban élenálló csapatainak. Tegnap Pécs belvárosában és a nagyobb üzletközpontok előtt álltak meg tehergépkocsikkal, amelyeken hatalmas plakátokkal népszerűsítették a versenyt. Diák videoverseny A Finn Iskolatelevízió Helsinkiben nemzetközi diák video versenyt rendez jövő évben. Az előzsűrizést, a szelekciót és a nevezést saját hazájukban az egyes európai televíziós intézmények oktatási szerkesztőségei végzik. A benevező video programokat az iskolai osztályok, videoklubok, diákcsoportok vagy egyéni tanulók készíthetik el. Tanáraik csak csak útmutatást adhatnak. A műsorok maximális hosszúsága 5 perc, a téma nyitott. Általános- és középiskolai kategóriában Pécsett a Városi Televízió „Spenót” gyermekműsorok szerkesztőségében lehet jelentkezni a 13-477 és a 32-333-as telefonon. Minden ország 3-3 műsorral nevezhet. A színvonalas alkotások Tv műsorokban bemutatásra kerülnek. CENTRUM AJÁNLAT! CENTROM CENTRUM HÉTFŐ 30% visszatérítés 1992. augusztus 17-én Pécs, Bajcsy-Zs. u. 4. Új Centrum! Fehér ágynemű garnitúra Maradék szőnyegpadló Amíg a készlet tart! 900 Ft 1500 Ft-4500 Ft-ig Drágul a kenyér Mint arról tegnapi számunkban beszámoltunk, augusztus 15-től a Gabonaipari Vállalat 20 százalékkal emeli a búza- és rozsliszt termelői árát. Ez az áremelés továbbgyűrűzik, ugyanis lapunk kérdésére Fazekas István, a Baranya Megyei Sütőipari Vállalat igazgatója közölte, hogy előreláthatóan szeptember 1-jétől növekszik egyes sütőipari termékek ára. Az igazgató egyelőre nem tudott konkrét számadatokkal szolgálni az áremelkedés mértékéről, mivel még tárgyalnak kereskedelmi partnereikkel. Az új fogyasztói árak az érdekegyeztető tanácskozások eredményétől függően augusztus 25-e körül alakulnak ki. Kitüntetések Eredményes munkájukért dr. Balsay István igazságügyminiszter elismerő oklevelet adományozott tegnap az Igazságügyi Minisztériumban dr. Gátos György a Baranya Megyei Bíróság Polgári kollégiuma vezetője, bírósági főtanácsosnak, Simon Béláné, dr. Bárdi Zsuzsanna megyei bírósági tanácselnök, bírósági tanácsosnak, dr. Bédi Sarolta megyei bírósági bírónak, dr. Mészár Róza pécsi városi bírósági elnökhelyettesnek és Csapó Lászlóné megyei bírósági irodaigazgatónak. Fül-Orr-Gégeklinika. (Munkácsy M. u.) ÉJSZAKAI KÖRZETI ORVOSI ÜGYELET Pécs város felnőtt lakossága részére egy helyen a Lánc utcai rendelőintézet földszinti ügyeleti helyiségeiben minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Telefon: 14-347. Fogászati ügyelet minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig a Lánc utcai rendelőintézet földszinti ügyeleti helyiségeiben, gyermekek részére is. Telefon: 14-347. * Gyermeklakosság részére egy helyen, a Gyermekklinikán, Pécs, József Ä. u. (bejárat a Bajnok utca felől) délután 5 órától másnap reggel 7 óráig. Telefon: 10-938. ÉJSZAKAI ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRAK Pécs, Lánc u. 20. 10/8. sz. gyógyszertár; Pécs, Bajcsy-Zs. u. 23. 10/14. sz. gyógyszertár. SOS-ÉLET telefonszolgálat díjmentesen hívható a 12-390-es számon, este 7 órától másnap reggel 7 óráig. A MMSz pécsi csoportja orvosi rendelései. Helye: Pécs, Janus Pannonius u. 6. szám. 12-14-ig* ideggyógyászat, 14-15-ig érsebészet, 15-16-ig sebészet, 16-17-ig gyermek- gyógyászat, 17-18-ig belgyógyászat. A MMSz jogi tanácsadó szolgálata naponta 17-19 óráig tart. Ma 15-16.15-ig pedagógiai tanácsadó. Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Pécsi Iroda Pécs, Bem u. 5. Konzum Irodaház. T.: 72/12-277/17 m. Félfogadás 11-13-ig. * Állatorvosi ügyelet Állatorvosi ügyeletek 1992. augusztus 14-én 06 órától 1992. augusztus 17-én 06 óráig Baranya megye területén. Pécs város és környéke: Dr. Hallássérültek Világhete A Hallássérültek Baranya Megyei Szervezete kiállítást és ünnepséget rendez szeptember 21 és 27 között a hallássérültek világhete alkalmából. A rendezvényen a szervezők elsősorban olyan tárgyakat kívánnak bemutatni, amelyeket hallássérültek készítettek. Várják mindazokat, akik szívesen rendelkezésre bocsátanák munkáikat. Ezenkívül olyan üzletek és KFT-ék jelentkezését is váiják, amelyek hallássérültek részére különféle technikai eszközöket készítenek vagy árusítanak. Jelentkezni a szervezet Pécs, Jókai u. 9 szám alatti címén lehet levélben vagy telefaxon a 72/14-951-es számon. Rendezvények Jótékony célú futóversenyt rendeznek Orfűn augusztus 15-én 19 órakor a tó körül. Jelentkezni 17-18.45 óráig lehet, 100 forintos nevezési díj ellenében. A befolyt összeget veleszületett gerincsérves gyermekek javára fordítják. A verseny eredményhirdetése után 20.45 órakor zenés ruhabemutatót láthatnak az érdeklődők. Kabaréestet tartanak augusztus 14-én 18.30 órai kezdettel a Harkányi Művelődési Házban. Hagyományt felelevenítő búcsú lesz Magyarürögben augusztus 15-én. A rendezvény 9.30 órakor szentmisével kezdődik, majd 11 órától egész napos kirakodóvásár lesz. Taxis balhé A hőség sok ember idegeit megviseli, ám vannak akik foglalkozásuk révén jobban szenvednek a melegtől, mint az átlag. Ilyenek például a taxisok. A Kossuth téren várakozva kénytelenek ajtót nyitni, ablakot le- tekemi, hogy meg ne süljenek kocsijaikban. Az elől állónak szerencséje van; bejött egy fuvar. A mögötte lévő mély levegőt vesz, indítaná Ladáját, hogy előrébb guruljon, de egy ütemmel lemarad, mert egy akkor érkező kolléga nem a sor végére áll, hanem az első helyre fura- kodva megelőzi. A mély levegő kifújása nem hűsíti a Ladás homlokát. Vérnyomása megemelkedik, kést ránt, kiugrik kocsijából, az üres drosztra tolakodóhoz megy és egy határozott mozdulattal átvágja az Audi tömlő nélküli Pirelli gumiját, ezután késével még megfenyegeti a betolakodót. Az Audis azonban kihívta a rendőrséget, minek eredményeként az önkényesen bíráskodó ellen rongálás miatt eljárást indítottak. H. K. Jutalom a nyomravezetőnek! Hartung István, Hird, Haladás u. 2. Tel: 37-257. Pécsvárad és környéke: Dr. Vajda Dezső Berkesd, Alkotmány u. 19. Tel: 7. Komló-Sásd és környéke: Dr. Bakonyi Sándor, Liget, Fenyő u. 6. Tel: 90-717. Mágocs és környéke: ifj. Dr. Szemenyei Károly Egyházas- kozár, Ifjúság u. 23. Tel. 6. Mohács és a volt mohácsi járás: Mohács, Széchenyi tér 3. Tel: 06-711/14-06 vagy Posta. Tel: 01. Siklós és a volt siklósi járás: keleti részén: Dr. Fisi Gyula Siklós, Kossuth tér 1. Tel: 73/11-731. nyugati részén: Dr. Örkényi Zoltán Vajszló, Széchenyi u. 15. Tel: 1. Szigetvár és a volt szigetvári járás: keleti részén: Dr. Lukács Attila Királyegyháza, Petőfi u. 58/a. Tel: 70/40-132. nyugati részén: Dr. Kiss Jenő Péterpusztafa. Tel: 11-613. déli részén: Dr. Tamás Károly Kétújfalu, Arany J. u. 2. Tel: 42-031. Az ügyeletes állatorvosok a megadott címen és telefonszámon érhetők el. A robotképen látható személy alaposan gyanúsítható azzal, hogy 1992. július 31-én 14.30 és 16.15 óra között az Interglob Vállalat Pécs Megyeri úti telephelyéről - a biztonsági őrök megtévesztésével - eltulajdonított egy teherautót. A BRZ 35C forgalmi rendszámú szürke ponyvás, kék színű, bal elejér sérült, elöl hiányzó lökhárítójí IFA típusú teherautó rakteréber 3,5 millió forint értékű dohá nyáru volt. Az elkövető sze mély 20-25 év körüli, 160-171 centiméter magas, közepes tes talkatú, sötét hajú. Aki a kere sett személyrőlvagy a teherautt hollétéről bármiféle információ tud adni személyesen vagy tele fonon jelentkezzen a Bárány: Megyei Rendőr-főkapitánysáj Gazdaságvédelmi Osztályán Pécs, Vargha Damján u.l. Tele fon: 11-666) vagy a legköze lebbi rendőri szervnél. A nyom ravezetőnek a sértett vállalat 51 ezer forint jutalmat ajánlott fel. Értesítjük Tisztelt Vevőpartnereinket, hogy augusztus 17-től a Siklósi u. 37-ben DISZKONT ÁRUHÁZUNKAT megnyitjuk. Nyitvatartási idő: mindennap 7-15 óráig (5727)