Új Dunántúli Napló, 1992. augusztus (3. évfolyam, 211-240. szám)

1992-08-14 / 224. szám

Minden pénteken 1 1992. augusztus 17­augusztus 23. Leszerelési ünnepség Pécsett Közel 700 fiatalember szerelt le a 12 hónapos sorkatonai szolgálat teljesítése után tegnap Pécsett, a Zrínyi Miklós lakta­nyában rendezett nyilvános le­szerelési ünnepségen. Ketten nem szereltek le társaikkal együtt, mert a katonaidejük alatt elkövetett fegyelemsértések miatt még 30 napig katonák ma­radnak. Összesen 1,75 millió forint leszerelési segélyt osztot­tak ki a fiatalok között a szociá­lis szempontok figyelembe vé­telével, 1 500-6 000 forintig ter­jedő összegben. A hazamenetel megkönnyítésére irányvonato­kat - katonavonat- bérelt a honvédség, amelyek Baranyá­ból Budapestre, Tolna és So­mogy megye irányába közle­kednek. Lesz Komlón Bányásznap Idén is lesznek Komlón - immár 42. alkalommal - bá­nyásznapi rendezvények szep­tember 3-6 között, - tájékoztat­tak tegnap a komlói Városhá­zán. Az eseménysorozat szep­tember 3-án kezdődik a Május 1. Művelődési Házban nyíló ki­állítással, melyen amatőr kom­lói képzőművészek mutatkozz nak be. 4-én a Városháza dísz­termében Komló fejlesztéséről tartanak majd fórumot, amin részt vesz Andrásfalvy Bertalan kultuszminiszter is. A négy nap során számos művészeti, zenei és szórakoztató program hívo­gatja majd az érdeklődőket. A Goethe Intézet nyelvkurzusa Baranyában A német nyelv tanítását szer­vező és segítő Goethe Intézet nyári nyelvtanfolyama augusz­tus 19-én zárul Pécsett. A nyelvkurzuson olyan orosztaná­rok vesznek részt, akik az át­képzés során valamelyik ma­gyar felsőoktatási intézmény német szakán az első vagy a második évfolyamot már befe­jezték. A JPTE Német Nyelvi Tanszéke és a két német ven­dégtanár közreműködésével a hallgatók heti 24 órás tanfolya­mon tanulják az újonnan válasz­tott nyelvet, emellett Pécs és Baranya jellegzetességeivel is ismerkednek. Felfüggesztett cukorexport A már korábban kiadott en­gedélyeken túl az Agrárpiaci Rendtartást Koordináló Bizott­ság nem támogatja a finomított cukortermékek további export­ját. Az exportfelfüggesztés csü­törtöktől érvényes. Biobrikett a pécsi Zöld piacon Korom- és károsanyag mentes tüzelés (13. oldal) KÖZÉLETI NAPILAP QJ Dunántúli napló III. évfolyam, 224. szám 1992. augusztus 14., péntek Ára: 9,60 Ft Speciális osztályok Baranyában Kézműves- és mezőgazdasági ismeretek Hazai iskolarendszerünkben elszaporodóban vannak a 9.-10. osztályok. Megjelent ez a forma az enyhén fogyatékos gyerekek neveléséről gondoskodó kise­gítő iskolákban is. Azokban az iskolákban, amelyek nemcsak szakmailag követelnek nagy többlet energiát, hanem minde­nekelőtt figyelmességben, sze- retetben, hiszen a feladat nem kisebb, mint szellemileg-lelki- leg is sérült, nehezen tanuló vagy alig tanítható, autisztikus vonásokkal rendelkező, gyak­ran iniciatíva-hiányos gyereke­ket bevezetni a társadalomba. Divatos szóval: „szocializálni.” S azután itt van az évről-évről lemorzsolódó, a nyolcadikat is csak kínnal-keservvel befejezők sokasága. Képzésüket, a nyol­cadik osztály elvégzése utáni „parkoltatásukat” egyre több is­kola igyekszik vállalni Bara­nyában is. Az enyhén értelmi fogyatékosok hagyományos megyei intézményei a mohácsi Kórház úti Általános Iskola és Diákotthon, a Komlói Általános Iskola és Diákotthon, a súlyo­sabb testi-lelki sérülteket is gondozó pécsváradi és a ki­használtságát tekintve „telthá­zas” máriagyüdi intézmény. Csertő, Bükkösd és Bakóca di­ákotthonos iskolájába állami gondozott és részben helybéli gyerekek járnak. Baranya speciális iskolái közt az együttműködés új, egyre erő­södő formái vannak kialakuló­ban. A kisegítő iskolában tanulók továbbképzése nem jelent új­donságot. Például Komlón a legrátermettebbek az 501. Szakmunkásképző Intézet spe­ciális osztályaiban szerezhetnek betanított munkás, vagy akár (Folytatás a 3. oldalon) Igazi nagyüzem van Pécsett a fotóboltokban, fotólaborokban. Ezrével készülnek a képek a nyaralási emlékekről. Mostanában szinte mindenki színes képeket készít, amelyeket a szaklaborok­ban, mint például Pécsett, az űj Centrum Áruházban ( képün­kön) is, akár egy óra alatt kiváló minőségben dolgoznak ki a szakemberek. Hasonló gyors szolgáltatásokat nyújtanak a Fény- szöv, a Fotoplusz, és a Kodak szaküzletei is. Fotó: Läufer L. Könnyítik a gabona és az őszi növények felvásárlását Kormányszóvivői tájékoztató A szociális ellátások távlati koncepciója Azt kell támogatni, aki rászorul A szociális ellátások távlati koncepcióját megalapozó or­szággyűlési határozattervezet­tel, illetve a szociális törvény tervezetével foglalkozott csü­törtöki ülésén az Érdekegyez­tető Tanács szociálpolitikai bi­zottsága. Lakner Zoltán, a Nép­jóléti Minisztérium kormány- biztosa szerint a korábbi szociá­lis ellátási rendszer azokat is támogatja, akik egyáltalán nem szorulnak rá. Ugyanakkor so­kan kiszorulnak az ellátásból. Példaként említette a rendkívüli segélyek meglehetősen körül­ményes igénybevételi módját. Az új ellátási rendszer csökken­teni kívánja az ellátási körből kiszorulók számát, figyelembe veszi viszont a családi pótlé­koknál is a jövedelmi viszonyo­kat. A következő években fokoza­tosan vezetnék be - elsőként 1993-ban a biztosítási munka- nélküli ellátásból kikerülőknél, majd az alacsony jövedelmű családoknál, a rokkantaknál és a nyugdíj nélküli időseknél a jö­vedelempótló támogatást. Ez a támogatás valamennyi ilyen rá- szorultsági körben járna, az öregségi nyugdíjminimum 80 százalékára egészítené ki a jö­vedelmeket. Ennek fedezetét részben a költségvetés, részben az önkormányzatok vállalnák. Az önkormányzatok ezen túl a helyi sajátosságoknak megfele­lően további jövedelempótló támogatást is adhatnak majd . Hamisított váltók a Merkantil Banknál A Merkantil Bank Rt. ar­ról tájékoztatta csütörtökön a Magyar Távirati Irodát, hogy az elmúlt napokban a pénzin­tézetnél belső ellenőrzés so­rán néhány jó hírű vállalat nevében kiállított, és bankok által garantált váltóról meg­állapították: azok hamisítvá­nyok. Az ügy kivizsgálása megkezdődött és abba be­vonták az illetékes rendőri szerveket. Az eset a bank fizetőké­pességét nem érinti. A kormány csütörtöki ülésén úgy döntött, hogy a diplomáciai kapcsolatok januári felvétele után hamarosan nagykövetséget létesít a Moldovai Köztársaság fővárosában, Chisineauban. A kabinet azt is elhatározta, hogy hazánk egyezményt köt a Hor- vát Köztársasággal és a Szlovén Köztársasággal a vízummentes­ség bevezetéséről. Az egyez­mények szövege gyakorlatilag készen van, de még nem isme­retes aláírásuk időpontja - hangsúlyozta László Balázs kormányszóvivő az MTI kérdé­sére válaszolva. A kormány törvényjavaslatot fogadott el a büntetőeljárásról szóló 1973. évi és a polgári per- rendtartásról szóló 1951. évi törvény módosításáról. Az elő- teijesztés kidolgozását az tette szükségessé, hogy az Alkot­mánybíróság alkotmányelle­nesnek nyilvánította és 1992. december 31-ei hatállyal meg­szüntette a törvényességi óvás jogintézményét. Az új törvényi szabályozás alanyi jogon igénybe vehető új, rendkívüli perorvoslatot javasol megte­remteni, amely a legsúlyosabb anyagi-jogi és eljárásjogi tör­vénysértések esetében lehetővé teszi a másodfokon jogerőre emelkedett úgynevezett ügy­döntő határozatok megtámadha­tóságát is. A jogosultak csak egyszer kezdeményezhetnek bí­rósági perfelülvizsgálatot. A tervezet előírná, hogy a bünte­tőbíróság a felülvizsgálati kére­lem megfogalmazására jogi képviselőt rendelhet ki, a pol­gári bíróság előtt viszont a fel­ülvizsgálat kérésnél kötelező lenne az ügyvédi képviselet. A kormány csütörtöki ülésén két gazdasági kérdéssel is fog­lalkozott: egyrészt az agrárága- (Folytatás a 2. oldalon) Top-tipp sorsolás Pécsett <13. otdan Tegnap délután a vályogvetéssel ismerkedtek meg a tábor résztvevői Fotó: Läufer László Nemzetközi vályog Magyarhertelenden- Két-három napon át kell termelni egy házhoz az agya­got, aztán széjjelhúzni, meglo­csolni, majd rá a polyva, ta­posni lábbal, kapával, addig, míg el nem fogy a tiszta sár. Úgy kell ezt csinálni, mint a kolbászhoz a tölteléket, nagyon jól elkeverni, hogy mindenhol egyforma sós legyen - mondja az öreg, és ütemesen tapossa a sarat. Nadrágjának szára, bele-beleér néha; az agyag és a törek, melyet egy zsákkal szórt szét, egyre nagyobb felületen tapad rá. Mindez a legkevésbé sem zavarja, szorgalmasan járja; a körülállók, magyarok és osztrákok is kedvet kapnak hozzá. Egyre többen tapossák: talán először készül Európában nemzetköziösszefogással vá­lyog. Balogh Imre, nyugdíjas bányász tart vályogvetési be­mutatót a Népek Kultúrája Nemzetközi Ifjúsági Táborban, Magyarhertelenden. Kosztics István táborvezétő- től megtudtuk, a tábor célja , hogy a külföldiek részére meg­ismertesse a Baranyában élő cigányság kultúráját, amit alig ismernek itthon és külföldön. Ausztriából elsősorban peda­gógusok és egyéb értelmisé­giek érkeztek családostul a tá­borba, amely ez évben már a második. A hazai résztvevők: hagyományőrző együttes Mar­caliból, akik a cigány táncház­hoz szolgáltatják a táncot és a zenét, Csóri-Daróczi József és Kovács József költő, de hívtak meg fiatalokat Siklós-Nagyfa- luból is, ahol a lakosság két­harmada cigány. (Folytatás a 5. oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents