Új Dunántúli Napló, 1992. július (3. évfolyam, 180-210. szám)

1992-07-06 / 185. szám

1992. július 6., hétfő üj Dunántúli napló 15 Két keréken Barcelonába Két szigetvári fiú a csapatban Debrecen - Rábafüzes - Graz - Villach - Velence - Genova - Monaco - Monte Carlo - Barce­lona - ez lesz az útvonala annak a közel 50 kerékpáros ifjú em­bernek, akik a Debreceni Hajós Alfréd Diáksport Egyesület szervezésében nekivágnak az oda-vissza 5000 km-es távnak, s kikerekeznek az olimpiára. A csapatnak két szigetvári tagja is van: Bolygó Sándor és Török Kovács László (képün­kön) - mindketten 18 évesek, s két éve versenyeznek. Az el­múlt héten vettek részt Debre­cenben az edzőtáborozáson, 200-200 km-t kellett megten­niük, mint mondták, a nagy szél ellenére jól bírták a távot, ma­guk mögött hagyták a többieket.-A 45 napos útnak - pedig nem szállodában szállnak meg, hanem kempingezni fognak út­közben - igen magasak a költ­ségei. Személyenként több mint 50 000 forint, plusz a kerékpá­rok pótalkatrésze - mondja Sa­nyi édesapja, aki támogatókat keres a két fiú vállalkozásához. - A túra jelentős reklámhordozó lehet, hiszen aki támogatja őket, annak neve vagy emblémája felkerül a kísérő kocsikra, s fél Európán áthaladnak. A Magyar Televízió és az Eurosport is megkapta a vállalkozás adatait, valószínű, hogy közvetítik őket. A Szigetvári Takarékszövetke­zet, a város önkormányzata és az OTP szigetvári fiókja konkrét támogatást ígért. A városi kór­ház gyógyszereket, kötszereket ad - ez is nagy segítség. A túra fel kívánja hívni a fi­gyelmet a fiatalok vállalkozási kedvére és a kerépározás fon­tosságára. A csapat tagjai az olimpia megnyitójára érkeznek, megnézik a kerékpárversenye­ket, majd 5000 km megtétele után augusztus 20-án délután két órakor a parlament előtt ér­nek célba. S. M. Olasz labdarúgó-vásár A Comoi-tó melletti Cemob- bióban megkezdődött a hagyo­mányos labdarúgó játékos-vá­sár a klubok menedzsereinek, üzletkötőinek részvételével. Ki­emelkedően aktívnak mutatko­zott a bajnok Milan, amely két csapatra való éljátékost szedett össze, mintegy 500 milliárd lí­rára becsült befektetéssel. A Torinótól megvásárolt Len­tini mellett a milánói klubot erősíti ősztől Papin (Marseille), Szavicsevics (Crvena Zvezda), Boban (Bari), megszerezte a Milan Napolitól az olasz válo­gatott De Napolit, a Genoától Eraniót, miközben számíthat továbbra is a három hollandra (Van Basten, Rijkaard, Gullit) és eddigi éljátékosaira (Baresi, Maidini, Donadoni, Evani, Massaro). Alig valamivel félelmetesebb a Juventus felállása. A torinói fekete-fehérek új szerzeményei: Dino Baggio (Inter), Platt (Bari), Vialli (Sampdoria), Pe- ruzzi (Roma) és Vierchowod (Sampdoria), maradt a klubnál a német Kohler, a brazil Julio Ce­sar, Baggio és Casiraghi. Az Inter megszerezte Toto Schillacit és De Agostinit a Ju- ventustól, de félelmetes idegen- légiós gárdát is felvonultathat: Pancsev (Crvena Zvezda), Sammer (Stuttgart), Salimov (Foggia), Matthäus maradt. A Lazio szinte teljesen új csapatot szedett össze nagy bo­nyodalmak után végre megka­pott brit sztár, Gascoigne mellé: Winter (Ajax), Jair (St. Gallen), Fuser (Milan), Cravero (To­rino) és egy sor fiatal játékos a másodosztályból. A Fiorentina a dán újdonsült Európa-bajnokot, Brian Laud- rupot igazolta, és a Bayern Münchentől Effenberget. A Genoa vásárlásai: Dobro- volszkij (Servette), Van Schip (Ajax). A Napoli új üdvöskéi: Them (Benfica) és Fonseca (Cagliari). A most első osztályba került Brescia három románra épít: Radicoiu (a Baritól), Hagi (a Real Madridtól) és Sabau (a Feyenoordtól). A Roma valószínűleg elbú­csúzik Rudi Völlertől, de erősí­tett Mihajloviccsal (Crvena Zvezda) és Caniggiával (At- alanta), miközben továbbra is az övé Hássler. A klubok ősztől is csak há­rom külföldivel léphetnek pá­lyára egy-egy mérkőzésen, de a keretben öt idegenlégiós is sze­repelhet. Hírek szerint a Cernobbióban tartott játékos-vásáron a Bo­logna óvatos ajánlatot kapott Détárí Lajos megvásárlására az Ascolitól és az Udinésétől is, de a klub elnöke még nem döntött. Barcelona ’92 Olimpiai bajnokaink 1896, Athén: Hajós Alfréd (100 m-es, és 1200 m-es gyorsúszás). 1900, Párizs: Bauer Rudolf (diszkoszvetés). 1904, St. Louis: Halmay Zoltán (50 yardos és 100 yar- dos gyorsúszás). 1908, London: Fuchs Jenő dr. (kardvívás), Weisz Richárd (kötöttfogású birkózás, nehéz­súly), Kard csapat (Földes Dezső dr., Fuchs Jenő dr., Gerde Oszkár dr., Tóth Péter dr., Werkner Lajos). 1912, Stockholm. Fuchs Jenő dr. (kardvívás), Prokopp Sándor (sportlövészet, hadi­puska), Kard csapat (Berty László, Földes Dezső dr., Fuchs Jenő dr., Gerde Oszkár dr., Mészáros Ervin, Schenker Zoltán, Tóth Péter dr., Werk­ner Lajos). 1924, Párizs: Halasy Gyula dr. (sportlövészet, agyagga­lamb), Posta Sándor dr. (kardvívás). 1928, Amszterdam: Ke­resztes Lajos (kötöttfogású Darnyi Tamás (úszás) birkózás, könnyűsúly), Kocsis Antal (ökölvívás, légsúly), Mező Ferenc dr. (művészeti verseny, irodalom), Ters- tyánszky Ödön (kardvívás), Kard csapat (Garay János, Glykais Gyula, Gombos Sán­dor dr., Petschauer Attila, Rády József, Terstyánszky Ödön.) 1932, Los Angeles: Énekes István (ököklvívás, légsúly), Pelle István (torna, műsza­badgyakorlat és lólengés), Pil­lér György (kardvívás), Kard csapat (Gerevich Aladár, Glykais Gyula, Kabos Endre, Nagy Ernő, Petschauer Attila, Pillér György), Vízilabda csapat (Barta István, Bródy György, Halassy Olivér, Ho- monnai Márton, Ivándy Sán­dor dr., Keserű Alajos, Keserű Ferenc, Németh János, Sár­kány Miklós, Vértesy József). 1936, Berlin: Csik Ferenc (100 m-es gyorsúszás), Elek Ilona (tőrvívás), Harangi Imre (ökölvívás, könnyűsúly), Kabos Endre (kardvívás), Ká­dáráé Csák Ibolya (magasug­rás), Kárpáti Károly (szabad­fogású birkózás, könnyűsúly), Lőrincz Márton (kötöttfogású birkózás, légsúly), Zombori Ödön (szabadfogású birkózás, légsúly), Kard csapat (Berc- zelly Tibor, Gerevich Aladár, Kabos Endre, Kovács Pál, Rajczy Imre dr., Rajcsányi László), Vízilabda csapat (Brandi Jenő, Bródy György, Bozsi Mihály, Halassy Olivér, Hazai Kálmán, Homonnai Márton, Kutasi György, Mol­nár István, Németh János, Sárkány Miklós, Tarics Sán­dor). 1948, London: Bóbis Gyula (szabadfogású birkó­zás, nehézsúly), Csik Tibor (ökölvívás, harmatsúly), Elek Ilona (tőrvívás), Gerevich Aladár (kardvívás), Gyarmati Olga (távolugrás), Németh Imre (kalapácsvetés), Papp László (ökölvívás, közép­súly), Pataki Ferenc (torna, műszabadgyakorlat), Takács Károly (sportlövészet, ötala­kos gyorspisztoly), Kard csa­pat (Berczelly Tibor, Gerevich Aladár, Kárpáti Rudolf, Ko­vács Pál, Papp Bertalan, Raj­csányi László). 1952, Helsinki: Csermák József (kalapácsvetés), Gyenge Valéria (400 m-es gyorsúszás), Hódos Imre (kö­töttfogású birkózás, légsúly), Keleti Agnes (torna, műsza­badgyakorlat), Köröndi Mar­git (torna, felemáskorlát), Ko­vács Pál (kardvívás), Papp László (ökölvívás, nagyváltó­súly), Székely Éva (200 m-esmellúszás), Szilvásy Mik­lós (kötöttfogású birkózás, váltósúly), Szőke Katalin (100 m-es gyorsúszás), Takács Ká­roly (sportlövészet, ötalakos gyorspisztoly), Kard csapat (Berczelly Tibor, Gerevich Aladár, Kárpáti Rudolf, Ko­vács Pál, Papp Bertalan, Raj­csányi László), Labdarúgó csapat (Bozsik József, Budai László, Buzánszky Jenő, Czi- bor Zoltán, Csordás Lajos, Dalnoki Jenő, Grosics Gyula, Hidegkúti Nándor, Kocsis Sándor, Kovács Imre, Lantos Mihály, Lóránt Gyula, Palo­tás Péter, Puskás Ferenc, Za­kariás Józsefi, Öttusa csapat (Benedek Gábor, Kovács Ala­dár, Szondy István), 4x100 m-es női gyorsváltó (Novák Éva, Novák Ilon, Szőke Kata­lin, Temes Judit), (az előfu­tamban Littomeritzky Mária is szerepelt), Vízilabda csapat (Antal Róbert, Bolvári Antal, Fábián Dezső, Garmati De­zső, Hasznos István, Jeney László, Kárpáti György, Lem- hényi Dezső, Markovits Kál­mán, Martin Miklós, Szittya Károly, Szívós István, Vízvári György). 1956, Melbourne: Kárpáti Rudolf (kardvívás), Keleti Ág­nes (torna, felemáskorlát, ge­renda, műszabadgyakorlat), Papp László (ökölvívás, nagyváltósúly), Kajak kettes, 1000 m. (Urányi János, Fá­bián László), Kard csapat (Gerevich Aladár, Hámori Jenő, Kárpáti Rudolf, Keresz­tes Attila, Kovács Pál, Magay Dániel), Kéziszer, csapat (Gu­lyásáé Köteles Erzsébet, Ke­leti Agnes, Kertész Aliz, Lem- hényiné Tass Olga, Molnárné Bodó Andrea, Plachyné Kö­röndi Margit), Vízilabdacsa­pat (Bolvári Antal, Boros Ottó, Gyarmati Dezső, Hevesi Ist­ván, Jeney László, Kanizsa Tivadar, Kárpáti György, Markovits Kálmán, Mayer Mihály, Szívós István, Zúdor Ervin). 1960, Róma: Kárpáti Ru­dolf (kardvívás), Németh Fe­renc (öttusa), Parti János (kenu egyes, 1000 m), Török Gyula (ökölvívás, légsúly), Kard csapat (Delneky Tibor, Gerevich Aladár, Horváth Zoltán, Kárpáti Rudolf, Ko­vács Pál, Mendelényi Tamás), Öttusa csapat (Balczó András, Nagy Imre, Németh Ferenc). 1964, Tokió: Hammeri László (sportlövészet, kisöbű puska, fekvő), Kozma István (kötöttfogású birkózás, nehéz­súly), Pézsa Tibor (kardví­vás), Pólyák Imre (kötöttfo­gású birkózás, pehelysúly), Török Ferenc dr. (öttusa), Uj- lakiné Rejtő Ildikó (tőrvívás), Labdarúgó csapat (Bene Fe­renc, Csemai Tibor, Farkas János, Géléi József Ihász Kálmán, Katona Sándor, Ko- mora Imre, Nógrádi Ferenc, Novák Dezső, Orbán Árpád, Palotai Károly, Szentmihályi Antal, Szepesi Gusztáv, Varga Zoltán\ Párbajtőr csapat (Bá­rány Árpád, Gábor Tamás, Kausz István dr., Kulcsár Győző, Nemere Zoltán), Női tőr csapat (Juhász Katalin, Marosi Paula, Mendelényiné Ágoston Judit, Sákovitsné Dömölky Lidia, Újlakiné Rejtő Ildikó), Vízilabda csapat (Ambrus Miklós, Bodnár And­rás, Boros Ottó, Dömötör Zol­tán, Felkai László, Gyarmati Dezső, Kanizsa Tivadar, Kár­páti György dr., Konrád Já­nos, Mayer Mihály, Pócsik Dénes, Rusorán Péter). 1968, Mexikóváros: Hesz Mihály (kajak egyes, 1000 m), Kozma István (kötöttfogású birkózás, nehézsúly), Kulcsár Győző (párbajtőr), Németh Angéla (gerelyhajítás), Táti Tibor (kenu egyes, 1000 m), Varga János (kötöttfogású birkózás, légsúly), Zsivótzky Gyula (kalapácsvetés), Labda­rúgó csapat (Básti István, Du­nai Antal, Dunai Lajos, Fatér Károly, Fazekas László, Ju­hász István, Keglovich László, Kocsis Lajos, Menczel Iván, Nagy László, Noskó Ernő, Novák Dezső, Páncsics Mik­lós, Sárközi István, Szalay Miklós, Szarka Zoltán, Szűcs Lajos), Öttusa csapat (Balczó András, Móna István dr., Tö­rök Ferenc dr.), Párbajtőr csapat (Fenyvesi Csaba dr., Kulcsár Győző, B. Nagy Pál, Nemere Zoltán, Schmitt Pál). 1972, München: Balczó András (öttusa), Fenyvesi Csaba dr. (párbajtőr), Földi Imre (súlyemelés, légsúly), Gedó György (ökölvívás, pa­pírsúly), Hegedűs Csaba (kö­töttfogású birkózás, 82 kg), Párbajtőr csapat (Erdős Sán­dor, Fenyvesi Csaba dr., Kul­csár Győző, Osztrics István, Schmitt Pál). Fábián László (öttusa) 1976, Montreal: Tordasi (Schwarczenberger) Ildikó (tőrvívás), Magyar Zoltán (torna, lólengés), Németh Mik­lós (gerelyhajítás), Vízilabda csapat (Csapó Gábor, Cser­vényük Tibor, Faragó Tamás, f Gerendás György, Horkai Miklós, Kenéz György, Kon­rád Ferenc dr., Molnár Endre, Sárosi László dr., Su­dár Attila, ifi. Szívós István | dr.) 1980, Moszkva: Baczakó Péter (súlyemelés, félnehé­zsúly), Kocsis Ferenc (kötött­fogású birkózás, 74 kg), Ma- | gyár Zoltán (torna, lólengés), | Növényi (Nottny) Norbert (kö­töttfogású birkózás, 90 kg.), Varga Károly (sportlövészet, kisöbű puska, fekvő), Wladár Sándor (200 m-es hátúszás), .4 Kenu kettes, 500 m (Foltán László, Vas kút i István). 1988, Szöul: Darnyi Tamás (200 és 400 m-es vegyes úszás), Szabó József (200 m-es mellúszás), Egerszegi | Krisztina (200 m-es hátúszás), Gyulai Zsolt (kajak 500 m), | Martinék János (öttusa), Síké András (birkózás, 57 kg), Borkai Zsolt (torna, lólengés), I Kajak négyes, 1000 m (Gyulai Zsolt, Abrahám Attila, Csípés Ferenc, Hódosi Sándor), Öt- | tusa csapat (Martinék János, f Mizsér Attila, Fábián László), Kard csapat (Bujdosó Imre, \ Csongrádi László, Gedővári Imre, Nébald György, Szabó Bence). Gyulay Zsolt (kajak)

Next

/
Thumbnails
Contents