Új Dunántúli Napló, 1992. július (3. évfolyam, 180-210. szám)
1992-07-31 / 210. szám
2 uj Dunántúlt napio 1992. július 31., péntek Ellenőrzött munkanélküliek? (Folytatás az 1. oldalról.) Szakemberek szerint egyébként ahhoz, hogy a feketemunka ellenőrzése és leállítása megvalósítható legyen, a jogszabályokon is változtatni kellene. Az ugyanis, hogy egy munkanélküli feketemunkát végez vagy csak szívességből segít, gyakorlatilag kideríthetetlen - még akkor is, ha tetten érik az illetőt. Mert, ha ő azt mondja, hogy csak szívességből dolgozik, az ellenkező bizonyításáig a hatóságok sem tehetnek vele semmit - az ellenkezőjét pedig hogyan is lehetne bizonyítani? A feketemunka Baranyában ugyanolyan jellemző - de egy kicsit sem jobban -, mint az ország bármelyik megyéjében. Ha körzetet kell kiemelni, úgy érdemes talán azokat idézni, akik azt mondják: főként a Mohács környéki falvakból járnak el az átlagnál többen munkanélküliként dolgozni. Az ügyesebbje ráadásul külföldre, elsősorban Németországba, úgyhogy az itthon felvett segély vagy járadék már csak borravaló. Mivel a fenti információhoz senki nem adja a nevét, érdemes a leírtakat feltételes módba tenni. Ezen kívül, mint már írtuk: ha így is van, a feketemunkát végző munkanélkülieknek egyelőre nincs mitől tartaniuk. Kérdés, hogy ha valóban létrehozzák az ellenőrző csoportot, az változtathat-e valamit is a jelenlegi helyzeten? Pauska Zsolt Kit támogat a kultuszminisztérium... A Művelődési és Közoktatási Minisztérium csak azoknak a külföldön tanuló magyar diákoknak tud ösztöndíjat adni, akik a kölcsönösségen alapuló államközi egyezmények révén nyertek felvételt külországi felsőoktatási intézménybe. Az utóbbi időben tömegével érkeznek a minisztériumba a szülői kérések, hogy járuljanak hozzá gyermekük taníttatásához. Erre a minisztériumnak nincs lehetősége. Aki külföldön taníttatja gyermekét, vállalnia kell az azzal járó anyagi terheket is. Pályázatot hirdet a Népjóléti Minisztérium Hátrányos helyzetű települések közösségeinek A Népjóléti Minisztérium által alapított Jóléti Szolgálat Alapítvány aktív szociálpolitikai pályázatot hirdet olyan hátrányos helyzetű települések közösségei számára, ahol a cigány származású lakosság aránya eléri, illetve meghaladja a 35 százalékot, valamint összefüggő települési régiók civil szerveződéseinek támogatására, ahol a cigány származású lakosság aránya eléri, illetve meghaladja a 20 százalékot. A pályázat kiírásával az Alapítvány célja, hogy szakmai és anyagi támogatást nyújtson a hátrányos helyzetű települések és kistérségi régiók fejlesztésére, valamint új intézményi struktúrák kialakításához. A felhívásra ezért alapítványok, egyesületek, klubok stb. jelentkezését várják, amelyek vállalják, hogy a pályázat elnyerésével a Jóléti Szolgálat Alapítvány helyi szervezeteivé alakulnak, de rendelkeznek a helyi önkormányzat támogatásával, valamint legalább 10 százalék saját forrással is. A helyi programok finanszírozására rendelkezésre álló vissza nem térítendő támogatás keretösszege 30 millió forint. Az egyes helyi közösségek által megpályázható legnagyobb támogatás összege 2 millió forint, önfenntartó regionális közösségi programok esetében pedig 3 millió forint. A pályázattal kapcsolatban részletes felvilágosítást ad a Jóléti Szolgálat Alapítvány Irodája. (Címe: 1051 Budapest, Arany János u. 6-8.) Az első fél év gazdasági eredményei Az idei első fél évben a folyó fizetési mérlegben májusig 530 millió dolláros aktívum alakult ki. Mindez a vártnál jóval több, hiszen a kormány eredetileg egyensúlyi, vagy deficites fizetési mérleggel számolt. A devizatartalékok szintje ma már eléri az 5,1 milliárd dollárt. Mindezt a Pénzügyminsztérium jelentése állapítja meg, melyet a szakértők az első fél éves gazdasági folyamatokat elemezve készítettek. A jelentés szerint az első hat hónap során az export értéke mintegy 5,1 dollárt tett ki, a növekedés 16,5 százalékos volt a korábbi hasonló időszakhoz képest. Az import valamivel meghaladta a kivitelt, 5,2 milliárd dollár körül alakult. így a félév végén a külkereskedelmi mérlegben minimális, 40 millió dolláros passzívum jött létre. Egy hónap alatt, vagyis májusban változott lényegesen a helyzet, az első 5 hónap során ugyanis a mérlegben még 600 millió dolláros többlet volt. Júniusban azonban nagymértékben felgyorsult az import, és ennek következménye a minimális hiány létrejötte. Az ipari termelés mennyisége az első 5 hónapban 18,4 százalékkal esett vissza. A visszaesés mögött azonban a kereslethez jobban igazodó termelés továbbélése, s a veszteséges iparágak leépülése húzódik meg. A visz- szaesés mértéke csökkenő mértékű. Az első 4 hónapban még 19 százalékkal csökkent az ipar kibocsátása. Növekszik továbbra is a munkanélküliség, annak következtében, hogy a vállalatok egy részénél még mindig gyors a leépülés, és jelentős szerkezetátalakulás megy végbe a gazdaságban. A regisztrált munka- nélküliek száma június végén 547 ezer volt. Egy hónap alatt 24 ezren vesztették el az állásukat. A munkanélküliségi ráta 10,1 százalékra emelkedett. A fogyasztói árak júniusban májushoz képest 0,6 százalékkal emelkedtek. Mindez jelzi az infláció számottevő mérséklődését. Az utolsó 12 hónapban a fogyasztási árak 20,6 százalékkal emelkedtek, míg tavaly ugyanebben az időszakban 12 hónap alatt 38,6 százalékos volt az áremelkedés. Mindezek alapján a Pénzügyminisztérium szerint lényegesen nem szükséges változtatni az ez évi gazdasági prognózist. 0 ÓRA A NAGYVILÁGBAN Honeckert rabként ábrázoló plakátot tartanak a magasba a július 29-i tüntetés résztvevői. Az egykori NDK volt vezetője ezen a napon érkezett a moszkvai chilei nagykövetségről Berlinbe, ahol azonnal börtönbe szállították. MTI TELEFOTO A Honecker-ügy Nincs választási esélyegyenlőség Romániában nem biztosítják a kampány és a választások esélyegyenlőségét - ezt a következtetést szűrte le a keresztény- demokrata és konzervatív pártokat tömörítő Európai Demokrata Unió (EDU) hattagú küldöttsége, amely háromnapos tényfeltáró látogatást tett Bukarestben. A küldöttség tagjai sem a kampány finanszírozásában, sem a választási műsoridő elosztásában nem látják biztosítottnak az esélyegyenlőséget. A pártoknak a költségvetés nem nyújt pénzügyi támogatást, így saját anyagi eszközeikre kell támaszkodniuk. A televízió és a rádió választási műsoridejének a felosztásánál a parlamenti pártok kétszer annyi időt kapnak ingyen, mint a törvényhozásban nem képviselt pártok, ez utóbbiaknak ugyanis fizetniük kell a műsoridőért. Nem lehet magyar falunév A szlovák kormány keddi döntésével elvetette néhány szlovákiai település helyi népszavazáson alapuló kérelmét. Ezeken a helyi népszavazásokon az érintett lakosság döntő többsége a szűkebb pátria régi nevének visszaállítása mellett szavazott. Ezt követően a kérdést többször megvitatta a szlovák belügyminisztérium és napirenden tartotta a Matica Slo- venska is, mondván, hogy a magyaros hangzású helységnevek visszaállítása megengedhetetlen. A kormányülés döntése szerint Párkány nem lehet Párkány, hanem továbbra is Stú- rovo marad. Ugyanezen elv szerint Köbölkút Gbelce, Gúta pedig Kolárovo lesz a jövőben is. Az érintett települések polgármesterei heves hangú nyilatkozatokban tiltakoztak a népszavazást megkérdőjelező döntés ellen. Erich Honecker ellen csütörtökön déltájban kihirdették a le- tartóztatási parancsot, a berlini falnál érvénybe léptetett tűzpa- rancsával összefüggésben. Az ügyvéd szerint Honeckert „saját akarata ellenére” hozták ki Moszkvában a chilei nagy- követségről, s ezért a chileiek felelősek. Friedrich Wolff azt is elmondta, hogy Honecker nem kap különleges bánásmódot, a börtönkórházban egy közönséges bűnözővel fekszik egy szobában. Honeckert előzőleg két orvos megvizsgálta, s egészségi állapota alapján fogságképesnek találta. Margót Honecker, Erich Honeckemek a felesége csütörtökön Chilébe repült. A Honec- ker-házaspár lánya Santiagóban él. A bonni kormány és a német pártok csütörtökön egyaránt üdvözölték Honecker „visszatérését”. Igazságügyi körök ugyanakkor egyértelműen hangsúlyozták, hogy „fair” módon járnak el ellene, s ugyanolyan elbánásban részesül mint bárki más. A jelenleg lengyel- országi látogatáson tartózkodó Kinkel külügyminiszter az ügygyei kapcsolatban kijelentette: Honeckert is megilleti az ártatlanság vélelme, s ügyében független bírák fognak eljárni. O New York: A Horvátországban állomásozó ENSZ béke- fenntartók mandátumának ki- szélesítését, és további 900 ENSZ-alkalmazott kiküldését kérte a Biztonsági Tanács elé terjesztett jelentésében Butrosz Gáli, az ENSZ főtitkára. Gáli javaslatainak fő célja, hogy meg lehessen állítani a szerb menekültek beáramlását Horvátország más részeiből és Bosznia- Hercegovinából is az ENSZ által ellenőrzött területekre, ugyanis ez a folyamat a lakosság összetételének drasztikus megváltoztatásával fenyeget. O Szarajevó: A bosnyák fővárosban a csütörtöki nap folyamán valamelyest elcsendesedtek a fegyverek. Ennek ellenére légvédelmi ütegekből lőtték az Óvárost. A bosnyák fővárosba megérkezett az ukrán zászlóalj, várják az egyiptomi egységet is, míg a kanadaiak Lewis Mac- Kenzie tábornokkal az élükön még ezen a héten elhagyják Szarajevót. O London: Európa úgy válaszolt a fél évszázada nem tapasztalt méretű menekültválságra, hogy becsapta az ajtót a balkáni háború kisemmizettjei előtt - így kommentálja a brit napisajtó a genfi menekültügyi konferencián tanúsított elutasító közöspiaci magatartást. A The Daily Telegraph attól tart, hogy a boszniai mohamedánok lesznek Európa palesztinjai s állandósuló menekültsorsukon - csakúgy, mint az igazi palesztinok a Közel-Keleten - kétség- beesett akciókkal próbálnak majd változtatni. O Tokió: A Kuril-szigetek déli részének - amelyre igényt tart Japán - hadászati jelentősége van Oroszország védelme szempontjából. A szigetcsoportnak ezen a részén ugyanis a rakétatámadás korai észlelését szolgáló támaszpont van. A fenti megállapítást Moszkvában zárt ajtók mellett tartott parlamenti meghallgatáson tette az Allamközösség egyesített fegyveres erői képviselője. Coca-Cola Amatil Beverages (Hungary) Ltd. CCA is about to open a new distribution centre to service the Pécs area and is now wishing to employ Sales Representatives. After training in Budapest the succesful applicants will be responsible to the Branch Manager for the selling and promoting of Coca-Cola and allied brands in the general area of Pécs. Written applications should be forwarded to Mr. Andrew Wall with a photograph, drivers licence number and CV. Application should reach Budapest by 14th August, 1992. Own car is essential in the first period however a company vehicle will ultimately be supplied. Excellent career opportunity and renumeration. Knowledge of English is preferable. Send your application to: Coca-Cola Amatil Beverages (Hungary) Ltd. Budapest, Bánya utca 35.1105 sva/Tva . is motet wtrsuGto . ttVCJy-Zl. ----I SZTAMBUL snap 5990Hminden héten TRIESZT 1580 Ft hetente többször COSTA-BR AVA AZÚR-PART ★★★-os szállodai elhelyezés, teljes ellátás fakultatív programlehetőségek 8 nap szept. 18-25. 20.200 Ft 6 nap szept. 10-15. 13.450 Ft OLASZORSZÁG-BIBIONE l. szept. 12-19 7 éj 8 nap 14.900 Ft fakultatív kirándulások: Padova, Verona, Velence UTAZZON KÉNYELMESEN LUXUSBUSZAINKON! Kedvező árakkal és részletes információkkal szeretettel várjuk irodáinkban! Pécs, Rákóczi u. 39/a. Mohács, Szentháromság u. 27. Telefon: 72/19-637 Telefon/fax: 711/25-50 Pécs, Kertváros (piros ABC mellett) Harkány, Bajcsy Zs. u. 5-7 Telefon: 72/23-415 Telefon: 72/80-300 (Mis) SZÁMÍTÁSTECHNIKAI ISMERETEKKEL RENDELKEZŐ FIATAL DIPLOMÁST KERESÜNK FELVÉTELRE. Feltételek:- főiskolai vagy egyetemi oklevél- számítástechnikai gyakorlat (adatbáziskezelés, szövegszerkesztés, táblázatkezelés, programozás) JELENTKEZNI LEHET: KSH SZÜV PÉCSI SZÁMÍTÓKÖZPONT 7633 Pécs, Szántó K. J. u. 3. Telefon: 72/32-355, Telefax: 72/36-370 (5443) l ___/