Új Dunántúli Napló, 1992. július (3. évfolyam, 180-210. szám)
1992-07-30 / 209. szám
10 üj Dunántúli napló 1992. július 30., csütörtök Bemutatjuk Olcsó biobeton blokkos építés a Baumeister Kft-vei A debreceni referenciamunka: négy lakásos tetőtér kialakítás egy lapostetős épületen EXPO-Irodát nyit az MGK A Világkiállítási Társadalmi Tanács szervezeti és működési rendje Több mint 10 ezer új cég Másfélszer több, mintegy 62 ezer jogi személyiségű gazdasági szervezet működött június végén, mint a tavalyi azonos időszakban. Az idei első félévben a Központi Statisztikai Hivatal 10 223 cégalapítást regisztrált. Köuzülük a legtöbb (9630) változatlanul korlátolt felelősségű társaság. Az első hat hónapban 685 gazdasági szervezet szűnt meg. A jogi személyiség nélküli gazdasági szervezetek száma is emelkedett: június végén 63 ezret tartott nyilván a KSH. Júniusban tovább nőtt a csődeljárások száma és meghaladta az 1300-at. A csődeljárás alá vont cégek közül a legtöbb 300-nál kevesebb dolgozót foglalkoztat, de magas a 20-nál kevesebb alkalmazottal működő csődbe jutott vállalkozás is. (MTI) Befektetési konferencia Bielefeldben Magyar befektetési konferenciát és tárgyalásokat szervez a Bielefeldi Kamara október 1-2-án Bielefeldben. Magyarországról élelmiszerfeldolgozó, textil, ruházati, elektrotechnikai és gépkocsialakatrész-leszállító cégek befektetési és privatizációs ajánlatait váiják. A magyar résztvevők a szakközönség előtt 20 perces német nyelvű ismertetőt tartanak majd, ezt követően pedig számukra kétoldalú megbeszéléseket szerveznek. A rendezvényre a Dél-dunántúli Gazdasági Kamarában lehet jelentkezni. Bábolnai Nemzetközi Gazdanapok Nemrég küldték el a meghívókat, s máris 120-nál több hazai és külföldi cég jelezte, hogy részt kíván venni a Bábolnai Nemzetközi Gazdanapokon. Szeptember 16-18-a között rendezi meg a Bábolna Részvénytársaság és az IKR (Iparszerű Kukoricatermelő Rendszer) a rangos mezőgazdasági szakkiállítást és vállalkozói találkozót, amelynek elsődleges célja a piaci lehetőségek, esélyek felmérése, az új típusú kapcsolatok erősítése és az újdonságok látványos bemutatása. A hazai és külföldi kiállítók az új gépek, termékek bemutatásán kívül vevőtalálkozókat, termékismertető előadásokat, szakmai szimpóziumokat tartanak. Kamarai találkozó Nagyváradon A nagyváradi Félix-fürdőben 1992. szeptember 7-8-án román-magyar kamarai találkozóra kerül sor. A magyar küldöttség vezetője dr. Tolnay Lajos, az MGK elnöke, de a résztvevők közt található 7-8 regionális kamarai vezető és főtitkár is, valamint két tucat üzletember és a bukaresti kereskedelmi tanácsos, illetve a sajtó képviselői. Hasonló összetételű lesz a román delegáció is. A rendezvényen a kamarai tanácsosok gazdasági értékelése után kölcsönösen bemutatkoznak a regionális kamarák, üzletembereink részére pedig a román gazdasági törvényekkel kapcsolatos pénzügyi, jogi és vámszak - tanácsokadást tartanak. Bizonyára jó hír az építtetőknek: Egy olyan (hazánkban újnak számító biobeton blokkos) építési technológia elterjedéséről számolhatunk be, amellyel az épületek négyzetméterenkénti ára jóval a jelenlegi piaci árszínvonal alá szorítható. A nyíregyházi Baumeister (amerikai-magyar) Kft. a budapesti, a győri és a tapolcai után Pécsett is megnyitja kirendeltségét, nádudvari és tapolcai blokkelemgyárai már üzemelnek. Mint Hegedűs Tamás ügyvezető igazgatótól megtudtuk. Pécsett egy szolgáltató' célú épületegyüttes ./elhúzására” (a kertvárosi Lila ABC közelében) most kötnek szerződést.- Minden megrendeléshez speciális gyártási és szerelési tervet készítünk, és ennek alapján például egy családiházat az alap meglétét követően két hét alatt tető alá hozhatunk. Újabb egy hónap múltán (a szakipari és egyéb munkákat követően) már átadhatjuk a megrendelőnek a kulcsot - mondotta az igazgató. - A tempó ezzel azonos a nagyobb méretű létesítmények (szociális és egészség- ügyi épületek, irodaházak, raktárépületek, parkolóházak és egyéb célú építmények) esetében is, és ami alapvetően vonzó lehet a megrendelők számára, mindezt jóval a megszokott piaci árak alatt tudjuk nyújtani. Tapolcán például egy asztmás gyermekek számára készülő, két szintes gyógyintézetet 26 ezer 700 forintos négyzetméterenkénti árért építünk meg, de hasonló árakkal dolgozunk a családiházak esetében is. Az 1991. január 1-jén hatályba lépett új versenytörvény szükségessé tette az Etikai Kódex szerepének és tartalmának felülvizsgálatát. Ennek során indokolttá vált a törvény és az Etikai Kódex összevetése az átfedések, az esetleges ellentmondások és a kódexre tartozó speciális vonások szempontjából. A két jogforrás terminológiája és a tényállások leírásának módszere összhangban áll, ami párhuzamos alkalmazásuk technikai előfeltételét képezi. A tör ény és a kódex egymásnak ellentmondó rendelkezéseket nem tartalmaz. A kódex jelenlegi szövegének kiegészítését a versnytörvény annyiban teszi indokolttá, hogy a záró rendle- kezésben utalni kell a törvény, mint a kódex szempontjából meghatározó jelentőségű háttér jogszabály hatályára. Az Etikai Kódex jelen szövegváltozatát az Országos Gazdasági Érdekképviseleti Szerveztek Koordinációs Fóruma elfogadta és tag- szervezeteinek elfogadásra ajánlotta. Az Etikai Kódex módosított szövegének elfogadása a küldöttközgyűlés hatáskörébe tartozik. Általános rendelkezések 1. A gazdasági tevékenységet folytató jogi személy, jogi személyiség nélküli gazdasági társaság és az egyéb társaság, továbbá a természetes személy (továbbiakban: vállakoz(5); belHogy mit tud a biobeton blokk, arról már az újpetrei Gere Zoltántól, a pécsi képviselet (Tel: 77-027, Fax: 77-075) vezetőjétől érdeklődtünk.- A biotiszta fabetonból álló blokkelemek lényegében bármilyen funkciójú épület megépítéséhez alkalmasak. Mint ismeretes, a hőáteresztő képességnél k-0,7 az előírt szabvány. A biobeton blokkelemnél ez az érték 0,4. Az anyag fajsűlya 600 kg alatti köbméterenként, légző és hőtehetetlenségi tulajdonsága kiváló. Ez utóbbi szemponból magában hordozza a vájogfalak kedvező tulajdonságát, nyáron sincs az épületekben hőség. Ugyanezen bolokkelemek földi gazdasági tevékenységét a jelen normák figyelembevételével köteles folytatni. Az e tevékenységből eredő viták rendezésének elősegítése során a Magyar Gazdasági Kamara Etikai Bizottsága a jelen etikai kódex (a továbbiakban: kódex) előírásait alkalmazza. 2. A vállalkozó gazdasági tevékenységét a kölcsönös együttműködés szellemében és úgy köteles folytatni, hogy az ne legyen ellentétben az üzleti erkölcs és tisztesség követelményeivel, valamint az üzleti szokásokkal. 3. A vállalkozó gazdasági tevékenysége során a tisztességes nyerségre törekvés jegyében, jóhiszeműen és gondosan köteles eljárni. 4. Az üzleti erkölcsbe, az üzleti tisztességbe ütköző magatartás etikai szempontból akkor is elítélendő és orvoslásra irányuló bírálatban fészesítendő, ha az adott magatartást kifejezett jogszabályi előírás nem tiltja. Speciális rendelkezések 1. Hírnévrontás Tilos más vállalkozó jó hírnevét, hitelképességét, vagy üzleti megbízhatóságát valótlan tény állításával, vagy való ténynek hamis színben való feltüntetésével vagy bármilyen egyéb módon sérteni vagy veszélyeztetni. felhasználásával a Baumeister Kft. lakáscélú magastetőráépítést, tetőtér kialakítást is végez (alumínium alapanyagú, homokszórt, 30 éves UV-állóságú tetőcserepek alkalmazásával). Debrecenben a Hadházi úton egy négy lakásos (4x140 négyzetméteres) tetőtér kialakítását és beépítését végezték el egy lapostetős lakóépületen, utólagos liftbeépítéssel. Az alkalmazott technológia előnye, hogy a ráépítés időszakában nem járhat beázással a már meglévő lakások kárára, ugyanis előbb felépítik a tetőteret és csak ezt követően fognak hozzá a lapostető szigetelésének bontásához, a belső munkákhoz. Más vállalkozó hírneve vagy hitelképessége sérelmének vagy veszélyeztetésének minősül a. ) különösen a vállalkozóval kapcsolatos becsmérlő, lekicsinylő, azt bármilyen más módon befeketítő megjegyzés, su- galmazás vagy tájékoztatás; ez vonatkozhat a vállalkozó személyére, vagy gazdasági tevékenységének körülményeire, az általa gyártott termékre vagy nyújtott szolgáltatásra (a továbbiakban együtt: termék) egyaránt b. ) a vállalkozás vagy valamely üzlete, egysége, fiókja megszűntét, vagy más vállalkozásai való egyesülését alaptalanul híresztelő állítás, c. ) más vállalkozó termékének a rendeltetési célra való alkalmatlanságára vagy az egészségre veszélyes voltára utaló alaptalan állítás, különösen akkor, ha ez a saját termék kelendőségének fokozása érdekét szolgálja (összehasonlító reklám). 2. Utánzás Tilos a versnytárs által gyártott jellegzetes tulajdonságokkal rendelkező termék utánzása. a. ) Az utánzás megítélésénél abból kell kiindulni, hogy egy iparjogvédelmi oltalommal nem rendelkező megoldásnak az üzleti erkölcsbe és tisztességbe ütköző felhasználása nem helyeselhető. b. ) E körben figyelembe kell venni azt is, hogy az utánzat Az 1991. évi LXXV. számú, az 1996-ban megrendezendő Világkiállításról szóló törvény 5.§. /3/ bekezdése szerint a „Világkiállítási Tanács munkájában a gazdasági szervezetek és vidéki önkormányzatok érdekképviseletük útján, tanácskozási joggal vesznek részt. A Világkiállítási Tanács elnökének kezdeményezésére 1992 június 16-án megalakult a Világkiállítási Társadalmi Tanács (VTT), azzal a céllal, hogy eképp érvényesíthessék az érdekképviseleti szervek tanácskozási jogukat. A VTT-nek öt országos érdekképviseleti szervezet és öt országos önkormányzati érdekképviselet a tagja, ülésein pedig meghívottként mindig ott található a Világkiállítási Fórum és a Világ- kiállítási Programiroda képviselője. A VTT 14 szaktanácsot is létrehozott, a javaslatok, társadalmi vélemények kellő szakmai megalapozása érdekében. A VTT alapvető feladata a Világkiállítás előkészítésére és megvalósítására vonatkozó javaslatok, kormányelőterjesztések tervezeteinek véleményezése, a szaktanácsok erre irányuló munkájának összehangolása. Ezen felül saját kezdeményezésekkel is segíteni kívánják a Világkiállítási Tanács munkáját, s képviselők útján részt vesz nek a Pályázati Bizottság tevékenységében is. A VTT 1992. június 25-i ülésén elfogadták Tanács a szervezeti és működési szabályzatát, megválasztották a tisztségviselőket, és a Pályázati Bizottságba delegált képviselőket. A VTT mennyiben tér el az eredetitől, illetve hogy más megoldás választása a funkcióra és a szabványok esetleges kötelező alkalmazására figyelemmel műszakilag lehetséges volt-e, s hogy az utánzó minden tőle elvárható lépést megtett-e más megoldás választása, illetve az összetéveszthetőség megakadályozása érdekében. c. ) Nem minősül utánzásnak, ha saját munka- és költségbefektetés alapján az eredetitől lényeges vonások tekintetében eltérő terméket hoznak létre. d. ) Nem minősül utánzásnak az iparjogvédelmi oltalom alatt nem álló alkatrészek esetenkénti és nem kereskedelmi célra történő, azonos kivitelű előállítása. e. ) Tilos műszaki dokumentációt engedély nélül felhasználni, kiállításon a kiállítótól kapott prospektus, tájékoztatás, prototípus bemutatása, vagy egyéb információ alapján terméket előállítani. f. ) Tilos a jellegzetes külső, a csomagolás vagy megjelölés, így különösen a védjegyként be nem jegyzett, de sajátos, megkülönböztetésre alkalmas árujelző utánzása. g. ) Tilos más vállalkozó egyedi, megkülönböztetésre alkalmas, korábban már használt és ismertté vált, a cégjegyzékbe be nem jegyzett, széles körűen használt és ismertté vált telephely - vagy fióktelep - elnevezésének, üzletjelzőjének, vagy összetévesztésre alkalmas móelnöke Fejes Attila, a Vállalkozók Országos Szövetsége (VOSZ) alelnöke lett, alelnö- köknek pedig Koji lászlót, az Építőipari Vállalkozók Országos Szövetségének (ÉVOSZ) főtitkárát és dr. Magyar Leventét, a Kisváros; Önkormányzatok Országos Érdekszövetségének vezetőjét választották meg. A Világkiállítási Társadalmi Tanács gazdasági érdekképviseleti tagjai: az ÉVOSZ, az 1POSZ, a Magyar Kézműves Kamara, a Magyar Gazdasági Kamara (MGK), a Magyar Kereskedők és Vendéglátók Kamarája, valamint a VOSZ. A szaktanácsok és a létrehozásukra felkért szervezetek a következők: befektetési: VOSZ, egészségügyi: Magyar Önkormányzatok Országos Szövetsége, élelmiszeripari: ÉFOSZ, építési: ÉVOSZ, idegenforgalmi: Szállodaszövetség, jogi-etikai: MGK, kereskedelmi és vendéglátóipari: KISOSZ, kulturális: Kulturális Kamara, környezetgazdálkodási: Urbanisztikai Társaság, közlekedési: dr. Bocsev Iván, marketing: Marketing Szövetség, mező- gazdasági: Agrárkamara, nemzetközi kapcsolatok: MGK, szolgáltatási: IPOSZ. A Világkiállítással kapcsolatos kamarai feladatok megfelelő színvonalú ellátása és a tagszervezetekkel szükséges koordináció érdekében az MGK-ban 1992. augusztus elsejétől EXPO-Iroda kezdi meg működését. A VTT további tevékenységéről a jövőben rendszeresen tartanak majd beszámoló kát a tagszervezetek főtitkárai számára. dón hasonló névnek a használata (névbitorlás). Nem tekinthető viszont névbitorlásnak olyan üzleti elnevezés használata, amely csupán a vállalkozó által folytatott gazdasági tevékenységre utal (pl. bizományi, biztosítói). 3. Üzleti titoksértés Tilos az üzleti titkot az üzleti erkölcsbe és tisztességbe ütköző módon megszerezni, felhasználni, vagy a titok birtokásának hozzájárulása nélkül, jogosulatlanul mással közölni. Az üzelti titok megsértésének minősül a. ) különösen az, ha a versenytárs üzletfelei névsorát tisztességtelen módon megszervezve azt a vállakozó saját üzletköre bővítésére használja fel, vagy ha a vállakozó a versny- társhoz érkező megrendeléseket tisztességtelenül megszerzi b. ) ha a titok megszerzésére üzleti tárgyalások, ajánlattételek során, vagy kipróbálás révén kerül sor anélkül, hogy a felek utóbb szerződést kötöttek volna. 4. Munkaerőcsábítás A munkahelyváltoztatás su- gal mazása, az arra való rábírás akkor minősül tisztességtelennek, ha a munkahelyváltoztatás tényéhez valamely - az üzleti erkölcsbe és tisztességbe ütköző - körülmény járul. Ilyen körül (Folytatjuk) A Magyar Gazdasági Kamara etikai kódexe