Új Dunántúli Napló, 1992. július (3. évfolyam, 180-210. szám)
1992-07-25 / 204. szám
10 qj Dunántúli napló 1992. július 25., szombat Alpok-Duna-Adria Magazin A Magyar Televízió Pécsi Körzeti Stúdiója immár kéthetente sugározza Alpok-Duna-Adria Magazin címen nemzetközi szerkesztésű, „határokfeletti” műsorát. Mai összeállításunk a júniusi televíziós műsorok nyomán készült. A szerzők: Christian Drose (Bajor TV), Békés Sándor (MTV, Pécs), Giampaulo Penco (Rai Trieszt), Tito Malaguela (TV Lugano) és Nives Simonetti (Rai Milano). Rovatszerkesztő: Békés Sándor. A maffia következő célpontja? A rendőrjárőr az éjszaka kellős közepén dörömbölt a római szálloda szobájának ajtaján és udvarias határozottsággal kérte fel annak lakóját, hogy menjen velük a hegyivadászok kaszárnyájába. Jó ok volt a hirtelen cselekvésre: egy római napilap szerkesztőségébe alig fél órával korábban futott be a névtelen üzenet, hogy „Orlando halott”, s lehallgattak egy telefonbeszélgetést is Nápoly és Palermo között, amely megerősíthette a gyanút: a maffia merényletre készül a negyvennégy esztendős politikus ellen. Két hónappal Falcone s néhány nappal Borsellino bíró meggyilkolása után, Leuloco Orlando Itália egyik legjobban őrzött személyisége lett. Palermo volt polgármestere, akit áprilisban a maffiaellenes RETE szervezet listáján választottak be az olasz parlamentbe, „páncélozott életre” kényszerült. Háza előtt lezárták az utcát, tizenkét testőr vigyázza a nap minden órájában. Golyóálló limousine-ját három szirénázó autó kíséri. Senki nem tudhatja előre, mikor és hova utazik, ha a televíziós képernyőkön nyilatkozik, nem jelentik be előre felléptét. Az inteijút kérő újságíróknak a parlamenti épület viszonylag biztonságosnak tartott falai között áll rendelkezésére. Megrázó őszinteséggel, minden pátosz nélkül fordul honfitársaihoz: „Nem akarok sem hős, sem mártír lenni. Egyszerűen nem kívánok tudomásul venni egy előre bejelentett gyilkosságot, amit ellenem terveznek. Azért fordulok Olaszország polgáraihoz, hogy ismerjék fel a fenyegető veszélyt, ne mondhassák, nem tudtak semmiről...” Hiszen Orlando neve, akár a maffia-bíróké, jelkép lett, s ezért követ el mindent a bűn- szövetkezet, hogy végezzen vele. Tökéletes védelem nincs. Falcone kocsiját úgy robbantották fel, hogy valósággal aláaknázták az autóu- tat. Borsellino esetében tudták, hogy felkeresi majd édesanyját s annak lakása mellett parkolt a robbanóanyaggal megrakott kocsi. Manapság mind gyakrabban fordul elő, hogy a testőrök beteget jelentenek, mert a két merénylet során hét biztonsági ember vesztette életét. A képviselő szerint az egyetlen valóban hatásos védekezés csakis a szolidaritás lehet. Ennek jegyében alakult meg fiatalok „Új Ellenállás” elnevezésű, maffiaellenes szervezete. Egyelőre hetvenen vállalták, hogy fegyver nélkül, „élő falat” vonnak Orlando körül. Pa- lermoban, tízezrek részvételével, maffiaellenes tömeg- tüntetésre is sor került, az őr- tálló fiatalok száma is minden bizonnyal növekedni fog. A római kormány most már komolyan fontolgatja az amerikai FBI-hoz hasonló szervezet létrehozását a maffia megtörésére. Közben kibontakozik egy népi kezdeményezés is. Talán együtt eredményre juthatnak s Orlando látja majd, nem hiába harcolt. De ma csak azt mondja, szeretné túlélni a nyarat... Orosz emigránsok Münchenben Aki húsvétkor csöppen Münchenbe, akár azt is hihetné, hogy Moszkvában van ... Am az orosz ortodox egyház híveinek körmenete ezúttal a bajor főváros óvárosának utcáin halad. Az egykori Szovjetunió emigránsai számára ez az egyházközösség volt évtizedeken át az egyik legfontosabb megtartó tényező. A Szovjetunióban bekövetkezett politikai fordulat óta azonban kényszerhelyzetük megszűnt, jelenleg tehát új identitásukat keresik. Nikolai Artemoff, pap:- Azt hiszem, az emigránsok körébe naív optimizmus uralkodott el: azt képzelték, hogy a régi rendszer összeomlása és eltűnése után minden ismét, és azonnal jóra fordul. Hogy ez mégsem megy ilyen egyszerűen, azt most már mindenki világosan látja. És az emberek reakciói különbözőek. Azok a nehézségek, melyek Oroszországot jellemzik, óvatosságra intenek ... Az oroszok - a pap véleménye szerint - elidegenedtek saját kultúrájuktól. Az egyház új támaszként lép fel ebben a helyzetben. Az orosz kultúra egyik közvetítőállomása a Tolsz- toj-könyvtár, melyet - a háború után - menekültek alapítottak Münchenben. Ez a könyvtár a maga 36 ezer kötetes állományával, az egyetlen ilyen nagyságrendű orosz kultúrközpont Nyugat-Európában. Napjainkban a könyvtár már nem csak az orosz emigráció gyűjtőhelye, de szociális tényező is. A Tolsztoj nevét viselő Segély- és Kultú- regyesület nyelvtanfolyamokkal is igyekszik az újabb kivándorlók beilleszkedését elősegíteni. A Nemzetközi Emigrációs Alapítvány eddig a menekültek egy harmadik országba történő továbbvándorlását volt hivatott támogatni. A korábbi befogadó országok azonban nem fogadnak több bevándorlót. A Németországba bevándorló oroszok száma, ennek következtében, megháromszorozódott: az alapítvány a menekültek németországi integrációját segíti tehát a jövőben. Tanácsokat ad jogi kérdésekben, segít az ügyintézésben és a szociális nehézségek megoldásában. Komoly identitás-zavarral küzd az amerikai orosz rádió, a Radio Liberty is! A hidegháború idején azzal vádolták, hogy a CIA és a propaganda szócsöve. Az emigrációban élő Gleb Rahr, aki egyébként a rádióadó régi munkatársa, a következőkben látja feladatukat:- Együtt cselekedni, együtt élni, együtt alkotni - ez most az új jelszó, mert most már mi is benne vagyunk a dolgok kellős közepében. Már nem vagyunk kívülállók. Féllábbal igenis otthon vagyunk, és ennek súlya van. Míg az apa valóban Oroszországból szármaszik, fia Fszevo- lond Rahr, aki egyébként szintén a rádióállomás munkatársa, már Németországban nőtt fel. Német állampolgárságot is kapott, de identitási problémáit ez sem könnyíti meg.- Németországban nagyonis otthon érzem magam, hiszen itt nőttem fel, itt jártam iskolába, vannak német barátaim. De már a nevem alapján is azonnal feltűnik, hogy orosz vagyok. Mindenki azt kérdezi, honnan származik ez a Fszevolod hév? Nincs tehát kitérő, orosz vagyok, és egyre erősebben kötődöm Oroszországhoz. Egy emigrációban élő család két generációja: egyik sem érzi teljesen otthon magát! És a fiú már azt is el tudná képzelni, hogy néhány évre elmenjen abba az országba, amely mindig is a munkájuk célja, értelme volt, és ahová hosszú időn át nem juthattak el: Oroszországba. München középpontjában, a High Tech Olympia parkban, áll egy orosz ház, mely hűen tükrözi az orosz emigránsok helyzetét. Soha nem illeszkedtek be teljesen új környezetükbe, de hazájukba sem tudnak ennyi idő elteltével már visszatérni ... A magyar Versailles „ Talán Varsaillesen kívül nincs Franciaországban olyan hely, amely pompájában összehasonlítható volna ezzel” - írta 1788-ban Baron de Reisbeck, francia utazó a fertődi Ester- házy-kastélyról szólva. A monumentális, ám mégis kecses és elegáns kastélyt az 1760-70-es években építtette herceg Esterházy Miklós, de hogy miért éppen itt, a Fertő-tó nádas, mocsaras vidékén, nos, ez máig relytély maradt. A legenda szerint a mesés gazdagságú nagyúr azt vallotta, hogy amit a császár megtehet, azt ő is megteheti... Talán még többet is .. ! A kastélyt 550 holdas franciapark övezi, szobrokkal, szőkőkutakkal, pavilonokkal. Az épületegyüttes a magyar barokk építészet legnagyobb műve, mely a megrendelő személyes elképzelése alapján, a kor nagynevű építészeinek és művészeinek kollektív munkájával jött létre. A főépületben 126 gazdagon díszített szoba van - közöttük a zene- és díszterem, melynek, sok éven át, Joseph Haydn is mindennapos vendége volt. A herceg 1761-ben szerződtette a mestert, aki Európa egyik legrangosabb zenei központjává ezt a kastélyt. „Fényes” Miklós udvarában minden hónapban volt legalább egy operabemutató. Ma kultúrcentrumnak neveznénk ezt a csodát, hisz a kastélyhoz operaház, muzsikaház, bábszínház, sőt kínai mulatóház is tartozott. E királyi helyre királyi vendégek jártak. Mária Terézia 1773-ban tett látogatást Fertődön, melynek akkor már Euró- paszerte híre volt. Ez a már-már abszurd fénykor azonban nem sokáig tartott. 1790-ben meghalt a herceg, és a gyönyörű éveket a pusztulás évszázada követte. Amilyen irracionális volt Fertőd európai tündöklése, olyan lett a folytatása is: mezőgazdasági célokra vették igénybe a márvánnyal borított gyönyörű termeket. Csak az 1900-as évek elején kezdték meg az örökösök a rekonstrukciót, hogy aztán immár a világháború pusztítson el mindent. A magyar Versailles harmadik újjászületése 1957-ben kezdődött - és még ma is tart. A főépületi ma már túristák tízezeréi csodálják meg évről-évre, és fellendülőben van a zenei élet is. Fertőd ismét az lesz, aminek megálmodója szánta, a népek,-a kultúrák és a művészetek lélekemelő találkozóhelye. Sziget a hegyek között Friuli-Venezia-Giulia tartományban talán a legrégibb település Sauris. Lakói több évszázadokon keresztül el voltak zárva a külvilágtól. Egyik oldalról csak a nyáron átjárható hegyek határolták, másik oldalról pedig a vad Lumie-i hegyipatak zárta el az utat. így itt olyan sajátosságok fejlődtek ki, amelyek kétségkívül egyedülállóvá teszik ezt a falut. Az elmúlt napokban, egy különös esemény kapcsán szokatlan mozgás volt errefelé, ideiglenesen kiürítették ugyanis azt a mesterséges tavat, amelyet 1947-ben hoztak létre, amikor a Lumiei folyó fölé gátat építettek. Az emberek körében kíváncsiságot és izgalmat keltett, hogy most ismét láthatják mindazt, ami 50 évvel ezelőtt a víz alá került. Igen, mert az egykori Sauris egy része ma is ott van: egy templom és pár ház, amelyeket a II. világháború alatt börtönként használtak. 280 újzélandi fogoly raboskodott itt, akiket a gát építésén is dolgoztattak. A gyönyörű fák, amelyek a tavat körbefogják, nemsokára újra tükröződhetnek a szelíd víztükrön, hisz a vezetékek és a gát ellenőrzését, javítását követően, ismét elborít majd mindent a víz. Az itt élő emberek azonban tovább őrzik majd a vízalatti múlt képeit, mint ahogy az évszázados hagyományok is megőrződtek. Elsősorban a nyelv! A régi német, amely olyan szavakkal van teli, melyek ma már nem léteznek a német nyelvben. A falu neve is ilyen, Sauris, eredeti neve ugyanis Lahr, ami a középkori német nyelvben könnycseppet jelentett. A házak is osztrák stílus szerint épültek, alul száraz fal, felette fa. A németekre vall az a módszer is,- ahogy a falut rendben tartják. Sauris-t mintaszerűen restaurálták. Nagy szálloda-komplexumokat hiába keresünk itt, de találhatunk sok kedves panziót, amelyeket a faluban összegyűjtött régi bútorokkal rendeztek be. Ha szeretitek a nyugalmat, a természetet, ha fontos számotokra a helyi lakosokkal való emberi kapcsolat, Sauris, ez a hegyek között megbúvó sziget, szeretettel vár benneteket! Alptransit Olasz-Svájc a Szent-Gott- hard hágó tengelye mellett található. Ez az átjáró a korai középkortól kezdve közvetlenül kapcsolja össze Észak-Európát Déllel. És ma, amikor napirendre került Európa politikai és gazdasági egyesülése, a Szent-Gotthard minden eddiginél nagyobb jelentőséggel bír az európai kontinensen folyó észak-déli kereskedelemben. De pontosan azért, mert a forgalom egyre nő,fennáll annak a veszélye, hogy óriási dugók keletkeznek és leáll a közlekedés. A 15 kilométer hosszú alagút már nem elég arra, hogy zökkenőmentessé tegye a forgalmat. A vasút is lehetőségei határához érkezett. És ez nem is csoda, hisz több mint 100 évvel ezelőtt építették. Elkerülhetetlenné vált, hogy új megoldási módokat keressenek. Megszületett tehát az Alp- transit terve. A terv lényege egy 45 kilométer hosszú vasúti alagút, mely a Szent-Gotthard alatt haladna át. Az elképzelést a svájci szövetség már megszavazta. A program megvalósítása 14 milliárd frankba kerül majd, és 10 év múlva valósul meg. Ha így lesz, ez lesz a világ leghosz- szabbvasúti alagútja. De ezzel a tervvel nem ért mindenki egyet! És Svájcban gyakran előfordul, hogy a népszavazás fegyverével megakadályoznak olyan programokat, amelyeket kantonális, vagy föderális szinten már elfogadtak, és ez ellen, a kétség kívül európai jelentőségű, döntés ellen is összegyűjtötték már az aláírásokat, mert mindössze 50 ezerre van szükség ... így népszavazásra bocsátják a javaslatot. Szeptember 27-én a svájciakat az urnákhoz szólítják tehát, hogy döntsenek az alagút megépítésének ügyében. Ez a terv Olasz-Svájcot a lehető legközelebbről érinti, és a döntés nehéz lesz. A régió számára ugyanis mind a tranzitgazdaság, mind pedig a túrizmus égetően fontos lenne. Ennek az Alpokon-túli tartománynak nagy része egy szűk földrajzi folyosón található, amely az Alpok csúcsától indul és a Pó-síkságon ér véget. Ebben a folyosóban már így is számtalan - és egymással nem helyettesíthető - út található. Itt folyik a Ticinó folyó, amely a Lago Maggiore-t táplálja, itt halad át a kanton főútja, amelyen át a helyi közlekedés Fertőd, az Esterházy kastély zeneterme bonyolódik, itt megy át az autósztráda, amely Ticino tartományt Svájc többi részével köti össze. És itt van a Szent-Gotthard vasútvonal, ez a valóban európai jelentőségű út. És ehhez jönne még ez a 4 vágányos újabb vasútvonal, amely újabb teret, újabb területetvenne el attól a völgytől, amely már most is úgy néz ki, mint egy cső, amelyből végeláthatatlanul ömlik a forgalom. Azzal a dilemmával találták tehát szembe magukat az érintettek, amely egész Európát megosztja. Azaz: mi a jobb, a környezet mindenáron való védelme, vagy a gazdaság fejlesztése? Az új tranzit-útvonal vérátömlesztést jelentene a helyi gazdaság számára, és gazdagítaná az egész régiót. A szenvedélyes vitában, természetesen felvetődnek technológiai kérdések is: nem lenne-e például jobb. egy teljes alagút- ban haladó vasút, mivel így kímélhetnék a már úgyis veszélyben lévő tájat? A környezetvédők, akik az Alptranzit ellen vannak, azt mondják, hogy Olasz-Svájcnak választania kell: vagy a túrizmus, vagy az átmenő út! A hivatalos szervek viszont azt mondják, hogy nyugodtan együtt lehet élni ezzel az úttal, amely a jólétet hozza majd el a tartomány számára. Adolf Ogi, szövetségi tanácsos egyértelműen fogalmaz: A Ticino-i kanton számára ez az alagút rendkívül fontos és döntő jelentőségű. Ha a svájci nép úgy döntene, hogy elutasítja a tervet, az Svájc számára valóságos katasztrófa lenne. Kék álom A legenda egy kis Mols- heim-i műhelyben született meg, egy Elzászba emigrált milánói, Ettore Bugatti, zsenialitásának köszönhetően. Az 1900-as évek elején vagyunk. Az új század csak nemrég kezdődött el, charlestont járnak az emberek, és az utakon káprázatos kék autók csillognak, és aratnak babérokat a különböző versenyeken... Ettore Bugatti Milánóban született. Családja híres volt kézműveseiről, művészeiről. Az apa, Carlo, is több mindennel foglalkozott: szobrásztodon, tájképeket és arcképeket festett, remek cizelláló volt, de mindenekelőtt az ébenfa megmunkálásában jeleskedett. Erről máig tanúskodnak azok a finoman megmunkált kisbútorok, melyeket a Bugatti Kultúrközpont kiállításán láthatnak Órában, Bolzano közelében. Ettore, aki olyan környezetben nőtt fel, ahol sűrűm fordultak meg festők, szobrászok, irodalmárok és zenészek, maga is hamarosan nagy érdeklődést árult el - a motorok iránt... Senki sem próféta a saját hazájában, tartja a mondás. Ez így igaz Ettore esetében is, aki még a nagykorúsága elérése előtt Molsheimbe ment dolgozni De Dietrich báró autógyárába. És itt születtek a legendás Bugatti autók: a „Royale”, a „Brasica”, a „Type 57”, mely nevek ma már joggal nevezhe- tőek történelminek ... Az 1950-es évekbea ezt a gyárat is elérte a válság, és autók helyett repülőgépeket kezdtek gyártani. De ahogy a főnixmadár hamvaiból újjáéled, a Bugatti is újjászületett a 90-es években! Méghozzá Romano Artioli, bolognai vállalkozó jóvoltából - akit mindig is szenvedélyesen érdekeltek a motorok és a luxusautók. Ma tehát már ismét elérhető a „Kék álom”! Az új típusjele: EB 110. A rövidítés világos. Ettore Bugatti születésének 110. évfordulóját jelenti.
