Új Dunántúli Napló, 1992. július (3. évfolyam, 180-210. szám)
1992-07-25 / 204. szám
1992. július 25., szombat aj Dunántúli napló 7 10 % fölött a munkanélküliség Június végére 10 százalék fölé nőtt a munkanélküliségi ráta. Az MTI érdeklődésére a Munkaügyi Minisztériumban elmondták, hogy az első félév végén 547 ezer munkanélkülit tartottak számon. Ez egy hónap alatt 24 ezres növekedést jelent, s így a munkanélküliségi ráta 9,7 százalékról 10,1 százalékra emelkedett. Júniusban 417 ezren részesültek munkanélküli ellátásban, s ez egy hónap alatt 10 ezres növekedés. Ugyanakkor júniusban 28 500-an kikerültek a segélyezettek köréből, közülük 15 ezren találtak maguknak állást. Az elmúlt év végén 406 ezer volt a munkanélküliek száma, s 1992 végére ez a szám elérheti a 700 ezret. Honvédelmi dandárok A Magyar Köztársaság honvédelmi alapelveivel és a Magyar Honvédség távlati fejlesztési terveivel összhangban, az ország védelmi képességének növelése érdekében néhány honvédelmi dandárt állít hadrendbe a honvédség. Azokat csak egy esetleges mozgósítás esetén hívják életre, tartalékos állományban lévő hadkötelesek behívásával. Az első honvédelmi dandárt Nyíregyháza térségében ez év szeptember 30- áig, a további dandárokat - az ország teherbíró képességét figyelembe véve - egy hosszabb folyamat részeként állítják fel. Bevezetik a középiskolai filozófiaoktatást A Művelődési és Közoktatási Minisztérium az 1992-93-as tanévtől új tantárgyként bever zeti a filozófia tanítását a középiskolák IV. osztályába, a társadalmi ismeretek című tárgy oktatását pedig változatlanul érvényben levőnek tartja. Az iskolák maguk dönthetik el, hogy a kettő közül melyiket tanítják. Az erre vonatkozó közlemény a Művelődési Közlöny 1992. évi tizenharmadik számában jelent meg. A filozófia tantárgy tanításához a kulturális kormányzat a Turay Alfréd, Nyíri Tamás, Bolberitz Pál: Filozófia című könyvének iskolai használatát engedélyezi, a társadalmi ismeretek oktatásához pedig a Péli Gábor, Bozóki András, Jakab György alkotóhármas: Társadalomismeret című tankönyvének, használatát írja elő. Ezzel hatályát veszti a bevezetés a filozófiába című tantárgy választhatóságának ideiglenes felfüggesztéséről szóló közlemény. A villányi Kékoportót Angliában vásárolják Tiffan Ede villányi szőlősgazda és fia Zsolt, mindig készek az újításra. Mostanában egy teljesen új eljárást alkalmaznak. A szőlősgazdák az új hordókat szüret előtt áztatják, vegyszerrel mossák, forrázzák, így készítik elő, hogy az első bor ne vegye át a fa ízét. A franciák azonban a minőségi bortermő vidékeiken - Borde- aux-ban és környékén - úgynevezett Barrique-hordőkban érlelik boraikat, ezzel különleges aromát adnak. Tiffanék gondoltak egyet, és vásároltak nehány ilyen hordót.- A barriyue-hordók tölgyfából készülnek, szivarformájúak, a dongák alig íveltek - mondja Tiffan Ede. - Általában francia hegyi tölgyet használnak hozzá. Jellemző a vidék is, ahonnan a fa származik, ezért van Allier, Nevers, Limusine, de használnak erre a célra amerikai tölgyet is. Ezeket a hordókat készítés közben egy meghatározott mértékig kiégetik. A fa vegyületei a hevítés hatására átalakulnak, vanilin és hozzá hasonló vegyü- letek keletkeznek, amelyek megparfőmözik a borokat. A bort ezekben a hordókban 6-12-18 hónapig kell tartani. Csak három-négy alkalommal lehet felhasználni, mert ezt követően-eltűnik belőle a különleges aroma. Az amerikai tölgyfa puhább rostozatú, ezért intenzívebben adja át az ízeket, míg a francia tölgy keményebb, ezért hosszabb ideig használható a belőle készült hordó. Célszerű Különleges borok különböző helyekről származó - magyar, francia, amerikai - új és már 2-3 éves hordókat tartani. A hordóik egy részét a Pécsváradi Építőipari Szövetkezet készítette. Fontos, hogy az alapanyagot nagyon igényesen válasszák ki és szigorúan betartsák a francia-technológiai utasításokat. Tavaly egy, az idén már 10 hordóval érlelünk ilyen különleges bort. A Vibor Kft., amelynek ügyvezetője vagyok 50 hordóval érlel. Az eljárást nem minden bor viseli el. A Cabemet Sauvignon a legmegfelelőbb. Villán/ klímája hasonló Bordaux-éval. Az osztrák szőlősgazdák, akik szintén foglalkoznak ilyen jellegű borok készítésével irigykednek egy kicsit a Villány bortermelőkre, mert az itteni robusztus borok elviselik ezt a fajta érlelést. Tiffan Ede és fia a saját pincéjükből a budapesti reprezentatív éttermekbe és szállodákba - a Gundelbe, az Alabárdosba, a Fórumba, a Fortunába, a Gel- lértbe - szállítanak bort. A Vibor Kft. állandó megrendelője az angol borklub. A The Sunday Time Wine Club és tagjai a Direct Wine kereskedelmi hálózaton keresztül vásárolhatnak.- Jó piacot találni csak abszolút igényes borokkal lehet. Ennek egyik alapja maga a szőlő- ültetvény. Hogy milyen a fekvése, milyen dűlőben van és milyen fajtát termelnek rajta. Villány fekvése és klímája két szőlőnek kedvez a leginkább, az egyik a Kékoportó. Ez a bor a Vibor Kft. révén felkerült a Safeway polcaira, ami egy angol-amerikai élelmiszeráruház láncolat. Mar első évben 1000 hektoliterrel rendeltek, és az őszi termésből 3000 hektoliteres a megrendelésünk, amit a villányi magángazdáktól vásárolunk meg. Ezzel sikerült megszüntetni a villányi borok körül kialakult pangást. November végén, december elején kezdik el a Kékoportó forgalmazását. A másik fajta a Cabemet. A Cabemet Sauvignon-t és a Cabemet France-t érlelni kell és a költséges barrique-t alkalmazni, akkor adja ki az igazi aromáját. A barrique-hordóban érlelt Cabemet csak 1-1,5 év múlva kerül palackokba és még utána is 3-4 évig fektetni kell. Fogyasztása öt-hat éves korában ajánlható. Tiffan Ede okleveles kertészmérnök, Villánykövesden született és tizenhét évig nagyüzemekben dolgozott. A családjából több generáció is szőlővel foglalkozott. A fia követi a sorban. Megközelítően 2 hektáron termelnek szőlőt, nagyüzemi módon, saját gépekkel. A szőlőnek szolga kell, éppen ezért teljes embert kíván. Vannak ugyan olyan technikai eszközök, amelyek egy kicsit könnyítik a munkájukat. A szüretben részt vesz az egész rokonság. Tavaly a Magyar Borszalon Alapítvány győztes bora lett a barrique-os cabemet Savignon, mellette elnyerte a Sollemnitas Artis Bibendi díját. Szalai Kornélia Az év végére túl a mélyponton Külgazdaságunk folytatja a „nagy menetelést” Az idei év - a pesszimista jóslatok ellenére - a fordulat éve lesz: az esztendő végére a magyar gazdaság túljut a mélyponton. S azután megkezdődik az élénkülés. Kádár géla külgazdasági miniszter jellemezte így az ez évi kilátásokat szerdai sajtókonferenciáján, amelyen külgazdaságunk első hat hónapjának gyorsmérlegét ismertette. • A számok tanúsága szerint az ágazat folytatja a múlt évben megkezdett „nagy menetelést”: az ország konvertibilis exportja - a tavalyi azonos időszakhoz viszonyítva - 16,5 százalékkal nőtt, az import 6 százalékkal csökkent. Kivitelünk 70 százaléka a fejlett, 5 százaléka a fejlődő, 25 százaléka pedig a volt szocialista országokba irányult. Az Európai Közösség országainak részesedése exportunk egészéből megközelíti az 50 százalékot. Németország ma már a legjelentősebb külkereskedelmi partnerünk - részesedése 27 százalékra nőtt. A partnerek forgalom szerinti sorrendjében utána Oroszország, Ausztria és Olaszország következik. Az első félévben jónéhány más ígéretes tendencia kibontakozása is érzékelhető volt. Ezek közé tartozik, hogy kapcsolataink a FÁK országaival élénkülnek: az export-import forgalomból származó bevételeink 22 százalékkal voltak magasabbak, mint a tavalyi azonos időszakban. (Éppen a napokban született hazánk és a Tatár Köztársaság között megállapodás arra, hogy 1998-ig évi kétmillió tonna olajat kapunk e keleti országból, amely mintegy 100 milliárd forint értékben élelmiszer- ipari, gépipari termékeket - egyebek közt Ikarus-buszokat -, vegyipari cikkeket, gyógyszereket vásárol tőlünk.) Úgy tűnik, dinamikus és folyamatos fejlődés jellemzi a magyar-román külgazdasági kapcsolatokat is: Románia ma már 1,3 százalékkal részesedik hazánk teljes kiviteléből. Exportunkban egyébként a legnagyobb hányadot a fogyasztási cikkek, ezen belül a ruházati termékek és az élelmiszerek képviselik. (Az idén már több mint 1,2 milliárd dollárért szállítottunk külföldre élelmiszeripari termékeket.) Az első félévben a külföldi tőke folytatta „Magyarország fölfedezését”: 800 millió dollár értékű befektetés révén mintegy 2000 új ve- gye'svállalat jött létre. (domi) 30-50 ezer tonnás magyar igény A Mahart készül a csatorna megnyitására Elénk az érdeklődés a Mahart Duna-Majna-Rajna csatornái szállítási kapacitása iránt. A szeptemberben megnyíló vízi útra ugyanis már több cég jelezte szállíttatási igényeit a vállalatnál - tájékoztatta az MTI-t kedden Koszonics László, a Mahart főosztályvezetője. Nehéz azonban megbecsülni a későbbi, ténylegesen fellépő igények nagyságát. Az egész csatornára tervezett évenkénti, 15- 20 millió tonna árunak 70 százaléka várhatóan a német bel- forgalomban jelentkezik majd. A szakember szerint a nemzetközi forgalom ennél jóval kisebb mértékű lesz. Ebből a Mahart részesedése több év alatt fut fel, nagymértékben a -német-magyar kereskedelmi kapcsolatok alakulásától függően. Azonban az éves várható, 30- 50 ezer tonnás magyar igényt a cég ki tudja majd elégíteni. A csatorna megnyitásakor csak egy, erre a célra megfelelő motoros hajó áll majd rendelkezésre, a kimondottan erre épített Baross nevű hajót ugyanis, a megnyitás után csak néhány héttel lehet forgalomba állítani. A szállításnak azonban több lehetséges, talán eredményesebb módja is van. Korlátlan számban állnak rendelkezésre ugyanis bérelhető hajók, amiket az igényektől függően használhatna a cég. A bérléssel kapcsolatban a Mahartnak jó tapasztalatai vannak. Jobb módszernek ígérkezik azonban az átrakásos szállítás. A Mahart így csak Regensbur- gig vinné az árut, ahol átrakodnák egy német hajóra, és az vinné tovább. Bár az átrakás többletköltséget jelent, mégis gazdaságosabb megoldás, mint a közvetlen, ám nem teljesen kihasznált vízijárművekkel való szállítás. A Duna magyarországi szakaszán ugyanis a hajózhatósági viszonyok úgy alakulnak, hogy a csatornára használatos hajók ezen a területen, időszakonként, csak 40 százalékos terheléssel tudnak közlekedni. S Közgazdász az AFA-rendszer átalakításáról Három helyett két kulcs Több, mint kósza hír - már csaknem bizonyosság, hogy belátható időn belül megváltozik az általános forgalmiadó-rend- szer: az eddigi három kulcsos metódus helyébe a két kulcsos ÁFA lép. Mit jelent ez a módosulás, hogyan érinti az árak alakulását, a fogyasztók pénztárcáját? - kérdeztük Bohnné Keleti Katalin közgazdászt.-A részleteket illetően ma még csak feltételezésekről beszélhetünk, hiszen az új előírások még nem léptek hatályba, pontos meghatározásokkal tehát nem rendelkezünk. Ami a jelenlegi helyzetet illeti, három ÁFA-kulcs, azaz forgalmi adó-mérték van: 0, 15 és 25 százalékos. A 0-kulcsos rendszerbe tartoznak - adómentesek - például az alapvető élelmiszerek, az energiahordozók vagy az oktatás. A 15 százalékos körbe zömmel a különféle szolgáltatások, így a szállítás, a partner-közvetítés vagy mondjuk a bútorfelújítás sorolható. Végül a legtágabb, a 25 százalékos adókulcsos kör, amelybe beletartozik például a ruhanemű, a cipő éppúgy, mint mondjuk a szaktanácsadás vagy az üzlet- szerzés.-Mi a tervezett változtatás lényege?-Az, hogy a háromkulcsos rendszer helyébe a kétkulcsos, vagyis a 10, illetve a 20 százalékos kör lép. Azaz a jelenleg 0-kulcsos termékek árára is rárakódik majd egy minimum 10, de esetleg 20 százalékos általános forgalmi adó. íme, egy egyszerű példa. Ha a jelenleg 0-kulcsos, 30 forintos kenyér 93 január 1-jétől átkerül a 10 százalékos adókategóriába, 33 forintra emelkedik az ára. Elképzelhető persze - bár nem valószínű -, hogy a kenyérgyárak és forgalmazók saját eredményük rovására, valamivel olcsóbban fogják adni portékájukat. A példánál maradva: ha most 4 forint hasznuk van egy-egy kiló kenyéren, jövőre kevesebbel is megelégszenek s a fogyasztói ár 33 helyett csak 31.50 lesz.-Az új AFA-rendszer csak fölfelé módosítja az árakat?- Nem, hiszen a most 25 százalék-kulcsos termékek átkerülnek a 20-as kategóriába, következésképp fogyasztói áruknak csökkennie kell.- Ha egyik oldalon drágulás, másik oldalon olcsóbbodás lesz, mi az AFA-rendszer átalakításának indítéka ?- Végső soron a mérleg nyelve egyértelműen az áremelkedés felé hajlik majd. A kormányzat minden bizonnyal az árbevétel növelésével igyekszik az 1993-as év költségvetési hiányát csökkenteni; a hiány mértékét jelentősen befolyásolja, hogy mennyi forgalmi adó folyik be az államkasszába. A pénzügyi kormányzat eddigi lépéseinek ismeretében nem kell különösebb jóstehetség ahhoz, hogy előrevetítsük: a kétkulcsos rendszer az államháztartás helyzetén hivatott javítani. Bizonyos értelemben az apparátus gondjain is enyhít, hiszen a három helyett két adókategóriával könnyebb, egyszerűbb dolgozni, nyilvántartásokat vezetni és ellenőrizni.- A másik oldalon viszont jónéhány negatív következménnyel kell számolni. Elsőként azzal, hogy mivel bizonyos alapvető élelmiszereknél és szolgáltatásoknál árnövekedés lesz, ez főként a jelenleg is nehéz helyzetben levő társadalmi csoportokat, rétegeket sújtja. És itt ne csupán a tejre vagy a kenyérre gondoljunk - a közlekedéstől a mosószerekig és a ruházati cikkekig seregnyi más olyan termék és szolgáltatás van, aminek a kereslete nem rugalmas, amit mindenképpen megvesz a fogyasztó, mert szü- sége van rá. Ennek nyomán feltételezhetően kiélesednek a bérharcok, s - logikus következményként - bizonyos mértékig megnő a kiáramló vásárlóerő. Mindez végsősoron az inflációt gerjeszti, az életszínvonalat csökkenti.- A kilátásokat hitelesebben és pontosabban csak az ÁFA-rendszer átalakítása részleteinek ismeretében lehet előrejelezni. Nagy kérdés például az, hogy milyen lesz a forgalmiadó megoszlása a nemzet- gazdaság egyes ágai között. Lehetséges, hogy némely termék-körben a jelenleginél lényegesen jobban járnak egyes széles fogyasztói rétegek. A szabályozások függvényeként azonban bekövetkezhet olyan folyamat is, hogy egyes termékek, szolgáltatások iránt olyan mértékben nő meg a kereslet, amit nem lesz képes követni a piac. Az ilyen és ehhez hasonló kérdésekre csak a következő hetek, hónapok adják majd meg a végleges választ.