Új Dunántúli Napló, 1992. július (3. évfolyam, 180-210. szám)

1992-07-03 / 182. szám

1992. július 3., péntek aj Dunántúli napló 3 Privatizáció: az ördög a részletekben rejlik A szakértők és a vagyonértékelés Némi késéssel ugyan, de he­teken belül megkezdődik a de­centralizált privatizáció máso­dik üteme. Újabb többszáz ál­lami vállalat áll átalakulás előtt. Ha belegondolunk, hogy az ed­digi privatizáció során a vállala­tok közül mennyi alakult át ve­gyesvállalattá, s közülük mily kevés talált valódi vevőre, ak­kor joggal vélhetjük, a vártnál is lassúbb ez a folyamat. E nem túlzottan gyors tulajdonosi vál­tás egyik kerékkötője maga az ördög, mely a hozzáértők sze­rint a részletekben rejlik. A Baranya Megyei Építőipari Egyesülés (BÉÉ) szerdára és csütörtökre a pécsi Hotel Medi­terránba hívta szemináriumra a privatizációban érdekelt szer­vezeteket és a téma iránt érdek­lődő szakembereket. A decent­ralizált privatizáció működése és gyakorlati kérdései téma kapcsán, a vártnál gyérebb számú érdeklődő előtt fejtette ki véleményét Bana Károlyné igazgatóhelyettes (Állami Va­gyonügynökség), dr. Monori Ferenc cégbíró (Baranya Me­gyei Bíróság, mint Cégbíróság) és dr. Ferenczi András nemzet­közi adó- és gazdasági szakértő, a Ferbál Bt., az ÁVÚ tanácsadó cége ügyvezető igazgatója. Az előadások alapján bizton állítható: amelyik vállalatnak van koncepciója és a jövőjét is belátja, az már félig nyerő. Azon cégek, melyek valós el­képzelések híján szakértőktől várják a kiutat, már nehezebb menet előtt állnak. Ha az ÁVÜ már megkötötte a keretszerző­dést a szakértő céggel, további­akban már nem vizsgálja a konstrukciót, elvégre a szakér­tőnek be kell tartania minden törvényes előírást, azokért fe­lelősséggel is tartozik. Jó, de mire alapozva, és ki ál­lapítsa meg az adott vállalat va­gyonértékét? A cég kontójára a független szakértő megállapí­tása lesz és lehet csak az egye­düli hitelt érdemlő. És ez is mennyi további vitára ad(hat) okot, már csak azért is, mert az ördög - s ezt többször hangsú­lyozták az előadók - a részle­tekben rejlik. A szakértő, to­vábbiakban vagyonkezelő hajtja végre a tényleges privati­zációt, s javadalmazást csak a tényleges eladás után kap. Csak meg ne romoljon a kap­csolat az állami vállalat és a szakértő között, mert az újabb időhúzással és sok-sok kelle­metlenséggel jár! A közzétett vállalatok listája már biztos, de pótfelvétel még lehetséges, ha: a vállalat kéri, az alapító egyetért vele és a szak­minisztérium is jóváhagyja azt. Átalakulás előtt a dolgozókat személy szerint kell tájékoz­tatni, lehetőleg írásban. A cégbírósághoz benyújtott átalakulási tervnek tartalmaznia kell a legalapvetőbb informáci­ókat (90 napnál nem régebbi vagyonleltár, az elérni kívánt gazdasági cél, az új tagok szán­déknyilatkozata, az új társaság szerződésének tervezete stb.). Az átalakulási hirdetmény az ÁVÜ döntését követően csakis a hetente megjelenő Cégköz­lönyben kétszer egymás után, legalább tizenöt napos eltéréssel megjelentetve hivatalos. Az átalakulási folyamathoz pénzt többnyire külföldről re­mélhetünk. Jönnek is, ha megta­lálják számításukat. Már csak azért is érdemes minden va­gyont valós értékén felmérni, mert az átalakulást követően az új vagyonértékelés lesz a nyitó leltár alapja. Emellett a külön­féle gazdasági vészhelyzetekre jobb előre felkészülve céltarta­lékokat képezni. Mert akár kft., akár rt. formát választ is a privatizált vállalat - csődbejuthat! M. L. PURINA-HAGE takarmányozási tanácskozás Lajtha László emlékére rendeztek kamarazenei hangversenyt szerdán este Pécsett a Művészetek Házában a II. Pécsi Nemzetközi Zenekari Fesztivál keretében. Fotó: Szundi György Rektorok és egyetemi tanárok kinevezése Göncz Árpád köztársasági el­nök - az illetékes miniszter elő­terjesztésére dr. Ormos Máriát, a Janus Pannonius Tudománye­gyetem, dr. Róma-Tas Andrást, a József Attila Tudományegye­tem és dr. Kozma Andrást, a Debreceni Agrártudományi Egyetem rektorát megbízatásá­nak lejártával, érdemei elisme­rése mellett, rektori tisztségéből 1992. július 1-jei hatállyal fel­mentette. A Janus Pannonius Tudomá­nyegyetemen - 2 évi idő tar? tamra - Dr. Hámori József egyetemi tanárt, a József Attila Tudományegyetemen - 2 évi időtartamra - dr. Csirik János egyetemi tanárt, a Debreceni Agrártudományi Egyetemen - 3 évi időtartamra - dr. Loch Ja­kab egyetemni tanárt 1992. jú­lius 1-vel megbízta a rektori te­endők ellátásával. A köztársa­sági elnök további 116 személyt egyetemi tanárrá nevezett ki. Göncz Árpád a kinevezésről szóló okmányokat csütörtök délelőtt a Parlament kupolater­mében adta át. Dr. Ormos Mári­ának, a JPTE egyetemi tanárá­nak, rektori megbízatása lejárta alkalmából Andrásfalvy Berta­lan A művelődés szolgálatáért díjat adományozta. Délben a bicsérdi tsz tehenészetével ismerkedtek a résztvevők Fotó: Szundi György A bicsérdi tehenészet tapasztalatai Csütörtökön a bicsérdi tsz-ben tett teleplátogatás zárta azt a tanácskozást, me­lyen a szarvasmarha takar­mányozás, azon belül is a PURINA-HAGE Rt. új ta­karmányozási programja sze­repelt témaként. A bicsérdi tehenészeti tele­pen 700 holstein-fríz kereszte­zett tejelő tehénnel foglalkoz­nak, s már évek óta kimagasló tejtermelési eredményeket ér­nek el. PURINA-HAGE part­nercégként jó ideje a PURINA szuperpremixét használták a te­henek takarmányozására, a premixből saját keverőüzemük­ben állították elő a tejelőtápot. Az elmúlt három év átlagában 7600 liter volt az egy tehénre jutó éves tejhozam, de az idei évtől mégis technológiai változ­tatás mellett döntöttek. Január 1-től az új PU- RINA-HAGE takarmányozási programot alkalmazzák, a teje­lőtáp helyett a PURINÁ tejelő- koncentrátumát juttatva az álla­tok takarmányába. A koncentrá- tumot közvetlenül a keverőko­csikba juttatják, így megspórol­hatják a takarmánykeverő üze­meltetésének, valamint a táp szállításának a költségeit. Mint Szili József, a szarvasmarha ágazat vezetője elmondta, az új módszer alkalmazásával fél év alatt átlagosan 290 literrel sike­rült növelni az egy tehénre jutó tejtermelést a tavalyi év első félévéhez viszonyítva. A program módosította az etetések számát is, napi két ete­tés helyett négyet írva elő. Az állatok mindig ugyanazt a keve­réket kapják, szemben a korábbi módszerrel, amikor a takar­mánykeverék féltucat kompo­nensét külön-külön „tálalták”. Az első félévben az átlagos tej­termelés elérte 4070(!) litert. Azt viszont már keserűen je­gyezte meg Szili József, hogy ilyen magas hozamok mellett is csak alig sikerül valamicske jö­vedelemre szert tenniük. Ők 7500 literes átlaghozamnál „futnának ki nullára”, márpedig az országban a telepek többsé­gében és a magángazdálkodók­nál ennél jóval kisebb átlagokat érnek el. (Balog) Az összetartozás terei Szövetségben a közművelődésért Tizenhárom megyei műve­lődési központ szövetséget alakított Szentendrén Megyei művelődési központok és re­gionális közművelődési szer­veződések országos szövet­sége néven. A hosszú nevű társulás cél­jairól az elnök, Bokor Béla, a Baranya megyei művelődési központ igazgatója beszélt.- Felvetődik a kérdés: megint egy újabb szövetség, de minek? - kezdte. - Vannak olyan megyei típusú felada­tok, melyek a kulturális szak­emberek számára is a táj, a térség, a régió viszonylatában jelentkeznek. Néha éppen ezek a gazdátlan területek. A megye, mint helyi önkor­mányzat, nem följebbvalója más önkormányzatoknak, ki­fejez azonban egy társa­dalmi-önkormányzati akara­tot, érdekeket képez le és meg­jelenít, intézményeket tart fenn, és megrendelőként vi­selkedik. Az új, szervező-menedzse- i lői megyei szerepkörnek ré- Ü sze, hogy a bemutatható kul- ' turális értékek megragadha- | tóvá legyenek. . Ehhez kapcsolódva a szö­vetségnek az a célja, hogy \ elősegítse a megyei, regioná- lis, országos kulturális érté- ■ kék megőrzését, folyamatos újratermelését. Tagjai szerve­zői, menedzselői gyakorlatuk­kal a szakmai, tartalmi, meto­dikai feltételekről is gondos­kodni kívánnak. A megyei művelődési köz­pontok nem valami ellen lép­nek fel, hanem a mikrorégió, a földrajzi régió közművelő­dési életének jobb koordiná­lást akarják, hogy továbblép­hessünk a régiók Európája felé. Ha ez az önszerveződő kö­zösség fejlődőképes, érdek- képviseleti tevékenysége ha­tásos, országos információs hálózata széleskörű lesz, ak­kor várhatóan bővül a taglét­szám. Várnak is minden közmű­velődési szerveződést, intéz­ményt, együttest, amatőrcso­portot, a közösségi művelő­dés bármely formájában al­kotó társulást. Mindenki for­dulhat hozzájuk, ha úgy érzi, tevékenysége túlnő a lakó­hely keretein, ha szeretnének nagyobb hatókörrel bírni. A szövetség tagjai azt re­mélik, hogy fokozatosan erő­södve végül elérhetik, hogy a területre vonatkozó döntések előkészítésében hallassák hangúkat, akár a parlament­ben is. Mindez most igen aktuális probléma, hiszen készülőben az új közművelődési törvény. H. I. Gy. CSÓK ÉS KÖNNY Nők vallanak önmagukról... Igaz történetek- Szemet vetett rám az apósom- Nem férj az édesapa?- Házasságban szűzen- Fekszel vagy röpül a férjed Szív-horoszkóp Színes divat 25 + 100 ezer forint nyeremény Sztárkönnyek és még sok más érdekes olvasnivaló is található a most megjelent Csók és Könny c. magazinban. (4782)

Next

/
Thumbnails
Contents