Új Dunántúli Napló, 1992. július (3. évfolyam, 180-210. szám)
1992-07-23 / 202. szám
1992. július 23., csütörtök oj Dunántúli napló 5 Pécsett több mint tíz helyen vásárolhatunk éjjel-nappal ízlésesen berendezett nonstop bolt a Hungária (volt Doktor Sándor) utcában Fotó: Cs. L. Kellenek a nonstopboltok Vállalkozó Sportcsarnok A Sportlétesítmények Igazgatóságának alapító okiratban rögzített tevékenységét területhasznosítással mint vállalkozóitevékenységgel bővítette a közelmúltban Pécs Közgyűlése. A vállalkozói tevékenység a Sportcsarnoktól nyugatra eső kihasználatlan füves területre vonatkozik. Az új szabályozás érdekeltté teszi a Sportcsarnokot a bérlők felkutatásában, hiszen a terület hasznosítása tiszta bevételének 50 %-át ezentúl megkapja, de alapfeladatának ellátására köteles felhasználni. A közgyűlés korábbi döntése értelmében a Sportcsarnok nem kérhet bérleti díjat az első osztályú, valamint a diákcsapatoktól. Emiatt ugyan az intézmény költségvetési támogatása is megemelkedett, de a kiesett bevételeket más rendezvényekből, illetve a füves terület hasznosításából kell pótolnia. Baranyai bikák a piacon Nem csökkent a külföldiek érdeklődése a baranyai szarvasbikák iránt. A Mecseki Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság vadász- területein az idei szezonban mintegy 90-100 bika terítékre hozásával számolnak. 80 százalékukra már biztos vevő van, a maradékra is tárgyalások folynak. Elsősorban német, jóval kevesebb osztrák és svájci vadászra számítanak a szeptember 1-én induló bőgési szezonban. M. A. Falugyűlés Patapoklosiban Patapoklosiban 152 méter mélységű, 1000 liter/perc vízhozamú kutat fúrtak, s Baranya egyik legjobb minőségű ivóvizére bukkantak, mellyel öt települést látnak el a későbbiekben. Ma délután falugyűlést tartanak, ahol megvitatják a kérdéssel kapcsolatos anyagi vonzato- kat is. A kilátások igen biztatóak, ugyanis a költségek hatvan százalékát az állam, családonként 30 ezer forintot pedig az önkormányzat fog átvállalni. Ezeknek az üzleteknek egyik specialitása, hogy az ember akkor is felkeresheti őket, ha még azt is elfelejtette, amit elfelejtett. Egyre több nonstop-bolt található megyeszerte, és a Pécsett felfedezhetők közül is mindegyiknek más és más a profilja. A közvetlen belvárosban, a megyeri kertvárosban, a meszesi részen, a 48-as téren is találkozhatunk már olyan boltokkal, amelyek éjjel-nappal várják a vásárlókat alapvető élelmiszerekkel is bármely nap bármely órájában. Pécsett talán csupán az Uránvárosban lakók várhatnak még egy igazi azonnalira..- Az éjszaka forgalmasabb, - kezdi Pálffy Csaba, a Doktor Sándor (Hungária) utcai nonstop üzlet vezetője. - Túlnyomórészt italokat visznek tőlünk az éjjeli órákban, de kelendők a cukrásztermékek és az alapvető élelmiszerek is, friss kenyerünk is mindig van. Eldőlni látszik az úgynevezett régi típusú kereskedelmi magatartás egyik nagy kérdése: azért nem tartok nyitva, mert úgysem lenne forgalmam, meg mit is érdekel, mennyi jön ösz- sze. Megfordult a világ, fiatalabb vállalkozók is szívesen nyitnak szatócsboltot, és nem tartoznak azok közé, akik csődöt jelentenek. Az első nonstop-bolt Pécsett hat évvel ezelőtt nyílt, és még ma is működik a Bacsó Béla út sarkán, igaz egy picit átalakítva. Micsoda furcsaság, az első nonstop bolt januártól csak ablakon keresztül árusít éjszakánként. Elképzelhető persze, hogy ehhez hozzájárulhatott a környék átalakulása is. Pedig akkoriban hatalmas sikert aratott az első nonstop bolt. Nyájas rendőrök és az utcán alkoholizáló csoportok mérhették össze tudásukat sokszor, az éj leple alatt az egyébként tíz százalékkal magasabban árult, ugyanakkor hosszas sorbanálás után beszerzett italok és ételek fogyasztása közben. Következhetett a fordulat, néhányan elkezdtek százalékos éjszakai haszon nélkül nyitva tartani reggeltől estig, nem bánhatták meg egy kétszázezres városban.-Egy hónapja nyitottunk, - mondja Kardos László, a Jókai utca elején található legújabban nyílt pécsi nonstop üzlet vezetője. - Napi tíz-tizenöt órát dolgozom azért a haszonért, ami az éjjeli forgalomból is bejön. Mi gyümölcsöt és néhány zöldségfélét is árulunk egész nap, a hétvégi éjszakákon van a legnagyobb forgalmunk. Valamennyi helyen elmondták, hogy ritka az éjjeli attroci- tás, sok a törzsvendég. Márcsak azért is, mert éjszakánként sokszor nemcsak a fény vonul ki az életből: sokan megpróbálnak egy utolsó kortyot és falatot olcsóbban, nem egyszer éppen a boltok környékén. Ezt megakadályozni, nem a bolt eladóinak feladat, ők kiszolgálnak bennünket, ha megyünk. Menjünk. Mehessünk. Bozsik L. Letartóztatásban az elnök Ipari műemlékből üzemcsarnok? Szó sincs ajándékozásról Az aknatornyot nem bontanák le Híre kelt Komlón, hogy Kossuth légaknát, a valamikor bányászközösségek által kialakított ipari műemléket a helyi önkormányzat elajándékozza egy vállalkozónak, ak üzemcsarnokot akar létesíteni a nem nagy látogatottságnak örvendő, ám a bányász ipari kultúra egyik reprezentánsának számító légakna területén. Mint az érdekeltektől megtudtuk, szó sincs ajándékozásról, a felszámolási eljárás alatt lévő szénbánya - a jelenlegi tulajdonos - ezt csak akkor tehetné meg, ha az új tulajdonos továbbra is múzeumként kezelné. Az igaz ugyan, a vállalat felajánlotta a komlói önkormányzatnak, ingyen átadja a műemléket, ha vállalják a karbantartását, működtetését. Majdnem létre is jött a tulajdonos-csere, amikor a polgármesteri hivatal váratlanul közölte, hogy az ipari műemléket mégsem tudják átvenni, mert a szűkös költségvetésükből nem tudják biztosítani azt a megközelítőleg 300 000 forintot, amelybe az évi fenntartás kerülne. Ekkor jelentkezett a Komlón működő Ferrocon Kft., megnézné a területet, s ha nekik is megfelel, tárgyalni kívánnak a megvételéről. A magánvállalkozás ugyanis bajban van, bérelnek egy műhelyt, amelyiknek szerződése augusztus 1-jével lejár, s ezt nem is akarják megújítani, sürgősen szükségük lenne egy olyan épületre, ahol a fő profiljuknak megfelelő vasipari termékeket gyártanák. Azt azért a kft. vezetője gyorsan hozzáteszi, csak abban az esetben lehet szó üzletről, ha a terület megfelelő infrastruktúrával rendelkezik, ebben az esetben megteszik árajánlatukat. Akkor sem kell viszont aggódniuk azoknak a komlóiaknak, akik féltik és a mostani nehéz körülmények miatt lehetetlen helyzetbe került bányászemlékhelyeket. A Ferrocon Kft. vezetője ugyanis ígérete tett arra, hogy ha meg is veszik a területet, nekik csak az épület kell. Igaz ugyan onnan kiszerelik a bánya szellőztetését biztosító kompresszorokat, de az aknatornyot nem szerelnék le, sőt karbantartanák, s az udvaron lévő mozdonyt sem adnák el az ócskavastelepen. B. G. Július 21-én Romhányi Lászlót, a Magyar Nemzeti Szövetség elnökét, a Szent Korona főszerkesztőjét, a Jurta Színház igazgatóját előzetes letartóztatásba helyezték a közvetlen környezetébe tartozó négy személlyel együtt. A vád: különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés, illetve Romhányi esetében a tettre való felbujtás. A megdöbbentő hír kapcsán Fóris Bélát, a baranyai szövetség alelnökét kérdeztük: hogyan térnek napirendre a botrány felett, milyen álláspontra jutnak a baranyai jobboldaliak.- Mi is csak a rádióból hallottuk a hírt. Gyűlést emiatt nem Igazi kánikulai forróság volt szerdán Baranya megyében. A mentők a szokottnál is gyakrabban vijjogtak végig Pécs városában, s mint a Pécsi Mentőállomás ügyeletesétől, dr. Far- baky Ivántól megtudtuk, a legtöbbször epilepsziásokhoz valamint szívbetegségekben szenvedőkhöz riasztották őket. Dragovácz Márk, a Pécsi Meteorológiai Főállomás ügyeletese megerősítette sejtésünhívunk össze. Bár telefonon ma többekkel beszéltünk, csak a magam nevében nyilatkozom. Eddig sokan hittek fanatikusan Romhányiban. de ezúttal az ügyvédje sem vállalta az ügyét. Én őt mindig is politikai kalandornak tartottam, hordószóno- kocskának, a választások előtt néhányan le is akartuk váltani. Csak a történelmi Magyarország gondolata miatt becsültem, mert ezt először ő mondta ki. Azt mégsem feltételeztem róla, hogy ilyan aljas, szélsőséges dologban részt vesz. Hányingerem lett ettől a zavaros ügytől. Ha kiderül, hogy igaz, azonnal kilépek a szervezetből. Tröszt É. két: a tegnapi valóban az eddigi legmelegebb napja volt az évnek. A meteorológusok Po- gányban késő délután (18 órakor) mérték a csúcshőmérsékletet, 30,9 Celsius-fokot, és még telefonhívásunk idején, 19.30-kor is 30 fok volt. Lévén, hogy mára hasonló hőmérsékleti csúcs várható, tanácsos lazán öltözködni, kerülni a zsíros étkezést és a túlzott folyadékfogyasztást. (Balog) Az év legmelegebb napja Sok volt a rosszullét, este is 30 fokot mértek Kaszálás vagy termelés Az egyik pécsi magánvállalkozás vezetője panaszkodik: nehéz termékeiket eladni, nem minden vásárló megbízható — még a külföldi partner sem. Ők ugyan váltóval fizettek, azonban az ottani pénzügyi szabályozók szerint hosz- szú időt vesz igénybe, míg azt leszámítolják, s készpénzhez jutnak. Mennyivel jobb a kereskedelmi vállalatoknak - sóhajt fel -, csak ad-vesz, költsége minimális, miközben lekaszálják a kereskedelmi hasznot. Azért nekik sem könnyű. Mindenek előtt itt is nagy a bukás veszélye - természetesen ha tisztességesen kereskedik. Ha betartja az adó-, vám- és pénzügyi szabályzatokat, ha a gyors meggazdagodás reményében nem „vágja át” üzleti partnereit. Felesleges tehát azon keseregni, kinek könnyű, kinek nem, termelő vagy forgalmazó vállalatot kellene támogatni az ország gazdasági fellendítése érdekében. Piac- gazdaságban, a tőke úgyis oda vándorol, ahol nagyobb a haszon reménye. Mindkettő értéket termel, csak más jellegű tevékenységgel. Mondom, ha tisztességesen végzett munkáról van szó. Mert azért ettől még - sajnos - elég messze vagyunk: nap mint nap lehet hallani gazdasági bűncselekményekről, a joghézagokat kihasználó, arcpirítóan meggazdagodó vállalkozókról, árkartelleket erőszakosan kialakító piaci maffiákról. A tisztesség viszont erkölcsi kategória, s mint ilyen - nálunk még legalább is -, nem minden termelő veszi figyelembe. A gazdasági versenyek korát éljük, amikor csak a haszon számít, eléréséhez szinte minden eszközt igénybe lehet venni. Ily módon csak egyetlen út vezethet a tisztesség megteremtéséhez: a gazdasági szabályozórendszernek olyan környezetet kellene teremtenie, hogy csak ilymódon lehessen bármilyen vállalkozást folytatni. B. G. Csupán egyetlen szabálysértő (?) Droszt-razzia taxiséknál Még két hét sem telt el azóta, hogy a taxisok működését szabályozó pécsi önkormányzati droszt-rendelet jogerőre emelkedett, a város valamennyi közterület-felügyelője máris nagyszabású razziával lepte meg a taxisok túlnépesedett táborát. A pécsi önkormányzat rendeleté szerint taxiállomásokat csak az engedélyező hatóság és az önkormányzat jelölhet ki, más közterületen a taxisok állandó, és ideiglenes tartózkodása ezentúl tilos. A droszt éves használatáért 2000 forintot kell leszurkolni. Az önkormányzat és a taxis kamara képviselőiből szerveződött ad-hoc bizottság az engedélyezés előtt alaposan megvizsgálja az autó műszaki állapotát, és vezetője szakmai felkészültségét. így várhatóan csökken a sok egyéb anomáliától is kritikus belvárosi közlekedés zsúfoltsága, s a fuvarosok kontárjait is könnyebb kiszűrni. A razzia ezúttal nem a büntetések magas számában mérhető „eredményesnek”, ellenkezőleg: csupán egy taxisnál hiányzott a droszt-engedély.- A város összes drosztján, mozgó alakzatban, többször is tartottunk ellenőrzést - mondja Besztercei Miklós, a Közterület-Felügyelet vezetője -, ösz- szesen 400 taxisnál. Szabálytalansággal, egyetlen kivétellel, nem találkoztunk. Meglepő meglepő módon örömmel fogadtak a taxisok, ők is ki szeretnék szűrni maguk közül a „hiénákat”. Ötleteket adtak a szabálytalankodók kiléte felől, akiket leginkább éjszaka vagy hajnalban lehet nyakon csípni. Megígérték, hogy jelzik nekünk az aktuális „információkat”. Ugyanakkor az is elgondolkodtatott a razzia során, hogy valamennyi taxisnak van cébéje, URH-rádiója, a „fonó-dróton” így könnyen értesíthették egymást a járőreink hollétéről. Hiába nincs állomás-használati engedély, az úton robogóra nem bizonyíthatjuk, hogy a drosztra állt. Jókora pluszmunka számunkra, hogy a rendeletnek érvényt szerezzünk. Mégsem érezhetik magunkat biztonságban az engedély nélküliek, mert rövidesen ismét fokozott elenőrzést tartunk. A jövőben pedig a hét bármely napján, a nap bármely szakában rendszeresen találkozhatnak ellenőrző járőreinkkel. Engedély híján, a szabálysértési feljelentést több ezer forintos pénzbüntetés követi. A taxisok mellett a külföldi alkalmi árusoknak, és a Szent István téren engedély nélkül au- tókázóknak is kijutott a keddi razziából, számos büntetés talált gazdára. Tröszt E.