Új Dunántúli Napló, 1992. július (3. évfolyam, 180-210. szám)
1992-07-21 / 200. szám
1992. július 21., kedd aj Dunántúli napló 7 Tragikus állapotban a vasút Magánkézbe kerül a MÁV Várhatóan július végén terjeszti a MÁV vezetősége elé privatizációs javaslatait az átvilágítást végző P. A. Consulting, angol érdekeltségű tanácsadó cég. A vasút jelenlegi tragikus állapotán ugyanis csak a vasút és a kormány gazdasági kapcsolatainak rendezése, és a MÁV belső szerkezeti átalakítása segíthet. Az erről szóló tervezet kimondja: a főtevékenységhez szorosan nem kötődő tevékenységeket a jövőben társasági formában kívánják működtetni, így tehát privatizálásra kerülnek az építő, tervező, járműjavító, utasellátó, szociális és turisztikai szervezetek. Az angol cég tanácsadói díját - ami a 200 millió forintot is elérheti - a PHARE-program az Európai Közösség finanszírozza. A privatizáció mellett a teljesítményhez képest túlméretezett szervezet- és eszközállományt is le kell építeni, s emiatt a vállalat dolgozóinak száma az 1991. évi 113 ezer főről, 1993- ra 85 ezer főre csökkenhet. Ez nem feltétlenül jelent tömeges elbocsátásokat, hiszen a leválasztott társaságokban 10-12 ezer fő dolgozhat majd. Előkészületben van a MÁV és kormány közötti 1993-95 évre szóló szerződés is, ami szeptemberben már a kormány elé kerülhet. Ebben meghatározzák azt az összeget, amelyet a kormány nyújt a vasútnak, és amelyet a mindenkori költség- vetési törvényben határoznak meg. Ez az összeg azonban az első három évben még nem lesz jelentős. A szintentartáshoz azonban ez idő alatt is legalább 60 milliárd forintra lenne szüksége a MÁV-nak. A személy- szállítás a világon mindenhol veszteséges, de azt mint az állam közlekedési alapszolgáltatását más országokban is a költségvetésből finanszírozzák. Hazánkban ennek 40 százalékát az állam a MÁV-ra hárította, ami tavaly 13 milliárd forint kiadást jelentett a vállalatnak. A MÁV vezetése szeremé minél hamarabb elérni, hogy az EK-orszá- gok gyakorlatához hasonlóan, az állam a vasúttól igénybe vett szolgáltatásiért a tarifa és az önköltségi ár közötti különbséget kiegyenlítse.(MTI) Az MTA almanachja Megjelent a Magyar Tudományos Akadémia 1991. évi almanachja. A kötet bemutatja az MTA tagjait, testületéit. Felsorolja az Akadémia tíz tudományos osztályát, bizottságait. Kutatóhelyeiről részletes felvilágosítást ad, ismertetve a fő kutatási területeket, a megjelentetett kiadványokat. Beszámol a kötet az MTA 1826-ban alapított könyvtáráról, mai vállalatairól, vállalkozásairól és szolgáltatásairól, köztük a műszerügyi és méréstechnikai szolgálat tevékenységéről. A szolgálat alapfeladata a kutató és fejlesztő tevékenységek elősegítése műszerek kölcsönzésével, javításával, üzembe helyezésével, karbantartásával. Ellátják külföldi cégek tudományos célokra használt műszereinek szervizképviseletét, az Országos Tudományos Kutatási Nagyműszer Bizottság és az Akadémiai Műszer Bizottság titkársági teendőit, az Országos Kutatófilm Központ feladatait. Vezetik az országos számítógépes mű- szemyilvántartást.Az alma- nachból kikereshetők a tudományok doktorai és kandidátusai, és a névmutató segít a gyors keresésben. A kötet, mely az Akadémiai Kiadó gondozásában jelent meg és Gerencsér Eszter szerkesztett. B. A. Új elnök Szederkényben A cél: gyors átalakulás A szederkényi Karasica Gyöngye termelőszövetkezetben nemrég választottak új elnököt Markovics György személyében.- Az elnökválasztás kezdetén a jelölő-bizottság elnöke voltam - mondja -. Mindenkit megkérdeztünk a tsz-ben, aki szóba jöhetett és alkalmas lett volna az elnöki pozícióra. Végül látva, hogy senki nem akarja elvállalni magam is jelentkeztem. Nagyon nehéz körülmények között dolgozunk. Az átmeneti és a szövetkezeti törvényt a jogászok elkészítették, a számviteli szakemberek felülvizsgálták, a mezőgazdaságban dolgozó vezetők igyekeznek végrehajtani. Szederkényben minél előbb szeretnék az átalakulást megvalósítani és a következő évet már az új formában megkezdeni. Önálló gazdálkodású egységek alakulnának, ahol az anyagi érdekeltségük közvetlenebbül érvényesül. A szakvezetőkkel már megkezdődtek az egyeztető tárgyalások. Voltak, akik a kiválást választották, az igényüket is beadták már, azonban úgy tűnik nem igazán ismerik a lehetőségeiket.- Az egyéni gazdálkodást elsősorban a gépüzemben, a szállításnál tudom elképzelni, a nagy gépeknél - kombájnok - már nem megoldható - véli Markovics György.- Nagyon jó, hogy lehetőség van arra is, hogy aki akar az önállóan, egyénileg is gazdálkodhat. Az sem gond, hogy többen kiválnak a termelőszövetkezetből és kiviszik a ráeső vagyontárgyaikat. Az inkább probléma, hogy ebben nem a gazdálkodás, a megélhetés, a vállalkozás, hanem a tőkéhez jutás lehetőségét látják. Rövid távon gondolkodnak, aminek az lehet a következménye, hogy a földek végül parlagon maradhatnak. Úgy gondolják, hogy 100 000 forint készpénzben többet ér, mint a tsz-ben a vagyonjegy. Azt sokan nem tudják, hogyha a kivitt vagyontárgyat, földet nem viszik be mezőgazdasági kistermelői vállalkozásba, akkor személyi jövedelemadót kell fizetniük. A csőd elkerülésére több intézkedést is hoztak. Jelenleg a szövetkezet a saját vagyonát éli fel. Ha az elfogy, akkor kezdődnek az igazi gondok. A kormány segítségét nem látják. Ugyan van kedvezményes termelési hitel, de még nem jutottak hozzá. A termelésüket nagy cégek finanszírozzák. Minden terményükre van szerződésük. Azonban akkor lesznek a legnagyobb gondban, ha nem tudják teljesíteni a szerződésben vállaltakat, mert akkor súlyos kötbéreket fizetnek.-Monyoródon születtem, de mindig Pécsett laktam. Az egyetem elvégzése után Cserk- úton a Mezőgépnél dolgoztam, majd Szederkénybe kerültem a termelőszövetkezethez. Itt házat építettünk, szőlőt vásároltunk. Megtaláltam a számításomat, az is örömet jelent egy ember életében, ha magasabb beosztásba kerül még ilyen nehéz körülmények között is. Ma Magyarországon előre látni valamit, szinte lehetetlen. Egyik napról a másikra megváltozhat minden. A bizonytalanságtól nagyon félnek az emberek, ezért minél gyorsabban át kell alakítani a termelőszövetkezetet, hogy a munka megkezdődhessen. Az új formában is folyamatosan dolgozunk, szükség szerint korrigáljuk az elképzeléseinket. Egyáltalán nem biztos, hogy amit most eldöntünk az valóban úgy is lesz. Mindig felül kell bírálnunk a döntéseinket. Sz. K. Európai színvonalú, árban is versenyképes Az európai környezetvédelmi előírásoknak és a műszaki, biztonsági követelményeknek mindenben megfelelő, a hasonló nyugat-európai gyártmányokkal árban is versenyképes új autóbusz készült el az Ikarus Járműgyártó Rt. székesfehérvári gyárában. Az Ikarus 386 típusú busz, mint Tubák János főkonstruktőr elmondta, 212 kilowatt teljesítményű (288 lóerős) DAF motorral készült, amelynek a légszennyezése jóval az európai határértékek alatt marad. Futóműveit a környezetvédelmi előírásoknak megfelelően azbesztmentes fékbetéttel látták el. A növelt biztonságú fékrendszer mindenben megfelel a szigorú európai biztonsági követelményeknek. Fűthető légszárítóval, nem korrodáló műanyagcsövezéssel, Az Ikarus 386 növelt teljesítményű fékhengerekkel, blokkolás- és kipörgésgátló berendezéssel, valamint a hosszan tartó lejtős terepen maximális fékezési biztonságot jelentő öt fokozatban kapcsolható, kézzel is működtethető visszatartó, vagy más névvel tartós lassítófékkel készül. A karosszéria tetőszilárdsága és borulásbiztonsága semmiben sem marad el a hasonló nyugat-európai gyártmányokétól. Teljes üregvédelemmel, fokozott korrozióvé- delemmmel, zaj- és hőszigeteléssel, belső textilborítással készül. Az Ikarus 386-os teljes utazási kényelmet kínál: az utastér kényelmes ülései a hoszszabb utazást is elviselhetővé- teszik, s a komfortot a nagyteljesítményű fűtés, a főmotorról hajtott légkondicionáló berendezés, a színezett ablakok, a kézmosóval felszerelt toalett, a hűtőszekrény, a virsli- és kávéfőzésre is alkalmas, mosogatóval felszerelt mini konyha, a Blaupunkt videorendszer és a nagyméretű csomagtér teszi teljessé. A buszt az előírásoknak megfelelően kétvezetős, egynapos tachográffal, menetíróval is ellátták. A kívülről is tetszetős busz első példányát tárgyalónak rendezték be. A tervek szerint az Ultratriatlon Világbajnokság részvevőit, valamint mozgássérülteket szállít majd első hosszabb útjaként a barcelonai olimpiára. Gángó László, a székesfehérvári gyár igazgatója elmondta: az új autóbusz a magasabb hatékonyságú korszerű technológiájú vonalsoron készül, s 30 százalékkal kerül kevesebbe a hasonló nyugat-európai gyártmányoknál. A székesfehérvári gyárnak, amely változatlanul Európa nagy autóbuszgyára, a második félévre napi 11-13 buszra van megrendelése. Törökországba, barterüzletek keretében, a FÁK országaiba, a Renault cégnek, Abu-Dhabiba, az emírségbe exportál, s belföldre is készít egyebek között csuklós autóbuszokat. A gyár a jövőben is elsősorban autóbuszok kifejlesztésén munkálkodik. (MTI) Gazdasági „időjárásjelentés” A felszámolási hullám ősszel tetőzik A gazdasági szakemberek előrejelzése szerint a felszámolási hullám a nyár végén, ősz elején éri el a tetőpontját. Az év első felében csaknem 400 gazdálkodó szervezet ellen adtak ki csődeljárási végzést a bíróságok, s kétszer ennyi vállalat ellen van folyamatban a felszámolási eljárás. A csődöt jelentett vállalkozások egyötöde exportra termel, s ha az eljárások mindegyikének végére felszámolás tesz pontot, akkor mintegy 93 000-en kerülnek utcára.- E veszélyes helyzet kialakulásában a jogszabály is ludas - állítja dr. Piskolti Sándor, a Fővárosi Bíróság gazdasági kollégiumának vezetője. - A törvény ugyanis nem teszi lehetővé az egyes gazdálkodó szervezetek közötti differenciálást. Amelyik vállalat nem tud fizetni, azt először csőd, majd felszámolás fenyeteti függetlenül attól, hogy kinnlévőségei és tartozásai milyen arányban állnak egymással. így gyakran azok a vállalatok is eltűnnek a süllyesztőben, amelyek - megfelelő segítséggel - megmenthetők lennének. A kormányzatnak a legnagyobb hitelezőkkel, így az APEH-hel, a Társadalombiztosítással, a Vám- és Pénzügyőrséggel el kellene fogadtatnia: közös érdek, hogy rugalmasan jáijanak el adósaikkal szemben. A felszámolási hullám ugyanis azzal fenyeget, hogy a nagy túlkínálat és a csökkenő kereslet nyomán jelentős vagyon megy veszendőbe. Célszerű volna tehát a felszámolási folyamatokat időben széthúzni - megadva az érintett szervezeteknek a fokozatos kilábalás lehetőségét. Természetesen a kialakult csődhelyzetek évekig nem tarthatók fenn, hiszen az a gazdaság teljes leépüléséhez vezetne. A gyakorlati tapasztalatok szerint egyébként a bíróságok a vonatkozó jogszabályokat eltérően értelmezik; s volt rá példa, hogy két - egymáshoz „megszólalásig hasonló” - ügyben két bíróság egymásnak homlokegyenest ellentmondó döntést hozott. Ezért dr. Piskolti összegyűjtötte a leggyakrabban fölmerülő kérdéseket, s 19 megyei kollégium-vezető kollégájával egyeztetve a Csődjogi praktikum című kiadványban közzétette az egységes értelmezésű válaszokat. A könyv ugyan nem hivatalos jogértelmezés, de haszonnal forgathatják bírák és gazdasági vezetők egyaránt.-DomiÁtvert ügyfelek? A második félévtől alacsonyabb a lakossági folyószámlán elhelyezett pénzünk után járó kamat. Az OTP ügyfeleinek százezrei érezhetik úgy, hogy rászedték. Hiszen pár héttel ezelőtt - a korábbi átutalási betétszámla megszűnése miatt - hosszú sorok kígyóztak az Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Rt. fiókjai előtt, hogy (immáron lakossági folyószámla-betét néven) napi kamatelszámolással újítsák meg szerződésüket a pénzintézettel. Az új megállapodásban szereplő 17-26 százalék közötti nettó kamat zsugorodik ezentúl 15-21 százalékra. Keller Judittól, az OTP főosztályvezetőjétől kérdeztük:- Nem furcsa a pénzintézet eljárása? Ha két hónappal korábban, a szerződések megújításakor csökkentették volna a kamatot, az emberek nem érzik becsapottnak magukat ?- A szerződésben egyértelműen ez olvasható: „az OTP Rt. jogosult a folyószámlára valamint a lekötött betétre meghatározott kamat mértékét egyoldalúan módosítani”! Közgazdászként ehhez annyit tehetek hozzá, hogy a kamatcsökkenés egyértelműen az infláció mérséklődésének a következménye. Tehát egészében véve ez a módosítás egy mindannyiunk szempontjából pozitív folyamat velejárója. S amit semmiképp sem szabad elfelejteni: egyidejűleg a felvett hitelek után fizetendő kamatok is csökkennek.- Vagyis hozzá kell szoknunk a kamatok folyamatos változásához? Egyértelműen igen. Valójában a folyószámlával kapcsolatos változások csak az augusztus havi záróegyenleg elkészítése után, tehát VIII. 27-től érvényesek. Ha a számlatulajdonos nem ért egyet a kamatcsökkentéssel, akkor felbonthatja a szerződést.- Mely kamatok csökkentek most július elsejétől?- Ä letéti jegyek után és néhány egyedi, hosszú lejáratú hitel esetében jár kisebb kamat. A többi változás augusztus elsejével, illetve - a már említett lakossági folyószámla-betét kamat esetében - augusztus végén lép hatályba. - szó -