Új Dunántúli Napló, 1992. július (3. évfolyam, 180-210. szám)
1992-07-18 / 197. szám
1992. július 18., szombat uj Dunántúli napló 11 Merre tart a mi nyomorult világunk? Újabb fordulat a Göbbels-napló ügyében Faluhelyen, érthető módon, ezidáig a kocsmák délelőttönként többnyire zárva voltak. Vendég híján a kocsmárosnak nincs ínyére az üres ivót bámulni. A helyzet azonban átmenetileg megváltozott. Egyre több ráérő ember lett, s valahol az időt illik is elütni. A munkanélküliség nem bűn, állapot. Ki, hogy viseli, a maga dolga. Ha gondja akad az embernek, belső feszültségek gyötrik vagy csak egyszerűen nem tud mit kezdeni felszaporodott szabadidejével, legjobb hely a hajópadlós ivó, ahol néhány forintért az idő is elüthető, s ha kell, megnyerhető az ilyenkor legkézenfekvőbb pszichiáter, az alkohol. Egy fröccs, kettő .. . Nemigen mértem föl, de megyénk délnyugati részén, a mindig is megkésettségben lévő Ormánság felé vezető út mentén és bent, Ormánságban, ma már délelőttönként is szaporábban nyílnak a kocsmaajtók, mint másutt. (A vidék hagyo- mányt-örző.) A házak elé kiácsolt bámész-padokat újra megjavítgatják, s benépesítik a szemlélődő emberek. Délelőttönként is. A munkanélküliség nyakon- verte e régiót: nagyobb erővel ütve meg, mint a többit. Az itt élők többsége legföljebb ha magát okolhatja érte: tanulatlan, elmaradott emberek maguk is, főleg a cigányközségekben. Mert akadnak cigányközségek, bár szemérmesen alig, alig beszélünk e tényről. Nem jó a szerencsétlen etnikummal perlekedni, s nem jó észrevenni őket. Gilvánfa, Besence, Magyar- mecske, Gyöngyfa... Jelzőt akasztani, minősíteni? Minek? Amiről nem szólunk, nincs. Orsós Mihály 44 éves. Valaha az uránbánya gépkezelője volt.- A jövőről ne álmodozzon itt senki - mondja bölcsen fogalmazva maga elé. - Csak annyira, mint én. Talán ősztől munkanélküli lehetek ...- Hogyan ?- Engem jó pénzzel menesztettek a bányától két esztendeje. Kaptam 216 ezer forint végkielégítést. Azóta semmi. Próbálok munka után nézni, de sehol sem vesznek fel. Tudja, ebben lehet valami, volt ufánost nem vesznek fel sehol. Amit mond, megfellebbezhetetlen. Rákérdezek:- Mennyi maradt a végkielégítésből?- Vagy tízezer forint.- Nem unalmas ténferegni?-Dehogynem. Időnként alkalmi munkát kapok a környéken, órabérben 100 forintért elmegyek napszámba. De diny- nyét sem kell mindig kapálni, mézet sem pergetni.- Itt a községben hányán munkanélküliek ?- Majdnem mindenki. Kovácsevics László, Gyöngyfa község polgármestere már pontosabban fogalmaz: a községbeliek közül öten járnak dolgozni még, de ki tudja, meddig. Asztalunk mellé invitáljuk Péter László munkahelyteremtő, helybéli vállalkozót. A téma: a munka és a munkahely. Bolond dolgok. Kovácsevics László rále- gyint:- Amióta a termelőszövetkezet is maga alá került, nincs itt semmi lehetőség. Szinte rá van az ember kényszerítve a segélyre. Meg is magyarázza, hogy érti. A munkanélküli segély tízezer forint körüli átlagban, ugye. De ha valaki munkába áll, ha egyáltalán talál legközelebb Pécsett valamit, akkor se kap többet. És még korán kell kelnie, fizetnie a buszt, s munkával kevesebbet hoz haza, mint munka nélkül. Hát akkor ki az a hülye, hogy dolgozni menjen? Legföljebb keres mellé valamit feketén, alkalmi munkával. Mert ugye, azt hiába tiltják. Péter László a helyi munka- szervező. Vállalkozói tevékenysége abból áll: beül az autójába, körbejár egy kiválasztott útvonalat, mondjuk Szentlőrinc, Bükkösd vonalát, bekopog az önkormányzatokhoz, tsz-ekhez, s megkérdi, van-e valamiféle munka. Ha van, visszajön, s összetrombitál néhány ráérőt. A magyarmecskei kocsmában kérdezem Péter Lászlót:- Mekkora reménnyel indul munkaszerző útnak?-Fogalmam sincs. Azt hiszem, fölösleges a benzint pazarolni. De kéne valami, hiszen legközelebb szeptemberre akad lekötött erdőírtás-fakitermelés, s addig is meg kell élni az embereknek valamiből.- Önnek hogy megy? Kényszeredetten elneveti magát.- Sehogy .. A szigetvári gazdaságnál voltam sofőr, de az első leépítések idején bekerültem azok közé, akiknek fölmondták. A kezem miatt. (Mutatja valamikori baleset emlékét: egyik kezefeje elnyomoro- dott.) Kiváltottam a vállalkozói igazolványt, és megpróbálok valahogy megélni. De ne higy- gye, hogy csak én kínlódok. Rengeteg vállalkozó adja vissza a jogosítványát. Időnként az asztalunk felé szól egy ember, helybéli kovács. Már nem érdekli, mit mond, megkeseredett ember.- Mindjárt hozom a körömollót - mondja. - Eladom, nincs rá szükségem már. Valaha négy falum volt, most meg mindösz- sze két ló van a vidéken. Minek azért a lócipész? .. Fölmérést nemigen csináltak itt. Minek is? A szembetűnő nyomor beszédesebb minden statisztikánál. Akad olyan család, ahol 1500 forint jut havonta egy főre. S akkor, bemegy a polgármesterhez a családfő - az asszony, mert a férj előzetesben ül -, s megkérdi:- Füstre akasszam, kútba dobjam a gyerekeket? Gilvánfa polgármestere maga se tudja, mi lesz a vége. Itt a község 99 százaléka cigány. Majdnem mindenki munkanélküli, mindenki segélyből, rendszeresből vagy időszakosból él. A szomszéd községben úgy hallottam, hogy a férfiak többsége rendőri eljárás alatt. Orsós János megrázza a fejét:- Mondanak az emberek rengeteget. Tény, hogy a rézlopás ügyében vagy tizenöten érintettek, s hogy akad, aki előzetes letartóztatásban van. De higgye, én nem láttam a nyomozati iratokat. A községházán egy alapítvány ügyében jöttek össze: véletlenül érkeztem, de talán jókor alkalmatlankodom. Orsós János polgármester, Heindl Péter jegyző és Lantos Tamás, az Ormánság Alapítvány egyik ügyvivője arról beszélgetnek, hogy néhány helyi létesítményre, műhelyre, diszkont-boltra, egyébre futná, ha megpályáznának néhány milliót. Az elképzeléseket papírra kell vetni, s szeptemberig részletesen kidolgozni. A műhely munkára volna jó. A diszkont bolt az olcsóbb bevásárlás miatt. Nyílván szóba hozzuk a munkanélküliséget, a vidék nyomorát. Mi lenne a teendő? A kérdés kutyakemény, nehezen megválaszolható. Heindl Péter: • - Nyílván némi pénzre volna szükség, de ami a legfontosabb, olyan függetlenített szervező emberekre, akik segíteni tudnák e térség községeit. Lantos Tamás:- Az alapítvány e térség 40-45 községe érdekében létesült, s célja egyértelműen megfogalmazható a szociológia nyelvén emígyen: mozduljon el e térség a fejlődés irányába. (Magamban megfogalmazom: jó látni és tudni: sok fiatal értelmiségi dolgozik a cigányság felemelkedéséért, a térség cigányközségeiben élőkért. De jó volna látni és tudni: sikerül is tenni értük valamit, nagyobb állami segítséggel, valamiféle állami programcsomaggal.) Amíg a magyermecskei boltba úgy járnak betörni, hogy a betörő előre fölhívja a rendőrséget, bemegy a boltba mert éheznek a gyerekei, s csak aztán feszíti föl az ajtót, s rakja meg konzervvel a kosarát, addig eléggé kilátástalan a jövő. Gyerek biceg a gyalogúton két mankóval, jobb lába szinte tőből levágva. Azt mondja, rák-Maga tanult ember - néz rám a főutcán összegyűlt emberek közül az egyik, - hát akkor bizonnyal tudja, merre tart a mi világunk? Szép ház a község bejáratánál. Új ház, piros cseréppel. Még lenne rajta tennivaló. Mondják a gazdája az egyik legrendesebb ember volt, de aztán, hogy munkahelyén fölmondták, a hitelt meg törle- szetni kellett, három gyereket eltartani, valamibe bekeveredett ... Két évet kapott. Családját, a hátramaradottakat az állam tartja el a segélyek gyönge kenyerén. Azt mondja a polgármester, aki jól ismert itt minden embert:- Ha én lettem volna a bíró, hát nem tudom, mit ítéljek. Értem, mit mond, de valahogy én másképpen vélekedek róla. Az ítéleteket kéne megelőzni, de félő, egyhamar nem sikerül. S több lesz az ítélet ezen a vidéken, mint gondolná az ember. Kozma Ferenc Göbbelsnek, a náci propa- gandaminisztemek mindig hő vágya volt, hogy zavart idézzen elő Nagy-Britannia s főként az angol sajtóban. Ha életében nem, halála után 47 esztendővel ez sikerült: a Fleet-street-en, a híres londoni sajtó-utcában új fordulatot vett a Göbbels-napló körüli háborúskodás. Az előzmények: márciusban a moszkvai Központi Kor- mányarchivumban 92 ládikó- ban, megtalálták Göbbels 1924-1945 között vezetett napi feljegyezéseit. A fényképlemezeken levő szöveget a müncheni Kortörténeti Intézet szakértői is azonosították, s előkészületeket tettek annak feldolgozására. Egy szép napon azonban Rupert Murdoch sajtómágnás egyik lapjának, a Sunday Times-nak megbízásából David Irving, a Hitler védelmezésével kapcsolatosan hirhedtté vált angol történész váratlanul megjelent az orosz fővárosban, s kiválasztott több részletet az újságban történő megjelentetésre. Állítólag májusban egy Moszkvában dolgozó brit tudósító ajánlotta volna őt az archívum vezetőinek. A Sunday Times legutóbbi számában meg is kezdte a közlését. A hírek szerint 11 millió forintnak megfelelő összeget fizetett Irwing-nek, akinek viselt dolgai azonban olyan heves tiltakozást váltottak ki az olvasókból, hogy az utolsó órában, alibiként vagy valójában, bevonták a munkába Norman Stone oxfordi történészprofesz- szort is. S ekkor új fejlemény következett. A müncheni tudósok nemes bosszút áltak: ingyen átengedték az általuk feldolgozott anyagot - mint még hitelesebb közleményt - a versenytárs Daily Mail-nek. Sir David English, a lap főszerkesztője mindezért két és fél millió forintértékű márkát átutalt a kutató intézetnek. Ám hátra volt még a csattanó: a Sunday Times-ban tervezett közlés előtt két nappal a Daily Mail szerkesztősége felkereste Richard Ottét. A Bonn közelében, Königswinterben élő 83 esztendős öregúr nem más, mint Göbbels egykori gyorsírója. Szerinte főnőké egyetlen oldalt sem írt maga s az állítólagos eredeti kézírás, amelyet a világon csak David Irwing, Norman Stone és a müncheni Elke Fröhlich professzor tudnak azonosítani, az ő feljegyezéseit tartalmazza. Hozzáfűzte, hogy 1945 tavaszán, Göbbels öngyilkossága után (az utolsó bejegyezés néhány órával ezt megelőzően történt) a jegyzeteket a Berlin melletti Michendorfnál, egy erdőben rejtették el s nyilván onnan kerültek - ma még tisztázatlan körülmények között - a moszkvai archívumba. Itt tartunk most. A Göbbels-napló színjátéka tehát még csak megkezdődött, s számíthatunk a darab újabb felvonásaira. Keresztrejtvény Beküldendő a helyes megfejtés legkésőbb július 27-én (hétfő) déli 12 óráig beérkezőleg, LEVELEZŐLAPON 7601 Pf: 134, Új Dunántúli Napló Szerkesztősége, Pécs, Rákóczi u. 34. VIII. em. A július 4-i lapban közölt rejtvény megfejtése: Legalább a teniszpályán felejtsd el, hogy korábban pincér voltál. Ajándékutalványt nyertek: Dunai Péterné, Szászvár, Kilián u.4., Nyiri Csaba, Pécs, Matusán B.u.l., Sáska Géza, Gerényes, Kossuth L.u.13., Varga Eszter, Pécs, Maiéter P.u. 68., Zentai Gyuláné, Szigetvár, Szent I. ltp. 28. Az ajándékutalványokat postán küldjük el.
