Új Dunántúli Napló, 1992. július (3. évfolyam, 180-210. szám)
1992-07-18 / 197. szám
1992. július 18., szombat qj Dunántúli napló 3 Meghosszabbított nyitvatartási idő Baranyában Konkrét válaszok kárpótlási témában Pótátjelentkezési lehetőségek a felsőoktatási intézményekbe A JPTE még hatvan diákot vár A három törvény után újabb szabályozások is várhatók Számítógépes rendszer segíti a Kárpótlási Hivatalban dolgozók munkáját Fotó: Szundi A várt érdeklődés kísérte kárpótlási és kárrendezési ügyekről tartott csütörtöki telefonos fórumunkat. Ezúton is köszönjük annak a 109 telefonálónak bizalmát, akik lapunkat és a jelenlévő szakembereket megkeresték kérdéseikkel. A következőkben néhány közérdeklődésre számot tartó problémára adunk választ az 1991-es XXV. törvény, majd az azt követő másik két kárpótlással foglalkozó jogszabály alapján. Megjegyezzük, hogy a kárpótlással kapcsolatos problémák egy részének jogi formába öntése a jövő kérdése, így voltak olyan felvetések, például a nemzeti gondozással kapcsolatban, melyekre vendégeink sem tudtak pontos választ adni. Az alábbiakban felidézzük a telefonos fórum néhány fontos momentumát a Baranya Megyei Kárrendezési Hivatal munkatársainak segítségével. A válaszokat adták: dr. Kóbor Béla hivatalvezető, dr. Weidingerné dr. Szakács Erzsébet hivatalvezető-helyettes, dr. Váradi Miklós osztályvezető, Burgertné dr. Góczán Mária osztályvezető-helyettes, Szentirmayné Kiss Mária csoportvezető és dr. Nesz Éva főelőadó.- Úgy tudom, elköltöztek, és megváltozott a félfogadási idő is. Hol és mikor kereshetem Önöket?- Új helyünkön egyre kényelmesebb körülmények között, nyújtott félfogadási időben tudjuk fogadni növekvő számú ügyfeleinket. Pécsett, a Bajcsy Zsilinszky u. 14-16-ban hétfőnként 8 és 12, szerdánként 8 és 15.30., pénteken pedig 8 és 12 óra között várjuk azokat, akiknek kárpótlási, kárrendezési ügyekben gondjaik vannak.- Hol lehet kapni a második és harmadik kárpótlási törvényhez kapcsolódó egységcsomagokat?- Az egységcsomagok a postahivatalokban vásárolhatók meg. A harmadik kárpótlási törvénnyel kapcsolatos igény feladható a borítékon szereplő budapesti címre, leadható megyei hivatalunknál is. Ezeket az igényeket valamennyi esetben Budapesten bírálják el.-Igen sokan érdeklődtek a legutóbbi, az 1992/XXXII. törvény értelmezéséről, ez az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlási ügyeivel foglalkozik.- Ez esetben a kárpótlás egyrészt az élet elvesztéséért vagy az akkori magyar bíróságok törvénysértő vagy semmissé nyilvánított ítélete alapján végrehajtott halálos ítélet után jár az özvegy, a sérelmet elszenvedett gyermek, a szülő vagy a testvér részére, amennyiben valamelyikük él. Másrészt pedig megjegyzendő, hogy a szabadságelvonásért járó kárpótlásra, amely szabadságvesztésre, előzetes letartóztatás időszakára, kényszergyógykezelés alkalmazására, internálására, kitelepítésre vonatkőzik csak az életben lévő sérelmet szenvedett ember vagy csak túlélő házastársa jogosult a törvény értelmében.- Beadtam kérelmemet az első törvénnyel kapcsolatban, és ez összefügg a másodikkal is. Mit tegyek?- Ha a beadványban jelezte, hogy igénye a másodikra is vonatkozik, nem kell újra jelentkeznie, úgy fogjuk elbírálni, mintha igényét ugyanazon jogszabály alapján kívánná érvényesíteni.- Át lehet-e adni a kárpótlási jegyet tanácsi bérlakás vásárlására?-Nem, csak a saját jogon szerzett kárpótlási jegy használható fel ilyen vásárlásra.-Kitelepített kaphat-e vagyoni és személyi szabadság megfosztása miatt kárpótlást?- Igen, a két egységcsomag beküldése után bíráljuk el kérelmét.-Többen reklamálták, hogy még mindig nem értesültek arról, mikorra várhatják kárpótlási jegyeikről a végső döntést.- Az igénybejelentéseket folyamatosan bírálják el, hetente 7-800 határozatot kapnak meg az érdekeltek. Megjegyzendő, hogy a beadványok némelykor hiányosak, a földhivataloknál beszerezhető hiányzó adatokat a hivatal intézi.-Földárverések lesznek a közeljövőben. Hogyan, miként, mikor, érdeklődtek többen is.- Valóban így van. Az árverések időpontjáról 30 nappal előtte hirdetés jelenik meg a Magyar Közlönyben, országos lapban és az Új Dunántúli Naplóban.-Az árverésre kijelölt táblákra kárpótlási jeggyel vagy megfelelő igazolással lehet jelentkezni. Egy aranykoronányi érték kikiáltási ára háromezer forint, természetesen licit lehetséges. A megegyezési folyamat részleteiről a helyszínen is tájékoztatják a licitálni kívánókat. Aki részt akar venni a licitáláson, igényét, a föld fekvésének megfelelően, a legközelebbi önkormányzatnál jelentse be. Ha az igénylő még nem rendelkezik kárpótlási jeggyel igazolást kap, és így részt vehet a földárverésen. Végezetül megkérdeztük dr. Kóbor Bélát, a megyei hivatal vezetőjét, mi volt a legnagyobb öröme és bánata az 1991 augusztusától, a megyei kárrendezési hivatal megindulásától eltelt időszakban.- Mindenekelőtt az okozott örömöt, hogy rengetegen keresnek bennünket ma is. Napi 150-200 ember jön hozzánk. Eddig mintegy huszonnyolc-ezer kérelem érkezett hivatalunkhoz, az első kárpótlási törvény alapján, valamennyit számítógépes nyilvántartással kezeljük, és folyamatosan bíráljuk el a kéréseket. Bánatom? A rövid idő alatt egy kollégánk sajnos nyugdíjba ment, egészségügyi okok miatt. Ketten pedig váratlan hirtelenséggel elhaláloztak. Bozsik László Futnak a képek Nick és a számítógép Paul Verhoeven műhelyéből a Robotzsaru és az Emlékmás után újabb kasszasikerrel kecsegtető produkció került ki. Az Elemi ösztön-1 megelőzte a híre. Állítólag Amerikában a közerkölcsök védelmezőit iszonyúan felbőszítették a film erotikus képsorai, minek következtében a rendező kénytelen volt kivágni alkotásából a legmerészebb felvételeket. Ezt úgy kell értenünk, hogy mi, felvilágosult európaiak, természetesen azzal a negyvenkét másodperces jelenettel együtt láthatjuk a művet, amitől a tengerentúli nézőket megfosztották. A női főszereplő, Sharon Stone talányos nyilatkozatokat tett arra vonatkozóan, mi is történt • közte és Michael Douglas között a hírhedt szextorna felvétele során. Mondják, tiltakoztak a különféle nőszervezetek is, mivel szerintük Verhoeven alkotása megfosztja a szerelmet minden bensőséges érzelemtől. A leszbikusok pedig kijelentették, ez több a soknál, a film besározza az azonos neműek vonzalmát. Arról nem érkezett hír, mit szóltak a látottakhoz a közlekedési rendőrök és a konyhafelszerelési cikkeket gyártó cégek képviselői. Merthogy az üldözési jelenetek meglehetősen laza autózási morálról tanúskodnak, s ez károsan befolyásolhatja az országutak közbiztonságát, a gyilkosságokat pedig egy jégdaraboló késsel követik el, s ha a nézők vérszemet kapnak, a leghétköznapibb polgári lakás konyhája is valóságos fegyverraktárrá lényegülhet át. Nem tudom, a filmre fordított negyvenhárom millió dollárból mennyit költöttek reklámra, de az bizonyos, hogy ez a sok hercehurca és műbalhé üzleti fogásnak sem volt utolsó. Mert halvérűnek kell annak lennie, aki egy ekkora botránykövet nem óhajt sürgősen megtekinteni! És a kíváncsi néző nem is csalódik, mivel lát - egy kiváló krimit. Se többet, se kevesebbet. E műfaj mércéje szerint nem csupán az az egyetlen perc érdekes benne, amire a fogadat- lan (és fogadott!) prókátorok jóelőre felhívták a figyelmünket, hanem a többi százhuszonhat is. Remekül megírt (a forgatókönyvet Joe Eszterhas jegyzi) és profi módon kivitelezett munka. A kamera mindig hajszálpontosan ott áll, ahol szükség van rá, a képeket, még az ágyjelenetet is, egy balett aprólékos műgondjával tervezték meg, s minden jelenet éppen annyi ideig tart, ameddig kell. Tudatos megfontoltság rejlik abban is, hogy a film a mai mozgókép hatáselemeit a műfaj klasszikus módszereivel társítja, ilyen például a saját szakállára nyomozó felügyelő figurája, a múlt ismétlődő felidézése, vagy a hasonmás megtévesztő felléptetése. Még egy csipetnyi ironikus játékosságra is futja Verhoeven kurázsijából, hiszen az a bizonyos jégdaraboló úgy sújt le áldozatára, hogy a jelenet félreérthetetlenül a Psychó-1 idézi, s az egész logikai építményt megtetézi az a szellemes ötlet, lévén a hősnő bestsellerek szerzője, miszerint a véresen valós élet itt tulajdonképpen egy előre megírt szöveget követ. A film egyik jelenetében a nyomozó egy számítógép adatbázisát faggatja, s úgy véli, valami nem stimmel. Nincs itt hiba esetleg, kérdezi a komputer kezelőjét. Nem, csak ön hibázhat, hangzik a válasz. Nos, én is úgy vagyok ezzel a filmmel, mint Nick a számítógéppel. Csak én tévedhetek. Ezért inkább meg sem próbálok hibát keresni benne. Elvégre a gépezet tökéletesen működik. Ridegen, véresen, kegyetlen módon, de hibátlanul. És a jégdaraboló ott van az ágy alatt. Reméljük hát, az élet nem mindig követi a krimit. Nagy Imre Ezerötszáz fiatal számára még mindig van remény arra, hogy az 1992-93-as tanévben egyetemi, főiskolai polgárrá váljon. Szerte az országban, összesen ennyi helyre hirdetett meg ugyanis pótátjelentkezést 21 felsőoktatási intézmény - tudta meg az MTI pénteken Bakos Károlytól, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium főmunkatársától. Pótlólag lehet átjelentkezni például a szegedi József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara angol-, francia-, német- valamint olasz nyelvtanári szakára. Összesen 106 szabad helyre vár gólyákat a nemrégiben alakult Bölcsészettudományi Intézet a Miskolci Egyetemen. Ide történelem-, magyar-, szociológia-, filozófia-, angol nyelvtanári, valamint német nyelvtanári szakra nyújtható be kérelem. A pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Természettudományi Kara 60, a szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola 44 hallgatót tud még felvenni, míg az egri Esz- terházy Károly Tanárképző Főiskolán 125 első évfolyamos hely van még. Pótátjelentkező- ket vár a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola, a kaposvári Csokonai Vitéz Mihály Tanítóképző Főiskola is. A soproni Benedek Elek Óvónőképző Főiskola horvát nemzetiségű óvodapedagógusi szakán 5 szabad helyért folyik még verseny. A Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki, valamint Vegyészmérnöki Karára 40-40 jelentkezőt tudnak még felvenni, ugyancsak üres helyek vannak a Miskolci Egyetem Bánya-, Gépész- és Kohómérnöki Karán, valamint Dunaújvárosi Főiskolai Karán. A Veszprémi Egyetem Mérnöki Kara gépész-üzemmérnöki szakra várja a pótátjelentkezőket. A kecskeméti Gépipari Automatizálási Műszaki Főiskolán, a budapesti Kandó Kálmán Műszaki Főiskolán, a Pollack Mihály Műszaki Főiskolán, az Orvostovábbképző Egyetem Egészség- ügyi Főiskolai Karán, a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen, valamint a soproni Érdé- szeti és Faipari Egyetemen szintén van még esély a felvételre. A pótátjelentkezési kérelmeknek a felsőoktatási intézmények tanulmányi osztályához legkésőbb július 31-ig be kell érkezniük. Ehhez csatolandó a korábban megpályázott intézmény elutasító határozatának eredeti példánya, illetve a felvételihez szükséges egyéb iratok. Újabb török özön a hét végén A hét végén ismét erős forgalmat vár az ország határátkelő-helyein a határőrség, amelynek helyettes szóvivője Krisán Attila ezredes az MTI munkatársának elmondotta, hogy péntek és vasárnap között számításaik szerint- Németországból mintegy 50 ezer török vendégmunkás indul haza Magyarországon át. A péntekre virradó éjszaka a török utazók első hulláma már elérte Hegyeshalmot, ahol mintegy háromezren lépték át a határt és a délelőtti órákban eljutottak Röszkéig is. Ennél a határátkelőhelynél egyelőre egyórás a várakozás, ami estére már 3-4 órára nőhet. A határőrség ugyancsak erős forgalomra számít átutazó német és osztrák turisták tekintetében is. Ezért a dél felé tartó magyar és külföldi autósoknak és turistáknak is azt ajánlják, hogy a hercegszántói határátkelőhlyet vegyék igénybe. A Románia felé tartók hosszú várakozási időre számíthatnak valamennyi keleti határátkelőhelyünknél. Nagylaknál a kamionok jelenleg 6 órát állnak sort. Gyulán pedig 10 órát várnak a kilépésre. Ezért célszerű, ha az autósok az ártándi határátkelőhelyet választják. A kórházszövetség elnöke a kórházak helyzetéről A társadalom jelentős hányadának elszegényedése folytán egyre növekszik az igény az egészségügyi szolgáltatások iránt. Ebben a helyzetben az állam nem teheti meg, hogy kivonul az egészségügyből - mondta az MTI-nek nyilatkozva Mikola István. A Kórházszövetség elnöke úgy véli: szűkös költségvetésük ellenére a kórházak az év végéig mindenképpen megőrzik működőképességüket. A jövő esztendőben azonban elengedhetetlen, hogy az állam garanciát vállaljon az egészségügy működése felett. A kórházak pénztelenségre hivatkozva nem csukhatják be kapuikat, pedig nem egy intézménynek jelentős anyagi gondjai vannak. A kórházakra jutó éves költségvetési támogatás intézményenként meglehetősen eltérő - mondta Mi- kóla István. A hosszú évek során kialakult, indokolatlan kondícióbeli különbségeken csak a teljesítményfinanszírozási rendszer bevezetésével lehetne változtatni. Ennek alapvető feltétele a kórházak tevékenységi körébe nem tartozó, szociális jellegű feladatok leválasztása, amely nagy tehertételt jelent a fekvőbeteg intézményeknek. Természetesen a kórházak vezetőin is sok múlik. Általában azok az intézmények vannak a legnagyobb bajban, ahol nem alkalmazzák például a korszerű vezetési módszereket és nem vezetik be a szigorú ellenőrzést, ahol elnézik az intézményen belüli magánpraxist. Mindazonáltal - vélte a Kórházszövetség elnöke - az egészségügy egész területén, így a kórházakban is a bérhelyzet jelenti a legnagyobb problémát. Ma az egészségügy átalakulásának legnagyobb kerékkötői a maradékelv alapján automatikusan alacsonyan tartott fizetések. Minden előrelépés feltétele az egészségügyi bérek rendezése - hangsúlyozta Mikola István.