Új Dunántúli Napló, 1992. július (3. évfolyam, 180-210. szám)

1992-07-17 / 196. szám

A Pécsi Rádió A szokott időben 9 és 11 óra között a már ismert hullámhosszokon jelent­kező szombati Jó pihenést! magazin szerkesztője ezúttal Somogy vári Valé­ria lesz, aki a következőképp invitálja a hallgatókat a készülékek mellé. Néhány hete a Pécsett rendezett Pe­dagógusok Nyári Egyetemén meghí­vott előadóként vett részt Kanadából Kopácsi Judit. A családnév ismerős mindenki számára, hiszen édesapja az a dr. Kopácsi Sándor, aki 1956-ban Budapest rendőrfőkapitánya volt és a felkelők mellé állt, aminek következ­ményeként a Nagy Imre-per ötödrendű Vádlottja lett. Életfogytiglanra ítélték. Leánya Judit, akkor tízéves gyermek­ként élte át az ország és a család kálvá­riáját. „A hősök nem sírnak” címmel könyvet írt az eseményekről, amely az ősszel jelenik meg. Élményeiről be­szélgettem vele a mikrofon előtt. Kellemesebb múltra emlékezhet az a hölgy, akit szintén bemutatunk mű­sorunkban, évtizedek óta járja az erdőt, gyűjti a „leendő” lepkéket, még her­nyó formájukban, aztán felneveli, azért hogy pontosan lerajzolhassa, le­festhesse őket. Most a gyűjtemény bemutatás előtt áll, ebből az alkalom­ból is megszólaltatjuk a gyűjtőt. Szombaton Rádiós Napot rendeznek Harkányban, délelőtti magazinunkban háromszor is kapcsoljuk a helyszínt, és szándékunk szerint ott leszünk az im­már 22. alkalommal megrendezésre kerülő Pécsi Nemzetközi Zenei Tábor rendezvényein is, hogy a rangos ese­ménysorozat se maradjon ki műso­runkból. Vasárnap, a már megszokott kéthe­tenkénti ritmusnak megfelelően most is jelentkezik a Szerkesszünk együtt! című zenés kívánságműsor, mely fél 8-tól 10-ig most kizárólag a hallgatók levélben érkezett leveleiből kerül ösz- szeállításra, a „társszerkesztő” Lenk Irén lesz. Creative Response A Creative Response Alapítvány támogatásával immár másodízben rendeznek „színházjátszó tábort” Pécsett tizenéves fiatalokkal. A dolog természetesen komoly, tavaly a „Csondor és Tündé”-t adták elő, idén pedig Friedrich Dürenmatt: „Pillanatkép egy bolygóról” c. darabja kerül színre, angol nyelven. Az előadás szereplői Amerikából, Szlovéniából, Szlovákiából, Újvidékről és ma­gyar városokból érkeztek. Bagossy lászló rendező irányítása mellett a tettyei romoknál készülnek a bemutatóra, mely július 19-én lesz, majd még egy előadás 20-án. Utána or­szágos turnéra indul a fiatalokból álló alkalmi színtársulat. Magyar csipkehét A Magyar Művelődési Intézet, a Magyar Csipke­készítők Egyesülete és a Komló Városi Művelődési Központ a Színház- és Hangversenyteremben „Csipke kiállítást”, tart, melyet úgynevezett „Csipkhét” követ. Énnek programjából kiemelkedik a vasárnapi, július 19-diki Játék és zene c. esemény, mely 13 órakor kezdődik, a színház előtti téren rene­szánsz ruhás munkabemu­tató, majd július 20-23-ig a magyar csipkehét résztve­vőinek szakmai programja kerül lebonyolításra. Éz utóbbiak helye az 501. Szakmunkásképző Intézet. Pécsi Zenei Tábor Július 26-ig tart Pécsett a 22. Nemzetközi Zenei Tábor. Bár a tábor már a 22., a maga módján mégis az első: idén először csak intenzív zenekari kurzus lesz (szervezett kamaraze­nei órák nem), s ezt kiegé­szítendő, magánének taní­tás is folyik majd. A tábor művészeti vezetője Ligeti András, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának vezető karmestere, a éne­kes kurzusok mestere Kin­cses Veronika, és Zongo­ristákat Némethy Attila instruálja. Mit kínál a tábor a pé­csieknek? Elsősorban szép hangversenyeket: a város­ban több helyen muzsikáló kis csoportokkal lehet majd találkozni. Szabad­téri koncertek lesznek a Hild-udvarban, templomi hangverseny a Pius-temp- lomban, zongoraest a Ze­neművészeti Főiskolán, s a tábor végén ismét felcsen­dül a Bazilikában Beetho­ven 9. szimfóniája. Ez utóbbi záróhangverseny július 24-én, pénteken este 8 órakor lesz (jegyeket a Művészetek Háza pénztára árúsít). Mohács A Bartók Művelődési Házban: július 23-án 20 ó.: Gergely Róbert Show. A Szöveg Bt. új könyves boltja A Janus Pannonius Tu­dományegyetem Ifjúság úti épületében már a tava­lyi év óta működik és nagy népszerűségnek örvend a Szöveg Bolt. Most a fiatalemberekből álló könyvkereskedő csa­pat második boltját nyitja meg a JPTE támogatásával a Jókai utca és Mátyás ki­rály utca sarkán, „Egye­temi Könyvesbolt” néven. Olcsó áron vásárolhatnak a betérők szépirodalmi, filo­zófiai, történelmi műveket, sok a mesekönyv és nagy a választék irodalmi folyói­ratokból. Hétköznap 11-től este fél 8-ig, szombaton, 10-től délig tart az árusítás. Ifjúsági Ház Július 18-án 19-23 óráig: Diák Disco, vezeti: Hanzli Zoltán. Július 22-én 20-23 óráig: Délszláv Táncház a Hild-udvarban. Táncház­vezető: Szávei József. Ze­nél: a Vizin Zenekar. (Eső esetén az IH-ban.) Művészetek Háza Július hónap során a kö­vetkező kiállítások tekint­hetők még meg: A Tetőtéri Galériában: Kortárs francia bútorok; ez július 25-ig van nyitva, naponta 12-17 óra között. A Játékteremben: Fran­cia grafikai kiállítás, au­gusztus 4-ig, a Művészetek Háza nyitvatártási idején nézhető meg. Július 30-án, csütörtö­kön 10 órakor a Breuer Marcel teremben gyere­keknek szóló program lesz: Nádasdy Kál­mán-Ranódy László: Lú- das Matyi (magyar játék­film). Monroe! A Pécsi Kisgalériában: Gulyás Gyula „Marilyn Monroe” kiállítása. Rovatszerkesztő: Méhes Károly Operettről operettre Az Addington-akció A kanadai-francia bűnügyi sorozat azzal kezdődik, hogy Addington sokszoros milliárdos feleségét elrabol­ják. A képen: jelenet a filmből ___ H ÉTFŐ, 19.05 1'2 j A boldog család A sör sem enyhít a gondon, mint a filmbeli jelenet is példázza. A családban kiújulnak a veszekedések, ki-ki másként képzeli és tervezi a boldogulását ___ K EDD, 19.05 l “ J Kellemes nyári szórakozást ígér több héten át délutánonként a szép operettmuzsika és a primadonna: Honthy Hanna CSÜTÖRTÖK, Élet-halál tánc Drood (Mary Elizabeth Mastrantonio, a képen) bűnözők karmaiba kerül, és egy váratlan fordulattal ő is a bűn­tény gyanúsítottjává válik __ © S ZOMBAT, 23.20 Tetthely Haferkamp főfelügyelőnek (Hansjörg Felmy, a képen kö­zépen) alaposan meggyűlik a baja a Böhmer villa lakóival SZERDA, 22.35 Berlin, Alexanderplatz A mai epizód címe: A kígyó a kígyó lelkében. Mici és Franz egymásra találása ismét alattomos bosszúra sar­kallja Reinhardot ___ l PÉNTEK, 22.45 L ** J Itt Barcelona! Feltehetően sokan várták a nyári olimpia versenyeinek nyitányát. Már az első napon érmet ígér Rózsa Norbert rajtja a 100 méteres férfi mellúszásban. A képen Rózsa Norbert Egerszegi Krisztina társaságában ___ V ASÁRNAP, 17.55 L “ J A » Kulturális ajánló

Next

/
Thumbnails
Contents