Új Dunántúli Napló, 1992. július (3. évfolyam, 180-210. szám)

1992-07-16 / 195. szám

4 uj Dunántúli napló 1992. július 16., csütörtök Az eredeti tervek szerint az elmúlt hónap végén már működnie kellett volna az új pécsi forgalom- irányító rendszernek, a városban közlekedők azonban tapasztalhatják, hogy a lámpák még mindig sokszor sárgán villognak, gyakoriak a torlódások. Tegnap a Közúti Igazgatóság munkatársai bu­dapesti szakemberek segítségével ellenőrizték a rendszer működését, a beállítások helyességét. Feje alól a vánkost... MA Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából VALTER nevű kedves olvasóinkat. A Nap kél 5.03 nyugszik 20.37 órakor Hírek, tudósítások, események közölhetők 10-től 12 óráig a 10-053-as telefonszámon. Hírszerkesztő: TRÖSZT ÉVA Ma 9-12 óráig panaszügyekben fogad, a 10-046-es számon hívható: HETÉNYIJÁNOSNÉ Szerkesztőségi hírügyeletes 16-tól 19 óráig a 15-000-es számon: NAGY ISTVÁN „Drávafok községért” Drávafok község Önkor­mányzata a fenti néven alapít­ványt hozott létre 500 000 fo­rint alaptőkével. A letétbe he­lyezett pénzből egészségügyi, oktatási, kulturális, sport és környezetvédelmi feladatokat kívánnak megvalósítani. Az alapítványt kezelő kuratórium a Budapest Bank Rt. szigetvári fiókjában nyitott számlát, amelynek száma: 248-10337. Az alapítvány nyílt, mindenki befizethet, aki támogatja a köz­ség fejlesztését megvalósító cé­lokat. Az alapítványba befize­tett összeg levonható a társasági és a személyi jövedele­madó-alapból. — Gépkocsi parkolót alakí­tanak ki a pécsi Hal-téren a Ba­ranya Bisztró melletti üres tel­ken. A tulajdonos, az UNIBER Kft. versenytárgyalásai kívánja eldönteni, ki üzemeltesse a par­kolót. A 40 gépkocsi tárolására alkalmas létesítménynek a Tí­már utca felől lesz a bejárata. Időjárás Száraz, napos idő. Előrejel­zés az ország területére csütör­tök estig: már túlnyomóan na­pos, száraz időre számíthatunk. Az északnyugati szél élénk, fő­ként szerdán gyakran erős lesz. A legalacsonyabb éjszakai hő­mérséklet 11 és 16 fok között, a legmagasabb nappali hőmérsék­let 25 fok körül alakul. * Vízállás: Mohács 302 cm, apadó, vízhő 21,2 Celsius fok, Ortilos -34 cm, apadó, 17,4, Drávaszabolcs 142 cm, áradó, 20,5. Mindennapos felvételi ügye­letek gyermek belbetegek ré­szére: Pécs város: POTE Gyer­mekklinika Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sellyei já­rás: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, kórházi fel­vételt igénylő gyermekfülészeti betegek részére páratlan napo­kon: POTE Gyermekklinika; páros napokon: a Megyei Gyermekkórház látja el; a fő­épület rekonstrukciója miatt a 400 ágyas klinika földszintjén, Pécs és Baranya megye egész területéről érkező betegek ré­szére. Pécs város lakossága részére felnőtt belgyógyászat, sebészet: POTE I. sz. Sebészeti és Bel­gyógyászati Klinika. Baleseti sebészet: POTE Traumatológiai Önálló Osztálya. Égési sérülé­A hadvezér A mai Valter ófelnémet ere­detű név, s ha a Walther formá­ját vesszük alapul, ebben a „heri” vagy „hari” néphadsere­get, a „walten” pedig „ural- kodni”-t jelent, így értelme „a seregben parancsoló, hadvezér” lenne. Adódik azonban ennél romantikusabb magyarázat is, mely a mai német nyelv „weit” (világ) és a „herr” (úr) szavából kiindulva „a világ ura” értelmet ad a névnek. Naptáron kívül mai névnapok: Bárót, Euszták, Fausztusz, Karméla, Karmelina, Kármen, Kont, Rajnáid és Ria. „Nádfedeles” rendezvények Nádtetővel bontották be a máriagyűdi Kiskocsma udvará­nak jókora részét, ahol kora őszig minden korosztályra kiter­jedő hétvégi rendezvénysoroza­tot tartanak. Péntekenként „Nádfedeles kis házikóm” elne­vezéssel cigányzene várja az idősebbeket, szombaton blues-kocsma, míg vasárnap önként jelentkezők mutathatják be kedvenc lemezeiket. — Nyelvi tábor. A Baranya Megyei Művelődési Központ nyelvi tábort szervez Pécsett augusztus 3-14-e között. A tíz munkanapos turnus alatt 30 an­gol, francia, német vagy olasz nyelvórát, szabadidős progra­mokat, autóbuszos kiránduláso­kat, gyalogtúrákat, ebédet biz­tosítanak a résztvevőknek kel­lemes környezetben a Világ vi­lágossága Alapítvány épületé­ben. A nyelvoktatás és a tanult nyelv használata a tanfolyami órákon kívül is folyamatos. — Ismét Pénelopé. Tegnap ismét a közterületre vigyázók jelentésébe került, a szoborron- gálók célpontjává vált József Attila utcai Penelopé-szobor. Egy középkorú asszony a kö­vetkező feliratot helyezte el rajta: Hentes úr, a márvány na­gyon drága, adakozz inkább a szegényeknek. A közterületfe­lügyelők tetten érték a nőt, aki arra hivatkozott: haragszik az alkotóra, mert nem vette el fele­ségül. Igazolni nem akarta ma­gát, s mire a rendőr megérke­zett, már csak hűlt helyét talál­ták. — EFOTT-találkozó. Az idén is színes programokkal, hangulatos összejövetelekkel. várja az érdeklődő fiatalokat az EFOTT. A rendezvényt Szeged mellett tartják augusztus 21-23-ig. Jegyeket elővételben Pécsett augusztus 21-ig lehet váltani a Meló-Diák irodájában (Rákóczi út 80.), de a helyszí­nen is megválthatják az odauta­zok a belépőt. — Vadászfelszerelés börze lesz július 17-én, pénteken Pé­csett a Laterum (volt Ságvári) Étteremben. A vásárra a szoká­sos Vadcoop Nyitott Vadász­klub összejövetelén kerül sor. sek: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Pécs város és a csatolt községek neurológiai betegeinek felvéte­lét a Neurológiai Klinika; pszi­chiátriai betegek felvételét a Pszichiátriai Klinika látja. Min­dennapos akut urológiai ellátás és felvételes ügyelet: Urológiai Klinika.(Munkácsy M. u.) Szemészeti betegek ügyeleti el­látása 17 órától: 400-ágyas Kli­nika. Felnőtt fül-orr-gégészet: Fül-Orr-Gégeklinika (Mun­kácsy M. u.). ÉJSZAKAI KÖRZETI ORVOSI ÜGYELET Pécs város felnőtt lakossága részére egy helyen a Lánc utcai MTV Pécsi Körzeti Stúdió Az MTV Pécsi Körzeti Stú­diójának műsora ma a 2-es programon látható 20 órától 20,55-ig. A műsor első részében a Titkos adatok már nem titko­sak címmel szakemberek nyi­latkoznak az uránbánya hátra­hagyott meddőhányóinak kör­nyezetszennyező hatásáról. Mi lesz veled, római villa? - teszi fel a kérdést az a riport, amely a kővágószőllősi elhagyott épület további sorsát boncolgatja. Vi­lágkiállítási készülődésről ad körképet az a tudósítás, amely­ben Somogy, Tolna, Baranya megye illetékesei nyilatkoznak az 1996-ban sorrakerülő kiállí­tás helyi rendezvényeinek terve­iről. Dr. Fülei Szántó Endre professzor pedig szellemi „áru­házát” adja elő. Végezetül az amerikai és magyar diákok tety- tyei színielőadását láthatják a műsorra kíváncsi nézők. Szer­kesztő: Hárságyi Margit. — Kivilágított sportpálya. Abaligeten a testmozgást ked­velők már este is végezhetik gyakorlataikat, mert az általá­nos iskola udvarán lévő sportpá­lyát nemrégiben felszerelték elektromos lámpákkal. A helyi önkormányzat 2 millió forintot fordított világítás kialakítására, valamint sporteszközök, pálya­felszerelések beszerzésére, a sportpálya rendbetételére. — Néptáncfesztivál. Nem­zetközi néptáncfesztivált ren­deznek Pécsett július 22-től 25-ig a Káptalan utcai szabad­téri színpadon. A rendezvényen baranyai és csongrádi együtte­sek mellett horvát, török, hol­land és spanyol csoportok is fel­lépnek. A fesztivál ideje alatt kézműves kirakodóvásárt tarta­nak a szabadtéri színpad előtti utcában. rendelőintézet földszinti ügye­leti helyiségeiben minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Telefon: 14-347. Fogászati ügyelet minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig a Lánc utcai rendelőinté­zet földszinti ügyeleti helyisé­geiben, gyermekek részrée is. Telefon: 14-347. Gyermeklakosság részére egy helyen, a Gyermekklinikán, Pécs, József A. u. (bejárat a Bajnok utca felől) délután 5 órá­tól másnap reggel 7 óráig. Tele­fon: 10-938. ÉJSZAKAI ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRAK Pécs, Lánc u. 20. 10/8. sz. Sok szó esik mostanában értékeink biztonságos tárolá­sának különböző módozatai­ról. A nagyobb összegű kész­pénz fiadztatására például a pénzintézetek látszanak a leg­alkalmasabbnak, különösen azok, amelyekben az értékpa­pírok letétbe helyezhetők, il­letőleg csak személyazonos­ság felmutatás ellenében vált­hatók ki. De a vagyonbizton­ság szempontjából ugyancsak megfelelő értékmegőrzési megoldás például az otthoni faliszéf alkalmazása. Akinek ilyen biztonsági berendezésre telik, annak van is mit bele- tönnie. Történetünk szereplője nem volt ilyen jómódú, ezért Súlyos sérülést szenvedett az a fiatalkorú segédmotorkerék­pár vezető, aki kedden délután a Hidas felé vezető úton nekiüt­között az előtte lassító, jobbra kanyarodó személygépkocsi ol­dalának. Árokba hajtott és könnyű sé­rülést szenvedett az a gépkocsi- vezető, aki július 14-én a kora esti órában Szigetvár külterüle­tén fékezett és uralmát elvesz­tette a jármű felett. Mohácson kedden délelőtt a Kossuth és az Ady Endre utca kereszteződésében egy teher­gépkocsi figyelmetlenül tolatott és elütötte a mögötte kerékpár­ját toló gyalogost, aki könnyű sérülést szenvedett. Nem sokkal azután, hogy a pécsi MIAMI bár alkalmazottja hajnali 2 órakor bejelentette, hogy nagyobb mennyiségű italt loptak el a hűtőszekrényből, el­fogták a tettest, egy 22 éves pé­csi fiatalembert. gyógyszertár; Pécs, Bajcsy-Zs. u. 23. 10/14. sz. gyógyszertár. * SOS-ÉLET telefonszolgálat díjmentesen hívható a 12-390-es számon, este 7 órától másnap reggel 7 óráig. A MMSz pécsi csoportja or­vosi rendelései. Helye: Pécs, Janus Pannonius u. 6. szám. 8-9-ig alkohológia, 9-10-ig psychológia, 12-13-ig tüdő- gyógyászat, 14-16-ig belgóy- gyászat, 15-16.15-ig psychiát- ria, 17-19-ig nőgyógyászat. Az MMSZ jogi tanácsadása 17-19 óráig tart. Ma nyugdíjü­gyek intézése. Nemzetközi Gyermekvédő Szolgálat Pécsi Iroda, Pécs, Bem u. 5. I. 111. Konzum Iro­daház. Tel.: 72-12-277/17 mell. 1 otthoni széfnek a kispárnáját nevezte ki, abban tartotta 57 000 forintját. Megoldásá­ban volt valamiféle logika, hi­szen a bűnözők csak a legrit­kább esetben keresik az ágy­neműtartóban az értékeket, este pedig a párnának a fej alatt a helye. Az illető annak tudatában, hogy pénze biztos helyen leledzik, napnyugtakor nyugodtan hajtotta álomra a fejét. Egyik este olyan mélyen aludt, hogy még arra sem éb­redt fel, amikor egyszem fia a vánkos alól elcsente a megta­karított vagyont. A fiúban azért volt annyi tapintat: a párnát a helyén hagyta, hogy az öregnek legalább a „széfje” megmaradjon. K. S. Asszisztens kerestetik A Magyar Televízió Pécsi Körzeti Stúdiójának horvát- nyelvű szerkesztősége olyan, horvátul jól beszélő, 25 év alatti, érettségizett fiatalok je­lentkezését várja, akik kedvet éreznek a rendezőasszisztensi munkához. Gépírni tudók előnyben részesülnek. Jelentke­zési határidő július 31. Jelent­kezni csak személyesen lehet munkanapokon 12-14 óráig az alábbi címen: Magyar Televízió Pécsi Körzeti Stúdió horvát- nyelvű szerkesztősége Pécs, Majorossy Imre u. 6-8. (az Al­sóhavi utca felől). Szociáldemokrata közgyűlés A Magyarországi Szociál­demokrata Párt július 18-án, szombaton 16 órakor Komlón, a Városháza tér 1. szám alatti épületben tartja megyei tiszt­újító közgyűlését, amelyen vár­hatóan részt vesz a párt nemré­giben megválasztott új elnöke, Borbély Endre is. A tanácsko­záson szó lesz még a párt és a bányászat jelenlegi helyzetéről, valamint az energiaárak alaku­lásáról. A szünetben 20%-os kedvezmény a diákoknak a „Videomalom” kazettakölcsönzó'ben Pécs, Jókai u. 6. Nyitva: 9.30-21-ig. (26402) Pedagógusok szemináriuma Második alkalommal ren­dezte meg szemináriumát a Fri­edrich Ebert Alapítvány támo­gatásával - ezúttal a Mazuri-ta­vaknál - a német tanárszakszer­vezet (GEW) a volt szocialista országokban működő új tanár­szakszervezetek részvételével. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) mellett a vendéglátó lengyel Szolidari­tás és a cseh CMOS, valamint a volt NDK területén alakult és a GEW-hez csatlakozott szerve­zetek küldtek delegációkat. A PDSZ hattagú csoportjában he­lyet kapott Agócs Judit tanár, a Éiga Baranya Megyei Szerveze­tének elnöke és Nagy Erzsébet, a PDSZ országos választmányi tagja. A résztvevők megvitatták a szakszervezetek és a politikai hatalom viszonyát, a társada­lomban betöltött új szerepüket, valamint a közoktatás átalakítá­sának lehetőségeit. Megállapod­tak abban, hogy legközelebb 1993-ban Magyarországon ta­lálkoznak, ahol többek között az idén novemberben esedékes szakszervezeti választások ta­pasztalatait beszélik meg. Közműalap­térképek A Pécsi Geodéziai és Térké­pészeti Vállalat X. számú Mér­nökgeodéziai Osztálya Pécs vá­rosa mellett elkészítette Bere- mend, Hosszúhetény, Nagyhar- sány és Villány nagyközségek 1:500 méretarányú közműa- lap-térképét. A fenti nagyköz­ségek mellett Pécsvárad és Zengővárkony községek köz- műalap-térképe is rendelke­zésre áll. A helyszínrajzok kü­lönösen a közművezeték terve­zéséhez, a szakági részletes ter­vek, a közművek összességét tartalmazó közműtérkép és a rendezési tervek elkészítéséhez biztosítanak alapot. Jelenleg to­vábbi 18 község közműa- lap-térképe van előkészítés alatt, hamarosan ezeket is az önkormányzatok rendelkezésre bocsátják. Pontytelepítés, horgászverseny A Pécsi Horgász Egyesület pontyot telepít az üszögi és a Malomvölgyi 2-es tóba július 20-án. E naptól kezdve csütör­tökig az üszögi tavon tilos a horgászat, a Malomvölgyi 2-es tavon csak a gát felőli mélyvíz­ben és csak a telepítés napján nem szabad horgászni. Az Ércbányászati Dolgozók Horgász Egyesülete július 18-án, szombaton versenyt ren­dez, egész nap szünetel a horgá­szat. MECSEKTRADE RENDKÍVÜLI AKCIÓ A MECSEKTRADE ÁRUHÁZBAN! július 18-án szombaton festék, vegyiáru, kultúrcikk osztályon minden árucikket 10% árengedménnyel árusítunk!!!! Cím: Pécs, Nyugati Ipari u. 1. (6-os főút mellett a patacsi elágazásnál, az uránvárosi buszvégállomástól pár percre) Telefon: 25-777 Nyitva: 8-17 óráig szombat: 8-12.30 óráig MECSEKTRADE (5033) Egészségügyi szolgálat 04 - 05 - 07

Next

/
Thumbnails
Contents