Új Dunántúli Napló, 1992. július (3. évfolyam, 180-210. szám)
1992-07-14 / 193. szám
2 uj Dunántúli napló 1992. július 14., kedd Máriagyűdön békés a tábor © ÓRA A NAGYVILÁGBAN Kóma: II. János Pál pápa nyitott kocsiban érkezett vasárnap az Agostino Gemelli Klinikára, amelynek sebészeti osztályán kivizsgálják emésztőszervi panaszai miatt. MTI Telefotó. A királyság és az idegenforgalom *(Folytatás az 1■ oldalról) Elférnek, hallgatásukat az evőeszköz csörömpölése és egy, az utcán játszó kisgyereknek a légiszirénát utánozó hangja riogathatja.- Kubik György vagyok. - Mutatkozik be a tolmács, akit mindenki Lacinak ismer a táborban. Március eleje óta van itt, Batináról jött. Bejárta fél Európát, pillanatnyilag három, magyarul szintén beszélő gyerekével és feleségével él Máriagyűdön. Abban bízik, hogy hamarosan visszatérhet egykori hazájába, ahol szétverték házát, megverték őt is, említi. Szemében látom, a menekültsorsba kényszerítettek is várnak valamire. Készséges, és úgy érzem, nagyon sok dolgot csak magának bevalló embert ismertem meg Said Kadric személyében is. Ő egyike azoknak az ápolóknak, akik a vasárnap Drávaszabolcs- nál Magyarországra érkező 68 embert segítették pillanatnyilag jobb sorsukhoz.- Nehéz beszélni a történtekről, de valakinek el kell, hogy mondjam - kezdi Said Kadric. - A többszöri támadások után július nyolcadikán újabb támadás érte az amúgy is rendkívüli körülmények között dolgozó szociális otthont Jakesben, nem messze Bosanski Brodtól. Menekülni kezdtünk a csetnikek elől. Sok embert lelőtték, megsérültek orvosok is. Aztán végül a Vöröskereszt segítségével juthattunk át Magyarországra, Horvátországon keresztül. Ezúton is köszönöm segítségüket. Kadric úr maga elé néz. 31 éves, ápolóként dolgozott a zömében idős emberekkel teli szociális otthonban. Otthon őt két kis gyereke várja, vissza akar menni. Bosnyák, és nem túl bizakodó, mikor a közeljövő lehetőségeiről kérdem. Közben a máriagyűdi befogadó helyen, ahogy hivatalosan nevezik befejeződik az ebéd. Jól esik ilyenkor egy cigaretta elszívása közben megkezdeni a délutánt a máriagyűdi békés esőben. Gondolkozni a haverokról, a hazaiakról, akik lehet, hogy éppen holnap érkezhetnek.- Nem tartom kizártnak, hogy a közeljövőben a Vajdaságból jönnek az emberek - mondja még tolmácsunk. - Nézzen körül a táborban, mennyi segítséget kapunk. Az udvarról nyíló egyik kisebb szobában rengeteg ruha. Adományokból halmozódott fel, szabadon válogathatnak belőle az itt tartózkodók. Nehéz eldönteni, hogy a ruhák várják-e jobban küldetésük teljesítését, azt, hogy viselje őket valaki, vagy pedig a táborokban lakók kívánják-e, hogy mielőbb visszatérjenek szülőföldjükre. Újabb menekültek várhatók a közeli napokban Boszniából, hiszen a szerb hatóságok állítólag újabb friss útleveleket állítanak ki jónéhány, az adott körzetekben nemkívánatosnak ítélt embernek, halljuk a friss hírekben. A máriagyűdi táborba már kevesen fémek. Gondolkodjunk közösen, ha lehet, és amíg lehet. Bozsik László Megszőkült Clinton felesége A héten tartja New Yorkban országos elnökjelölő kongresz- szusát az amerikai Demokrata Párt. Az előrejelzések szerint a konvenció minden bizonnyal Bili Clintont választja a párt elnökjelöltjévé a novemberi választásra. Ebben még semmi meglepő nem lenne. Abban azonban már annál inkább, hogy Clinton felesége - aki teljes erőbedobással vesz részt férje kampányában, jóllehet annak kezdetén a férfit hírbe hozták egy táncdal énekesnővel - világos szőkére festette eddig gesztenyebarna haját. A Newsweek pedig tudni véli, hogy erre azután határozta el magát, miután elolvasta Margaret Thatcher önéletrajzát, amelyben a „Vaslady” azt ajánlja, hogy a nők bizonyos kor után festessék szőkére a hajukat. A britek még mindig nagyon szeretik a királyság intézményét, de inkább csak azért, mert jót tesz az idegenforgalomnak - ez derült ki a Harris közvéleménykutató intézet reprezentatív felméréséből. A megkérdezettek 56 százaléka rendületlenül úgy vélte, hogy a monarchia megtartani való, helyes intézmény, és még ötven év múlva is koronás fő lesz az állam feje. Az egyik japán orvostudományi egyetem kutató csoportja királyrákból kivont vegyi anyagból olyan szintetikus anyagot állított elő, amely hatékonynak bizonyult az AIDS-et okozó HÍV vírus további szaporodásának a megakadályozáÁm arra a kérdésre, hogy mi a jó a monarchiában Nagy-Bri- tannia számára, a megkérdezettek relatív többsége azt felelte, hogy „vonzza a turistákat”. A királyi család legnépszerűbb tagja Diana hercegnő, Károly trónörökös herceg felesége, a legnépszerűtlenebb pedig Sarah „Fergie” yorki hercegnő, András herceg, a királynő második fiának különélő felesége. sára. A tokiói orvos- és fogorvostudományi egyetem professzora, Naoki Jamamoto vezette kutatócsoport felfedezte különleges anyagot - amelyet a királyrák vérsejtjéből nyerték - egyelőre „T-22” jelzéssel látták el. O Bonn: Németországban a következő években jelentősen drágul az autózás és ez a külföldieket is érinti, mivel várhatóan úthasználati illetéket fognak kérni tőlük, mind a kamionoktól, mind a személyautóktól. Günther Krause német közlekedési miniszter a Bild am Sonntag című lapban az autózási költségek 30 százalékos emelkedését harangozta be. A Der Spiegel című hamburgi hírmagazinnak adott interjújában pedig bejelentette, hogy első lépésként - várhatóan 1993 közepén - a hazai és külföldi kamionokon hajtják be az autópálya-használati illetéket, amely egy 40 tonnás teherautó esetében évi 9 ezer márka is lehet, legkésőbb 1995/96-ban pedig a személyautók megadóztatására is sor kerül. O Washington: Fehéroroszország a Nemzetközi Valutaalap után a Világbankhoz is csatlakozott a szervezet 162. tagjaként. Belorusszia 17 millió dollárt fizetett be a Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bank kasszájába, amelyből a hiteleket folyósítják. O Phnompen: Az ENSZ kambodzsai békefenntartó missziójában szolgáló hatszáz bolgár katona közölte a szófiai kormánnyal, hogy ha nem fizet nekik zsoldot és nem javít életkörülményein, érvénytelennek tekinti szerződését és elhagyja szolgálati helyét. Az AFP francia hírügynökséghez eljuttatott phompeni üzenetükben július 23-ig adtak időt a bolgár kormánynak arra, hogy eldöntse, fizet-e vagy sem. O Róma: Gazdasági szigorító intézkedéseket vezetett be a hét végén az olasz kormány, elsődlegesen azért, hogy 25 milliárd dollárral csökkenthesse a hatalmas költségvetési hiányt. A terv kulcspontjai között új adóformák bevezetése, és számos állami vállalat privatizálása szerepel. Az előbbiből 12,6 milliárd, az utóbbiból 6,25 milliárd dolláros pótlólagos bevételre számítanak. O Washington: A Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) szerzett 1 milliárd dolláros kölcsön fejében az orosz elnök ígéretet tett arra, hogy csökkenti a költség- vetési hiányt és az inflációt, az utóbbit legalább a felére, azaz az év végéig mintegy havi 10 százalékra szorítja vissza - közölte az IMF egyik magas rangú illetékese, aki nevének mellőzését kérte az AP hírügynökségtől. wmm A sportcsarnok adott helyet a húsipari tanácskozásnak Küzdelem a küzdőtéren Csődegyezséget kötött a Húskombinát A strucc húsáért lelkesednek az amerikaiak- Az Egyesült Államokban teljes az egyetértés ínyencek és táplálkozásszakértők között abban a tekintetben, hogy a strucc húsa jobb mint a legtöbb állaté. Ízét és por- hanyósságát tekintve vetekszik a legfinomabb marhasülttel. Ezen kívül a gyorsfu- tásű, de repülni nem tudó strucc húsa sovány és kalóriában szegény, a Cholesterin szintet sem emeli. Mindezt a hét végén jelentette be Gary Davis, az észak-karolinai Raleigh Állami Egyetemének madártani szakértője. Ezzel szemben igaz, hogy a világ legnagyobb testű madarának húsából készült sültért borsos árat kell fizetni - egy kiló strucchús ára átszámítva 80 német márka. Szakértők ezzel hozzák ösz- szefüggésbe, hogy az utóbbi időben jelentősen megnövekedett a strucctenyésztők száma. Míg a nyolcvanas évek elején alig néhány farmon tenyésztették ezt az állatot, addig ma már egész üzletággá fejlődött, amelybe egyre nagyobb számban ruháznak be. Jelenleg kétezer farmon csaknem 20 000 struccot nevelnek, főleg az Egyesült Államok déli államaiban. Az olykor 15 centiméter hosszúságot és 12 centi szélességet is elérő strucctojásokat méregdrágán adják el a piacon. Lord Carrington missziója AIDS-kutatás Japánban Három órás feszes tárgyalás után csődegyezséget kötött hitelezőivel a Kaposvári Húskombinát. Az egyezség szerint harminc napos moratóriumot kérnek a bíróságtól. Ez idő alatt biztonsággal rendeződik a 900 millió forintos állami garancia A Pannon Agrártudományi Egyetem kaposvári állattenyésztési karán az országban elsőként kezdték el a lovak fejéfelhasználásnak módja, és a tegnapi pécsi tanácskozáson megválasztott tíz tagú hitelezői választmánnyal közösen kidolgozzák részleteiben az egyezséget, a kistermelőknek pedig legelőször, az első lehető alkalommal fizetnek. sét. A 45 hidegvérű lovat naponta háromszor fejik. Jelenleg Franciaországba szállítanak, havonta egyszer. Lord Carrington kész lemondani az EK jugoszláviai békeközvetítőjének megbízatásáról, mert annyira borúlátón ítéli meg a béke kilátását - jelentette hétfőn a The Daily Teleg- raph.Maga Carrington viszont cáfolja e híreszteléseket. Lord Carrington az egyik legnagyobb londoni nemzetközi árverési cég, a Christie,s elnöke, s békeközvetítői misszióját társadalmi munkában látja el tavaly óta. Sir John Nőtt volt brit védelmi miniszter, Lord Carrington egykori kormánybeli kollegája úgy nyilatkozott a BBC-nek, hogy a lordot megszégyenítette, hogy neve összekapcsolódott az EK kudarccal terhelt jugoszláviai diplomáciájával. - Nagy-Bri- tanniának is megszégyenítő, hogy egyik legkiválóbb államférfiúja ismétlődő kudarcra felügyel - mondta Sir John Nőtt. Lord Carringtont különösen az aggasztja, hogy képtelenség életképes egyezségre bírni a hadakozó szerb, horvát és mohamedán frakciókat. Magánkörben megjegyezte: az ottani vezetők álomvilágban élnek, és mindent aláírnak, de semmit sem akarnak betartani - írta a The Daily Telegraph. Carrington a BBC-nek adott hétfői nyilatkozatában cáfolta a The Daily Telegraph értesülését, s visszautasította azt a vádat is, hogy sikertelen erőfeszítései szégyenbe hozták Nagy-Britan- niát.- Nem áll szándékomban visszaadni megbízatásomat csak azért, mert a dolgok eddig nagyon rosszul mentek, hacsak megbízóm, az Európai Közösség nem kér erre. Már 11 hónapja csinálom ezt a munkát, s bár mindez nagyon kemény és lehangoló, amíg bizonyossá nem válik az ügy reménytelensége, nem hiszem, hogy fel kellene adni - közölte. Carrington szerint a volt Jugoszláviában egymással tárgyaló különböző csoportok egyáltalán nem bíznak meg egymásban. - Meggyőződésem, hogy ilyen körülmények között csak akkor lehet eredményt elérni, ha a felek ténylegesen békét akarna kötni - ez azonban pillanatnyilag nem mondható el - mondta. Carrington reményét fejezte ki, hogy a Boszniában egymás ellen harcoló nemzetiségek képviselői a héten ellátogatnak Londonba, s megbeszélést folytatnak Douglas Hurd brit külügyminiszterrel. nüT ERAXX0N -nál részletfizetési lehetőség a TOLEDO, IBIZA, TERRA, MARBELLA gépkocsikra. Feltételek a vételár 30%-a előlegként készpénzben, a fennmaradó összeg 12 havi részletre évi 5,9%-os kamattal, 24 havi részletre évi 9,9%-os kamattal Franciaországba viszik a lótejet