Új Dunántúli Napló, 1992. július (3. évfolyam, 180-210. szám)
1992-07-10 / 189. szám
1992. július 10., péntek qj Dunántúli napló 13 Valahol elakadt a mohácsi telefonközpont ügye Az országgyűlési képviselő magánnyomozásba kezdett Immár több mint egy éve, hogy aláírták azt a szerződést, mely a svéd távközlési mamutot, az Ericsson céget bízta meg Mohács és góckörzete új telefonközpontjának megépítésével. A munkák befejezésének határidejét a szerződés 1993. július 15-ikében állapítja meg - a beruházás azonban úgy tűnik, megfeneklett. A megállapodás aláírása óta szinte semmi sem történt az ügyben - azon kívül, hogy egy parlamenti képviselő az okokat kutatva magánnyomozásba kezdett. Werner József, az SZDSZ bólyi országgyűlési képviselője tegnap munkatársunkat tájékoztatta:-A körzetben nevetséges álEjtőernyős hétvége Pogányban A hétvégén ismét nyílt ejtőernyős napot szerveznek a po- gányi reptéren. Az immár hagyományosnak számító rendezvényen szombaton és vasárnap reggel 8 órától közelről szemlélhetik az érdeklődők az ejtőernyősök izgalmas ugrásait. A mostani rendezvény érdekessége lesz, hogy sorköteles katonák is ugranak majd a magasból. Nem pihen a sétarepülő sem, mindkét napon várja azokat, akik felülről szeretnék látni Pécs egy részét. Zöld Híd Pincegaléria A Zöld Híd Energetikai és Környezetvédelmi Tanácsadó Egyesület nagy hangsúlyt helyez arra, hogy barátságban éljünk együtt környezetünkkel. Ez derűs kiegyensúlyozottsággal érhető el, amit a művészeti alkotások is elősegítenek. Új pincegalériájuk _ ilyen alkotásoknak szeretne teret adni a Pécsi Ferencesek utcájában. Első tárlatuk: Pallag Upor 24 rajza. Baja felkészült A Menekültügyi Hivatal kérésére Baján is felkészültek arra, hogy boszniai menekülteket fogadjanak és helyezzenek el a városban, ha arra szükség lenne. A polgármesteri hivatal több száz menekült ideiglenes elhelyezését tudja biztosítani kollégiumokban, üdülőkben és a városhoz közeli építőtáborokban. Ezeken az ellátás is megoldható, mert az iskolai konyhák főznek a nyári szünidőben. lapotok uralkodnak, már ami a telefonhelyzetet illeti - mondja Wemer József. - Olyan központok működnek, melyekhez hasonlót legutóbb a müncheni távközlési múzeumban volt szerencsém látni... Ezért is örült mindenki, amikor aláírták a szerződést az Ericssonnal. A közel 14 ezer új vonal bekapcsolását lehetővé tévő központ Mohácson kívül 49 községet érint, eddig mintegy 5500 magánszemély és 170 közület jelezte csatlakozási szándékát. A nagyjából egy milliárd forintos beruházás határidői azonban egyre csak csúsznak. Mint Werner József mondja, utánanézett: mind a pénzügyi, mind a technikai feltételek adottak a Nem lehetne szétválogatni őket: 14-17 éves gyerekek, fiatalok, amint nyári szerelésben, jókedvűen próbálják Friedrich Dürrenmatt „Pillanatkép egy bolygóról” című darabját, angol nyelven. Pedig van, aki Szlovéniából érkezett, mások Szlovákiából, Újvidékről, Amerikából vagy éppen különböző magyar városokból. A Creative Response Alapítvány már második éve fáradozik azon, hogy fiatalemberek egymással ismerkedve, utazva valami értéket hozzanak létre, úgy, hogy közben az élet fontos kérdéseire keresik a választ. munkák megkezdéséhez, s hogy mégis miért állt le minden, arra csak tippelni tudna:- Tippelni viszont egyelőre nem akarok. Nagyon gyanús az ügy, terjed az országban a korrupció, de felelőtlenség lenne bármit is kijelenteni, hiszen bárhol próbálkoztam, nem tudtak biztosat mondani. Állítólag a Magyar Nemzeti Banknál akadt el a dolog, egy akkreditív aláírásán múlik, hogy indulhat-e a beruházás vagy sem... A képviselő ezenkívül megemlítette, mivel a szakmai csatornákat igénybe véve nem tudott eredményt elérni, most kénytelen lesz politikai eszközökhöz nyúlni. Első lépésben - az érintett települések polgárAz idei produkció Dürren- matt-darabját a Pécsi Kisszín- ház rendezője, Bagossy László állítja színre a tettyei Szabadtéri Színpadon. Mint mondja, olyan művet kellett választani, amit „nem színészekkel” is meg lehet csinálni, amiben sok a játékos elem, ugyanakkor számos megoldást bíz az ifjú közreműködőkre, akik élnek is lehetőséggel. Ez nem is csoda, hiszen a kiválasztásnál sem az angol nyelvtudás, a „színészi előélet” volt a fontos, hanem az, hogy ki milyen egyéniség, hogyan tud kommunikálni és van-e fantázimestereivel együtt - levelet fogalmaz a MATÁV-nak, de elküldik észrevételeiket az illetékes miniszternek, Siklós Csabának is. Ha nem lesz eredménye ennek sem: jön a parlamenti interpelláció. Pécsi szakemberektől egyébként azt az információt kaptuk, hogy a késedelem miatt az eredetileg ígért, állomásonkénti 40 ezer forintos átlagár időközben 50-60 ezer körülire nőtt, de ha tovább húzódik a beruházás megkezdése - amire megvan minden esély átadásra az eredeti ár akár a duplájára is felszökhet. A mohácsi és Mohács környéki telefonra várók legnagyobb örömére... Pauska Zsolt ája. A fiatalok elmesélik, először egy kicsit blőd dolognak tűnt a darab, de lassan kezdenek rájönni, hogy rendkívül aktuális, az emberiség mindig is eljátszott lehetőségeiről szól, s ez igazából az ő lelkűkből is fakad. Bagossy László és a program szervezői szerint egy ilyen akció nagyon fontos lehet, hogy a mai fiatalok minél előbb „világpolgárrá” váljanak; kár, hogy könyöradományokból kell az erre szükséges pénzt előteremteni. A darab bemutatója július 19-dikén lesz. M. K. A „Creative Response” Alapítvánnyal a Tettyén Jelenleg még jelmez nélkül próbálnak a tettyei romok között a „színészek” Fotó: Kóródi Gábor A nyári színjátszástól a „világpolgárságig” Őskor! Kiszállás! Újra elindult az „Idővonat” Sikondán Az első nap minden gyerek megkapta a tábor emblémájával ellátott, névreszóló kitűzőjét Fotó: Läufer László Megérkezésük után a gyerekek máris a mai reggelt várták, amikoris az őskorba kirándulnak, a megfelelő díszleteket is felépíthetik, és este bőrökbe öltözve vonulnak fel, bemutatva, milyen is lehetett a „divat” az őskorban. Ugyanis az őskor az első állomása a népszerű „Idővonat” olvasótábornak, amely tegnap kezdődött Sikondán, a Baranya Megyei Ifjúsági Táborban. Az olvasótábornak már vannak hagyományai, hiszen először 1988-ban rendezte meg a Baranya Megyei Könyvtár, hátrányos helyzetű baranyai és határon túl élő magyar kisdiákoknak. Az idővonat négy éven át kalandozott a történelemben, átfogó művelődéstörténeti ismereteket adva a gyerekeknek. Tavaly létrejött az „Idővonat olvasótábor” Alapítvány, melynek célja, hogy a tábort év- ről-évre megrendezze. Munkájukhoz több támogatót, szponzort szereztek.- Az idén több újdonságot vezettünk be, például azt, hogy zenetörténeti ismereteket is „belopunk” a tíz nap programjába - mondja Szabolcsiné Orosz Hajnalka, a tábor vezetője, a foglalkozások összeállítója, aki tavaly első díjat kapott az „Idővonat” programjaiért a Gyermek érdekek magyarországi fórumától.- Délelőttönként előadásokat hallgatnak a gyerekek, majd önálló gyűjtőmunkát végeznek, és játékos formában be is mutatják, mit tanultak. Lesz nemezelés, „ókori” tábori olimpia, törvénykönyv készítés. Reméljük, hogy a hatvan gyerek, akik Horvátországból, Erdélyből, Kárpátaljáról, Szlovákiából, Szlovéniából és Pécsről, Baranyából érkeztek, jól fogják érezni magukat a táborban. B. A. Iparosok szövetsége Megalakult tegnap a Baranyai Fővállalkozók Szövetsége, amely a Baranyáért Alapítvány segítségével fog működni. Az alakuló ülésen meghatározták a szövetség célját, miszerint az iparosokat olyan fővállalkozói tevékenységre fogják össze, amely a ház bontásától az új ház kulcsátadásáig tartana. Az alapítvány szervezné a munkát, a szövetség pedig ennek fejében a nyereségből jutalékot fizetne. A résztvevők befizették az alapítói díjat, megállapították a fizetendő jutalék mértékét és megválasztották a vezetőséget, melynek tagjai egy-egy szakágazatot képviselnek. A részletes szabályzat kidolgozása már az ő feladatuk lesz. A szövetség olyan iparosgárdát szeretne létrehozni, s a későbbiekben majd nevelni, akik megbízható, gyors és pontos munkát végeznek. Ígéretes dinnyefajták bemutatkozása Vajszlón Tizenhét vetőmag- és nö- vényvédőszer-forgalmazó, valamint gyártó cég vett részt csütörtökön a Vajszlóban megtartott dinnyebemutatón. Másfél- százán voltak kíváncsiak az új görög- és sárgadinnye fajtákra, növényvédelmi technológiákra. A helyi termelőszövetkezet és a megyei növényvédelmi állomás rendezvénye a művelődési házban kezdődött, majd a község határában lévő 3 holdas kísérleti dinnyeterületre vonultak ki a szakemberek. Huszonhét görög és 30 sárgadinnyefajtát tekinthettek meg, örömmel nyugtázva, hogy közülük jó néhány toleráns a veszélyes gombafertőzésekkel szemben. Bár a betegség megtámadhatja, el nem pusztíthatja őket. A dinnyések széles választékkal találkozhattak. Bemutattak például egy japán, mag nélküli görögdinnyét is, ám ennek az elterjedésére nem lehet számítani, ugyanis speciális termesztést, magoltatást igényel. Sokaknak talán furcsa, de a bemutatón a sárgadinnye metszéséről is szó esett. A metszéssel a termésmennyiség és a méret is növelhető, az érés gyorsítható. Czigány Csaba, a Baranya Megyei Növényegészségügyi és Talajvédelmi Állomás szak- felügyelője egyetértett azzal, hogy nehéz szezont kezdenek meg a napokban a dinnyések. Az árak (részben a behozott importtételek miatt) jóval alacsonyabb szinten vannak a vártnál (a pécsi nagybani piacon 15-18 forint között), s a konkurencia is megnőtt a dinnyések között. Csak Baranyában a növény- egészségügyileg indokolt terület kétszeresén termesztenek már dinnyét. (Balog) Pénzintézeti letiltás - bírósági határozattal Júliustól nem tilthatják le közvetlenül a bérekből az eddigi módon az adósságokat a hitelező pénzintézetek, bírósági határozat előzi meg a továbbiakban az erre vonatkozó intézkedéseket. Az Alkotmánybíróság ugyanis alkotmányellenesnek ítélte, és ez év június 30-i hatállyal semmissé nyilvánította a pénzintézetek közvetlen letiltási lehetőségeiről szóló 26/1985 X.21. számú pénzügyminisztériumi rendeletet. Az eddigi, egyszerűbbnek tűnő módszer helyett a továbbiakban kizárólag bírósági határozat után tehetnek bármit is a pénzintézetek adósaik hátralékainak behajtására. A július elsejétől érvényes rendelkezésről eleddig semmilyen pénzintézet nem kapott részletes tájékoztatást, nehéz eldönteni azt is, hogy megyénként, vagy pénzintézetenként külön-külön szabályozás is le- hetséges-e ebben az ügyben. Tegnapi információink szerint három nagyobb bank is kéréssel fordult az illetékes szervekhez sürgős állásfoglalásért a részletes szabályozásról. Az érvénybe lépett rendelkezés értelmében ugyanis a júniusi bérekből még szabad volt letiltani a kezességből, folyószámla adósságokból és más ügyből származó késedelmet, ám júliustól már külön bírósági határozat után mérlegelheti az adós, miként is törleszti elmaradásait. Dr. Horváth László, az OTP megyei igazgatója: „Baranyában június 30-án mintegy kétezer letiltás volt, mely hitellel rendelkező ügyfeleinknek két százalékát érintette. A változást jogilag feltétlenül helyesnek tartom, bár kétségtelen, hogy a bírói út igény- bevételével a Bank hosszabb idő elteltével jut pénzéhez. A jövőben minden hátralékos adós ügyében fizetési meghagyásos eljárást kell indítanunk, és a bíróság által záradékolt okirat vagy ítélet alapján indulhat a végrehajtás. Ez év elejétől mi már folyamatosan erre a gyakorlatra tértünk át, június közepétől beszüntettük a közvetlen letiltások kibocsátását. Azt, hogy a korábban kiadott letiltások alapján kell-e a munkáltatóknak a levonást teljesöteni, előttünk sem bizonyos még, várjuk az állásfoglalást. Szabó Tibomé, az Ormánsági Takarékszövetkezet pécsi kirendeltségének vezetője: „Eddig csupán egy rövid levelet kaptunk az illetékesektől. Nagyon nehéz dolgunk lesz, legfeljebb abban bízhatunk, hogy továbbra is igen kevés ügyfelünknek kell küldenünk letiltással kapcsolatos levelet. A pénzintézetek elfogadták az intézményeknek a válaszleveleit, amelyek közölték, hogy a júniusi bérből már nem tudják levonni a letiltást, a júliusiból pedig az érintett jogszabály alapján már nem lehet. Ügy tűnik, az továbbra is megállapítható, ki, kinek, mennyivel és miért tartozik, az viszont feltehetően további bonyodalmakat okozhat, hogy az amúgy is túlterhelt bíróságok és a végrehajtók milyen gyorsan tudnak eljárni ezekben az ügyekben. Mindenesetre talán remélhetjük, hogy a kis hányad hanyagságának nem az lesz a következménye, hogy esetleg emelik a pénzintézetek adott szolgáltatásaik kamatait. Bozsik L.