Új Dunántúli Napló, 1992. július (3. évfolyam, 180-210. szám)
1992-07-10 / 189. szám
2 üj Dunántúli napló 1992. július 10., péntek Drágább lesz az energia © ÓRA A NAGYVILÁGBAN Az EBEÉ tanácskozás résztvevői az ünnepélyes nyitóünnepség eló'tt a finn fővárosban Antall József Helsinkiben Megállapodás Jelcinnel, egyetértés Walesával (Folytatás az 1. oldalról) Az augusztus 1-jei áremelések többletköltségét kéthavi számlázás esetén december 1 -je után, havi leolvasás esetén pedig október 1 -je után kell először kifizetni. A Magyar Villamos Művek Részvénytársaság a hőenergiát 15 százalékkal magasabb áron adja a távhőszolgáltatóknak, amely a távhő fogyasztói árát körülbelül 10 százalékkal drágítja. Hogy ebből mennyit hárítanak át a lakosságra, arról az önkormányzatoknak kell dönteni. Az áremelés szociálpolitikai ellentételezéseként a Népjóléti Minisztérium a családi pótlék 200 forintos emelését fogja jaA kormány módosította az egyetemek kari tagozódásáról szóló 1990-es határozatát - jelentette be Juhász Judit kormányszóvivő csütörtökön, a szerdai kabinetülésről tartott sajtótájékoztatóján. A módosítás azért vált szükségessé, mert a Pázmány Péter Római Katolikus Hittudományi Akadémián a jövőben nem csak teológiai, hanem - piliscsabai székhellyel - bölcsészettudományi kar is működik majd. Az új karhoz négy intézet tartozik: a klasszikus nyelvek és a modem nyelvek intézete, valamint irodalom- és történettudományi intézet. A miniszterek tanácsa tájékoztatót hallgatott meg a szövetkezeti törvénnyel összefüggő átalakulásokról. Becz Miklós FM-osztályvezető úgy vélekedett, hogy a hazai hagyományokra építve valószínűleg az egy falu - egy szövetkezet lesz a legelteijedtebb forma. Ez a faluszövetkezet összefogAz ország nagy részén befejeződött az őszi árpa, és folyamatban van a búza betakarítása. Az aszály sújtotta lecsökkent vetésterületen a búza termésátlaga 3,5-4 tonna között várható hektáronként. Jelentős eltérések mutatkoznak azonban az ország különböző térségein. A felvásárlási ár tonnánként 6000-6800 forint között alakul. Ilyen kondíciók mellett a tavalyi 20 milliárd forintos negatív mezőgazdasági eredményen túl idén további 25 milliárd forint bevételtől esik el az ágazat. Ehhez az is vasolni, amelyet augusztus végén a Parlament soron kívül megtárgyal. Ezen kívül a három-, vagy ennél több gyerekes családok részére a Héra Alapítvány gyerekenként 100 forint további támogatást tervez, ösz- szesen 300 millió forint értékig. Az áremelés legfőbb indokaként az elmúlt évi csaknem 35 százalékos inflációt és a forint leértékelést említették. A másik indok az úgynevezett reális árszerkezet kialakítása, ami fontos az energiaszektorban a privatizáció megkezdéséhez. Az Ipari és Kereskedelmi, valamint a Pénzügyminisztérium által eldöntött az áremeléstől azt is remélik, hogy a lakosság jobban takarékoskodik az energiával. hatná és koordinálhatná a településen korábban működött szövetkezeteket. Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank 21 millió ECU (mintegy kétmilliárd forint) összegű kölcsönt nyújt az M0 autóút 14,6 kilométeres befejező és csatlakozó szakaszának építésére - tájékoztatta az újságírókat a szóvivő asszony. A hitelt a magyar állam veszi fel, tizenöt évre, változó kamatfeltételek mellett. A visszafizetés forrása az útalap. A 21 millió ECU-ből útpálya, 5 többszintes kereszteződés és több híd készül majd. A hulladék-akkumulátorok hasznosításával is foglalkoztak két szaktárca - az ipari és a környezetvédelmi - előteijesztése alapján a miniszterek. A kérdés azért is fontos, mert hazánkban évente igen sok, 25-30 ezer tonna ólomakkumulátor-hulladék keletkezik, és ennek újrafeldolgozása nagyrészt megoldatlan. hozzájárul, hogy a kormány a búza exportjának korlátozásával letörte az árakat, holott szabad árverseny esetén a megélhetéshez szükséges 8000 forintos tonnánkénti felvásárlási ár is kialakulhatott volna. A jövő még bizonytalanabbnak látszik. Az ország gabona- termesztőinek vezetői elmondták: a kárpótlásra kijelölt földeket nem tudják megművelni, így őszre olyan lehetetlen pénzügyi helyzetbe kerülhetnek a gazdaságok, ami veszélyeztetheti a jövő évi termést. A demokrácia nem hiteles, ha nem kész saját maga és érdekei megvédésére: az új demokráciák kormányai készek erre, de egyedül nem képesek végrehajtani ezt a feladatot. Ezért elengedhetetlen a nyugati demokráciák hatékony támogatása és együttműködése - jelentette ki csütörtökön Antall József magyar miniszterelnök, az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet (EBEE) Helsinkiben rendezett csúcstalálkozóján mondott beszédében. A miniszterelnök felhívta a figyelmet arra, hogy Európa és Észak- Amerika demokratikus erőinek támogatása számos esetben nem volt erélyes vagy pedig későn érkezett. Példaként a hajdani Jugoszlávia területén dúló konfliktusra utalt. Antall József szerint a délszláv konfliktusból levont következtetések azt jelentik, hogy az EBEÉ-nek végre határozottan és előretekintően kell fellépnie, figyelembe kell vennie a válság megoldására alkalmas valamennyi eszköz igénybevételét. - Ebbe mindenképpen beletartozik a nemzeti kisebbségek védelme, jogainak és autonómiájának biztosítása - tette hozzá és hangsúlyozta, hogy az EBEÉ-tagországoknak elsősorban a konfliktusok megelőzésére kell összpontosítania figyelmét. Antall József azt is A boszniai államelnökség két tagja amerikai katonai beavatkozást sürgetett, fegyvert és pénzt kért ahhoz, hogy véget vethessenek Szarajevó szerb ostromának. Fikret Abdic és Stjepan Kljuic, az elnökség muzulmán, illetve horvát nemzetiségű tagja szerint Alija Izetbegovic boszniai elnök komolyabb méretű amerikai beavatkozást fog kérni George Bushtól, amikor Helsinkiben, az EBEÉ csúcstalálkozó keretében tárgyalni fog az amerikai elnökkel. „Itt az ideje, hogy Amerika megmondja nekünk: segíteni fog-e vagy sem, mert akkor más barátainkhoz fordulunk” - mondták az elnökségi tagok. A két politikus szerint már néhány nyugati kormány felajánlotta, hogy fegyvereket ad el Bosznia-Hercegovinának, ha az ENSZ és az Európai Közösség elmondta: Magyarország kiemelkedő megtiszteltésnek veszi az EBEÉ közösségének döntését, hogy a következő csúcstalálkozót 1994-ben Magyarországon tartják meg. - Úgy véljük, hogy ez jelképes döntés, amely elismeri a demokratikus átalakulásokban eddig elért eredményeket - mondotta. Antall József miniszterelnök megállapodott Borisz Jelcin orosz elnökkel a szovjet csapat- kivonás nyomán mindmáig fennálló anyagi követelések rendezésének elvi alapjában - közölte csütörtökön Helsinkiben a magyar újságírókkal László Balázs kormányszóvivő. A két politikus egyetértése azt jelenti, hogy nullszaldós megoldás jön létre a kölcsönös anyagi igények rendezése során. Abban is egyetértettek, hogy a magyar és az orosz kormány meghatalmazottai mielőbb végleges formába öntik az anyagi viták lezárásáról szóló egyezményt. A félórás csütörtöki találkozó során az orosz államfő részletesen beszámolt országa belső állapotáról és kiemelten szólt a nemzeti kisebbségek helyzetéről, az etnikai konfliktusok megoldásának lehetőségéről. Jelcin kijelentette, hogy Oroszországban sem tömegbázisa, sem igazi vezéregyénisége nincs egy konzervatív visszanem segít katonai beavatkozással, illetve nem ad a boszniai kormányerőknek fegyvert. Az elnökségi tagok nem részletezték, hogy mely országoktól érkeztek ilyen ajánlatok. A Jugoszláv Szövetségi Köztársaság és a Bosznia-Hercegovinában élő szerbek vezetősége határozottan támogatja, hogy azonnal és feltétel nélkül vessenek véget a Bosznia-Hercegovinában dúló háborúnak - jelentette a Tanjug hírügynökség. A teljes egyetértést Dobrica Cosic jugoszláv elnök és a boszniai szerbek vezetőinek szerdai találkozóján állapították meg. A találkozón úgy vélték, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának, az EK-nak és az EBEÉ csúcstalálkozónak nyomást kellene gyakorolnia a boszniai horvátokra és muzulmánokra, hogy azok vessenek véget a polgárháborúnak. rendeződésnek. „Mi nem esünk abba a hibába, hogy minden kommunistát üldözzünk, Oroszországban nem lesz sem fehér, sem vörös terror” - jelentette ki az államfő. Antall József hangsúlyozta, hogy Oroszország nagyhatalom volt és az is marad. A magyar miniszterelnök kifejtette, hogy szerinte Oroszországban is megvan a visszarendeződés veszélye, akárcsak egész Kelet- Európában. A lengyel államfővel folytatott, ugyancsak félórás megbeszélés során Lech Walesa elsősorban az ország belső helyzetéről beszélt. Hangsúlyozta, hogy Lengyelország nem destabilizá- lódik, bár további személy- és kormánycserék még lehetnek. A lengyel elnök egy a KGST- hez hasonló szervezet visszaállítása nélkül szorgalmazta Lengyelország, Csehszlovákia és Maagyarország gazdasági együttműködésének javítását. Antall József egyetértett Walesával és elfogadhatatlannak nevezte, hogy Lengyelorrszág - akárcsak Csehszlovákia - két- három százalékkal részesedik Magyarország külkereskedelmi forgalmából. Szorgalmazta, hogy a Visegrádi Hármak ne csak külpolitikájukat hangolják össze, hanem együtt tegyenek lépéseket az EK-tagság elnyerése érdekében is. Antall József rövid folyosói beszélgetést folytatott csütörtökön George Bush amerikai elnökkel, Franz Vranitzky osztrák kancellárral, Konsztantin Mico- takisz görög miniszterelnökkel és Albert Reynolds ír miniszter- elnökkel is. Baker támogatja Szerbia kényszerítését Az Egyesült Államok kész légi és tengeri haderejével támogatni egy olyan ENSZ-hatá- rozatot, amellyel kényszeríthetik Szerbiát, hogy ne akadályozza Bosznia lakosságának megsegítését - erősítette meg csütörtökön James Baker külügyminiszter. A miniszter, aki az EBEÉ csúcstalálkozóján nyilatkozott a CBS hálózatnak, hangoztatta, hogy Helsinkiben, majd a találkozót követően a részvevőknek az a feladata, hogy fokozottan érvényt szerezzenek a Belgrád ellen hozott politikai, gazdasági és diplomáciai rendszabályoknak. Megismételte: jóllehet George Bush elnök a jugoszláviai válság kérdésében nem zárt ki semmilyen lehetőséget, teljesen valószínűtlen, hogy egy esetleges ENSZ-akcióban amerikai földi csapatok is részt vegyenek. O Moszkva: Borisz Jelcin orosz elnök müncheni tárgyalásai a hét legfejlettebb ország vezetőivel nagyon építő jellegűek és hasznosak voltak. Jelcin meggyőzte a nyugati vezetőket, hogy Oroszország komolyan gondolja a reformokat és Münchenben lépés történt annak irányába, hogy Oroszország bekapcsolódjon a fejlett államok döntés mechanizmusába - jelentette ki Moszkvába történt hazaérkezésekor J. Gajdar ügyvezető orosz miniszterelnök. O Párizs: Szerda estére gyakorlatilag helyreállt a rend a francia közútiakon: az utolsó kamionos barikádok résztvevői vagy önként távoztak az útelzárásokról, vagy a rendőrség késztette őket erre. Jack Lang államminiszter egy szerda esti nyilatkozatában a kormány határozott magatartásának tanúsította azt, hogy tíz nap után lényegében erőszak nélkül sikerült érvényre juttatni a jogos rendelkezéseket. A munkaügyi miniszter pedig jelezte, hogy utólag mód nyílhat majd egyes rendelkezések módosítására is, bár a kamionosok által leginkább kifogásolt büntetőpont- rendszer érvényben marad. O Ungvár: Kárpátalján nem talált egyértelmű támogatásra az ukrán parlament által nemrég elfogadott nemzetiségi törvény, mert nem szerepelt benne a nemzeti kisebbségek autonómiájának kérdése. E problémát is érinti a Kárpáti Igaz Szóban közölt interjújában Tóth Mihály, a beregszászi járás köztársasági elnöki megbízottja. Az elnöki megbízott elmondta, hogy számára csalódást okozott az ukrán parlament által elfogadott nemzetiségi törvény. Abban ugyanis nemhogy autonómiáról, de még a nemzetiségi járások és községi tanácsok megalakításának lehetőségéről sincs szó. Kifejtette meggyőződését, hogy a magyar autonóm körzet létrehozása nemcsak a beregszászi járásnak válna hasznára, hanem Kárpátaljának, sőt egész Ukrajnának is, és nem csorbítaná az ott lakó ukrán és orosz nemzetiségű lakosság érdekeit. O Prága: Az új szövetségi kormány nem változtatja meg a bősi erőmű kérdésével kapcsolatos eddigi csehszlovák álláspontot - derült ki Ludek Kraj- hanzl-nak, a prágai külügyminisztérium nemzetközi jogi szakértőjének a nyilatkozatából. Több csütörtöki prágai lap idézte Krajhanzl reagálását a szerdán átadott magyar jegyzékre, amelyben Budapest kifogásolta a felvízcsatoma folytatódó feltöltését. Csehszlovákia továbbra is érvényesnek tekinti az erőmű építéséről kötött 1977-es szerződést. A magyar felmondásnak Prága szerint nincsenek jogi következményei -jelentette ki Krajhanzl. O Párizs: Franciaország sürgősen négy Gazelle típusú csatahelikoptert és öt Puma típusú szállító helikoptert küld Boszniába. A párizsi védelmi minisztérium csütörtöki közleménye szerint a gépek Szarajevó védelmét biztosítják majd. A közleményből az nem derül ki: a gépeket az ENSZ békefenntartók rendelkezésére bocsátják-e vagy pedig önállóan látják el feladatukat. O Moszkva: A Moldovában állomásozó 14. orosz hadsereg kész úgy harcolni a moldovairomán erők ellen, mint 1941-ben, a Szovjetunió megtámadásakor - közölte Alek- szandr Lebegy tábornok, a hadsereg parancsnoka. Tájékoztató a kormányülésről Egy falu - egy szövetkezet? Emberi testrészeket találtak ... A POTE nyilatkozata Az Új Dunántúli Napló július 9-iki számában tudósítás jelent meg arról, hogy egy pécsi lakásban formaiinban tartósított emberi testrészeket találtak, melyek eredetének felderítésén dolgoznak a rendőrségi szervek. Az eseménnyel kapcsolatban került a Pécsi Orvostudományi Egyetem intézményének neve. Az üggyel kapcsolatban szükségesnek tartom az alábbi nyilatkozat közzétételét. Az egyetemre kerülő orvostanhallgatók boncolási gyakorlataik megkezdése előtt tájékoztatást kapnak az egyetem intézményeiben elvárt és szigorúan számonkért magatartásról, etikai normákról. Ezek között kiemelt fontosságot kap az emberi testtel, illetve testrészekkel kapcsolatos mindennemű tevékenység. E magatartási normák betartására mind a hallgatók, mind az egyetemi dolgozók fogadalmat tesznek, azokat a lehetőség határain belül felelős személyek ellenőrzik. Mindezek ellenére igen ritkán előfordul, hogy magukról megfeledkező egyének vétenek ezen normatívák ellen. Az egyetem felelős szervei és személyei, a rendőri szervekkel együttműködve, vizsgálják a szóban- forgó ügyet, és a felelősség megállapítását követően a szükséges fegyelmi felelős- ségrevonás nem marad el. Dr. Sétáló György egyetemi tanár POTE Anatómiai Intézet Gabonaértékesítési gondok Bosznia amerikai beavatkozást kér?