Új Dunántúli Napló, 1992. július (3. évfolyam, 180-210. szám)
1992-07-09 / 188. szám
10 uj Dunántúli napló 1992. július 9., csütörtök Honismeret Ötven éve történt... Iskolai évkönyvek Az új verskötetével jelentkező papköltő, Kocsis László és a költői vénáju újságíró, Zsikó Gyula ritka szépségű találkozására bukkantam a Dunántúl 1942. július 11-i számában. Úgy vélem, érdemes idézni Zsikó Gyula írásának néhány részletét: „Szeretném megfogni a kezedet, Olvasó, aki 1942-ben élsz, amikor fejetetején áll a világ, a hőskölteményeket nem nagy álmodok írják, de élik olyan egyszerű emberek is, mint te, meg én . . . Most bízd magad a kezemre! Kalandozzunk el csak egy ember, költőember emlékezetében élő dunántúli tájra, nézegessük együtt a verseskönyvet, amit Kocsis László írt (ismered a nevet biztosan, belebotlottál már bizonyára egy-egy versébe) s aminek az a címe: Falum képeskönyve ... Azt mondanád, hogy a költő faluja is olyan, mint egy a sok közül. Igaz! De hallgasd csak, hogy szereti Kocsis László: „ Hogy is hívják? Variszegnek! / Rétjén réti sóskát szednek ... / Kalamárszeg: buzogány-nád / körülszegi a dombhátát, / s míg a Rába ra- bolgatja, / buzogánya ver a habra... ” Istentől eldugott kis falu ez, de „Vonatfüst messze kerülte / felhőit, szőke földjeit, / dülőút vitt a körükbe / a Rábán pedig kis fahíd. ” Olvasd csak a végét, hogy a szivedbe fájjon: „Ne kérdezzük, miért is óvja / szegény magyarok tájait. / Tudatlanul is bölcs tudója / őrhelyét miért állja itt!” Gyepű nép volt ennek a tájnak a magyarsága, hivatását teljesítő, „a magyarok hű gyermeke”, írja róluk Kocsis László Őrség c., legsúlyosabb versében. Ennek a nehéz életnek is megvoltak a szépségei. A Költő, a kántorgyerek, büszkén vallja ötven év távolából is, hogy „egy gyerekként mind-mind földiek, testvérek voltunk falunkban . . szavuk szavam volt, daluk dalom, mesélték ők is a meséimet. ” Nemcsak a pirosbetüs ünnpeken engedett fel ennek a népnek a lelke, de néha egy-egy mulatság, a „nagy vásár” felrázta őket. Kocsira, szekérre rakódtak, el a városba ... „Talán a vágy, az örök régi / ázsiai szabadságért: .. ” Olvasó, el kell eresztenem a kezedet, rohan a világ s nem állhatunk meg minden szép vers előtt. De ne sajnáld az időt, amit Kocsis László Falum képeskönyvé-nek lapozgatásával töltöttél.” Már csak mi, az idősebb generációhoz tartozók emlékezünk arra, hogy a középiskolák annakidején nyomtatott értesítőt, évkönyvet jelentettek meg, melyben beszámoltak a tanév eseményeiről, eredményeiről, közölték a tanulók érdemjegyeit, sőt egy-egy tanár tanulmánya is gazdagította a kötetet. Bizonyára vagyunk még egypáemelkedett. A nevelés nagy munkáját dr. Fábián István igazgató irányítja (a jónevü irodalomtörténész, aki év közben lépett dr. Horváth Viktor helyébe). Felemlíti az értesítő, hogy a gimnázium elhelyezése nem felel meg a követelményeknek, mióta modern palotáját az egyetem részére átadta. 1940 júliusában érkezett a hír, hogy a kultuszkormány segíteni szándékozik e tarthatatlan helyzeten. A kincstár a Kardos ran, akik féltő gonddal és szeretettel őrizzük ezeket az ereklyéket. Néhányba belelapoztam. Megtudtam, hogy akkoriban Pécs egyik legnépesebb tanintézete a városi polgári leányiskola volt. A tíz osztályban 517 növendéket tanítottak. Szép eredménnyel működött a Szilágyi Erzsébet önképzőkör. A Diákkaptár a különféle gyűjtésekből és bérmunkákból 3793 pengőt vett be nemes céljaira. Ugyanennek az értesítőnek gazdag anyaga számot adott a Vad Erzsébet igazgató vezetése mellett működő városi női ipariskoláról, ahová 83 tanuló iratkozott be. A püspöki tanítóképzőben dr. Gábriel Pál vezetésével 11 főnyi tanári kar 140 tanítójelöltet készített elő a jövendőre. Az értesítő szép értekezést közölt Klug G. György rajztanár, festőművész tollából. A Széchenyi István gyakorló gimnázium évkönyvéből az tudható meg, hogy a korábbi években tapasztalt, a növendékek számának csökkenő tendenciájával szemben ismét erősebben mépesedett be az iskola: míg tavaly 496 tanulója volt, idén ez a szám már 536-ra Kálmán (ma Janus Pannonius) utcában lévő monumentális Csehpalotát a Horvátországban élő Cseh Iréntől, Cseh Ervin volt horvát miniszter leányától egy millió pengőért megvásárolta és a gyakorló gimnázium leendő új otthonának engedi át. S míg az újságok címoldalain a háborús eseményekről tudósítottak, az 5. oldalon arról számoltak be, hogy július 11-én a pécsi anyakönyvi hivatalban megtörtént az első pécsi távházasságkötés. A vőlegény, a keleti harctéren tartózkodó Fodor Emil Felsőbánom dülőbeli bányamunkás jelentkezett parancsnokánál, Sikéli Artur alezredesnél és aláírta azt a hivatalos okmányt, melyben kijelentette: házasságot kíván kötni Pécsett lakó menyasszonyával, Werner Anna 19 éves Felsőbánom dűlői lakossal. A házasságkötést dr. Lajos József tb. tanácsnok végezte, aki melegen gratulált a fiatal asszonynak és azt a jókívánságát fejezte ki, hogy a jó Isten hozza haza minél hamarabb, egészségesen a férjét. Jó lenne tudni, valóra vált-e a jó kívánság. Dr. Nádor Tamás Honvéd Hagyományőrző Egyesület Hűség az eskühöz Isten, haza, nemzet - három eszméről szólott a honvédeskü akkor is, amikor uralkodóra, vagy legfőbb hadúrra hivatkozva, nevük erejével megpecsételve hangzottak el szavai. Hűség az eskühöz: ma sem követel sem többet, sem kevesebbet, mint évtizedekkel ezelőtt: „A hazáért mindhalálig!” Az egykor közfelkiáltással elhangzott fogadalom ma új tartalommal jelenik meg és új kötelezettségeket ró azok vállaira, akik értik e szavakat. A második világháború végéig fennállott magyar királyi honvédség egykori katonáiról van szó. Nem új a megállapítás: morális aknamunka rombolta emberöltőt meghaladó korszakon át mind az egyes katona, mind a honvédség egészének arculatát. Fizikai, pszichikai, gazdasági és minden egyéb megtorlási lehetőséget felsorakoztatva okoztak nehezen jóvátehető károkat ebben a képben. A reánk virradt szabadság lehetővé tette, hogy tiszteletet érdemlő kezdeményezések jelentkeztek mihamarább ennek jóvátétele érdekében. Egykori katonák maroknyi csoportja indította útjára a Honvéd Hagyományőrző Egyesület (HOHE) szervezését az első szabad parlamenti választások tavaszán. A napjainkig már országos szervezetté fejlődött HOHE kinyújtja kezét a volt magyar királyi honvédség tagjainak a bajtársi összetartozás alapján szerveződő különböző csoportjai felé, lett légyen az összetartozás meghatározója szolgálati hely, csapat, fegyvernem, tanulmányi intézmény, hadifogság, vagy akár csupán az a szellem, amely felül tud emelkedni a múlt bűnein és megpróbáltatásain, nem bosz- szúra vágyik az elszenvedett sérelmekért, hanem együttműködésre késztet a történelmi múlt értékeinek átörökítése érdekében. Soraiba hívja a HOHE azokat a fiatalabb korosztályokhoz tartozó szimpatizánsokat is, akik magukénak érzik ezeket a célokat. Élőkért és holtakért kell ma még küzdenie ennek a szellemiségnek. Szembe kell szegülni azzal az ideológiával, amely a bűnös nemzet és bűnös honvédség minősítést hamis történelemszemlélet eredményeként olyan mélyre ültette el, hogy még jószándékú honfitársaink egy részét is megtéveszthette. Küzdelemről kell beszélnünk, de a HOHE-nek nem szándéka ellentétes irányban szélsőséges ideológia terjesztése. A történelem tényeit senki sem kívánja kétségbe vonni, azoknak bármilyen irányú torzítása távol áll ettől a gondolkodásmódtól. Józan értékelésnek kell tisztáznia: mit tett, mit tehetett és mit tehetett volna másként honvédségünk a második világháborúban. A bűnöket, bűnösöket meg kell nevezni - ez a történészek és adott esetekben elfogulatlan bíróságok feladata, de a kollektív bűnösség kinyilvánítása abszurd tétel, ha nemzetről, ha annak felkelt hadseregéről van szó. Azok, akiket a politikai vezetés a halálba küldött, akik életüket kockáztatva szenvedték a háború poklát, akik életüket áldozták, miközben fegyelmezett katonákként teljesítették a reájuk mért kötelezettségeiket: igenis, hősök voltak és hősi halottaink mindazok, akiket veszítettünk. Érettük, méltó megbecsülésükért kíván küzdeni a HOHE, de nem megfeledkezve a diktatúra megalázó éveiben elhunyt bajtársakról és a túlélőkről sem. A túlélők egyre szűkebbre záródó körét kívánja közös táborba terelni, hogy az életük alkonyán járó egykori katonák még bizonyíthassák, amit bizonyítaniuk kell: amint nemzetünk sem alábbvaló más nemzetekhez képest, a magyar honvéd becsülete sem alábbvaló másokénál. Tiszta fényébe kívánjuk visz- szaállítani ezt a becsületet. A sebeket, amelyeket a honvédség nevében másoknak okoztak, nem feledhetjük és az elkövetők helyett is megkövetjük azokat, akik azokat elszenvedték. De ugyanúgy nem feledkezhetünk meg a kapott sebekről. A bosz- szú és visszavágás gondolatától távol, a HOHE mentalitása azt diktálja: ma nincs ellenségünk, a volt ellenség felé is baráti kezet kívánunk nyújtani. Konfrontáció helyett konszenzust keresünk e kis hazán belül, kívüle is magyarral és nem magyarral, előítélet nélkül. Nincs politikai indíttatás, nem politizálni kívánunk ezzel a szellemiséggel. Egyetlen párttal sem fűznek össze bennünket sem szorosabb, sem lazább kötelékek; a jó szót, a támogatást minden oldalról szívesen fogadjuk-. Örömet jelent számunkra, ha ma már kimondhatjuk: a mai honvédséget a saját utódainknak tekinthetjük és jó okunk van bízni abban, hogy ez a szemlélet kölcsönös. Történelmi múlt nélkül nincs megalapozott jelen és még kevésbé - jövő. Amikor a mi bajtársi körünk a korábbi elszigeteltség után újra képes az együttműködésre, annak jövőt építő elhivatottsága van. Ezeknek a soroknak bevallott célja: csatlakozzanak a Honvéd Hagyományőrző Egyesülethez mindazok, akiknek lelkében az elmondottak visszhangra találnak. A HOHE országos elnökségének a Hadtörténeti Intézet ad otthont (Budapest, I. Kapisztrán tér 2-4.), szervezeti egységei ma már megyeszékhelyeken és egyes jelentősebb városainkban is működnek. Baranya megyében a pécsi Helyőrségi Klub ad otthont a HOHE-nak, ahol - augusztus hó kivételével - minden hónap első keddjén, 13 órától bajtársi összejövetelt tartunk. Kovácsy Zoltán A „Babits címere” kapcsán Ismét divattá lett régi avagy újkeletű címerek alkalmazása. Sajnos a címereket használatba vevők vajmi keveset tudnak magukról a címerekről illetve azok használatának módjáról, lehetőségéről, a címegjogról. Teljes a káosz uralkodik, bárki bármiféle címert felvehet önkényesen, sértve ezzel akár a címer jogos tulajdonosának címerhasználati jogát is. Nem beszélve arról, hogy a heraldikai szabályokat nap, mint nap megsértik. Rossz példával a megyék, városok járnak elől, akik régi, történelmi címereiket megcsonkítva, változtatva veszik újra birtokba. (Kivétel ez alól Pécs, ahol példás előkészítés után az eredeti, 1780-as címert változtatás nélkül vették újra használatba.) Sajnos ennél rosszabb eset az amikor új város, intézmény maga kreál magának címert, s eközben több hibát vét. Nem vonom kétségbe a Babits Gimnázium azon jogát, hogy magának jelvényt válasz- szón és szerkesszen, de „címerével” kapcsolatban több dolgot is meg kell jegyezni. A szándék a CÍMER választása, használata nemes. Címert azonban úgy adományoznak, általában uralkodók, államfők, esetleg elöljárók. Ismerünk ugyan példát címer önkényes felvételére, de ez vagy a címerhasználat kezdetén volt lehetséges - a XV. század második feléig, vagy oly zavaros politikai időszakban, amely ezt lehetővé tette, s az idő szentesítette a kreált címer használatát. (Erre nálunk a török hódoltság alatt és közvetlen utána is volt példa.) De nézzük, mi is az, ami kifogásolható a „Babits címer”-ben. Az első talán az, hogy egy viszonylag fiatal intézmény címere furcsán mutat középkori formában. A heraldika ugyan merev szabályokat alkalmaz, de jól tagolható korokra oszlik. A csöbörsisak a XIII. és XIV. században volt használatban, s hozzá háromszögletű pajzs dukál, nem pedig olyan csücsköstalpú pajzs, melyet a XVII. századtól alkalmaztak hazánkban. Nem is beszélve arról, hogy a csöbörsisak idején a pajzsok un. telipajzsok voltak osztás, vágás nélküliek. Ugyancsak a sisakkal nem egyeztethető össze a foszladék mintázata sem. Ezekhez a csöbörsisakokhoz többnyire takarónak kell kapcsolódnia, mely ugyan lehet szabdalt kendő, de ennyire szövevéhyes, szalagszerű nem. Ilyent a XV. századtól alkalmaznak a címerfestők. Baj van továbbá a sisakdísszel is, amit ha alkalmazunk sisakkoronára, tekercsre, vagy párnára kell helyeznünk. Lenne tehát bőven választási lehetőség. Ezzel élni is kellett volna hiszen a sisakdíszt lebegő állapotban vagy pusztán a sisakra ráillesztve tilos ábrázolni.. Az elemzést igazság szerint a pajzsba foglalt címeralakokkal kellett volna kezdeni. A heraldikai jobboldalon ábrázolt ezüsttel hétszer vágott vörös mező valóban Imre király pecsétjén jelent meg - ugyan itt a mezőkben kilenc (3-3-2-1) jobbra lépdelő oroszlánnal -, de köztudott, hogy az uralkodói címer részletének viselése külön adományozott kegy volt egyénnek, városnak, testületnek egyaránt. Országunk jelenleg engedély nélküli szétszedése, részletének alkalmazása a heraldikai jóízlésbe ütközik. Vonatkozna ez az Anjou liliomra is. A pécsi egyetem címerére ez azonban nem áll, hiszen ennek a király maga adományozta saját címerképét. Végül a pajzs és a sisak-sisakdísz együttes méretének aránya jellemző a címer korára. Zsigmond király korában a sisak-sisakdísz együttes mérete 1,3-1,8-szerese a pajzs méretének. V. László címeradományainál ez az arany 1,32-1,51 között mozog, a német mesterek által festett címereknél (Cranach, Dürrer, Baidung) 1,33-1,44 közötti, s az olasz renaissance címernél pusztán csak 0,71-0,94 közötti ez az érték a XVI. században. A Babits címerének ugyanezen aránya az újságban közök kép alapján 0,66. A sisakon ismétlődő címeralak mérete a XVI. században 1,2-1,4-szerese a pajzsbélinek, míg a XVI. században 0,5-0,8-szorosa. A gimnázium címerén a sisakdísz mérete a pajzsbéli lilioméval egyező. Ebből tehát az következik, hogy a címer szerkesztője nem vette figyelembe azt, hogy a címer jegyei - ha már középkorinak készült - egy kort tükrözzenek. Félreértés ne essék, nem a „Babits címer” hiányosságai miatt fogtam tollat, nem is megváltoztattatása a célom. Csak a figyelmet szeretném felhívni, vannak dolgok, melyeknek szigorú rendje van, azt önkényesen felrúgni nem szabad, még jószándékkal sem. Tudom, csábító egy szép címer, jól mutat, de csak ha értőn hozták létre. Akik hasonló álmokat dédelgetnek, jelképeket szeretnének, alaposan nézzenek körül, biztos kínálkozik megoldás. A példa esetében akár az egyetem címere is használható lett volna, valamilyen címertöréssel utalva arra, hogy az egyetem gyakorló iskolájáról van szó, felvehették volna mondjuk a Babits család címerét - ha volt ilyen -, persze a család engedélyével (ld. pl. a siklósi felekezeti ált. isk. a Batthyány család címerét viseli), de akár megelégedhettek volna a mai korhoz jobban kapcsolódó szolid, egyszerű jelvénnyel. Sey Gábor ■
