Új Dunántúli Napló, 1992. június (3. évfolyam, 150-179. szám)
1992-06-05 / 154. szám
1992. június 5., péntek új Dunántúli napló 13 Kerekasztal a kárrendezésért Négy biztosító társaság azonos módon értékeli a lakásbiztosításokat Az önkormányzatok iskolája Baranya megyében 14 ki- sebb-nagyobb biztosítótársaság létezik. A közelmúltban a megyében működő négy legnagyobb biztosító - az ÁB-Aegon Általános Biztosító Rt. Baranya Megyei Kárrendezési Irodája, a Hungária, a Garancia és a Providencia - összefogott, így a lakásbiztosítások esetében azonos kötvényfeltételek mellett a kárrendezést is azonosan számítják az ügyfeleknek. Horváth István az ÁB-Aegon Általános Biztosító Rt. Baranya megyei Kárrendezési Iroda vezetője, az ötlet egyik szülőatyja. Szerinte a biztosító társaságok közötti kerekasztal beszélgetések az ügyfelek érdekét szolgálják. Hogy miként? Például egy Fiatalok háza Pécsett Ifjúsági lakóközösség lesz Pécsett,a Major utca 2. szám alatt. A hat lakóegységes épületbe főként az állami gondozásból kikerült, gyermeküket egyedül nevelő, vagy gyermeket váró fiatal nőket várnak. Az épület elkészült, a műszaki átadása e hó közepén lesz. A hat lakóegységbe pályázattal lehet jelentkezni. A cím: Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda, Pécs, Déryné u. 1. 7621. A pályázatnak tartalmaznia kell a jelentkező nevét, korát, indokait, levelezési címét. Elsősorban 16-26 év közötti, semmilyen lakás lehetőséggel nem rendelkező pécsiek jelentkezését várják. Ä határidő: június 15. Kinevezések Az igazságügy-miniszter június 1-jei hatállyal dr. Kamarás Istvánt a Baranya Megyei Bíróság elnökhelyettesévé, dr. Gá- tos Györgyöt a polgári, dr. Bertha Pált a bűntető, illetve dr. Veszeley Józsefnél a gazdasági kollégium vezetőjévé nevezte ki. M. A. Ősbemutató a Széchenyi- napokon Zsongó méhkashoz hasonlított tegnap a Széchenyi István Általános Iskola Mohácson. Még az épület mellett körbefutó járdát is megszállták a gyerekek, lelkesen koptatták a színes krétacsomagokat. De siettek ám az aszfaltfajzzal, mert az iskola belső udvarában közben megkezdődött a vásári forgatag. A művelődési házban ezidő alatt a mohácsi általános iskolák csapatai Kossuth Lajos születésének 190. évfordulója alkalmából meghirdetett vetélkedő városi döntője zajlott. Dr. Varga László író Kossuth és Széchenyi című színművét, mint hazai ősbemutatót kamaraelőadáson tegnap délután a szerző és a hallgatóság őszinte elismerését kiváltva adták elő a Széchenyi István Általános Iskola diákjai, a Mohácsi Jenő Könyvtárban az előadás előtt beszéltünk a két napos program főszervezőjével, Nagy Kálmán tanárral.- Hagyományteremtő céllal tavaly szerveztünk először ilyen nagyszabású vetélkedőt. Akkor iskolánk névadója, a Széchenyi évforduló adta hozzá az apropót, idén e megemlékezés Kossuthot illeti. Szándékunk szerint minden tavasszal egy-egy kiemelkedő személyt választva hasonló eseményen irányítjuk a tanulóink figyelmét a történelemre. B. M. A bemutató egyik különlegessége a gyönyörű Rolls Royce Fotó: Fauler László Négy megyében, Baranyában, Zalában, Somogybán és Tolnában segíti a polgármesterek, jegyzők és képviselőtestületi tagok munkáját az immár három hónapja működő Ön- kormányzati Akadémia Pécsi Területi Iskolaközpontja. Az „Alapítvány a magyarországi önkormányzatokért” által létrehozott iskolaközpont számos tanfolyamot indított és kiadványt adott ki rövid fennállása alatt. Ahogy az egy iskolában lenni szokott, a kurzusok indítását nyáron szüneteltetik, ám az eddigi tapasztalatok összegzését követően ősszel ismét folytatják a képzést. Az országban folyamatosan kiépülő területi iskolahálózatban a pécsi az egyik legeredményesebben működő. Mint Kapusi Tibor iskolavezető elmondta, a tanfolyamok közül a már hatályban lévő vagy még csak tervezet formájában létező törvények értelmezésével, alkalmazásával kapcsolatosak iránt érdeklődtek leginkább. Igazán hasznosnak bizonyultak a Hatásköri jegyzék és a Közigazgatás fejlesztése és szervezése című kiadványok is. Most készül az Önkormányzatok a többpártrendszer keretei között című ismertető, ami szintén nagy segítséget jelenthet a hivataloknak. A Pécsi Területi Iskolaközpont szakértői hálózata helyi problémák megoldásában nyújt személyes segítséget. A pécsi iskolaközpont, a megyeszékhely egyetemeinek, tudományos intézményeinek köszönhetően széleskörű szakértői gárdára alapozhat. Bár a területi központ Pécsett, a Baranya Megyei Művelődési Központ épületében működik, a tanfolyamokat nem csak Pécsett, hanem igény szerint más településen is megszervezik. Ősszel az önkormányzatok igényéhez igazodó tanfolyamok mellett a júniusban tartandó „Félidő előtt a falusi önkormányzatok” című konferencia folytatásaként a kisvárosok, majd a megyei jogú városok és a megyei önkormányzatok működését értékelő tanácskozások indulnak. Pataki V. Közlekedési közösségek Európában Milyenek az osztrák tapasztalatok? Közlekedési és tarifaközösségek Európában címmel tanácskozást tartottak tegnap Pécsett, a Pannon Volán Vállalat és a KTE rendezésében. Kérdezhetné bárki, mi köze ehhez a hazai utazóknak? Nos, ha egyelőre nem is, de a későbbiekben nagyon sok lesz, ugyanis az európai tapasztalatokat felhasználva a közeljövőben Magyarországon - elsőként talán éppen Baranya megyében - sorra alakulnak majd a közlekedési és tarifaközösségek. E rendszer nagyon leegyszerűsített lényege, hogy egy adott régióban egységes elvek alapján szervezik, üzemeltetik a különféle tömegközlekedési eszközöket, s természetesen a díjszabások is megegyeznek. Hogyan működik ez a rendszer Álsó-Ausztriában? - ezt kérdeztem Alfred Bach-tói, az ABBV cég igazgatójától.- Ebben az osztrák tartományban négy tarifaközösség hozzávetőleg egymillió utazót szolgál ki 1988, azaz a megalakulás óta. A kezdetekben csak a vasút volt ennek a része, utána terjesztettük ki az autóbuszos tömeg- közlekedésre, s formálódott komplex, számítógépekkel irányított rendszerré, amelybe állami, tartományi és persze, magánvállalkozások is „bedolgoznak”. Bár a szüntelen korszerűsítés elkerülhetetlen, kijelenthetem, elégedettek az érdekeltek, és ami mindenekelőtt fontos, az utasok is.- Miért jó ez az utasoknak?- Mindenekelőtt azért, mert az árakat egy szintre hozták, ez pedig általában kevesebb lett, mint volt korábban, s ez nem kis dolog, mert nálunk is veszteséges a tömegközlekedés. De nőtt a megbízhatóság, pontosabban járnak a buszok, vonatok, a jegykiadás és érvényesítés szinte teljesen automatizált,- Mit javasolt a magyar kollégáknak?- Nem ismerem kellően az itteni helyzetet, de azt mindenképpen, hogy legelsőként egy koordináló szervezetet alakítsanak, amely az önkormányzatok, a vállalkozók megnyerésével kezdhetné működését. R. N. Autó-show Pécsett Látványnak sem utolsó az első alkalommal tegnap megnyitott pécsi autó-show. Bár kevesebb kereskedő mutatja be az általa forgalmazott járművet, mint ahogy a rendező Car-Art Kft.szerette volna, azért érdemes kilátogatni a pécsi sportcsarnokba, ahol vasárnapig, naponta 10 és 18 óra között lehet gyönyörködni Jeep terepjárókban, Chrysler, Fiat, Ford, Mitsubishi, BMW gépkocsikban. S nem utolsósorban egy Rolls Royce Silver Shadow-ban, amely szombat estig tekinthető meg. A szervezők egyéb programokról is gondoskodtak, így délutánonként kis „Forma 1-es” autókat hajthatnak a bátrak, szombaton gyerekmotoros bemutató lesz. R. N. adott lépcsőházban élő lakástulajdonosok több biztosítónál kötnek lakásbiztosítást. Leázik az összes szint. A különböző biztosítótársaságok korábban ugyanarra a kárra más összeget fizettek vagy semmit nem térítettek. Most az azonos feltételekre azonosan kellene téríteni. Előfordulhat, hogy az egyik biztosító kárbecslőjének a megállapítását nem fogadják el a más biztosító társasággal szerződésben állók. Kihívhatják annak a biztosítónak a szakértőjét is. (Lehetséges, hogy más kárértéket állapít meg!) Muskát György a Garancia Biztosító vezérképviselő helyettese úgy gondolja, hogy a kerékasztal megbeszélésekkel a biztosítótársaságok egymás felé nyitottak az ügyfelek érdekében. Korábban egy panel-épület bejárati ajtajának betörése után a közös képviselő annyi biztosítótársaságot keresett fel, ahány- nyal a lakók biztosítást kötöttek. Ugyanis a teljes kárértéket arányosan térítették. Most elegendő, ha azt a biztosítótársaságot keresi fel a megbízott, amelyiknél legnagyobb számban kötöttek lakásbiztosítást. Ez a társaság a többi helyett megelőlegezi a teljes összeget (nem az ügyfél szaladgál párszáz forint után!). A kerekasztal beszélgetések segítségével a Iákásbiztosítási csalásokat is ki próbálják védeni. Korábban előfordult, hogy valaki több biztosítóval kötött lakásbiztosítást. Természetesnek vette, ha kárt szenvedett, hogy ugyanazért a költségtérítését több biztosítótársaságnál is „bevasalta”. Június elejétől az ügyfelektől a rendőrségi jegyzőkönyv kárfelvételről szóló eredeti példányát fogadják el és azon a biztosító pecséttel igazolja, ha térítette az értéket.-Számomra úgy tűnik, „keményítettek”, összefogtak az ügyfelek ellen a biztosító társaságok .. . Mindkét biztosítótársaság vezetője tiltakozott ez ellen. Elmodták, csak a lakásbiztosítás területen azonosak a feltételeik. A többinél - vagyonbiztosítás, gépjárműbiztosítás és egyéb - mások a kockázati elemek, más díjtételekkel dolgoznak. Ádám Erika A Kereskedők Háza fél év után Szeretem a pécsi Kereskedők Házát, mégis ritkán járok az épületbe. Szeretem, hogy létrejött ez, a belsejében a nyugati üzletközpontokra emlékeztető boltegyüttes. Ritkán járok, mert nehezen veszem tudomásul, hogy egyáltalán létezhet ilyesmi: ennyi dolog egy helyen. Sajnálom, hogy kevesen vásárolnak az igazán jó árukészletből. Ha mégis bemegyek, ajtóval, nehezen nyitható faajtóval találkozom, elgondokozom, a nyikorgást hosszú távra tervezve nem érné-e meg felváltani fotocellás bejáróval. Tiszta kövezeten járhatok és alig-alig látok vásárlót. A decemberi ideiglenes megnyitás után eltelt időszak próbakő volt eladó és vevő számára egyaránt. Azóta kiderült, hogy mostanra a három szint 61 egysége közül kilenc még mindig nem működik. Kiderült, hogy a szellőzés és az áruszállítás nem tökéletes, kiderült, hogy jó idejárni, no, és nem utolsósorban véglegessé vált, hogy a környékbeli konkurencia megosztja a vásárlók érdeklődését. A pécsi Rákóczi úton található kisüzlet-együttesben 55 egység van. Ezek közül 27 bérlő által üzemeltetett, 28-at pedig maga a tulajdonos működtet a hivatalos kimutatások szerint. A hat nagyobb egység közül pillanatnyilag egyben él az egység, a többi sorsa még nem végleges. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy 28 tulajdonos lenne. Egy embernek több boltja is létezik, ahogy van, ki több boltot bérel. Bozontos a világ. Napok óta nézem a forgalmat a tágas, szellőzéstől mentes folyosókon. Fiatalokat látok elsősorban, és örülni kívánok. Jobban megfigyelve látom, legtöbbjük csupán érdeklődő érdeklődő. Persze érdeklődőkből lehetnek a vásárlók, ugyanakkor a kereskedők türelme is véges. Többen leárazásokkal próbálkoznak, mások más okkal kívánják eladni vagy átadni boltjukat. Meg nem erősített információim is arra utalnak, sokan fontolgatják bérelt részük visszaadását vagy tulajdonuk eladását. Kár, nagy kár, ám a jelen pillanatban megérthető tendencia a kereskedők pécsi házában, amelyet hivatalosan és véglegesen még át sem adtak. Azon vitatkozunk Lábady Tamással, a kft. közös képviselőjével, hogy ebben, az összességében ötezer négyzetméter belső területű házban mennyibe kerül egy négyzetméternyi hely, ha valaki arra szánja magát, hogy itt bérel helyiséget. Vitánk oka a jelenlegi szabályozatlan helyzet. A kft. az üzemeltetésért felelős, a többi a tulajdonos és a bérlő közös és a kft.-tői független üzlete. Megállapodunk, hogy egy itteni, közepes nagyságú üzlethelyiség bérleti díja átlagban havi ötvenezer körül mozog. Az ügyesebb tulajdonosok előre kifizettették a bérleti díjat még december előtt.... Persze ezek a belső ügyek a vásárlókat kevéssé érdeklik, ők olcsó árukat keresnek, keresnének itt is, mint mindenütt. Meggyőződésem, ezért is érdemes egy picit izzadni ebben a szellő- zetlen csarnok-együttesben. Mindennap más árleszállítások vannak. Csak titkon bízhatunk persze abban, hogy ezek nincsenek öszefüggésben az egységek esetleges bezárásával. Egy vásárló és érdeklődő szubjektív vélemény-mozaikja nyilvánvalóan nem változtat semmin. Legfeljebb felhívhatja a figyelmet arra, hogy a pécsi Kereskedők Házából lehet majd tömegeket vonzó üzletközpont is. Legyen! Bozsik László A földszinten különleges fűszerek és konyhafelszerelési cikkek is vásárolhatók az apró üzletben Fotó: Läufer László Üres üzlethelyiségek is vannak, a vásárlók száma is nőhetne