Új Dunántúli Napló, 1992. június (3. évfolyam, 150-179. szám)
1992-06-29 / 178. szám
10 aj Dunántúli napló 1992. június 29., hétfő Mi lesz Szentegátból? A gazdaság az átalakulásra kötelezett vállalatok között szerepel - Határidő: szeptember 30. Elment a levelezőtárs Korpolay Gyula halálára Szentegát Szigetvártól 10 km-re fekszik az Ormánság szélén. 350 lakosa van. Valaha a Biedermann uradalom központja volt, több puszta - Kárász, Galambos, Péterfa, Csatahely, Csoboka - tartoztak hozzá. A múlt század végén épített szép kastély, árnyas park, úszómedence, az esztergomi Bakócz kápolnát másoló kis kápolna és néhány - azóta átalakított cselédház és uradalmi gazdasági épület - ma is emlékeztet erre az időre. A települést 1989. január 1-ig pusztaként tartották nyilván annak ellenére, hogy a Biedermann birtok területén 1950-ben alakult állami gazdaság központja volt, s az utóbbi 10 évben sok új ház épült. 1974 után nem csak a környező földek tartoztak az állami gazdasághoz, hanem ezt a részt ösz- szevonták a görösgali és kishár- ságyi - addig szintén önálló gazdaságokkal - Szigetvári Állami Gazdaság néven, szente- gáti központtal. A kastélyt is a gazdaság használta. Szentegát, a település az állami gazdaságnak köszönheti létét. Elsősorban mert munkát és megélhetést biztosított a falu lakóinak. Az állami gazdaság hathatós támogatásával épült az elmúlt 8 évben 26 ház, létesült 1973-ban és működik azóta az óvoda, hosszú idő óta van artézi víz, kutat fúrtak, mely a környéken a legbővízűbb. A gazdaság névleges árért (1 Ft/m2) telkeket adott az építkezni szándékozóknak, biztosította az elektromos áramot, vizet, bontásra ítélt épületeket adott át részes bontásra, ezzel olcsó építő- és tetőfedő anyagot. Kamatmentes kölcsönökkel segített. 1989 januárjában takarékos- sági szempontok miatt az állami gazdaság központja beköltözött Szigetvárra. 1992 májusától a már korábban kerületekre oszlott gazdaság egységei önelszámolók lettek. A környék legnagyobb mezőgazdasági üzeme az átalakulásra kötelezett vállalatok között szerepel. A határidő szeptember 30. A jövőt illetően senki sem tud biztosat. Valószínűleg két mezőgazda- sági termeléssel foglalkozó kft-t hoznak létre. Szentegáton úgy tudják, hogy önálló lesz a szen- tegáti Mazda szerviz és a Fiat szerelésére specializálódott szigetvári autójavító. Az egész gazdaság területéről 60 dolgozót a közelmúltban bocsátottak el végkielégítéssel. A vállalat vezetői kötelezni akarják az alakuló kft-ket, hogy dolgozóik közül legalább fél évig ne bocsássanak el senkit. Mi lesz a falu sorsa ezután? - kérdeztük Szentegát polgármesterét, Tóth Istvánt.- Az utóbbi időben teljes üzemek szűntek meg. A falu lakóinak nagy része azonban még mindig a gazdaságban dolgozik. Eddig biztosított volt a megélhetésünk. A Mezőgazdasági Minisztériumból egymásnak ellentmondó vélemények látnak napvilágot a mezőgazdasági termelés jövőjéről. Az emberek véleménye az, hogy a mező- gazdaság zöldágra vergődése után szükség lesz a munkájukra. Úgy hírlik, hogy a kastélyt egy svájci ingatlanközvetítő cég akarja megvásárolni. Földterületet is bérelnének és biotermeléssel foglalkoznának. Akkor pedig munkaerőre szükség lesz. A helyben lakók ekkor helyzeti előnyben lesznek. Ha elkel a kastély, az önkormányzat hivatali helyisége, az orvosi rendelő és a gyógyszertár az utcára kerül. Az önkormányzatnak ugyanis nincs egyetlen saját tulajdonú épülete sem, amit rendelkezésre tudna bocsátani. A földhivatali nyilvántartásokban nem követhető jól nyomon, hogy a volt iskolaépületeknél mikor és milyen döntés alapján került bejegyzésre az állami gazdaság kezelői joga. Most folynak az ezzel kapcsolatos egyeztetések a két fél között a megyei vagyonátadó bizottság közreműködésével. Az önkormányzat egyébként anyagilag támogatja a fiatal házasok lakásépítési terveit. Szentegáton 1968 óta vem artézi víz, azonban a minősége nem jó. Az idén már harmadízben pályáztunk állami támogatásért egy tisztítómű megépítéséhez. Kisebb beruházásaink voltak Szentegáton, Kárászon és Galambosra ez évre vannak településrendezési terveink. Járda, telefonfülke és híd épül. A települések lakói jelentős társadalmi munkát végeznek, ezzel nagyobb összeget takaríthatunk meg. Az, hogy Szentegát 1989-ben község lett, a jelenlegi gazdasági nehézségek ellenére is pozitívum. Anyagilag függetlenek vagyunk Dencsházától, viszont jelentősen együttműködünk velük - ez mindkét falu érdeke. Közösen tartjuk fönn a 8 tantermes iskolát Dencsházán, az óvodát Szentegáton, a körjegyzőséget és az orvosi ellátást. Sasvári Mária B e kell vallanom: nem kis lelkiismeretfurdalással olvastam a gyászhírt, hogy elhunyt, s hamvasztás után ma búcsúztatják Korpolay Gyulát. Mégpedig azért, mert soha nem váltottam be magamnak tett ígéretemet: nem kerestem fel baráti beszélgetésre Székesfehérvár utcai otthonában. Pedig de készültem erre éveken át, hiszen oly sokat vártam e beszélgetéstől. Most egy vaskos boríték fekszik előttem, benne huszonhárom levél, melyet csaknem egy évtized alatt írt hozzám, különféle cikkeimre reagálva: bírálva azokat, vagy egyetértve a mondottakkal, nem ritkán igen hasznos új ismerettel egészítve ki azokat. Éppen tíz esztendeje - 1982 április 3-án - keresett meg első levelével. Sűrű sorokkal írta ezt is, mint a következőket, csaknem hibátlanul gépelte, átment a túloldalra is, és reszketős apró betűkkel írta alá a nevét. 87 sorban fejtegette a véleményét, s nagyjából hasonló terjedelműek voltak a későbbi levelei is. Ez az első hozzászólás volt ahhoz az írásomhoz, amiben aggályomnak adtam hangot: a volt SZOT-székház kupoláját az épület színházi célú felújítása során nem akarják megtartani, ez pedig veszélyes precedenst teremthet a belvárosi rekonstrukció során. K. Gy. arról írt: megvan már a precedens, hiszen a Pécsi Takarékpénztár, utóbb megyeháza kupoláját sem állították helyre egy az 50-es évek elején volt gondatlanságból támadt tűzeset után. Gondolom - de hiszen nem gondolom, mert egy későbbi leveléből tudom - nagyon örült, amikor a régivel egyezően született újjá a kupolával együtt az épület tető- szerkezete, s hogy a színháztéri kupola is megmaradt. Leveleiben egyébként visszatérő téma volt ez a tekintélyes tömegű Széchenyi téri épület, s nem is véletlenül: 25 éven át volt a munkahelye, előbb cégvezetőként, majd igazgatóként az államosításig, amikor „persze re- pültenv mint a pinty”. Utána volt főkönyvelő, minisztériumi revizor, 58-ban ment nyugdíjba, de 89-ig dolgozott még gazdasági vonalon. Ebben az 1990 július 20-án kelt levelében írta meg Pécs szerb megszállás alóli felszabadulásának a körülményeit. Vitéz bádoki Soós Károly altábornagy II. parancsőrtiszt- jeként sok mindenről volt közvetlen tudomása. Következő augusztus 25-i - leveléből (melyben az akkori Szent István napi ünnepségek diszharmóniáiról írt cikkemre ragált) azt tudtam meg, hogy középiskolai tanulmányait a nagyhírű budapesti fasori gimnáziumban akkortájt végezte, amikor a nagy Nobel-díjas generáció - Gábor Dénes, Wigner Jenő és a többiek - is odajárt. Volt, amikor sűrűn jöttek a levelek, volt amikor éves kimaradások voltak aszerint, hogyan ragadta meg valami téma. S amikor kézhez vettem egy-egy levelét, mintha atyai jóbaráttól jött sorokat olvastam volna. De így is volt, hiszen egy esztendővel volt idősebb az édesapámnál, akit azonban közel fél évszázaddal élhetett túl. Leveleit mindig szeretettel olvastam, azokat is, amelyek egy-egy baklövésemre, tévedésemre figyelmeztettek, s azért, mert ő is szeretettel tette ezt. Ezért bírálatát sem éreztem ledorongolás- nak. M indig szabadkozással kezdet: nem, dehogyis akar ő „törzslevelező” lenni, s a legkevésbé sem akarja, hogy közöljük az írásait. Ez azonban néha elkerülhetetlen volt, s ilyenkor jött is a szelíd dorgálás. K. Gy. leveleiből sugárzott Pécs szeretete, ami a város gazdag múltjának az ismeretéből táplálkozott, s voltaképpen ez volt az oka, hogy írásait mindig különös tisztelettel fogadtam, s a leírtakat igyekeztem hasznosítani akár közvetlenül, akár közvetve. K. Gy. örült a postapalotai nagycímer szabaddátételé- nek, de kedvetlenné tette a „magyar királyi köztársasági” koronás címer, s a pécsi címer cikomyásabb változatának a hivatalossá tétele. Volt mondanivalója a Mátyás-szobor vitájában, s az utcanév változtatásokban is. Elmondta gondolatait az un. felszabadulási emlékmű jövőjéről is. Utolsó levelében - tavaly október 12-én tisztelt meg ezzel - írt erről. Javasolta, hogy a Szabadság szobra legyen, felirataként pedig idézni lehetne Petőfi: A szabadsághoz c. versének a sorait: Oh szabadság, hadd nézzünk szemedbe! Oly sokáig vártunk rád epedve, Azzal kért, hogy tegyem magamévá az elgondolását, hogy „én, az elaggott, mindkét háborút végigélt ember már kevés vagyok ahhoz, hogy kiharcoljam az eredményességét. ” Ezzel búcsúzott. Hársfai István Milyen volt a magyar honvéd? Szakály Sándor hadtörténész a Honvéd Hagyományőrző Egyesület Baranya megyei csoportjának felkérésére június 2-án Pécsett, a Helyőrségi Klubban tartott előadás. Ennek néhány gondolatát ismertetjük. A trianoni békeszerződéssel megcsonkított ország, amely annak idején a szülőhelyükről elűzött menekültek tömegét fogadta be, a revíizió igazságosnak érzett reményétől fűtve szervezte államhatalmi berendezését, ezen belül a honvédséget is. A revízió úgyszólván osztatlanul jelentkező, a társadalomnak csaknem egészét átható igénye, amely szélsőségektől sem volt mentes a politikamentes honvédségben is élő valóság volt, de a mindenkori kormányzat sem határolhatta el magát ettől a gondolattól, hiszen még sajgó, eleven sebek és a történelmi nagyság még élénk emlékei is ebben az irányban hatottak. A békediktátum szerzői is tisztában voltak azzal, hogy hazánkkal szemben igazságtalanság is érvényesült, egyes irányokból pedig biztatás is táplálta a revízió vágyálmait. Amikor pedig alkalom nyílott a mindvégig csupán elcsatolt területekként tekintett országrészek túlnyomóan magyarlakta területei egy-egy részének visz- szaszerzésére, sem az ország lakossága előtt, sem a kisebbségi sorban élő magyarsággal szemben nem adódott más járható út - állítja a történész -, mint történelmi igazságtételként tudomásul venni és elfogadni a helyzetet. A történelem fintora, hogy olyan kéztől kellett ezt elfogadni, amely már előzőleg beszennyeződött és amelytől a korszak magyar államhatalma is szerette volna minél távolabb tartani magát. Ennek az ajándéknak azonban súlyos ára volt. Második világháborús hadba- lépésünk tényét, erkölcsi megítélését nem háríthatjuk másra, nem szépíthetjük a kényszerhelyzet leplével, mégis kimondható: a német nyomás döntő tényezője volt ennek a fordulatnak. Kimaradni belőle csak a később amúgy is bekövetkezett megszállásnak esetleg kíméletlenebb módozata révén és utólag fel nem mérhető áldozatok árán lehetett volna. Mindezek mellett cinikus versenyfuttatás részesei voltunk Erdélyért. A két egymással szemben álló diktatórikus rendszer alternatívájában már tapasztalatai voltak hazánknak a keleti változattal kapcsolatban és 1919. emlékei nyomán nem kért belőle -, „ahogy lehet” jelszóval igyekezett kivédeni a másik szélsőség embertelenségeit és tette ezt mindaddig, amíg a kényszer erősebbnek nem bizonyult. Mégis: csak saját magának ró- hatja fel a kor magyar államhatalma - országgyűlés, kormány és kormányzó a tevőleges bekapcsolódást akár Jugoszláviával szemben, akár néhány hónappal később a keleti hadszíntéren. Fél évszázaddal később is megbocsáthatatlan az embertelenség, bárki követte is el. Történt pedig így minősíthető eseménysorozat olyanok részéről is, akik a honvédség egyenruháját viselték. Az elkövetett bűnöket nagyságrenddel meghaladó és még aljasabb bosszú ténye sem mentheti fel az utókort a honvédség becsületét ért szégyenfolt tetteseinek elmarasztalásától, együtt kell élnünk ezzel a folttal. De nem a honvédség vált becstelenné, amint ezt a tézist velünk és a világgal hosszú korszakon keresztül elhitetni kívánták. Második világháborús szereplésünket az motiválta, hogy a korszak honvédségét a revíziós gondolat jegyében a közvetlen szomszéd államokkal szembeni, de a történelmi Magyarország egészére értelmezett védelemre készítették fel jól-rosszul, szellemében és a realizálható katonai potenciált illetően is ellentmondásos módon. Magában az állami és a katonai vezetésben is ütközött a korszak folyamán úgyszólván mindvégig a szélsőségek “(az idők előrehaladtával mindinkább csak a jobboldali szélsőség) irányában ható erőkkel szemben a világpolitika realitásait felmérni és annak talaján megmaradni képes visszatartó erő. A keleti hadszíntér megpróbáltatásaira felkészületlen honvédség megkímélése érdekében tett kísérletek az egyre többet követelő hitleri hadvezetéssel, katonai diplomáciával szemben igen szűk ösvényen mozoghattak és az sem vitatható, hogy a magyar hadvezetés egy része sem vonta ki magát a német látszatsikerek hatásai alól. A fordulatot követő kijózanodás már párosult a véres tragédiával és a végjáték során utólag könnyen dilettánsnak minősíthető kísérletek történtek a menthető mentésére. Mégis, milyen volt a magyar katona - az, aki egészségét, életét, testét és lelkét áldozta, aki a parancs teljesítése elől nem térhetett ki, aki otthonától, érzelmi kötelékeitől kiszakítva állotta ki a hadszíntér, később a hadifogság sokszor emberi mivoltában is megalázó megpróbáltatásait? AzonöSítánrkell-e a honvédség" minden egyes tagját a valóban vétkesekkel? Milyen volt a honvédség tisztikara, felső vezetése? Ma már kimondható: semmiképpen sem volt olyan fasiszta szörnyeteg, amelyet ki kell vetni múltúnkból s nem tagadható le a haza és nemzet iránti elkötelezettsége. El kell jönniök azoknak az időknek, amelyeknek történelemszemlélete a vesztes fél igazságát is méltányolja és ki lehet mondani: a korszak magyar királyi honvédsége, ha jobb nem is, de rosszabb sem volt szellemiségét tekintve más nemzetek hadseregeivel összevetve. Nagy érdeklődéssel várjuk a további találkozások lehetőségét. Nagy Sándor ígérete szerint az őszi vagy téli hónapok során hasonlóan kényesnek ismert tárgykörben hallhatunk adalékokat kutatási eredményeiből, az úgynevezett zsidó-kérdésről a magyar királyi honvédségen belül. Az előadás időpontjáról és helyéről az Új Dunántúli Napló révén kellő időben hírt adunk. ------ Kovácsy Zoltáir
