Új Dunántúli Napló, 1992. június (3. évfolyam, 150-179. szám)

1992-06-29 / 178. szám

6 üj Dunántúli napló 1992. június 29., hétfő Baranyai felszólalások a Parlamentben Dr. Wekler Ferenc: Nézetek, érvek, szakmai programok Kisbér tanulságai Dr. Bretter Zoltán: Természetes véleménycsere Hölgyeim és Uraim! Végre megtört ajég! Békés­csabán s most Kisbéren és Oroszlányban is, végre ele­gendő számban járultak az ál­lampolgárok az urnákhoz és megválasztották képviselőjüket. Nem kell több pénzt, energiát áldozni a választás megismétlé­sére. A megválasztott képvise­lők - bízunk benne - beváltják választóiknak tett ígéretüket és megfelelően képviselik a vá­lasztók érdekeit. A választási ciklus félidejé­ben rendezett időközi választás fontos közvéleménykutatási jelzés is a hatalmon lévők szá­mára. Mivel mindkét helyen kormánytag - egy sikerminisz­ter és egy államtitkár - indult a mandátumért, jelzése lehetett az eredmény annak, hogy a válasz­tók elégedettek-e a hatalmon lévő kormánypártok tevékeny­ségével vagy sem. Én azonban arról szeretnék szólni, hogy mit tehetünk mi képviselők és pártok és mit nem szabad tennünk, ha azt akarjuk, hogy Magyarországon a de­mokrácia közös sikertörténe­tünk legyen függetlenül attól, ki nyer ma.Ismeretes, hogy az SZDSZ nem állított jelöltet Kisbéren a mostani választáso­kon, így mi közvetlenül nem voltunk érdekeltek az ott leját­szódott eseményekben, bár né­hány héttel ezelőtt Békéscsabán az SZDSZ győztese szintén megtapasztalt egyetsmást. Mint a magyar politikai élet szerep­lői, nem mehetünk el szó nélkül a választási kampányban történ­tek mellett. Az elmúlt hónapok sikertelen választásai, az alacsony részvé­teli arány az állampolgárok fá­sultságát, politikai érdektelen­ségét bizonyították. Ilyen hely­zetben minden, a demokrácia iránt elkötelezett pártnak köte­lessége az állampolgárok meg­győzése arról, hogy az ország sorsa a választók kezében van, a választók döntik el, ki kor­mányozza országunkat és ez csak a választásokon való aktív részvétellel lehetséges. Úgy tű­nik, nem mindenki volt érdekelt a választás 8. fordulójának sike­rességében. Voltak, akik az el­lenkezőjét akarták elérni.Más­ként nem tudom magyarázni azt, ami Kisbéren történt. Nem értem, hogy a kor­mányon lévők választási stábjai hogyan használhatnak a kam­pányokban törvénytelen eszkö­zöket.- Hogyan élhetnek vissza közvéleménykutási adatokkal -, amit a törvény tilt? Ne fesze­gessük most, hogy valódi vagy álközvélemény kutatás zajlott-e, de az adatok közvetlenül a vá­lasztások előtti nyilvánosságra hozatala mindenképpen tör­vénysértő volt.- Hogyan élhetnek a szavaza­tok törvénytelen megvásárlásá­nak eszközével, amire egy fize­tett hirdetésben történt ajánlat- tevés? Nyereményre jogosító tombolát kapnak a választók, ha Pongrácz Tibort választják kép­viselővé - ígérte a hirdetés.- Udvarias hangneme elle­nére fenyegető hatású, ha leve­let kapnak a titkosan más je­löltre szavazók. Ami az elmúlt négy évtized után elrémisztő.-Rágalmazások sora hang­zott el Békéscsabán és Kisbé­ren.-Más országokban a külön­böző politikai nézeteket valló jelöltek egymás programját ve- sézik ki, esetleg a jelölt sze­mélyt veszik górcső alá. Nálunk a le- és felmenő rokonságot, családtagokat pécézik ki.- Kisbéren olyan messze mentek a negatív kampány szervezői, hogy az elhunyt kép­viselő özvegyét sem kímélték. Ilyen eszközökkel csak azok élnek, akik a választókat el kí­vánják riasztani a választásokon való részvételtől. Ez nem sike­rült. Békéscsaba és Kisbér azt bizonyítja, hogy az állampolgá­rok megtalálták a helyes mód­szert véleményük, választói méltóságérzetük kifejezésére, s végre távolmaradás helyett a részvételt választják, aktívan kívánják befolyásolni, mi törté­nik velük. Bízom abban, hogy a most újra felszínre került indulatok, negatív jelenségek visszafordít­hatok. Bízom abban, hogy a kö­vetkező választási kampányban politikai nézetek és érvek üt­közhetnek, szakmai programok jelenhetnek meg. A személyes­kedő, negatív kampányt folyta­tók pedig a választópolgárok érettségének köszönhetően ön­magukat fogják lejáratni. Tisztelt Ház! A viták nem múlnak el, a zaj nem csitul el a sajtó, média, kommunikáció körül, de a fo­galmi keretek általában szigo­rúan meghatározottak. Ezek le­fektetése folyik ma a Magyar Köztársaságban, és a konkrét események kimenetelének nem csupán pártpolitikai tétjük van, hanem elvképző szerepük is. Felszólalásomban azt szeret­ném megvizsgálni, hogy milyen elvekig jutottunk el, hol tartunk ma a szólásszabadság értelme­zésében. Biztosítani a szabadságot Az egyik alapvető kérdés, mely ma már eléggé világosan körvonalazódik, s melyre már az első megoldás is megszüle­tett: mi az állam szerepe a vé­leményszabadság tekintetében? A válasz: az állam funkciója kettős, s ez a kettősség megfelel a szabadság két fogalmának. Az állam mindenekelőtt negatívan viszonyul a kommunikációs fo­lyamathoz, ami annyit tesz, hogy nem avatkozik bele az ál­lampolgárok természetes véle­ménycseréjébe. „A sajtószabadságot ... el­sősorban az állam tartalmi be nem avatkozása biztosítja; en­nek felel meg például a cenzúra tilalma és a szabad lapalapítás lehetősége. Ezzel a tartózkodás­sal az állam elvileg lehetővé te­szi, hogy a társadalomban meg­lévő vélemények, valamint a kö­zérdekű információk teljessége megjelenjen a sajtóban. ” (AB,3) Az államnak vannak azonban pozitív kötelezettségei is. Tör­vényt kell alkotni a vélemény- szabadság biztosítékairól. En­nek a törvénynek pedig „ki kell zárnia azt a lehetősé­get, hogy állami szervek, vagy bármely társadalmi csoport a műsor tartalmát úgy befolyá­solja, hogy a társadalomban meglévő vélemények bemutató-' sának teljessége, arányainak kiegyensúlyozottsága, való­sághű kifejezése, illetve a tájé­koztatás elfogulatlansága meg­sérüljön. í (AB,4) A monopólium-ellenes sza­bályozás is ide tartozik: az ál­lamnak itt is pozitív cselekvésre nyílik alkalma: meg kell akadá­lyoznia, hogy olyan sajtó-, mé­diahatalom alakulhasson ki, ami már veszélyeztetné a vélemény- csere szabadságát, hiszen az a hatalom módot találhat arra, hogy bizonyos véleményeknek ne adjon hangot, s ezzel a nyil­vánosságot eltorzítsa. Ezzel egyensúlyra jut az ál­lam szerepének alapvető kér­dése, a negatív és pozitív sza­badság vonatkozásaiban. Az államnak a véleménynyil­vánítás szabadságával szemben tartózkodónak kell lennie, a tar­talmi befolyás tilos, s a tartalmi befolyásolás lehetőségét tör­vénnyel kell kizárnia. A szabad­ság és a demokrácia követelmé­nyei egyaránt érvényesülhet­nek. Sem az az álláspont nem jut kizárólagos uralomra, mely szerint az állampolgár véle­ménynyilvánítási szabadsága korlátlan, sem az, hogy az állam elsőrendű feladata lenne a vé­lemények egyensúlyának fo­lyamatos megteremtése és biz­tosítása, a piac hibáinak kikü­szöbölése. Emeljük ki, hogy az állam szerepének ilyetén körvonala­zása azért is igen fontos, mert a demokráciákban a nyilvános­ságra az a feladat hárul, hogy a mindenkori hatalom, kormány ellenőrzésében részt vegyen. Fönntartsa az alternatív lehető­ségeket, s a majdani választást elősegítse; két választás között is folyamatosan jelezze a kor­mánnyal és a hatalom emberei­vel szembeni bizalom vagy bi­zalmatlanság fokát; megvédje mindazokat, akik a hatalom visszaélésének vagy arroganciá­jának áldozatai; és hangot adjon a nem kormányzó kisebbség vé­leményének. Beszélni az állampolgárokkal Minden bizonnyal kényes elvi egyensúlyhoz jutottunk, melyet máris támadások érnek. Ezeknek a támadásoknak első érvük, hogy demokráciákban a demokratikusan megválasztott kormány feladata, hogy tájékoz­tassa polgárait, s erre a tájékoz­tatásra a közmédiát kell fel­használnia. Azt már első pillantásra látni, hogy az előzőekben már kifej­tettek értelmében ez aligha fönntartható álláspont: a tör­vényfeladata, hogy a közmédia belső, tartalmi egyensúlyát megteremtse, s nem a kor­mányé, vagy az államé, hiszen a tartalmi befolyásolás, beavat­kozás tilos. Az azonban igaz lehet, hogy a kormány, a kormányzat embe­rei jogosan tartanak igényt arra, hogy véleményeiket, intézkedé­seiket, elgondolásaikat az ál­lampolgárok megismerhessék. S itt térek át beszédem második kérdésére: mi a szerepe a kor­mánynak a napi kommunikáci­óban, s hogyan tudja betölteni ezt a szerepet? Kétségtelen: a kormánynak beszélnie kell az állampolgá­rokkal. A hivataloknak, a vezető politikusoknak tájékoztatniok kell a közvéleményt azokról az intézkedésekről, melyeket az ál­lampolgárok nevében vagy ér­dekében tesznek, vagy olyan ügyekre vonatkoznak, melyek az állampolgárok együttműkö­dését igénylik. A hivatalok szolgáltatnak, s ezekről a szol­gáltatásokról információkat kell nyújtaniok: ilyenek az egészségüggyel, oktatással, kereskedelemmel, energiával kapcsolatos ügyek. A törvény­hozóknak véleményükről szá­mot kell adniok a választópolgá­rok előtt, hogy azok meg tudják ítélni tevékenységüket. Ugyan­akkor viszont világosan kell látni azt is, hogy mindez a köz­lés az állampolgárok pénzén zajlik. S ekkor már a dolog problematikussá válhat, hiszen meglehet túl sok, a szükséges­nél jóval több pénzébe kerül a tévénézőnek az, hogy beszélnek hozzá. A politikai probléma pedig abban van, hogy a szereplők nem objektív információkat kö­zölnek csupán, hanem pártos véleményeket, abból a célból, hogy a következő választásokon jól szerepeljenek. Hol vannak tehát az ányagi és politikai hatá­rai a kormány közlési szükség­leteinek és vágyainak? Mert a kormány minden al­kalmat fölhasznál arra, hogy közöljön. Az állami vezetők ál­lami autón utaznak hozzánk, hogy közöljék véleményüket; körleveleket írhatnak, s állami, fejléces papíron ingyen küldhe­tik el nekünk; hosszú-hosszú in­terjúkat adhatnak vezető politi­kusok, s hivatalok dolgozói me­sélhetik el, hogy milyen jól dol­gozik a kormányzat; az ügye­ket, ügyeiket telefonon intézik, a mi javunkra, a mi pénzünkből; közlönyök, kiadványok, tájé­koztatók tömkelegé jelenik meg, hogy bennünket tájékoz­tassanak, valamely szándékról meggyőzzenek. Mindezeket a kormányzati kommunikáció rejtett csatorná­inak lehetne nevezni. A közvet­len megszólítás és megszólalás a tömegkommunikáció eszkö­zeiben sokkal látványosabb, s ezért propagandatevékenységre sokkal alkalmasabb is. Megle­het a kormány sokszor éppen ezt fájlalja: a közvetlen propa­gandalehetőségek szűkösségét. De ismerjük el, ezek használata nem is annyira életbevágó. Kétharmados törvényt Tisztelt Ház! Elérkeztem mondanivalóm harmadik pontjához, s ezzel a kormány egyik feladatához, mely pozitív cselekvésével kap­csolatos. A kérdés a következő: mi a szerepe a kormánynak a társadalmi konszenzus kialakí­tásában, különös tekintettel arra, hogy az Alkotmány a mé­diatörvényt 2/3-osként írja elő? Említettem már, hogy az ál­lam pozitív cselekvésének terü­lete, hogy törvényt alkosson a véleményszabadság érvényesü­lését elősegítendő, annak sza­badságát garantálandó. „A szabad véleménynyilvání­tás alapjogának és a sajtósza­badság alapjogának, továbbá az információszabadság alap­jogának érvényesülését akadá­lyozza az a tény, hogy az ehhez feltétlenül szükséges szabályo­zás nem létezik. ” (AB,6) Ugyanakkor a Kormánynak al­kotmányi kötelessége is az al­kotmányos rend védelme és az állampolgárok jogainak biztosí­tása” (AB,7) - ezt az Alkot­mány 35. szakaszának 1 bekez­dése „a” pontja mondja ki. S így csak a következtetést kell még levonni. A kormánynak alkot­mányos kötelessége a 2/3-os törvény előterjesztése, vagyis egy olyan törvényjavaslaté, mely már 2/3-os konszenzuson, alapul, tehát a szavazás során garantált az elfogadása. Nem akármilyen törvényt lehet ily- módon előterjeszteni, hanem csakis olyant, mely magában hordozza az elfogadás esélyét, a 2/3-os egyezséget. Nincs menekvés. Mind kifi­nomultabb fogalmi hálóját szövi a demokrácia. Mindany- nyian megfogatunk benne. Beszélgetőpartnerünk: Szabó Magda egy boldog ijedtségről Az egyik legrangosabb irodalmi életmű-díjat az idén Szabó Magdának ítélték oda.- Örült az elismerésnek?- Amikor megkaptam boldog voltam és megijedtem. Csak nem jutottam el a pályám végére? Talán tudnak valamit a kuratórium tagjai, amit még nekem sem mertek elmondani az orvosok? Hiszen még annyi mondanivalóm volna... Mégis boldog voltam, mert úgy véltem, ez a díj munkám eddigi legreálisabb el­ismerése, hiszen írókból álló szakmai zsűri ítélkezett, olyan emberek, akik reggeltől estig betűt fogyasztanak.- Róbert A. Pritzker személyesen jött el Magyarorszgára, s adta át Önnek a Getz Corporation díját. Már ez is meg­tiszteltetés ...- Pritzker úr rendkívül kellemes, ked­ves amerikai milliárdos. Göncz Árpád ismerkedett meg vele amerikai útja so­rán, s miután szót ejtettek a magyar kul- túriÉ'áii.aivinagyté irodalomról, kedvet kapott a csak magyaroknak szóló alapít­vány létrehozására. Olyan egyszerű mó­don tette ezt, ahogyan más egy pohár tiszta vizet nyújtana át a szomjazónak.- Hány regénye jelent meg eddig Szabó Magdának?- Pontosan egy tucat.-A „tizenkettek” közül melyik a leg­kedvesebb a szívének? Tévedek, ha a legújabbra, a könyvhéten utcára került Szilánkokra tippelek?-Téved. Ez a mostani könyvem egy esszékötet, amely sok-sok év hordaléka, lassanként összegyűlt írások. Olyan, mint egy koraisziget... Az utolsó írás mindig annyit jelent az embernek, na, ezt most letehetem, már nem kell érte ag­gódnom ... Most úgy érzem, hogy a Pil­lanat című regényem áll hozzám a leg­közelebb. Summázata mindannak, amire az élet eddig megtanított.- Az életmű tehát még korántsem befe­jezett. Mivel folytatódik? nr -Jelenleg * Rdgilnódi történet »lédé f forgatókönyvén dolgozom, a háromfel- vonásos színdarab után ezúttal képekre kell felbontanom a regényt. Van vele éppen elég gondom.- Sokat dolgozik?-Nincs napi beosztásom. Általában kora reggel kezdem és tízig, fél tizenket­tőig írok. Persze olykor beszélgetésekre is futja az időmből, mint most is. Sok­szor járok értekezletekre, hivatalos tár­gyalásokra, szerepelek itt-ott.- Mindenre jut energiája?-Nem tudok úgy élni, hogy ne ve­gyek könyvet a kezembe. Olvasmá­nyaim két csoportra oszthatók: egyrészt olvasom a fiatalokat, tudnom kell, mi foglalkoztatja őket; másrészt vannak ál­landóan visszatérő könyveim, a klasszi­kusok, amelyeket újra és újra előveszek.- Régebben sokat utazott, megmaradt ez a szenvedélye?- Mostanában kevesebbet csatangolok a világban, s ha mégis nekivágok, akkor arttiáki vtiláhH' '«Céljst? Van'. tlKÍnferettciöp előadás. Most is van néhány meghívá­som: egy hamburgi barátnőmhöz, As- conába Kerényi professzorhoz, vagy éppen Rómába. Valószínűleg ezt az utóbbit veszem elő, régen jártam ott és imádom az örök várost.- A nyári programja tehát már el­dőlt?- El. írom a Régimódi történetet, ez ideköt az asztalhoz. Ha elakadok az írásban, olyan leszek, mint Anteus: az én földem Debrecen, csak ott teljes a lelki békém.- Ma is ott élnek a rokonai?- Már csak nagyon kevesen. Egyedül a keresztfiam maradt ott, a többieket már elvesztettem. Ha hazamegyek, in­kább csak a barátaimat keresem meg.-Azért mégsem „lélekidegen” ez a város...- Szó sincs róla! Apám, anyám rám­hagyták ezt a várost. Megbeszélték, ha ők már nem lesznek, úgy menjek haza, hogy a Nagytemplom egyik tornya az apám, a másik meg az anyám és kö­szöntsem őket. Hát mindig így is te­szek. Kezétcsókolommal köszönök, ha megérkeztem. !3 Ti -OSI tjUr.tfr] J'flfgäefeitiäi)­Magyar a 12 milliomodik látogató El sem tudta képzelni szom­baton az egyik magyar turista, hogy a spanyol rendezők miért tartóztatták fel őt a sevillai expo bejáratánál és csak a tolmács megérkeztével derült ki, hogy ennek nyomós oka van: szemé­lyében köszöntötték a világkiál­lítás 12 milliomodik látogatóját. Járdánházy Gábor és felesége egyszerű turistaként kereste fel a rendezvény helyszínét és a jegy megvásárlása után érte őket az alapos meglepetés. A budapesti házaspár a szerencse és a szervezők nagyvonalúsága folytán egy 50 köbcentiméteres Yamaha moped boldog tulajdo­nosaként térhet haza a jól sike­rült kirándulásról. A spanyolok a motorkerék­párt a nyertesek budapesti laká- áélra-száHrtják.----------------------

Next

/
Thumbnails
Contents