Új Dunántúli Napló, 1992. június (3. évfolyam, 150-179. szám)
1992-06-27 / 176. szám
8 üj Dunántúli napló 1992. június 27., szombat Szép magyar vers Nagy László A bomlás üzenete Üvegesed™ villámverte kő gyanánt nem érdemes, legyél, ha lehet, párna. Őrülten átnyúlni idegen körökbe kár, megtiport körmödet esküre nyújsd fel: soha. Porolni, háhorodottan dörögni: soha. Döngicsélj, a glóriád is lépesméz lesz. Ideged kibékül, ellentét megédesül, sündisznó-kínok fészke nem lesz a gyomrod. Netán, ha titkolt szégyene volnál hazádnak: epe helyett selyemfátylat okádva fia lehetsz. Az Artéria Galéria Pécsett Egy nagy csapat Keserű Ilona alkotása Fotó: Läufer László Annyi bizonyos, azok a „terminológiai szurrogátumok”, amelyek időről-időre a művészettörténet harsan recsegő skatulyáivá válnak, és amelyektől Hamvas Béla olyan „gyengéd” bölcsességgel próbál óvni bennünket, a Pécsi Galériában most sorakozó műveket, s főként alkotóikat is elhelyezték már a Parnasszus örök lépcsőin. Nevezetes kiállítóhely, a szentendrei Artéria Galéria mutatkozik be ezekben a hetekben nálunk, hogy ismét bepillanthassunk a hazai (poszt-transz?)avantgard jelenébe. Neves alkotók zömében egy-két éve született műveit láthatjuk, olyanokét, akik a konstruktivizmustól a gesztusfestészetig, a stílusidézetektől a konceptuális (magát a művészetet kutató) művekig, a szenzua- lizmustól a sámánkodó perfro- mance-ig a kifejezés igencsak sokféle, egyéniségükre szabott útját bejárták. Ez a kiállítás izgalmas, színes egésze, de néhány jelentősebb munka és név miatt is több a mára klasszikussá érő avantgárd kifejezésmódok katonás sora- kozójánál. A tárlat egyik leglátványosabb képe, Keserű Ilona barvúros szín-tája - amely mellesleg a szemünk számára is érzékien gyönyörködtető - csak olyan alkotó műve lehet, aki a színek törvényeit és a gesztusban munkálkodó ösztönt, illetve a kettő kapcsolatát is jó értelemben vett akadémikus tudással ismeri. És ez mondható el Farkas Ádám szobrairól is: a virágok nyílását is felidéző, fehérmárványba, gránitba, fémbe álmodott formák antropomorf lüktetéséről, Deim Pál korpuszt asszociáló vörös-fekete emberpárjáról. De nem is azt kell bizonygatnunk, hogy ez a társaság az annakidején Deimtől is sokat tanuló Aknay Jánostól kezdve a zenével, filmmel is próbálkozó fe Lugossy Lászlóig, az expresz- szív őszinteségét primitív-geometrikus képnyelven kifejező Wahorn Andrástól a tárgyakba írónikus-fanyar üzeneteket rejtő Ef Zámbó Istvánig, a felületeit tovább „vetkőztető” Nádler Istvántól az ál-illusztratív és ironikus Bukta Imréig - szellemi koherenciáját tekintve egy nagy csapat. A jelző minőségre utaló értelme szerint. Nem ezt, csak annyit kivántam bizonyítani, hogy érdemes betérni a Pécsi Galériába, megnézni Ásztai Csaba gesztus és érzelem együttállásairól szóló lírai etűdjeit, Mészáros Dezső szobrait, Hajdú László mélybama képeinek yantra-jeleit. Itt van például Wahorn nevezetes képe, a „Szerelmesek tévével”, amely fekete iróniájával, érzelmességet szinte dü- hödten palástoló primitizmusá- val mély rokonságban van a Kelemen Károly vagy Koncz András festészetében is meglévő vi- lágidegenséggel. Fe Lugossy hétköznapi kellékekből épít sámánista szeánszot, Ef Zámbó „Energiaoltára esernyővel”, a jókora csonttal, a kép keretén is túlemelkedő nagy piros edény leffegő piros füleivel, a féltar- tós-tej tasakjaival ugyancsak jól jellemzik azt az alkotói modort, amelyet a magyar absztraktra máig jellemzően Kemény Katalin és Hamvas Béla fogalmaz meg a 30-as évek művészete alapján: „Az absztrakt festészet nálunk egyedül érte el azt, hogy a képről le tudta venni a szen- zuális hályogot, le tudta róla fejteni a műtárgy-jelleget és tre- mendummá tudta tenni. Ami ugyanazt jelenti, hogy ma nálunk egyedül az absztrakt képnek van meg a leginkább megszólító jellege... Ez a kép „igazságkereső” illetve a „társkereső” legintenzívebb eszköze, mert ez a kép vált dialogikussá.” Bóka Róbert Hűek maradtak önmagukhoz Huszonöt éves a Baranya Táncegyüttes Huszonöt év hosszú idő - főleg egy amatőr táncegyüttes életében! Két és fél évtizeddel ezelőtt egy főiskolásokból és egyetemistákból álló kis csapat indult el, hogy Dél- és Nyugat-Dunán- túl apró, távoli falvait járva - mint egykor más tájakon a népdalgyűjtő Bartók és Kodály - felkutatása, összegyűjtse az ott élő emberek évszázados emlékeket őrző szokásait, viseletéit, játékait, zenéit, dallamait, de mindenekelőtt táncait. Ez a néhány emberből álló kis csoport képezte a magját annak a Baranya Táncegyüttesnek, amely 1967-ben a Pécsi Tanárképző Főiskola Délszláv Tanszékének kezdeményezésére alakult. A gyűjtő és kutató munka legfontosabb célja az autentikus tánc anyag feldolgozása és színpadon való megjelenítése volt, hogy az emberek megismerjék, megértsék és befogadják az addig csak zárt közösségek dallam- és hangzásvilágát, a fergeteges ritmusú és tempójú zenéket, táncokat. A megjelenítés igen kemény erőpróbát jelentett az együttes tagjainak, hisz a táncok felemelő, élményt adó hatása csak közösségen belül, táncolás közben érvényesül az aktív résztvevők számára. Olyan előadásokat kellett színpadra állítaniuk, amelyek élményhatása a tánc katartikus érzésével ragadja magával a nézőt, elhitetve vele. hogy kívülállása ellenére ő is bent lévő, aktív élvező. S hogy fáradozásuk nem volt hiábavaló, azt a fényes sikerek bizonyították: először Magyarországon, amikor 1972-ben, a Ki mit tud? döntőjében a zsűri legmagasabb szintű elismerését kapták, aztán a legkülönbözőbb hazai fesztiválokon, ahonnan szinte mindig arany fokozattal tértek haza. Es a külföldi sikerek: Európában nincs ország Görögországtól Finnországig, Svédországtól Portugáliáig, ahol nem hangzott volna fel újra és újra a fergeteges taps, köszöntve nagyszerű táncosainkat. Az együttes repertoárja egyre bővült, változatosabb és gazdagabb lett. A „csapat” nagyegyüttessé nőtte ki magát, s ami ennél is fontosabb, a sokszínű gazdagodás jelentős minőségi változást is eredményezett. A kezdeti célkitűzéseknek megfelelően letisztult a csak rájuk jellemző magyarországi délszláv profd, s kiegészült a magyar táncdialektus különböző táncaival. Aztán jött a nagy találkozás a Pécsi Balettel és egy tartós Az 1867-es kiegyezés után Magyarország a kapitalista fejlődés útjára lépett. Vasútvonalak, gyárak épültek, iskolákat, kulturális intézményeket létesítettek. Megélénkült a politikai, parlamenti élet. Ezek a „boldog békeidők” az első világháborúig tartottak. E hosszú, érdekes kor jeles képviselőiről szólnak az ösz- szegyűjtött anekdoták. Szilágyi Dezsőnél, a hirtelen haragú igazságügy-miniszternél Barcsay Domokos képviselő egy fiatal jogászt prote- zsált törvényszéki bírónak. A munkakapcsolat a Pécsi Nyári Színházzal. Mindez műsor-arzenáljuk újabb gazdagodását jelentette, az ezerszínű autentikus táncok mellett olyan tematikus siker-alkotások születtek, mint miniszter pár nap múlva ezt a választ adta a képviselőnek:- Nem nevezhetem ki a párt- fogoltodat, mert azt hallom róla, hogy iszik és goromba.- Ettől nyugdtan kinevezheted, kegyelmes uram - vágott vissza a képviselő -, mert nem iszik többet mint én, és nálad nem gorombább. * Főúri körökben rossz néven vették, hogy Andrássy Gyula gróf még külügyminiszterként is jó barátságban van Munkácsy Mihállyal, a világhírű festővel.- Hogy tudsz miniszter léSzent Iván éjszakája, az Antigoné, Erinna szerelme, Don Quijote, Macbeth. „Első pillanatban megdöbbentőnek hathat a klasszikus világirodalmi művek és a folklór együtt említése” tedre barátkozni azzal a piktorral, aki néhány éve még asztaloslegény volt? - faggatta And- rássyt az egyik barátja.- Mondd csak, kérlek - kérdezte a miniszter sebző gúnnyal -, ki volt Raffaello korában a külügyminiszter?-Hornét tudjam én azt? - hökkent meg a kérdező.-No, lám, de azt még te is tudod, hogy ki volt Raffaello! Deák Ferenc képviselői ülőhelyét következetesen elfoglalta egy nem túlságosan tehetséges, törtető honatya, ha Deák nem volt jelen a T. Házban.- vallotta egy riportban az együttes művészeti vezetője és koregráfusa, Vidákovics Antal. „De ha egy együttesnek megvannak az objektív és szubjektív feltételei, lelki késztetést és igényt kell, hogy érezzen az újra. Együttesünknek meg kell ragadnia a lehetőséget a kísérletezésre, mert hittük és vallottuk, hogy az eredeti eszközforrás, amelyhez újabb és újabb merítés erejéig visszatérünk, kimeríthetetlen ...” Az évek múlásával a taglétszám megsokszorozódott, ami egyértelműen az együttes létjogosultságát, az ifjúság és a nagyközönség érdeklődését és folklór igényét jelentette. Aztán a jólismert arcok eltűntek, újak, aztán megint újak jelentek meg, egyik táncos generáció váltotta a másikat, s miközben a fiatalok méltónak bizonyultak az „öreg” baranyások örökségéhez és hírnevéhez, fogalommá vélt a név: Baranya . . . Ars poeticájukat sok évvel ezelőtt fogalmazták meg: Mind az autentikus, mind a tematikus táncvilágban önmagunkat akarjuk adni és kifejezni. A ma embere iszonyú terhekkel él, kilátástalanság és feszültség jellemzi minden percét és óráját. Az ő problémája a mi problémánk is. Erről akarunk beszélni, ezekre keresünk magyarázatot és megoldást egy sajátosan tiszta és őszinte formanyelvvel, a néptáncművészet nyelvével. Ma már elmondhatjuk: hűek maradtak önmagukhoz. Sárosi István- P. már megint a helyeden ül - figyelmeztették a folyosón Deákot.-A helyemet könnyebb elfoglalni, mint betölteni - mosolygott vissza Deák. Tisza Kálmán miniszterelnök egy reggel az egyik minisztérium előtt ment el, és úgy gondolta, bemegy, szétnéz a tisztviselők között. A portásnak bemutkozott, mire az közölte, hogy a tisztviselők közül még senki nem jött be.- Nem baj - mondta Tisza -, majd megnézem a helyiségeket - és. a portás kíséretében szobáTóth László felvételei A boldog békeidők politikusai Nevető elődeink
