Új Dunántúli Napló, 1992. június (3. évfolyam, 150-179. szám)

1992-06-24 / 173. szám

10 aj Dunántúlt napló 1992. június 24., szerda A szív és érrendszer betegségeiben halnak meg a legtöbben (1.) Dr. Radnai Béla A szív és érrendszer beteg­ségeiben halnak meg legtöb­ben Magyarországon! E szo­morú folyamat csökkentésére, a legfontosabb feltétel hiány­zik a fél Magyarországot ki­tevő Dunántúlon! Ennek oká­ról készült interjúsorozatunk. A Baranya megyei Kórház­ban évente ápoltak több, mint 40 százaléka szív- és érbeteg. Milyenek az adottságaink a gyógyítás eredményességéhez? - kérdeztük dr. Radnai Bélától, a megye kardiológus főorvosá­tól?-Az érbetegségek, illetve a szívbetegségek vezető halálo­kot jelentenek Európában. A magyar viszonyok rosszabbak, a megbetegedések halálozási statisztikáját mi vezetjük. Me­gyénkre lebontva sem jobb en­nél a helyzet. A halálozási sta­tisztikán, illetve a megbetege­dések gyakoriságán elsődlege­sen az életmód, a táplálkozási szokások megváltoztatásával lehet javítani, de ez gyakorlati­lag csak a megbetegedések 50 százalékának a megelőzését je­lentené. Lényeges segítséget a már meglévő betegségeknél a gyógyszeres kezelések mellett a műtéti beavatkozások jelente­nek. Egymillió lakosra kb. 90 koszorús ér műtét jut évente. Európai adat és az Egészség- ügyi Világszervezet becslése szerint egymillió lakos 580-600 ilyen beavatkozást igényel. Lesz-e szívsebészeti centruma Pécsnek? Magyarország jelenleg csak a hatod részét tudja teljesíteni.-A szívbetegek baranyai ke­zelésében mi a helyzet?- A körzeti orvosok szakkép­zettsége megfelelő az alapellá­tás elvégzésére. A helyi adott­ságok ugyancsak lehetővé te­szik a sürgős EKG, egyéb vizs­gálatok elvégzését is. A helyzet az akut szívizominfarktus ese­tén sem rossz, mivel az Orszá­gos Mentőszolgálattal az egye­tem intenzív terápiás intézete jó kapcsolatot alakított ki és az akut betegek ellátásának első lépcsője lehet az esetek jelentős százalékában a központi terá­piás intézet. A lényeges invazív beavatkozások alapfokon elvé­gezhetők itt. Gondolok a trom­bus oldásának az elvégzésére, illetve szükség esetén ritmusz- szabályozó beültetésére. A mi- ocardinális infarctus megelő­zése, illetve az esetleges romlás kivédése további megelőző módszerekkel - koszorúér mű­tét, illetve az koszorúér tágí­tásra - Pécsett nincs lehetőség. Ez egyértelműen hiányt jelent. Az infarctuson vagy a szív­műtéten átesett betegek utóke­zelését Baranyában már meg­tudjuk oldani. A Tüdőgyógyin­tézetben elhelyezett kardioló­giai rehabilitációs intézetnek ez a vezető profilja.- A korszerű gyógyításra szívsebészeti intézet hiányában, ezek szerint Pécsett nincs lehe­tőség. Ugyanakkor Budapesten négy, Debrecenben, Szegeden van ilyen intézet.- Baranya megyéből 1991-ben 75 beteg került szív- sebészeti műtétre. Az év végén további 71 beteg szerepelt a vá­rakozó listán. A szívsebészeti beavatkozásokat megelőző ka­téteres vizsgálatok 84 betegnél történtek meg, és 114 további van listán. Ez önmagában nem jelentene túl nagy számot, ha figyelembe vesszük, hogy az elmúlt évben 584 beteget kezeltünk szívizom infarctus miatt a megye külön­böző intézményeiben, de igen­csak elgondolkoztató, hogy az elmúlt másfél év során hat olyan beteg halt meg, aki vagy szívműtétre, vagy az azt meg­előző úgynevezett haemodina- mikai vizsgálatra várt. Ebből a legfiatalabb 35 éves volt. Nem kétséges, hogy a régió szívsebé­szeti ellátása nem kielégítő.- Ha egy beteg szívkatétere- z.és i vizsgálatra szorul és ezt be­jelentik a budapesti intézetnek, mennyi a várakozási idő?- Vannak halaszthatatlan vizsgálatok. Ekkor általában egy-két napon belül fogadják a betegeket. Akiknek az állapota nem ennyire válságos, ott az át­lagos várakozási idő három hó­nap körül van. ami nagyjából egy és hat hónap közötti inter­vallumot jelent. Ki kell emelni azt, hogy a nyugat-európai cent­rumokban várakozási idő gya­korlatilag a koszorúér feltöltési vizsgálat előtt nincs. Ennek nemcsak a beteg szempontjából van óriási előnye, hanem a társ­dalom szempontjából. A hat hónap ebben az esetben egyér­telműen táppénzes állományt, munkaidőkiesést jelent, és en­nek az anyagi következményeit mindenki el tudja képzelni. — Egy orvosi szaklap megem­líti, hogy Pécs a szívsebészet bölcsőjének számít. Mindezek ellenére mi lehetett az oka an­nak, hogy Debrecenben és Sze­geden ezt megtudták valósítani. Pécsett pedig nem?- Szubjektív véleményem az, hogy a korábbi vezetésből sen­Terheléses kardiológiai vizsgálat Pécsett a Megyei Kórházban Fotó: Läufer László kinek nem állt igazán érdekében igazán szívsebészeti centrumot kialakítani Pécsett. Ez óriási pénzigényt jelentett, ami a többi intézetektől bizonyos mennyi­ségű támogatást biztosan elvont volna annak ellenére, hogy a szívsebészeti centrumok min­denütt központi keretből, tehát az Egészségügyi Minisztérium jelentős támogatásával képesek csak működni. Úgyanúgy a szívsebészet fejlesztése megle­hetősen nagy szellemi megeről­tetést jelentett volna a manuális képzés, tehát a gyakorlati mű­téti technika kialakításán kívül. A jól bevált megszokásokat fel­cserélni bizonytalan újra, veszé­lyes is lehet.- Többször hallani, hogy amikor a klinikán az érsebésze­tet kialakították, ez eredetileg szívsebészeti centrummá kellett volna, hogy alakuljon. Arról is beszélnek, hogy voltak nyugati vállalkozók, akik szerettek volna itt egy szívsebészeti cent­rumot létesíteni.- Amikor az érsebészeti kli­nikát kialakították az elsődleges terv valóban egy később fejlesz­tendő szívsebészeti centrum ki­alakítása lett volna. Az I-es Belklinika vezetője 20 évvel ezelőtt tárgyalásokat folytatott az ország egyik szívsebészeti centrum vezető emberének a Pécsre történő meghívásával, aki teamjával együtt hajlandó lett volna beindítani egy új szív- sebészeti klinikát. Az akkori egyetemi vezetők azonban a tárgyalás egy bizonyos szintjét nem voltak hajlandók folytatni. Ami pedig a nyugati befektető­ket illeti, Balatonfüreden a kö­zeljövőben egy új szívsebészeti centrumot ki is fognak alakí­tani. A tervezés fázisában van­nak a tárgyalások. Ugyanez a team járt Pécsett is.- Egy szívsebészeti centrum megvalósítása esetén a kiszol­gáló, végrehajtó személyzet meglenne-e?- Két megoldás lehetséges. Vagy a jelenleg működő szív- sebészeti centrumokból vezető­beosztású embert megkérni az itteni dolgok irányítására, és emellett néhány pécsi kollégát időben felkérni a szívsebészet elsajátítására. A szívsebészet kiépítése úgy is két-három évet jelent és ennyi idő alatt jelentős rutint és gyakorlatot lehet sze­rezni - egy jól működő szívse­bészeti centrumban.- Mint Baranya megyei kar­diológiai főorvosnak, erősek a kapcsolatai a Déldunántúl kar­diológus főorvosaival. Őnekik hasonló-e a problémájuk?- Náluk is relative hosszú a várakozás idő. Jelenleg orszá­gos szinten komoly kardiológiai megbeszélés nem történik meg anélkül, hogy a vezető kardio­lógusok, vagy szívsebészek va­lamelyike föl ne vetné, hogy Pécsett igenis létre kell hozni szívsebészetet. Nem csak azért, mert a betegellátásban jelentős az ország elmaradása, hanem azért is, mert fura dolog az, hogy úgy képeznek itt Pécsett orvostanhallgatókat, orvosokat, hogy sem szívsebészeti beavat­kozást, sem annak a lényeges kivizsgálási fázisait nem tudják követni, és az utógondozásban is csak egy későbbi periódusba kapcsolódhatnak be.- Van-e lehetőség Pécsett, vagy Déldunántúl egyéb nagy­városaiban kardiológiai szak­vizsga letételére?- Nincsen. A kétéves köte­lező kardiológiai szakvizsgához szükséges képzésből félévet mindenképpen olyan helyen kell eltölteni, ahol invazív bea­vatkozásokra és műtétekre lehe­tőség nyílik. Korábban az egyéb periódust el lehetett tölteni itt Pécsett is, de a Kardiológiai Szakmai Kollégium véleménye az utolsó ülések egyikén meg­vonta Pécstől ezt a jogot is, mi­vel a nem katatéres jellegű, te­hát az úgynevezett non-invaziv vizsgálati módszerekben, illetve vizsgálatok csoportosításában sem kielégítő a helyzet Pécsett. Gondolok itt elsősorban arra, hogy színes ultrahang készülék, ami áramlásokat vizsgál' Pé­csett, illetve a környéken egyál­talán nincsen, holott számos re­lative kis városban, mint Balas­sagyarmaton, Vácon, Cegléden, Gyulán működik ilyen készülék és a megyei centrumok jelentős részében például Székesfehér­váron, Kecskeméten több is dolgozik. Halász Rezső Növényvédelmi tanácsadó A fehér szövőlepke Gyümölcs- és díszfáinkon, díszcseijéinken minden évben két alkalommal megjelennek az amerikai fehér szövőlepke jel­legzetes hernyófészkei. Veszé­lyes kártevők elleni a védekezés kötelező! Lepkéi hófehérek vagy fehér alapon több kevesebb fekete pettyel díszítettek. Tojásaikat a levelek fonáki részére csomók­ban rakják. A tojásból kikelő lárvák a hajtásvégeken hernyó­fészekben kezdik meg károsítá­sukat. A gyorsan növekvő her­nyók az összeszőtt levelek elfo­gyasztása után a „fészküket” el­hagyva a fán szétmásznak, to­vábbi lombrágást okoznak. Kár­tételük nyomán a levélből csak a levélerek maradnak meg. Erős fertőzéskor már az első nemze­dék is letarolhatja a fák leveleit. Az első nemzedék megjelenése június közepétől várható. A má­sodik nemzedék augusztusban károsít. Tápnövényei a dió, szilva, eperfa és a bodza, de bármely lombos fán előfordul­hat. E kártevőnél a kémiai véde­kezés helyett inkább mechani­kai védekezést alkalmazzuk. Legeredményesebben a kis her­nyófészkek levágásával, elége­tésével védekezhetünk. Maga­sabb fáknál javasolható az égő olajosronggyal történő hernyó­fészek leégetés, leperzselés. A hemyófészket elhagyó hernyók ellen már csak növényvédő sze­reket használhatunk. Köztes termesztésnél ügyel­jünk a várakozási idők betartá­sára. A zöldségnövények gyors fejlődése, többnek a levelét zsenge korban fogyasztjuk, fo­kozott gondosságot igényel a növényvédő szerek megválasz­tásában. Ha közel a szedési idő, csak rövid várakozási idejű sze­reket alkalmazzunk. Felhaszná­lás előtt mindig tanulmányoz­zuk át a csomagoló burkolaton feltüntetett előírásokat és vára­kozási időket. A szőlő vagy gyümölcsfák között termesztett zöldségféléknél számolni kell azzal, hogy a kijuttatott szer rá­sodródhat az aljnövényekre, köztes növényekre is, ezért ezekre is vonatkozik az élelme­zésegészségügyi várakozási idő. Czigány Csaba Növény Károsító NOVENYVEDOSZ ÍR Neve Forg. 10 l.perm. léhez szükq Megjegyzés Fák, cserjék A merikai fehér szövő­lepke THURICID HP DIPEL CHINMIX 5 EC DECIS 2,5 EC FENDONA 2 EC CHINETRIN 25 EC Sz. Sz. Sz. Sz. Sz. Sz. 0,5 dkg. 5 dkg 5 ml 5 ml 8 ml 5 ml UNIFOSZ 50 EC Sz. 10 ml KARATE 5 EC Sz. 3 ml DANITÓL 10 EC F. 10 ml Varasodás, liszthar­mat TOPAZ MZ 62,5WP SYSTHANE 12 E SYSTHANE MZ Sz. Sz. Sz. 2 dkg 5 ml 3 dkg Mindkét gombabe­tegség ellen vé­RUBIGAN 12 EC Sz. 6 ml delmet nyújtanak. TRIFMIN 12 E Sz. 7 gr SÁPRÓL Sz. 15 ml TOPSIN-M 70 WP Sz. 1 dkg CHINOIN FONDAZOL Sz. 1 dkg RONDO M Sz. 2 dkg Almatermésüek V arasodás DITHANE M-45 Sz. 2 dkg ANTRACOL WP Sz. 2 dkg BOVICID K Sz. 2 dkg MERPAN Sz. 2 dkg FOLPAN F. 2 dkg BOVICID F F . 2 dkg BRAVO 500 F. 25 ml Liszthar­mat KARATHANE FN-57 KARATHANE LC AFUGAN Sz. Sz. F. 1 dkg 5 ml 12 ml Elemi ként tartal­mazó növ.szerekkel együtt. THIOVIT S MICROTHIOL SPECIAL nedvesíthető kén KÉN 800 FW SZOLFOR 900 FW Sz. Sz. Sz. Sz. Sz. 5 dkg 5 dkg 5 dkg 30 ml 30 ml 25 C° feletti hő­mérsékleten per­zsel . Akár 40 évvel többet élni? A hosszú élet - esetenként akár 40 „terven felüli” év tit­kait vegyészeti laboratóri­umban találják meg. Cathy Keeton amerikai gerontoló­gus most megjelent „A hosz- szú élet tudománya” című könyvében foglalja össze a legújabb kutatási eredmé­nyeket. Az első felfedezés: a „Quinones”. Ezek a vita­minhoz hasonló anyagok, amelyek az agyat táplálják és jelentősen csökkentik az öregkori gyengeséget, javít­ják az emlékezőtehetséget. Terazosinak hívják azt az újonnan kikisérletezet szert, amely sikeresen alkalmaz­ható magas vérnyomásban szenvedő betegek gyógyítá­sában, jelentősen csökkenti a prosztatapanaszokat is. Már kapható a Q 10 elne­vezésű anyag is, amely erő­síti és megfiatalítja a szívet. Sok Q 10-et tartalmaz a ku­korica, a szójabab, a marha- és a tyúkhús, valamint né­hány birka- és halkészít­mény.

Next

/
Thumbnails
Contents