Új Dunántúli Napló, 1992. június (3. évfolyam, 150-179. szám)
1992-06-24 / 173. szám
8 új Dunántúlt napló 1992. június 24., szerda Népünk magában hordozza a mindig újrakezdés képességét Expo - régió - város - autópálya Zamárditól Szenttamásig Pártokon felülálló összefogásra van szükség Égető gondjaink A helyi MDF-Akadémia ezúttal pragmatikus, helyi érdekeltségű témát választott helyi előadókkal. Elsőként dr. Berkes György, a baranyai Expo-iroda vezetője beszélt a világkiállítások történetéről, típusairól, arról, hogy a budapesti expo szakkiállítás lesz, mint a most zajló genovai. S arról, hogy bár az infrastrukturális beruházások főleg az ország északnyugati részét érintik, az idegenforgalom növekedését régiónk is remélheti. Ezért az iroda kapcsolódó szakmai programokat szervez, épít a megye hagyományos kulturális - idegenforglami rendezvényeire, és támogatja a Dunántúl-au- tópálya tervezetét. Ez utóbbiról már Dévényi Sándor építész a terv egyik szüA közelmúltban, mint a Demokratikus Charta helyi szóvivőjét keresett meg egyik ismerősöm, segítségemet kérve. Rövid beszélgetés során az alábbi tényeket közölte velem: Tíz éve tölt be általános iskolai igazgatói tisztet Pécsett. Elődje fegyelmivel távozott az intézmény éléről és neki kellett „összeráznia” azt. Ez sikerült is, hiszen a sport és tanulmányi versenyeken több országos, megyei és városi helyezéssel büszkélkedhetnek. Testnevelés, német és számítástechnika tagozat működik náluk, az olasz indulását az őszre tervezik. A szomszéd iskolával hét éve innovációs kísérletbe kezdtek. Az iskolában alapítvány létesült, a sportpályák világítását és bitumenes borítását is megoldották, többnyire társadalmi munkából és nem állami pénzeken. Ezt ő szervezte meg. A tanév vége - és két évvel a nyugdíj - előtt pályázatot kellett írnia, mert lejárt igazgatói megbízása. Az Oktatási Bizottság elé nem hívták be, hogy kérdéseket tegyenek fel neki, csak kurtán-furcsán elutasították, közölték: nem nevezik ki. Indokot nem mondtak. Ó erre felhívta az egyik polgármester-helyettest, adienciát kérve, de a titkárnővel üzenték: csak július 31-én tudják fogadni ... Az iskola nevelőinek kétharmada és a szülői munkaközösség őt támogatta. Mit tegyen most, menjen napközibe? Szerettem volna többet megtudni a dologról és elmentem a közgyűlésre. Sajnálattal tapasztaltam, hogy ott folytatódott az ügy tendenciózus beállítása. Matavovszky Iván bizottsági elnök innovatívabb, fiatalabb embert kívánt volna látni a poszton. Majd végső érvként - ismerősöm beleegyezését kérve és kapva — részleteket olvasott fel a pályázatából. Természetesen nem szakmai, hanem a múltbéli párt-, úttörő ügyek és hasonló „érvek” sorolódtak. A képviselők jobbérzésű fele ezt visszautasította, mondván: hasonló múlttal már másokat is neveztek ki egy szó nélkül. A szavazáskor - többszöri nekifutás után - a jelenlegi igazgató- helyettes megbízását fogadták el a következő pályázat lefutásáig. A kocka tehát el van vetve. Az emberben azonban, ha kissé lője beszélt. Előadása meggyőzött arról, hogy átgondolt koncepcióról és fontos ügyről van szó. Ha ez a helyi kezdeményezés nem sikerül, akkor Pécs és környéke a hasonló nagyság- rendű városok közül egyedül maradna korszerű közúti megközelítés nélkül. A Zamárdi-Pécs-Mohács-Szenttamás (Vajdaság) autópálya jól illeszkedne az európai rendszerbe, teljessé téve egy új észak-déli tengelyt és tehermentesítené Budapestet és környékét. A tervezet támogatásától nem zárkózott el az illetékes szaktárca sem. Az est harmadik előadója Gömöry János városi főépítész volt. Az autópályához kapcsolódva Pécs elmaradottabb keleti részének fejlődését említette a is érzékeny a tisztességes ügyintézés iránt, kérdések maradnak megválaszolatlanul: 1. Ki az innovatív tevékenységű ember, milyen pályázatot kell írni ahhoz, hogy azt elfogadják, politikait, vagy szakmait? 2. Mi kell ahhoz, hogy egy jó szakmai színvonalú pályázatot lényegi érvek nélkül elutasítsanak? Ellentétes politikai hitvallás, tisztességtelenségre való hajlam, vagy egyéb önkényesen kijelölt kategóriák? 3. Elfogulatlannak tekinthető-e az a bizottság, amelyben egy kinevezésre váró személy közismert haragosa ül? 4. Figyelmen kívül hagy- ható-e a tantestület kétharmadának, illetve a szülői munka- közösségnek együttes támogató véleménye? 5. Egy nyugdíj előtt álló embert tisztességes dolog-e egzisztenciálisan lehetetlen helyzetbe hozni? 6. Miután névtelen levelekre is hivatkoztak az előterjesztésben, alkalmazandó jogelvnek tartják-e az ártatlanság vélelmét, vagy a vád is elég valaki elítéléséhez? 7. Egy kinevezés előtt a jelölt komplex személyiségét vizsgálják-e, vagy csak egy-egy kiragadott tulajdonságát? 8. Milyen elvek alapján folyik az Oktatási Bizottságban a munka, ha más városoktól eltérően a jelölteket meg sem hallgatják? Elolvassák-e egyáltalán a beküldött anyagokat? 9. Nem gondolják-e - tisztelt nemmel szavazó képviselők - hogy a jogszerűség mellett a tisztességnek is szerepet kell kapnia a döntéshoaztalnál? A megvádolt embernek pedig lehetőséget kell adni a védekezésre? 10. Mit gondolnak, el kell-e számolniuk két év múlva választóik előtt tetteikről? 11. Végezetül kapunk-e tisztességes, köntörfalazás nélküli választ arra, hogy egy szakmailag jó színvonalú pályázatot, egy nem kevés eredményt felmutatni tudó igazgatót miért utasítottak el? Örültem volna, ha mindezekre nem kellene választ várnom. Talán a nyilvánsság hozzásegít ahhoz, hogy megtudjam az igazságot. Meixner András tervezett nyomvonal alapján. Szót ejtett még a belvárosi forgalomcsillapítás felemásságáról, eredményeiről és akadályairól, a városi közlekedés fejlesztéséről, az új köztemető tervezett helyéről, a város arculatának értékőrző alakításáról. Az előadások meggyőzték a jelenlévőt arról, hogy mindenekelőtt magunkra számíthatunk a régió fejlesztésében. Szükség van további ötletekre, kezdeményezésekre és ezek támogatására. Szükség van ilyen kérdésekben pártokon felülálló összefogásra, és ha úgy tetszik területi lobbyra. Ennek esélyét a meghívott szakemberek nem látják reménytelennek. Staub Ernő 1956 Msei A névsor nem teljes Az Új Dunántúli Napló június 17-i számában dr. Péter Károly belgyógyász főorvos az 1956 hősei című névsorhoz fűzött megjegyzéseket. Sorstársam azt állítja, hogy én „neveztem” ki 1956 hőseit. Elfogadhatatlan állítás, mert azokat, akiket hősökként felsoroltam, ma hazánk minden becsületes polgára hősöknek tartja. Kár, hogy engem nem keresett meg (még telefonon se), hogy tisztázzuk észrevételeit az „önkényesnek és hiányosnak” nevezett listával kapcsolatban. Természetesen megvan köz- társasági elnökünk listája, az adatok nagy részét onnan közöltem. Rendelkezésemre áll ezenkívül „Az Ellenforradalom Baranyában” mindkét füzete. Nem Mális Ottó vett részt a mecseki harcokban, hanem Má- lics Ottó és Petrus József. Nevük pár sorral dr. Péter Károly írása felett jelent meg. Örültem volna, ha Péter doktor is segített volna a névsor összeállításában, már csak azért is, hiszen együtt voltunk a tököli táborban. Végül elnézését kérem azért, hogy neve dr. elő- cím nélkül jelent meg a június 10-i számban. Ez a dr. előcím a rendelkezésemre álló adatokból nem tűnt ki. Dr. Berényi István Nemrég egy tesztlapot töltöttem ki, melyen többek között az egyik kérdés így hangzott: az országgyűlés elkövetkezendő ülésein az alábbi három témában mi lesz a fontossági sorrend: a. médiák helyzete, b. mezőgazdaság válsága, c. abortusz vita. Én, aki világéletemben gazdálkodó ember voltam - következésképpen racionális gondolkodású - számomra természetes módon mezőgazdaság, - abortusz, - médiák sorrendet jelöltem meg. A tesztek elemzésekor legnagyobb megdöbbenésemre rámkérdeztek, hogy vajon megértettem-e a kérdést, ugyanis a kérdés nem az volt, hogy szerintem mi lenne a normális sorrend, hanem az hogy 1914 óta nem kapott és ma sem kap ez a nemzet tényeket feltáró, tárgyilagos értékelést gazdasági, szociális, vallási, nemzetiségi és politikai helyzetéről. Illetve vagy nagyon jót, vagy nagyon rosszat. Az igazság „középütt” volt mindig. A „köztes igazságok” feltárása jegyében kívánok szólni sorsproblémáinkról. Az össztársadalmi alap Milyen össztársadalmi alapról indultunk el 45 évvel ezelőtt? Egyik legnagyobb veszteségünk volt az 50-es években az, hogy a történelmi osztályt és az értelmiségi elitet a kommunista diktatúra megsemmisítette. Pedig ők közvetítették a nyugati világ műszaki és humán műveltségét. Nemzetközileg1 élismert vegyészeket (Pét), olaj- szakembereket (Nagylengyel), fizikusokat koncepciós perekkel kivégeztek. Nagy részük ezek után fejvesztetten menekült nyugatra. Ott befutottak, itthon nem kellettek. Ezt még Kína sem engedte meg magának. 1949-ben vasárnap esté- től-hétfőn reggelre 600 gyár és üzem vezetését adták át 5-6 elemis üzemi munkásoknak. (Lásd a Kulcsátadás c. könyvet). Ekkor a polgári réteg alól rántották ki a megélhetési alapot és földönfutóvá tették őket. Semmit sem számított a szakmai tudás, csak a politikai megbízhatóság A volt nagybirtokok gazdasági szakemberei zulágerok, vagy kapuőrök lettek. A szívós munkával dolgozó középparasztokat kizárták a tsz-ek vezetéséből, nagygazdákat pedig a falu elhagyására kényszerítették, kitelepítették. Bizalmat a diktatúrától a mezőgazdasági cselédek, részesarató proletárok kaptak, akik viszont lényegesen kisebb szakmai ismeretekkel rendelkeztek. A Horthy-rendszer teljesen érzéketlen volt a szociális problémák megoldása iránt. Megbocsáthatatlan bűne volt ez, aminek következtében a 3 milliós koldus országa voltunk. Az így kialakult helyzet előnyeit ez a két társadalmi osztály elfogadta és szinte beleszédültek a hatalomba. Szakértelem nélkül ők adták a tanácsi vezetőket, a tsz-elnököket, a rendőr- és a katonatiszteket, az iskolák, gyárak és üzemek irányítóit. Kizárólag az orvosi kar tudta megőrizni a szellemi és a szakmai integritámit jósolok, milyen sorrendet fog a parlament tartani. Már tudom: tévedtem. Ugyanis valóban sokkal hihetőbb az eddigi gyakorlat alapján, hogy a sorrend abortusz-, médiák-, mezőgazdasági válság lesz, annál is inkább, mert a kormány ezideig még azt sem volt hajlandó elismerni, hogy a mezőgazdaság válságban van. Pedig van, általános és igen súlyos válság. Hogy lehet az, hogy tovább élhet ez a „ha nem beszélünk róla, akkor nincs is” politika? Úgy, hogy a legutóbbi választásokon nem vezetésre felkészült politikai pártok indultak, hanem baráti körök, ellenzéki csoportok, kezdetleges politikai konglomerátumok. Ezek is kerültek be a parlamentbe, sát. Az eladdig a társadalom perifériájára szorított munkásság és parasztság gyermekei anyagiak miatt csak pár százalékban tudtak a közép- és főleg a felső- oktatásban részt venni. Óriási tandíjat kellett tehát fizetni a nemzetnek, amire a 80-as évekre felfejlődtek. Uralkodóvá vált az eltúlzott egyenlőség hirdetése. Neki is és nekem is egy gyomra van - ez feljogosít ugyanazon bérezésre és nyugdíjra. Kialakult az értelmiség iránti ellenséges magatartás. Az ipari tanuló munkaviszonya már 14 éves korban megkezdődött. Nyudíj szempontjából 10 éves szolgálata volt már, mire a diplomás munkába állt. Ha túlszolgáltak, ők kaptak 3%-ot, az utóbbiak csak 1%-ot. Csak a 80-as években szűnt meg ez a hátrányos megkülönböztetés. Ez a szellemi munkás réteg ma ott szorong a 47-54 m2-es szövetkezeti lakásokban. Ugyanakkor a fizikai munkás is csak morzsákat kapott. Ezt állapítottam meg Nagy Imre temetésekor, amikor Mensáros László színész folyamatosan felolvasta a kivégzettek névsorát. 90%-a munkás volt. Kicsi a kormány mozgástere Ma a kormánynak kicsi a mozgástere, szerfölött gyenge a hátvédje. Az aktív támogtók helyett sajtó hiányában csak néma leventéi vannak. így nem kap társadalmi támogatást. Pedig erre a nemzet léte és fennmaradása miatt múlhatatlanul szükség van. Antall József miniszterelnök személye és nemzetközi tekintélye jelenti ma az ország számára a politikai stabilitást. Ennek olyan nagy és súlyos a fontossága, hogy bizonyos fokig alá kell rendelni a belpolitikánkat. A kitűnő külpolitikai vonalvezetése meleltt a belpolitika sok és súlyos kívánnivalót hagy maga után. Nem történt meg a rendszerváltás még csak részleteiben sem. Kiengedték a hírközlőszerveket a kezükből. Rossz a szociális elosztás. Az önkormányzatok ezt a feladatot méltányosabban és igazságosabban el tudnák látni. Ők tudják azt, hogy kinek van 100- és 200 000-res bankbetétje. Ugyanakkor az állampolgárok alanyi jogon kapják a szociális támogatást. így aztán ami természetes is, másképp nem is történhetett volna. Nem ez a gond. A gond az, hogy a hatalom birtokában elfelejtették, hogy a törvények megalkotásához keményen szakmai szempontok kellenek, rendre megsérült a szakmai igényesség, sőt odajutott a dolog, hogyha valaki ezt felemlíti, akkor megsértődnek. Sajnos, a politikában nincs veszélyesebb annál ha a hatalom örökösen sértődött állapotban van. Ezért lesz a mezőgazdaság válsága kevésbé fontos. Annak a kezelése ugyanis elsődlegesen szakmai hozzáértést igényel. Ez meg is van az ágazatban, csak nem veszik figyelembe. Buzássy Lajos Agrárszövetség nem nehéz bárhol az országban panasz- és kívánságlistát összeállítani. A nép iszik, sir és tartja a markát. Jelentős azok száma, akik nem akarnak munkába állni. Oda kell tehát adni a szociális segélyt, ahol az életbe vágóan szükséges. Ilyen hatalmas összegű szociális segélyt még soha nem fizettek ki ebben az országban. Ugyanakkor a diákok harmadolták le a szőlőt, százezres hektáron maradt a cukorrépa és a kukorica töretlen. Közmunkákat kell tehát teremteni! A kormányzati tisztviselők és a képviselők bérezése túlságosan megugrott. 6-12 000 forintokból él a nyugdíjasok 70%-a, nettó 12-20 000-ből az aktív dolgozók nagy többsége. (Ez az 1938-as árszint szerint 22-44, az aktív dolgozóké 44-80 Pengőnek felel meg. 80 pengő kereset alatt a hatóságnak u.n. szegénységi bizonyítványt kellett kiállítani az 1930-as években. Ez a hatósági bizonyítvány társadalmi kedvezmények megadását biztosította.) A két- és háromszázezres bérezésnek a lakosság széles rétegeiben érthetően irritáló hatása van. De tudni kell azt is, - és itt nem lehet mellébeszélni hogy ennek a gazdasági csődtömegnek még mindig a 22 milliárdos nyugati államadósság, a bős-nagymarosi vízlépcső, a kisibolt dollármilliók, az előnytelen gazdasági szerződések az okai. A múlt bűneihez hozzájárult hatékonyan a Szovjetunió összeomlása, fizetőképtelensége, az öbölháború, a jugoszláviai polgárháború. Óriási élniakarás Romantikus, gyakorlatias és élelmes nép vagyunk. Magában hordja az óriási élniakarás, a mindig újrakezdés képességét és reményét. Ebbe kényszerítette bele bennünket a sorsunk ezen a huzatos helyen. 1945 óta a lakosság egyharmada változtatott lakhelyet, nem önként és nem jószándékból. Egy elhibázott gazdasági rendszer áldozatai vagyunk! Herder sötét jövőt jósolt e népnek 200 évvel ezelőtt. Mutatkoznak ma már ennek jelei. A bajok nem annyira látványosak kifelé, de annál mélyebbek. Dr. Horváth Imre ny. főiskolai nyelvtanár A magyar szabadság napja Magyarország szabaddá válása, a szovjet csapatok kivonulásának megünneplésére szombaton -június 27-én - rendezik meg immár második alkalommal Gödöllőn a Magyar Szabadság Napját. Az egész napos kulturális rendezvény pártoktól független programokat kínál. A Grassalkovich-kastély előtt emelt óriás színpadon pergő műsor folklór programmal kezdődik, este pedig elsőként Tolcsvay Béla új zenés műve kerül műsorra a Napfény fia címmel. Majd bemutatják a Felkelő nap háza című összeállítást, amelyben a Kallós Zoltán gyűjtötte moldvai csángó balladák dallamai csendülnek fel. Kérdések tanügyben A tisztesség határai Mi lesz a sorrend? Már tudom: tévedtem Az Új Dunántúli Napló politikai vitafóruma
