Új Dunántúli Napló, 1992. június (3. évfolyam, 150-179. szám)

1992-06-24 / 173. szám

2 új Dunántúli napló 1992. június 24., szerda Törvény a nemzeti gondozási díjról © ÓRA A NAGYVILÁGBAN Traktorokkal zárták le a Párizsba vezető utat Rambouillet mellett június 23-án hajnalban a fran­cia mezőgazdasági dolgozók. A Coordination Rúrale nevű radikális parasztszervezet a fővárosba vezető összes utat le akarja zárni tiltakozásul az Európai Közösség mezőgazdasági támogatásainak csökkentése ellen. Harcok Moldovában (Folytatás az. 1.oldalról) Az Országgyűlés kedden el­fogadta a 35-ök frakciójába tar­tozó két képviselő által a szö­vetkezeti átmeneti törvény mó­dosítására benyújtott javaslatot. A három pontból álló tör­vényjavaslat a határozathozatal során jelentős változáson ment keresztül. Ezzel együtt csak olyan módosításokat fogadott el a T. Ház, amelyeket az előter­jesztők is támogatásukról bizto­sítottak. Az elfogadott módosítás ér­telmében vételi jog illeti meg a szövetkezeti földekre azokat, akik szövetkezeti szakcsoport tagjaként, vagy haszonbérlő­ként legalább öt éve használnak egy adott földet, valamint a szövetkezeti tagokat megváltott földjükre, ha azt a megváltás óta megszakítás nélkül használ­ják. A kárpótlásra jogosultak a vételárat kárpótlási jeggyel is kiegyenlíthetik. Szintén a kár­pótlást érintő módosítás, hogy a kárpótlásra jogosultak átadhat­ják kárpótlási jegyüket a szö­vetkezetnek, aminek ellenében a szövetkezet a kárpótlási jegy alapjául szolgáló aranykorona értékben termőföldet ad nekik Kedden megérkezett a Pesti Központi Kerületi Bíróságra Torgyán József keresete, ame­lyet Antall József miniszterel­nök és Cseh Sándor, a Kisgaz­dapárt alelnöke ellen nyújtott be személyiséghez fűződő jogai­nak megsértése miatt - tudta meg az MTI tudósítója. Torgyán József, a Kisgazda- párt elnöke már 1991-ben is bí­rósághoz fordult, mert Antall József és három minisztere - az A tervek elkészültek, a hatá­rokat is kijelölték már, azt azonban, hogy mikortól beszél­hetünk a Dráva mentén létesí­tendő Nemzeti Parkról, mint nemzeti büszkeségünkről, egye­lőre még nem tudják megmon­dani a szakemberek - vált nyil­vánvalóvá a Pécsi Akadémiai Bizottság szakértői tanácskozá­sán. A kedden Kaposvárott tar­tott ülés témája Somogy megye környezet- és természetvé­delme, a 2000-ig megvalósí­tandó célok. A feladatok közül kétségtele­nül a legnagyobb a mintegy 24 ezer hektáros Nemzeti Park lét­rehozása a Dráva vonalában, hogy a ma már szinte egyedü­lálló ősállapotot megőrizzék az utókor számára. A szakemberek óvatos reményei szerint az ez­redfordulóra megvalósulhat a terv, s ezzel Somogybán a két­szeresére nő majd az országo­san védett természetvédelmi te­rületek nagysága. Amit a ta­nácskozáson a bizottság tagjai röviden csak kárpótlási gon­dokként említettek, az az érin­tett településen élő emberek számára egyebek mellett azt is jelenti, hogy a benyújtott kár­pótlási igényeiket nem szokásos részarány-tulajdonba. Ameny- nyiben a tulajdonosok többféle jogcímen és földalapból jutnak részarány-tulajdonhoz, akkor a földhivataloknak a tulajdonos kezdeményezésére - az ingat­lan-nyilvántartás szabályainak figyelembevételével - össze kell vonniuk a kérelmező ilyen földtulajdonát. A most elfoga­dott módosítás alapján a kör­nyezetvédelmi és a területfej­lesztési miniszter hozzájárulá­sával fokozottan védett szántók, szőlők, gyümölcsösök, erdők és kertek is bekerülhetnek a föld­alapokba. A földalapokba ki nem jelölhető védett és véde­lemre tervezett természeti terü­leteket az illetékes nemzeti park vagy természetvédelmi igazga­tóság kezelésébe kell adni. Az Országgyűlés kedden este 164 igen, 52 nem szavazattal, 29 tartózkodás mellett elfogadta az állam vállakozói vagyonára vonatkozó törvényekkel össze­függő jogszabályok módosítá­sáról szóló törvényjavaslatot. A Ház ezzel befejezte nyári szünet előtti munkáját. Az Országgyűlés rendkívüli nyári ülésszaka augusztus 29-én folytatódik. akkori kereset szerint - durván megsértette személyiségi jogait. Kérte, a bíróság vizsgálja meg ügyét, és a tárgyalás eredmé­nyeként ítéletben állapítsa meg, ő nem volt a BM III/III-as ügy­osztályának ügynöke. A tárgya­lás ekkor végül is elmaradt, mert Torgyán József levélben közölte a Pesti Központi Kerü­leti Bírósággal, hogy elállt ke­resetétől, s a bíróság erre tekin­tettel megszüntette az eljárást. módon, azaz földjük visszaadá­sával elégítik ki. Mivel a védett terület nem osztható föl, ezért pénzbeni jutattással kell kárpó­tolni az erre jogosultakat, ám az ehhez szükséges anyagi háttér ma még nem áll rendelkezésre. Ezen kívül persze más egyéb korlátozásokat is be kell vezetni ahhoz, hogy nemzetközileg el­fogadják és természetvédelmi- leg kiemelten védettnek nyilvá­nítsák a területet. így lesznek olyan szigorúan védett helyek, ahova csak kizárólag kutatási céllal mehetnek be a szakembe­rek. Bizonyos területek nem vonhatók majd művelésbe, vagyis ami a nemzetnek kincs, az a környék lakóira, s a jelen­leg Természetvédelmi Igazga­tóság néven ismert, de Nemzeti Park Igazgatósággá átalakuló, kezelői és felügyelői feladato­kat ellátó szervezetre is jelentős többlet terhet ró. A szakembe­rek egyelőre - amint az tanács­kozásukon is kitűnt - csak a cé­lok, a tervek megfogalmazásáig jutottak el. Ahhoz ugyanis, hogy a páratlan értékeket őrző Dráva-menti ártéri erdők és li­getek hivatalosan is a nemzet védett kincsévé váljanak, több milliárd forintra lenne szükség. Blokád a bolgár határon? A bulgáriai közúti határátke­lők blokádjával fenyegetőzik a bolgár magán teherfuvarozók szövetsége. A keddi szófiai napilapok ér­tesülései szerint a közel 200 magáncéget tömörítő szervezet vezetői bejelentették, hogy szombaton eltorlaszolják teher­autóikkal az ország közúti hatá­rátkelőit, ha a Filip Dimitrov vezette kormány képviselői nem kezdenek tárgyalásokat Magyarországgal és Csehszlo­vákiával a két ország területén fizetendő tranzitdíjak mérséklé­séről. A magánfuvarozók szerint a magyarokra kivetett bolgár tranzitdíj kevesebb mint a ti­zede a bolgár szállítókra kirótt összegnek. Virágzik a leánykereskede­lem, és mivel Ausztriában nincs illetékese, a Keletről működő bandák nyugodt üzeletmenetre számíthatnak. A határ megnyi­tása óta sokféle forgalom dübö­rög át a hétvégéken kora nyártól késő őszig túlterhelt csomópon­tokon. Jönnek például Po­zsonyból leányok úgynevezett disco-túrákra. Bár a lányok nem töltik magányosan ezeket az es­teket, azért sokuk számára kí­nosan végződik a mulatság: az erkölcsrendészeten. Pontosab­ban megint otthon, hiszen Bécsben nem foglalkoznak ve­lük túl sokat, szépen visszato- loncolják őket. Az osztrák férifak buzgón bújják az apróhirdetéseket, ahonnan tudomást lehet sze­rezni egy-egy disco-túrára ér­kező jócskán telezsúfolt busz­ról, avagy, ami még izgalma­sabb, kifejezetten testreszabott találkozókról. A közvetítőnek remek üzlet: a feleket - leányo­kat a Keletről, és férfiakat Ausztriából - hála a nyitott ha­tárnak. ma már igazán egyszerű Az orosz irányítás alatt álló 14. hadsereg „destabilizáló té­nyező” a Dnyeszter mentén, „hozzájárul a konfliktus eszka­lációjához” - állította Mircea Snegur moldovai elnök a világ- szervezet főtitkárához írt leve­lében. Az amerikai kormány hétfőn felszólította Borisz Jel­cin orosz elnököt, hogy vonja ki az orosz hadsereget a polgárhá­ború sújtotta térségből. A 14. hadsereg szóvivője, Alekszandr Baranov ezredes hétfőn első ízben ismerte be, hogy a hadsereg egyes egységei az orosz szeparatisták oldalán harcolnak. Mintegy 5000 kato­náról van szó, ezek azonban sa­ját elhatározásból, s nem fel­sőbb parancsra álltak a szakadá- rok oldalára. Legújabb jelentések szerint legalább 32 személy vesztette életét hétfőn, amikor a moldo­vai kormányerők rakétája elta­összehozni. Akik ezzel foglal­koznak, azok vagy tartanak fel- hajtókat a legkeresettebb orszá­gokban, vagy az idők folyamán maguk is tekintélyes címlista tu­lajdonosaivá váltak. Ez utóbbi esetben nem kell holmi közvete- títői hasznon osztozni. A leánykereskedelem hivata­los neve Ausztriában „illegális prostitúció”. Maga Franz Löschnak belügyminiszter is kapott már a parlamentben olyan kérdést, mit szándékozik tenni ellene. Löschnak meglepő választ adott: egyelőre nincs törvényes lehetőség arra, hogy a hazai, legális prostituáltakhoz hasonlóan a külföldről érkező, magukat másként nevező höl­gyek rendőrségi bejegyzése megvalósuljon. Ez mellesleg egészségügyi könyvecskét je­lentene, ami nem annyira a bel- ügy-, mint inkább az egészség- ügyi minisztériumnak lenne szívügye. Nem annyira azon­ban, hogy bárki is foglalkozna az üggyel. Bár nyílt titok, hogy egészen kiterjedt hálózat foglalkozik a lálta az orosz hadsereg egyik lő­szerraktárát. Az ITAR- TASZSZ korábbi hírét, amely szerint moldovai MIG-29-es gépek bombáztak egy falut, a moldovai védelmi minisztérium cáfolta. A Dnyeszter menti kormány tájékoztatása szerint kedden is elkeseredett harcok dúltak Ben­ded városában, ahol a harcok halálos és sebesült áldozatainak száma már meghaladja az ezret. Az áldozatok között sok román egyenruhát viselő férfi is van, néhány sebesült román katonai tanácsadót pedig Tyiraszpolban vallatnak a helyi hatóságok. A moldovai rendőrök állító­lag 330, a fegyintézetben fogva tartott, súlyos testi sértésért és gyilkosságért elítélt bűnözőt engedtek ki azzal, hogy amelyi­kük legalább öt orosz nemzeti­ségű lakost megöl, annak elen­gedik hátralevő büntetését. közvetítéssel, valójában még- sincs lehetőség általános érvé­nyű rendszabályra. Aligha hoz­hat megoldást, hogy alkalman­ként visszatoloncolják a jobb kereset reményében Ausztriába csalt lányokat. Az igazi megol­dás az lenne, ha az őket futtató­kat lehetne kiiktatni. Erre azon­ban nincs sok törvényes lehető­ség: bár tavaly 98 személy ellen indult bűnvádi eljárás, ítélet nem túl gyakran születik. Ehhez azt kellene bizonyítani, hogy emberkereskedelem bűntettét követik el, márpedig ezt a vádat az érintett lányoknak kellene tanusítaniok. Őket azonban, a tettenérés után azonnal visszato­loncolják az országba, ahonnan jöttek, és ettől kezdve fellelhe- tetlenek az igazságszolgáltatás számára. Nem fenyegeti tehát igazi veszély azok üzletét, akik a keleti szomszédságban apró- hirdetésekkel, szóbeszéd útján beszervezik a könnyű keresetet remélő lányokat, és összehoz­zák őket a szép élményekre vá­gyó osztrák férfiakkal. Szászi Júlia O Varsó: Varsóban kedden be­fejezte tanácskozását a Keresz­ténydemokrata Intemacionálé. A 26 országból érkezett tagok és 14 ország, köztük a magyar kereszténydemokrata pártok megfigyelői, az általuk képvi­selt irányzatnak az új Európá­ban játszott szerepével, a szoci­ális piacgazdaság, a térség és a volt szocialista országok „beil­leszkedésének” kérdéseivel fog­lalkoztak. A tanácskozáson be­szédet mondott dr. Balsai István igazságügy-miniszter az MDF képviseletében. Rövid vita ala­kult ki, amikor egy olasz kül­dött annak a véleményének adott hangot, hogy az Európai Közösségekre visszahúzó ha­tással lehet a fejletlenebb és in­gatagabb közép-kelet-európai országok csatlakozása. Csóti György, a parlament külügyi bizottságának alelnöke indoko­latlannak minősítette a magyar helyzet ilyen jellemzését. O Sevilla: A látogatók szinte mindegyike hihetetlennek ta­lálja a Sevilla-i világkiállítás látványosságait, ám az EXPO területén tapasztalt árakat is, emiatt aztán alig-alig tér be vendég az éttermekbe - írja a Reuter. Maga a belépő sem ép­pen olcsó, 40 dollár. Előtte azonban annak, aki gépkocsival jött, parkolnia kellene, ami 10 dollár. Bent a látogatók több­nyire a magukkal hozott tíz­órait, uzsonnát eszegetik, sem­mint beülnének az egzotikus ét­termekbe. Ezeknek kínálata pa­zar ugyan, ám mivel az ételek­hez több hozzávalót sokszor 10 ezer kilométerről kell besze­rezni, a látogatók az árakon csak csodálkoznak, ám nem fi­zetik meg. A világkiállításnak 1,84 milliárd dollárnyi bevé­telre kellene szert tennie ahhoz, hogy ne legyen veszteséges. O Washington: George Bush amerikai elnök hétfőn feloldotta az érvényben lévő diszkrimina­tív vámtarifákat és egyéb keres­kedelmi korlátozásokat Romá­niával szemben. Az intézkedés célja a romániai gazdasági és politikai reformok bátorítása. Az elnök levelet intézett a kongresszushoz, sürgetve az áp­rilisban a két ország között megkötött kereskedelmi megál­lapodás jóváhagyását. A kong­resszusi vezetőknek küldött el­nöki levél szerint a rendelkezé­sekbe megfelelő biztosítékokat építettek be, hogy mentesítsék az amerikai cégeket és munka- vállalókat az esetleges károktól. O Róma: 1993. január 1-én indul adásaival az „Euronews”, a 39 európai ország együttmű­ködése révén megvalósuló műholdas hírszolgálati televí­zió, az amerikai CNN európai versenytársa. A tervekről és előkészületekről Massimo Fi- chera, az olasz RAI vezérigaz­gató-helyettese, az Euronews kijelölt elnök-vezérigazgatója számolt be. Mint elmondta: az európai műholdas hírtévé 20 perces híradókkal jelentkezik majd öt nyelven, a nap három időszakában, reggel, délután és este. O Belgrád: A szerb rendőrség kedden megakadályozta a túl­nyomórészt albánok lakta Ko­szovóban nemrég megválasz­tott parlament összehívását. Pristinában, a térség fővárosá­ban erős rendőri egységek vet­ték körül a parlamenti ülésre kiszemelt épületet. Összetűzé­sekről nem érkeztek jelentések. A 90 százalékban albánlakta egykori autonóm tartományban májusban választották meg a koszovói parlamentet. A szerb hatóságok a választást törvény­telennek nyilvánították. TOLEDO, IBIZA, TERRA, MARBELLA gépkocsikra Feltételek Torgyán József keresete Antall József ellen Dráva-menti Nemzeti Park - tanácskozás a tervekről A határnyitás mellékzöngéi

Next

/
Thumbnails
Contents