Új Dunántúli Napló, 1992. június (3. évfolyam, 150-179. szám)

1992-06-14 / 163. szám

A kopasz énekesnő címmel a kolozsvári Színház vendégjátékára került sor tegnap a Pécsi Nemzeti Színházban. Az előadásról a jövő szombati számunkban olvashatnak. Fotó: Proksza L. Megalakult az SZDSZ szociálliberális szárnya Az SZDSZ szociálliberális szárnya elsősorban a munkások, a bérből, fizetésből élők képvi­seletét, politikai érdekartikulá­cióját akaija felvállalni - hang­zott el a szabad demokraták új - immár harmadik - platformjá­nak szombati alakuló ülésén. Bár a szociálliberális irányvonal képviselői leszögezték, hogy mértékadónak tekintik az SZDSZ politikai, elvi program­jait, ám azon belül a szociális értékekre kívánják a hangsúlyt helyezni. Programjuk közép­pontjában az esélyegyenlőség megteremtése áll, s éppen ezért - mint az alakuló ülésen szüle­tett nyilatkozatból kiderül - fon­tosnak tartják az állam korrek­ciós szerepét a vétlenül hátrá­nyos helyzetűek segítése érde­kében. A szociálliberális plat­form ugyanakkor partneri kap­csolatra törekszik valamennyi alulról építkező és felelős ér- dekképvislettel, a munkaválla­lók legitim szakszervezeteivel. Podkoniczky István és Mécs Imre szabad demokrata ügyvi­vők, platform létrehívói egyér­telműen azon a véleményen vol­tak, hogy a platform, illetőleg az SZDSZ-en belüli, különböző irányzathoz kötődő csoportok nem veszélyeztetetik a párt egy­ségét. Mint elmondták: az SZDSZ-t éppen a platformok között létrejövő belső koalíciók tehetik erős, a következő vá­lasztásokon eséllyel induló párttá. Ha nem lennének különféle platformok a párton belül, és megpróbálnák elkendőzni a né­zetkülönbségeket, abban az esetben csak nőne a feszültség, s mind nagyobb teret kapna a személyes villongás - vélték az ügyvivők. Hangya Antal: Ki az az ember? Bérpuccs volt? Csütörtökön délután a FKgP Baranya megye s/ervezetének elnöksége kibővítetett ülést tar­tott. Ezen 51-en voltak jelen, s akkor - ahogy Hangya Antal elnöktől hallottuk -„valami már volt a levegőben ...” Minden­esetre a testület javában tár­gyalt, amikor berobbant a hír: a párt budapesti székházában puccsot kíséreltek meg Torgyán doktor ellen. Pénteken reggel már vonatra ültek a megyei kisgazdák veze­tői, hogy a délután két órára összehívott országos elnökségi ülésen részt vehessenek. Ad­digra azonban a párt elnöke már felfüggesztette a négy - általa bérpuccsistának nevezett - or­szágos vezetőt. így az eredeti­leg 11 tagú testület csonkán ülé­sezett.- Mit jelent ez a kifejezés: bérpuccs? - kérdeztük szombat korareggel Hangya Antalt.- Torgyán József szerint va­lakik állnak a négyek mögött, valamilyen politikai erő támo­gatja őket... Én úgy látom, hogy egy hosszabb ideje érle­lődő folyamat tetőzött most, ami némi szünet után hirtelen ismét fellángolt. Elsősorban- Cseh és Lehoczky támadta az el­nököt, de súlyos ellentétek vol­tak Gyimothy Géza főtitkárhe­lyettes és Németh Béla főtitkár között is.- Állítólag fegyveresek is vol­tak csütörtök éjjel a székház­ban.-Erről csak annyit tudok - láttam a jegyzőkönyvet -, hogy Németh Béla szerződést kötött csütörtökön éjfél előtt fél órával egy őrző-védő szervezettel, hogy 40 000 forintért megvédik az épületet, amíg a helyzet nem konszolidálódik. Az ilyeneknek pedig van fegyverük.-A baranyai kisgadák Tor­gyán mellett, vagy ellene fog­lalnak állást?- Már csütörtökön úgy hatá­rozott a testület - három tartóz­kodás mellett -, hogy a június 28-i nagyválasztmányig elis­meri a nagyválasztmány által megválasztott elnököt.- Csakhogy a magukat legi­timnek tekintő négyek nem ve­hetnek részt a nagyválasztmányi ülésen.- Biztos, hogy ezen Torgyán személye is szóba kerül, kérdé­sessé válhat elnöksége. Nekünk az a véleményünk, hogy végre legyen béke a Független Kis­gazdapártban, annak jóeszű, csakis a párt érdekeiért tény­kedő elnöke legyen. Ha Tor­gyán, akkor ő, ha más, akkor nem Torgyán. De hogy ki ez az ember, nem tudom megmon­dani . . .- Mert nincs?- Egyelőre úgy tűnik. Hiány­zik egy ilyen személyiség. Mészáros A. Lapunk tisztessége, tárgyila­gossága azt követeli, hogy az FKgP történelmi szárnyának véleményét is közöljük. A történelmi Kisgazdákat nem lepi meg a hazugságra, primitív politikára és egyszemé­lyi diktatúrára épülő pártban bekövetkező esemény. A fő fe­lelősség dr. Torgyán József el­nököt terheli, felelősek azonban az őt vakon követők is. Remél­jük, ahogy látta a közvetlen ve­zetés az elnök súlyos hibáit, előbb-utóbb felismerik ezt kö­vetőik is. Bíró Imre Új VDN-világhíradó Szűrös Mátyás írországi tárgyalásai Fellendülés tapasztal­ható a magyar-ír gazda­sági kapcsolatokban, a két ország közötti kereske­delmi forgalom tavaly 60 százalékkal növekedett - mondotta szombaton ha­zaérkezése után a Ferihe­gyi repülőtéren tartott saj­tótájékoztatóján Szűrös Mátyás, az Országgyűlés alelnöke, aki a héten négypárti parlamenti kül­döttség élén Dublinban járt. Szűrös Mátyás úgy látja, hogy az ír Köztársa­ság támogatja Magyaror­szág EK tagságát, s mi­után 20 éve tagja a Közös Piacnak, szívesen átadja tapasztalatait arról is, ho­gyan lehet minél több se­gélyhez jutni a fejlett or­szágoktól. Az ír gazdasági vezetőkkel folytatott ta­nácskozásokon az is el­hangzott: az együttműkö­désben mindkét fél a kis- és középvállalatoknak szánja a főszerepet. Az ír tárgyalópartnereket élén­ken foglalkoztatja - fő­ként Európa biztonsága szempontjából - Cseh­szlovákia és Jugoszlávia további sorsa, de nagy ér­deklődést tanúsítanak az e két országban élő magya­rok iránt is. Egyetértettek abban, hogy a nemzetisé­gek jogait nemzetközi szinten rendezni kell. Szűrös Mátyás végezetül arról is szólt: a mostani lá­togatás jelentőségét nem utolsósorban az adja, hogy ez volt az első ma­gyar parlamenti szintű de­legáció, amely Írország­ban járt. A gazdasági kér­déseken kívül természete­sen tanulmányozták az ír választójogi törvényt, s az ottani házszabályokat. Az Országgyűlés alelnöke úgy véli, hogy a tapaszta­latok itthon is jól haszno­síthatók. Végezetül el­mondta, hogy Szabad György nevében budapesti látogatásra hívták meg Sean Treacyt, az ír képvi­selőház elnökét. Lidice, Csehszlovákia: Lelkes tömeg üdvözölte tegnap Lidicén Vaclav Havel elnököt, aki az ottani megemlékezésre érkezett a településre. Lidicét ötven évvel ezelőtt teljesen elpusztították a nácik, erre emlékeztek a résztvevők. MTI Telefotó O Boulder Az idei nyár már csak abban is különbözni fog a tavalyitól, hogy nem több s nem kevesebb mint egy másodperc­cel hosszabb lesz. Az Egyesült Államokban a hiteles időt mu­tató atomórákat a Boulderben található nemzeti szabványügyi és technológiai intézet és a washingtoni tengerészeti ob­szervatórium hangolja össze, s így az itt dolgozó szakemberek feladata lesz majd, hogy boly­gónk pályájához igazítsák az amerikai óramutatókat. Az opera lovagja II. Erzsébet angol ki­rálynő hivatalos születés­napja alkalmából szomba­ton lovagi címet kapott Andrew Lloyd Webber, Az Operaház fantomja, a Macskák, az Evita és még sok más világsikerű musical fáradhatatlan szerzője. Jelenleg Sir Andrew mű­vei közül hűtőt játszanak a színházak a londoni West Enden, világszerte pedig 48 produkcióban mennek ze­nés darabjai. Vagyonát 300 millió fontra becsülik. A ki­tüntető cím épp annak szól, hogy ő Anglia legfontosabb kulturális exportcikke mos­tanában. A külföldi eladási rekordot korábban a Beat­les tartotta - nemhiába. hogy a klasszikus együttes tagjai ugyancsak lovagi címet kaptak több mint húsz éve. Egy másik magas kitüntetés Vivienne West- woodnak, az 51 éves punk divattervezőnőnek jutott, ő a Brit Birodalmi Rend tagja lett. Legutóbb azzal bor­zolta fel a londoni kedélye­ket, hogy a kenti hercegnő fogadásán áttetsző ruhában jelent meg a Kensington-pa- lotában, de a ruha alatt nem viselt fehérneműt. Most megígérte, hogy amikor át­veszi a királynőtől a kitünte­tést, nem „felejt majd el” al­sóneműt venni - már csak azért sem, nehogy 13. Erzsé­bet zavarba jöjjön, hova tűzze a rendjelet. Létrehívta magyarországi tagozatát a LICRA Megalakult az Antiszemiüz- mus és Rasszizmus Elleni Nemzetközi Liga - a LICRA - magyar szekciója szombaton, a budapesti Városházán. Az ala­kuló kerekasztal-konferencián részt vett Jean Pierre Bloch, a LICRA elnöke, Pelle János, a magyar tagozat elnöke, Demszky Gábor főpolgármester, valamint az egyházak és a ki­sebbségi szervezetek képvi­selői. Demszky Gábor üdvözlő be­szédében a kisebbségi kérdés elsődleges fontosságát hangsú­lyozta. Kiemelte: Közép-Ke- let-Európa jövője azon múlik, hogyan sikerül kézben tartani és megoldani a kisebbségek prob­lémáját. Mindent meg kell ten­nünk a kisebbségek valóságos egyenrangúságáért. „Ez a cé­lunk, és nem azért tesszük ezt, mert liberálisak, humanisták vagy emberbarátok vagyunk. Hanem azért, mert biztonsá­gunk, létünk és demokráciánk nem létezhet az ő biztonságuk és jólétük nélkül” - mondta. A főpolgármester rámutatott: a LICRA segítséget nyújthat a demokrácia megőrzésében, és támogathat minket abban, hogy minden kisebbség megkapja az őt megillető egyenlő jogokat. Demszky Gábor hangsúlyozta: a Parlamentnek minél hamarabb meg kell alkotnia a kisebbségi törvényt. Jean Pierre Bloch, a nemzetközi szervezet elnöke a LICRA tevékenységét ismer­tetve elmondta: az 1927 óta fennálló szervezet vallási és po­litikai meggyőződéstől függet­lenül küzd a történelem meg­hamisítása ellen, a rasszizmus feltámadásával újjászülető ná­cizmus és antiszemitizmus le­leplezéséért, és segítséget nyújt minden embernek, hogy meg­őrizhesse méltóságát. Csalog Zsolt író, a LICRA magyarországi testvérszerve­zete, a Raoul Wallenberg Egye­sület elnöke a hazánkban egyre inkább elszaporodó rasszista megnyilvánulások veszélyére hívta fel a figyelmet. Az MTI munkatársának kifejtette azt a véleményét, hogy a mai igen sú­lyos, feszültséggel terhes hely­zetben a politikai vezetés rövid­látó politikát folytat, ugyanis semmit nem tesz az ellen, hogy a fajgyűlölet a társadalmi indu­latok levezetéséül szolgáljon, sőt azt a valódi problémák lep­lezésére használja fel. O London Az 1986-os Live Aid lelke, a rockénekesnek ke­vésbé, üzletembernek annál si­keresebb Bob Geldof cége nyerte a versenytárgyalást az egyik független brit tévécsa­torna, a Channel 4 reggeli mű­sorának készítésére. A szep­tembertől induló „kiadós reg­geli” című műsorban a 37 éves Geldof maga is fellép, híres embereket kap majd mikrofon­végre. Már csütörtökön közölte, hogy szakít a brit tévézés nyár- satnyelt hagyományaival. Magyar-román árukiállítás Kolozsváron Kolozsváron pénteken mint­egy 80 romániai és magyaror­szági cég részvételével nyolc­napos áruminta-kiállítás nyi­totta meg kapuit. A Kolozs me­gyei Kereskedelmi és Iparka­mara és az Expo-Transsylvania, kereskedelmi társaság szerve­zésében, a pécsi kereskedelmi kamara közreműködésével megnyílt vásáron a fogyasztási cikkek széles körét vonultatják fel a papírtermékektől és sző­nyegtől a parabolaantennákon át egészen a mezőgazdasági kisgépekig és élelmiszeripari termékekig. Az ünnepélyes megnyitón jelen voltak a helyi közigazgatás, a Kolozs megyei és pécsi kamarák, a román ke­reskedelmi és turisztikai minisz­térium képviselői, a bukaresti magyar nagykövetség és keres­kedelmi kirendeltség munkatár­sai, valamint üzletemberek, ér­deklődők. Liviu Medrea, Ko­lozsvár alpolgármestere és Bíró László, a pécsi kereskedelmi kamara igazgatója beszédében egyaránt hangot adott az óhaj­nak, hogy az erősödő kereske­delmi kapcsolatok, amelyek előmozdításához a kiállítás hozzá szeretne járulni, kedve­zően hatnak a két ország politi­kai viszonyára is. A vásár kere­tében magyar napokat tartanak, valamint szimpoziont is ren­deznek a kétoldalú kereskede­lem helyzetéről. Nagyszeben­ben ugyancsak magyar cégek mutatkoznak be. A Szeben me­gyei Kereskedelmi és Iparka­mara a HUNGEXPÓ-val kar­öltve mintegy tíz magyar cég termékeiből rendezett kiállítást, amely szerdán nyílt meg, és va­sárnapig várja a látogatókat. A Chemocaola, a Ganzer, az IKR Bábolna és mások vetőmago­kat, gyomirtószereket, komp­resszorokat, aromákat és ízesí­tőket kínálnak. 2 vasárnapi O London Nemzetközi mű­tárgy-kereskedelmi központ szerepe és forgalma rohamosan nő annak nyomán, hogy a hiva­tásos tolvajok elkezdték kifosz­tani Kelet-Európát - mondta Richard Ellis, a Scotland Yard egyik vezető nyomozója. Egy londoni nemzetközi konferen­cián a nyomozó kifejtette: mind több értékes tárgyat csempész­nek a brit fővárosba Kelet-Eu- rópából. Az új népvándorlás megkönnyíti az értéktárgyak át- jutását.

Next

/
Thumbnails
Contents