Új Dunántúli Napló, 1992. június (3. évfolyam, 150-179. szám)
1992-06-11 / 160. szám
uj Dunántúli napló 1992. június 11., csütörtök Csurgói patrióta fél évszázada Baranyában Honismeret Beleváry Ferenc (1801-1878) Az 1929-33-as világgazdasági válság hatása ínségakciók Az Új Dunántúli Napló 1992. május 15-i számában első oldalon adott hírt a Csurgói Református Gimnázium 200 éves jubileumáról. Embert munkájáról, iskolát diákjáról minősítek, ezért állítok most emléket a néhai lelkésznek, aki a maga korában az útnak indító Somogynak éppúgy díszéül szolgált, mint a befogadó Baranyának . Beleváry Ferenc 1801-ben Csurgón született, Belevári (sic!) Mihály és Osváthy Ilona gazdálkodók házasságából. Elemi és „gymnasialis” tanulmányait Csurgón végezte, majd 1816-1822 között a „Nemes Debreczeni Collegium” diákja volt. A következő három évben Siklóson volt rektor, majd lel- készi vizsgáját letéve Fülöpszál- láson, Kiscsányban, Cegléden és Mohácson káplán. Kiscsány prédikátora A kiscsányiak nevében 1828. április 26-án Naszvadi Sámuel vajszlói nótárius írt kérvényt az esperesnek, amelyben elmondta, hogy a gyűlekezetBe- leváryt még káplán korában megkedvelte, mert „ ... szava szép hangjával..., amelyet a félsiket is meghall, a térés templomot is betölti”. Beleváry 1830. május 23-án foglalta el állását és „szolgált sok háborgatások közt” egészen 1844-ig. 1831 júniusára „illő csinossággal és erős materia- lékból” felépíttette a cseréppel fedett parókiát. 1836-ban 5 mázsás harangot vásárolt a kisebb, régi mellé. 1838-ban a gyülekezet asszonyai-lányai adakozásából egy második úrasztali kelyhet szerzett. A felsőbaranyai egyházem- gye lelkészei az 1830-as évek végétől kezdtek harcolni helyzetük javításáért és az egyház- szervezet demokratizálásáért. Ezekben a küzdelmekben kezdettől részt vett Beleváry Ferenc is. Az 1838. május 1-jei „egyházvidéki” gyűlés résztvevői két kérvényt fogalmaztak a Dunamelléki Egyházkerület Tanácsához. Az egyikben azt kérték, hogy a stólát és egyéb pénzbeli jövedelmeiket bankó helyett ezüstben szedhessék; a másikban pedig a lelkészek özvegyei és árvái számára tervezett pénztár felállításához kívántak támogatást nyerni. Nem kértek külön pénzt, csupán any- nyit, hogy maradhasson náluk az a (charitativumnak nevezett) pénz, amelyet évente hat alkalommal gyűjtenek az egyházkerület közös céljára. 1840. június 2-án az egyházmegyei gyűlések nyilvánossága érdekében fordultak az Egyházkerülethez. A közgyűléseken való részvétel követelése ösztönözte Horváth István drá- vacsehi lelkészt 1841 januárjában „Forradalmi szellem az Ormányban” című röpiratának megírására. Ebben éretlen rendbontóknak, különcködőknek, miveletlen zajgóknak nevezi a haladás híveit. Többek között azzal az indokkal kéri a felettes hatóság erélyes fellépését,hogy „ ... egy politicus kígyót kell koponyájokra ragasztani, mely a velejekre szerfelet rohanó vért meghiggasztaná és beléjök fojtaná a szót.” A röpiratra is válaszolva Kossá László esperes és Bele- váryval együtt húsz lelkész most már a rotáció bevezetését indítványozza, hogy „a hivatal megunásából származott hibák eltávoztassanak”. Ezt követeli szerintük a reformációnak az a fő elve is, amely mindekit „ ... az kor szellemével kézen fogva haladni parancsol.” Az országos politikai prog resszió megtorpanása miatt az ormánsági papok mozgalmának sem lehetett gyakorlati eredménye. A fundálás megszállottja Az 1844. április 24-én Diós- viszlóra érkezett Beleváry példátlan energiával szerezte visz- sza az egyház idegen kézre jutott földjeit, biztos kezekbe helyezte tőkepénzét, a gyülekezeti közmunkát pedig rendszeressé és kötelezővé tette. 1845-ben a régi temető helyett, „ ... hol korhadó csontok nélkül már lehetetlen volt új sirt ásni”, újat méretett, bár a gyülekezet annyira ragaszkodott a templom mellé temetkezés ősi gyakorlatához, hogy az első halottat utca hosszan pandúr kísérte a temetőig. Még ez évben rendbehozatta a templomot és parókiát, majd megkezdte az iskolaépítés előkészítését. Az anyag már 1847-re együtt volt, sőt elkészült egy ritkaságnak számító építési szabályrendelet is, amely mind a községi elöljárókat, mind a közmunkára kötelezetteket igyekezett (dorgálás, pénzbüntetés, kalodai áristom kilátásba helyezésével) pontos munkára szorítani. Az iskolát 1854. november 12-én avatták fel. Még ebben az évben megszerezte a községtől a téglaégetés jogát, majd elindította a termelést is. Ez az „üzem” lett az az aranybánya, amelynek a jövedelmeiből a következő évek építkezéseit és vásárlásait fedezte. Néhány év alatt mindegyik egyházi épületegyüttes megújult. A parókiához - akkor ritkaságszámba menő - szivattyús, a tanítólakáshoz fedél alatt működő csigás kutat csináltatott. A községnek vendéglőt, magának két bérházat építtetett és „amit az ő szemei előtt építettek, annak jónak kellett lenni”, mert nemcsak a financiális alapok előteremtéséhez, hanem a technológiához is értett. Szenvedélye volt a földszerzés is. Sok munkával és fukarságig menő takarékossággal 200 hold földet és tekintéyles mennyiségű készpénzt szerzett magának. Ugyanakkor azonban a község neki köszönheti a Felső-erdőnek nevezett határrészen 720 hold uradalmi föld megszerzését, a gyülekezet pedig pompás présházzal és pincével ellátott két hold négyszáz négyszögöles szőlőt. Nem feledkezett meg szülővárosáról, Csurgóról és a most jubiláló „drága középtanodáról” sem. A belsősomogyi egyházmegye gyűlésén 1863-ban vetődött fel egy Csurgón felállítandó tanítóképezde gondolata. Beleváry Ferenc 10 000 forintos alapítványa tette lehetővé, hogy az állammal folytatott hosszú tárgyalások után, 1869-ben már a tanítás is megkezdődhetett az új intézményben. A szabadgondolkodó A viszlói egyház tudós mo- nográfusa, Lukácsy Imre arról beszél csak könyvében, hogy az anyagi ügyek miatt 1861-1878 között 11 káplán látta el Beleváry Ferenc helyett a lelkészi szolgálatot. Utóda, Ambrus Jó- szef (egyébként volt csurgói diák) azonban azt is leírja egy jelentésében, hogy az egykori liberális demokratából öreg korára materialista lett, aki „földműves hallgatóit azzal traktálta, hogy csak az anyag kézzel fogható, a lélek csupán üres szó”. A korábban rettegett papot ekkor már görönggyel dobálták és csúfnévvel illették a pajkos gyerekek, amint botjára támaszkodva ballagott a viszlói útcán. A 77 éves korában elnyugodott patrióta lelkész fél évszázados baranyai szerepléséről nehéz lenne itt találóbbat mondani, mint amit ravatala fölött mondott Czucz Lajos prédikátor a viszlói temetőben. „Hasonló volt az ő élete egy szőnyeghez, amelyben voltak aranyszálak is. Eme szálakat szedjétek ki és tartsátok meg, a többit temessétek el vele örökre.” Kiss Z. Géza kandidátus Az 1929/33-as világgazdasági válság addig soha nem látott nyomort zúdított az országra, s ezt a társadalom minden rétege megérezte. Nem csoda, tehát, ha korán megindultak az enyhitési akciók. Maga Horthy Miklósné állt a mozgalom élére. Személyes fölhívásai nyomán minden sajtóorgánumban megszaporodott azoknak a tudósításoknak a száma, melyek az inségakció lefolyásáról közöltek riportokat, illetve az akciók eredményeiről számoltak be. A Pécsett megjelenő Dunántúl című napilap 1931 karácsony előtti száma Szieberth Piroska tollából írás jelent meg erről. „ Egy délután a kornányzónánál” A várbéli állapotok leírása után néhány kérvényt vett sorra azok közül, akik a kormányzó- néhoz fordultak segítségért. Az első kérvény írója egy 70 éves özvegyasszony, akinek fia elesett a világháborúban, és mivel nem volt miből megélnie, a karácsony közeledtével segélyt kért... A következőnél egy 32 éves kőművessegéd írta le helyzetét. Feleségével és 4 kis gyermekével tengődött annyi lakbérhátralékkal, hogy karácsonyra fenyegette őket a kilakoltatás veszélye. Pénzsegélyért esedezett... A harmadik levéllel egy középkorú ember folyamodott. Felesége hónapok óta tüdőbajjal feküdt, míg lakásukból minden bútordarabot elhordták a végrehajtók. Munkáért és állásért könyörgött Az utolsó idézett levél küldője kisgyermek volt, aki azért panaszkodott, hogy nekik az idén nem lesz olyan karácsonyuk, mint a többi családnak, ajándékokra sem számíthatnak, cipője nincs, amelyben iskolába mehetne ... „ .. . mindenki azt kapja, amit kér...” A cimbéli idézetet nem volt könnyű végrehajtani, mivel csak ezen egy akció során har- mincezemél több kérelem érkezett. Sok esetben az Ínség enyhítéséről volt szó, mert nagy volt a munkanélküliség, s munkalehetőséget még a kormányzóné sem tudott biztosítani mindenkinek.” ... De meleg ruha, tüzelő és élelmiszercsomag - az lesz, hogy legalább Szent Karácsony ünnepén ne nélkülözzön senki: ne legyen hideg tűzhely, üres tányér és könnyező szem ...” - ez volt a vezérgondolat. Az ország többi részéhez hasonlóan Pécsett is megindultak a gyűjtések, s ezt évenként többször is megismételték. Például 1933 őszén október 31-én, november 2-án és 3-án, 4-én fél háromtól fél hatig gyűjtöttek az erre célra jelentkezett aktivisták úgy, hogy minden nap másik városrész került sorra. Járták a házakat, adakozásra szólítottak föl mindenkit - lehetőségeik szerint. Az előzetes hírverést pedig középiskolások, cserkészfiatalok bonyolították le, amikor az adakozás időpontját és a meglátogatandó városrész nevét feltüntető röpcédulákkal jártak házról-házra az akció megkezdése előtt. Az 1936/37-es inségakció keretében Pécsett 10 531 pengő gyűlt össze. Változó körülmények Az 1930-as évek közepétől már csökkent az adakozások összege, Az ország gazdasági helyzetének jobbra fordultával, a megnövekvő munkaalkalmakkal egyidőben az ilyenfajta fölhívások megszűntek, a törvényhatóságok pedig a központi rendelkezések hatására az adománygyűjtést szigorú feltételekhez kötötték. A világháborús évek idején a kormányzóné újszellemű fölhívásai jelentek meg, ekkor azonban már vagy a frontokon lévő katonák meleg holmikkal való ellátásáért, vagy pedig az itthon maradt családtagjaik, özvegyeik, árváik, valamint a hazatért hadirokkantak támogatásáért fordult az ország népéhez. Nagy erkölcsi ereje volt akkoriban annak a ténynek, hogy az ország első emberének felesége járt az élen az adakozásban és apparátusa segítségével ő fogta össze az inségakció egyik formáját. Ez az, ami a politikán és történelmen túlmutat, s mindentől függetlenül a mának is szól! Dr. Vargha Dezső Magyar zsoltár „Imé kioldoztam s te elődben /hoztam fene ötté sebemet...” Nem ismeretlen fogalom ez azok számára, akik szeretnek a múltba nézni, és akik „hajszálgyökereink” után kutatnak. így született meg Kodály Zoltán Psalmus Hungaricusa. és úgy tűnik, hogy épp Mohács százada - mely oly sokban hasonlít a miénkhez - a hajszálgyökerek humuszát jelenti nemzeti kultúránknak. 1594 tavaszán Esztergomot szerették volna felszabadítani a magyar-német seregek a török megszállás alól. A kiváló hadvezér, Pálffy Miklós seregéhez csatlakozott az a vitéz Gyarmati Balassi Bálint is, akit kortársainak többsége korhely kalandorként ismert. (Még a német hadijelentésben is „hungarus impi- usnak” nevezték!) Csak kevesen tudták róla, hogy a negyvenedik évében járó daliás alkatú főúr, magyar jezsuiták társaságát keresve, megtért az Északi tenger közelében fekvő kolostorban. Eddig sem fordult szembe keresztény hitével, csak két főbűnével nem tudott leszámolni: a haraggal és a bujasággal. A Danzig mellett található braunsbergi kolostorban a világ minden részéről, Erdélyből is számos fiatal végezte tanulmányait. Saját leveleiből tudjuk, hogy igen jól érezte magát a nagy könyvtárral rendelkező rendházban, a harcos katonának, Loyolai Ignácnak „oskolájában”. A férfias fegyelem, a ráció elsőbbsége az érzelem fölött, a tudomány és a baráti légkör együttesen olyan hatással volt Balassira, hogy saját magát is Krisztus katonájának vallotta! Ilyen lelkülettel vágtatott haza, hogy harcos legényeinek maroknyi csapatával résztvegyen a felmentő háborúban. íme néhány adat életének utolsó hónapjából: 1594. május 4-7. Mátyás főherceg és Pálffy tábornok csapatai körülzárják az esztergomi várat védő Isza bég 3500 főnyi török seregét. Május 8-13. A német tüzérség sortűze mindössze egy helyen tudja áttörni a vár falát. De Kara Ali és Ahmed janicsárjai nem engedik, hogy a résen behatoljanak a támadók. Május 14-19. Újabb sortűz, kigyullad a Székesegyház. Az egyesített haderőnek sikerül a Víziváros nyugati falán egy 15 lépés széles nagy omlást okozni, de a török védelem hősiesen ellenáll. Hardegg generális önkénteseket toboroz. A 800 főnyi magyar-német alakulatban találjuk Balassi Bálintot! A rohamosztagból kevesen maradtak élve. A török tüzérség pergőtűzében életveszélyes sebet kapott az a néhány önkéntes is, aki még életben maradt, így Balassi is: „mindkét lábán átment a golyóbis, de csontot és izet nem sértett”. Május 19-29. Bálint sebei elgennyednek, vérmérgezés veszélye áll elő. A tábori kórház magyar és német kirurgusai heves vitába keverednek a gyógykezelés módja miatt: a magyar orvosok ellenzik a sebészi beavatkozást. Német orvosok tüzes vassal kiégetik az elmérgedt sebeket. Balassi magához kéreti jóbarátját, Dobokay Sándort, a jezsuita tábori lelkészt és együtt imdákoznak, majd kéri a szentségeket. Életét felajánlja Jézusnak és Szűz Máriának. Május 30. Utolsó óráiban teljes öntudattal Krisztus katonájának vallja magát, és kijelenti: (... elvégre atyám, én akartam, hogy így legyen ...” Gyónta- tója pedig így nyilatkozott: „... minekutána ez ámyékvi- lági pályafutását is vitézi módra végezné.” Csak eme kiragadott epizódok ismeretében illik kézbevenni azt a megrendítő és versben megfogalmazott „végrendeletét”, melyet imént magyar zsoltárnak neveztem. Tanítványa, Rimay János szerint ugyanis esztergomi végnapjaiban írta Dávid ötvenedik zsoltárának mintájára, vagyis a vallási irodalom mindmáig felülmúlhatatlan alkotásának, a Misererének parafrázisaként a PSALMUS L-t, vagy ahogy a kezdősorai alapján jobban ismerik: „Végtelen irgalmú, ó te nagy hatalmú Isten, légy már kegyelmes!” c. versét. Számot vet életével, meg- vallja sok-sok vétkét és kéri az irgalmas Istent, hogy rettenetes szenvedéseivel mossa lelkét tisztára: „legyek fejérb hónál”. Sőt, még azt is kéri, hogy hősi halálát fogadja el áldozatként az Úr, és Siont, vagyis Esztergomot „támassza fel). Ha valaki Esztergomban jár és a vár tövében álló Balassi szobrot felkeresi, minden bizonnyal megrendülve veszi észre, hogy a sors különös véletlenje a szoborban tovább élő Balassinak is golyóval van átfúrva a lába. A különbség mindössze az, hogy 1594 májusában török golyóbis ejtett sebet rajta, - 1944-ben ugyan ki tudná megmondani, hogy ki lőtt rá? Barlay Forráskiadványok-Európában elfoglalt helyünk reális megítéléséhez nélküzhetetlen a magyarság és a szomszéd népek, valamint Magyarország és a tá- gabb európai térség kapcsolatainak hiteles feltárása. E kutatások eredményeit az intézet forráskiadványokban teszi közzé, amelyeket a szű- kebb szakmán kívül felhasználnak az oktatásban is - mondotta az MTI-nek Pók Attila, a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének tudományos titkára. A magyar történeti forrásgyűjtemények mellett az intézetben nemzetközi vonatkozású dokumentumkötetek is készülnek. Ilyen például: A történeti Magyarország felbomlásának okmánytára, amelyben az 1918-19. évi, a trianoni békeszerződéssel kapcsolatos iratokat teszik közzé. A csurgói református gimnázium 1902-ben
