Új Dunántúli Napló, 1992. június (3. évfolyam, 150-179. szám)
1992-06-08 / 157. szám
8 új Dunántúli napló 1992. június 8., hétfő János-Pál pápa Afrikában A béke apostola (MTl-Panoráma) Idei második, sorrendben kilencedik afrikai útjára indult június 4—én D. János Pál pápa, akiről egy vatikáni szállóige azt tartja: „Isten mindenütt jelen van, de II. János Pál mindenütt megelőzi”. A mostam pápa hétnapos útja keretében előbb Sao Tómé és Princípére látogat, majd Angolát keresi fel. Karol Wojtyla krakkói bíboros érsek 1978. október 16-án foglalta el a kétezer éves pápai trónt, II. János Pál néven. Az azóta eltelt 14 év alatt a Szentatya méltán kiérdemelte az „utazó pápa,, elnevezést, eddigi 55 zarándoklatán közel 100 ország földjére lépett, és több mint egy évet töltött távol a Vatikántól. Mostani útja sorrendben az 56. külföldi látogatása, s külön érdekessége, hogy a harmadik világ problémáinak különös figyelmet szentelő egyházfő először keresi fel mind a két országot, bár Angolába már 1988-ban meghívták. II. János Pál pápa evangelizációs tevékenységével a világegyház Róma-központúságá- nak erősítésére törekszik, vállalt missziója a béke és az emberi jogok hirdetése. Először 1980 májusában járt a fekete földrészen, legutóbb pedig 1992 februárjában, amikor Szenegált, Gambiát és Guineát kereste fel. Több mint 30 országot, Afrika országainak több, mint felét érintő és ösz- szességében mintegy 65 napot felölelő nyolc eddigi afrikai kőrútján a pápa arra buzdította az ott élőket, hogy erőszak nélkül, békésen oldják meg térségük problémáit, és arra törekedett, hogy felhívja a világközvélemény figyelmét: segítsenek megoldani a szegénység és elmaradottság problémáit. Hittérítőként pedig a kereszténység térhódítását igyekezett elősegíteni az iszlám fokozódó terjedésével szemben. 1980-tól 1990-ig 24 millióval gyarapodott, s jelenleg közel 80 millió főt számlál Afrika katolikus népessége. Az afrikai katolikus egyház megerősítését, növelését szolgálva a pápa boldoggá avatta a múlt században élő malgasi Victoire Rasoamanari- vót, Réunion szigetén járva ahol a lakosság 90 százaléka katolikus - pedig Jean-Bemard Rousseau XIX. századi francia hittérítőt. Mostani afrikai útja előtt, 1992. május 17-én pedig egy afrikai néger apácát, Bak- hita nővért, aki rabszolga volt Szudánban, mielőtt Olaszországba került a század elején és ott zárdában fejezte be életét 1947-ben. Afrikában, az elefántcsontparti Yamoussoukroban található a római Szent Péter Bazilika pontos mása, mintegy háromszor akkora méretben. A monumentális, rendkívül költséges katedrálist Félix Houp- houe:t-Boigny elnök ajándékozta a pápának, aki 1990 szeptemberében avatta fel azzal a feltétellel, hogy kórházat és iskolát is építenek a közelében. 1990. január 28-án Maliban járva több, mint húszezer keresztény és muzulmán hívőnek a két vallás közötti kapcsolatokról tartott prédikációt Ba- makóban. A misét rendkívülivé tette, hogy a katolikus egyház feje még sohasem beszélt ekkora muzulmán hallgatóság előtt. Legutóbbi, 1992. februári afrikai útján, amikor a főleg muzulmánok lakta Szenegált, Gambiát és Guineát kereste fel, főként arra hívta fel a figyelmet, hogy a kelet-európai és a volt szovjetunióbeli változások által „megbabonázott” világ elhanyagolja Afrikát. Felkereste a szenegáli Gorée szigetét, ahonnan az elmúlt évszázadokban a láncra fűzött néger rabszolgák tömegeit indították útnak az Újvilág felé. A pápa imádkozott és bocsánatot kért a fehér, keresztény rabszolgakereskedők „mérhetetlen bűneiért”. Megfigyelők rámutattak: ez az aktus illeszkedik abba a sorba, ahogyan II. János Pál 14 éves pápasága alatt megpróbálta jóvátenni a kereszténység történelmi bűneit. % Most az Afrika nyugati partjaitól 140 km-re fekvő, a Gui- neai-öbölből kiemelkedő két kis szigetre kiterjedő Sao Tómé és Principe Köztársaságba látogat, ahol a 114 000 fős lakosság 50 százaléka katolikus, 30 százaléka protestáns vallású, 20 százaléka törzsi kultuszok híve. Angolai látogatása keretében a pápa bejárja az egész délnyugat-afrikai országot. Angola közel tíz milliós lakosságának kb. egyharmada római katolikus, 12 százaléka protestáns a fennmaradó része pedig természeti (animista) vallásokat követ. Akiket a világ felelősnek tart Bosznia tragédiájáért Milan Babies a 35 éves fanatikus fogorvos, a krajinai szerb köztársaság korábbi elnöke, jelenleg pedig „csak” a horvátországi szerbek lakta város, Kinin polgármestere. Milosevics szerb elnök fosztotta meg hatalmától, mert ellenezte az általa képviselt, Horvátországra vonatkozó ENSZ-béketervet. Babies már régóta szerette volna, hogy a horvátországi szerb Krajina önálló legyen két évvel ezelőtt a szövetségi hadsereg készletével fel is fegyverezte a szerbeket. Akkor kezdődött el a polgárháború. A fogorvos azóta is a horvátországi szerbek egyértelmű vezére. Célja változatlan. ík Radovan Karadzsics 46 éves pszichológus, a boszniai szerbek vezére. Gyűlöli a Bosznia-Hercegovinában élő muzulmán többséget. „Egyre szorosabbra vonjuk Szarajevó körül a gyűrűt, amíg a muzulmán fundamentalisták le nem teszik a fegyvert” - állítja. A boszniai szerb kisebbség érdekében azt követeli, hogy kapják meg a köztársaság területének kétharmadát. Mottója: amíg a muzulmánok ezt a követelését nem teljesítik, tovább folynak a fegyveres akciók. Karadzsics a kemény vonal híve és a szerb elnök bizalmasa. Ratko Mladics, a nemrég megalakított boszniai szerb hadsereg 47 éves tábornokáról és főparancsnokáról előretettel mondják, hogy nagyzási hóbortban szenved, ő adta ki a parancsot, hogy a két hónapja bekerített Szarajevót lőjék nehéztüzérséggel: „Tegyétek Szarajevót a földdel egyenlővé!” A szerbiai polgári védelem egykori vezetője katonáitól feltétlen engedelmességet kíván. „Ha kiadok egy parancsot, az az embereim számára olyan, mint Isten szava”. Amikor néhány hete beiktatták, megesküdött, hogy ,Jdtrágyázza a disznóólát”. Minden szerb szabadcsapatot a parancsnoksága alá akar kényszeríteni. Szlabodan Milosevics, 51 éves szerb elnök, az új Jugoszlávia megalapítója, nemzeti kommunista, akit minden boszniai szerb akció mozgatójának tekintenek. Célja Nagy-Szerbia megteremtése és irányítása. Már három évvel ezelőtt megjósolta: harcokra kerül sor. Saját népének, amely előtt szeret néptribunként fellépni, azt mondja: „Idegen hatalmak destabilizálni akarják Jugoszláviát, de mi nem hagyjuk magunkat leigázni”. Most már a szerbiai ortodox püspökök is a lemondását követelik, de a legutóbbi választások jelzik: csökkenő mértékben ugyan, de vannak támogatói. Zsivota Panics a„kis-jugo- szláv hadsereg” új 59 éves vezérkari főnöke az egyetlen olyan tábornok, aki rangját még Titótól kapta. Az utca által „az elnök hóhérának” nevezett Pa- nicsot az elnök nem nyugdíjáztatta, mert szüksége van rá. A magas rangú katonatiszt a tankok szakértője. Olyan tiszt, aki mesébe illő karriert futott be. Katonái egymás között vén csuklyásként emlegetik. Sok forrás szól arról, hogy minden katonai bevetést előzetesen egyeztet Milosevics-csel. Panics a fegyveres erők erős embere. A széthulló szövetségi hadsereget nacionalista jelszavakkal kísérli meg összetartani. Zsalejko Rosznjatovics 36 éves, alat az Inrerpol nők kitartásáért, rablásért és gyilkosságért köröz. Önmagát nevezte ki a szerb szabadcsapatok vezérévé. Míg szerb önkéntesei Boszniában és Horvátországan a „szerbek igaz ügyéért harcolva” ölik az embereket, nőket erőszakolnak és csonkítanak meg, ő Belgrádban él. „Arcán”- „Titokzatos” - így nevezik. Senki sem tudja, honnan származnak a milliói. Azzal dicsekszik, hogy dolgozott a jugoszláv titkosszolgálatnak. Vojiszlav Seselj a szerb Radikális Párt 37 éves vezetője „a rettenetes fejedelem”. Ö is Nagy-Szerbiáról álmodik és mindenkin hajlandó ennek érdekében átgázolni. A korábbi szociológiai professzor szerb szabadcsapatokat - csetnikeket- gyűjtött maga köré. A Szarajevó környéki hegekből veszik tűz alá a várost. A nagynövésű, széles váltó nacionalista vezér - ha kell - maga is „harcba száll”. A belgrádi Parlament épülete előtt baseball ütővel sajátkezű- lég verte eszméletlenné a tüntetőket. (FEB) „Nincs több követelésünk. Amit akartunk,me gkaptuk99 Dél-tiroli történelem (MTI-Panoráma) - Harminckét éve függőben levő konfliktus zárult le a dél-tiroli Néppárt kongresszusi döntésével. Ausztria 1960-ban emelt panaszt az ENSZ-nél azért, mert a dél-tiroli nemzetiségi kisebbséget elnyomják Olaszországban. „Nincs több követelésünk. Amit akartunk, megkaptuk” - jelentette most ki a dél-tiroliakat képviselő párt vezetője Merá- nóban. Megoldódott tehát egy súlyos feszültségekkel, robbantásos merényletekkel, kiélezett jogi vitákkal, sztrájkokkal tarkított nemzetiségi konfliktus. Példa Európa más tájainak: íme, így is lehet... 4f: Tirol osztrák tartomány déli része, Alto Adige néven, 1919-ben került Olaszországhoz, a Monarchia háborúvesztése nyomán. Bolzano, Trento, Merano és környéke lakossága akkor is, azóta is túlnyomórészt német nyelvű, noha olaszok is lakták ősidők óta a vidéket. A békeszerződések a győztesek oldalára időben odaállt Olaszországnak kedveztek, és a dél-ti- roliak egyik napról a másikra arra ébredhettek, hogy ezentúl Róma parancsol náluk. 1935-tól Mussolini fasiszta rendszere erőszakos olaszosí- tásba kezdett: a német neveket olaszra kellett cserélni, az utcai feliratokkal, helységnevekkel együtt. Az iskolákban, közhivatalokban csak olaszul lehetett megszólalni. Ipartelepítés indult Bolzano mellett, és az iparral olaszok ezrei érkeztek délről. Mindez a dél-tiroliakat nem igazán töltötte el lelkesedéssel. 1939-ben, az Anschluss után Hitler és Mussolini egyezséget kötött a vitás területről: a németajkú lakosság választhat. Aki a Reichet akaija, átköltözik és német maradhat, aki a helyben- lakást választja, olasz ezentúl. A lakosságnak ez tragédia, őket senki sem kérdezte, mit akarnak. A második világháború azonban meggátolta a tömeges lakosságcserét. 1946-ban újabb béke, és a határokat újra Őlaszország javára vonják meg, ám a lakosság most már demokratikus jogokkal élve tiltakozik. Népszavazást akarnak a terület hovatartozásáról. A párizsi békeszerződés ezt nem veszi figyelembe. Egyezmény születik azonban De Gasperi és Gruber osztrák külügyminiszter között: Olaszország tiszteletben fogja tartani a nemzeti kisebbség jogait. De Gasperi maga is erről a vidékről való, trentói, szava biztosíték a dél-tiroliaknak is, Bécsnek is. 1948-ban meg is születik az első tartományi törvény, amely különleges jogokat biztosít Dél-Tirolnak, Trento székhely- lyel. Ez azonban nem elégíti ki az ott élő németajkúakat. Megszületik a jelszó: „Los von Trient!" (Elszakadást Trentótól!). A mozgalom élére a katolikus Dél-Tiroli Néppárt áll, és vezetője, Silvius Magnago. Bolzano székhellyel új közigazgatási határt akarnak, olyat, amelyen belül a németnyelvűek alkotják a többséget, szemben Trentóval, ahol olasz többség érvényesül. Követelésüket Bécs támogatja. Ausztria 1960-ban panaszt tesz az ENSZ-ben, s Dél-Tirol ettől kezdve nemzetközi konfliktus is, miközben Olaszország elutasít „minden külső beavatkozást,, belügyeibe. Közben Dél-Tirolban nő a feszültség, egymást érik a robbantásos merényletek, terrorakciók. Ezek többnyire Eszak-Tirolból, Ausztriából indulnak ki, a terroristák ott találnak menedéket. A szélsőséges indulatok elszabadulnak, és a római kormány jónak látja, hogy tárgyalásokat kezdjen a feszültség csökkentésére. Evekig tart az alku és huzavona, míg 1969-ben végre megegyeznek egy intézkedés-csomagban: nyelvhasználat, kétnyelvű közigazgatás, iskolák, bíróság, arányos képviselet a helyi közigazgatásban, a római parlamentben. Körültekintő és mindenre kiterjedő az alku, részletes jogszabályokkal garantált nemzetiségi jogállást tűz ki célul. Részvevői olasz részről Aldo Mow, az SVP részéről Silvius Magnago. Ha sokáig tartott az alkú a jogállás tartalmáról, még tovább tart a megvalósítás. 1972-ben hagyja jóvá az olasz törvényhozás az új tartományi alapszabályt. Majd húsz évig tart, csöppenként adagolva, egyik római kormányválság és a másik között a dél-tiroli csomag megtöltése. Az olasz kormányok nem túl nagy kedvvel, de az adott szót állva mindent végrehajtanak. Bolzano ma egyike a leggazdagabb olasz városoknak. A tartomány jóval számarányán felül részesül a központi költségvetésből. Róma végül nem is annyira a jogokkal, mint inkább a jóléttel vásárolta meg a németajkú kisebbség támogatását. A dél-tiroliak ma gazdagok, és nem' kívánnak többé elszakadni Olaszországtól. * * A jogok körül azért ezzel egyidőben folyik a huzavona. Bolzano egyre többet és többet akar, menetközben bővül a kívánságlista. Az eredmény mára: Európa egyik legjobban garantált nemzeti kisebbsége, ahol a jogi és igazgatási megoldások példa értékűek lehetnek más vidékeknek is. A legnagyobb vita a dél-tiroli csomag „nemzetközi jogi érvénye” körül dúlt. Bolzano (Ausztria támogatását élvezve) úgy véli, hogy a legfőbb garancia a megszerzett jogok megtartására, ha Olaszországot nemzetközi fórum, a Hágai Bíróság ellenőrzi: betartja-e maradéktalanul, amit megadott. Hiszen a római parlament bármikor elfogadhat korlátozó törvényeket is - vélik az óvatos dél-tiroliak. Róma álláspontja, hogy a kérdés belügy, nemzetközi fórumoknak nincs tehát hozzá köze. Ám az európai légkör változásával felülkerekedik lassan az a vélemény, hogy ne utasítsák el a nemzetközi kapcsolódást. Végülis az európai integrációban a nemzeti szuverenitás jórésze már nemzetekfölötti szervekhez került, még több kerül oda a jövőben. Ausztria maga is EK-tagságra pályázik. Az egész kérdés éle a mai Európában nem olyan, mint harminc évvel ezelőtt volt - ismerte fel az olasz vezetés. így idén április 22-én az olasz kormány, egyik utolsó aktusként még a lemondás előtt, jegyzékben küldi meg Ausztriának az egész dél-tiroli jogszabály-csomagot. A jegyzéket az SVP úgy értelmezi, hogy ezzel „létrejött a szükséges nemzetközi kapcsolódás". Ausztria és a bolzanoi helyi kormány Hágához fordulhat ezentúl jogsértés Esetén, ahogyan erről az 1969-es megállapodásban is szó esett már, s Ausztria egyfajta „pártoló hatalomként” szerepel. Ez egyedülálló az európai nemzeti kisebbségek jogait szavatoló megoldásokban, s valószínűleg példa értékűnek tekinthető. Most már Ausztrián a sor, hogy ő is elfogadja a dél-tiroliak és Róma után a „csomagot” , és a maga részéről is lezártnak nyilvánítsa a dél-tiroli kérdést. A szélsőséges, elszakadást követelők kisebbségbe szorultak Bolzanóban. Győzött a józan, kiegyezésre, kompromisszumokra kész magatartás Rómában is, Bolzanóban is. Talán Európa keletebbre eső vidékein is okulhatnának egyesek e történetből. . . Magyar Pétéi
