Új Dunántúli Napló, 1992. június (3. évfolyam, 150-179. szám)
1992-06-07 / 156. szám
A kispadon: y j kOI1ll()Í válOgatOtt-edZO Skaliczki László új csapatával Fotó: Péter Szabó Zoltán Még csak néhány hete, hogy véget ért a Komlói Bányász kézilabdázói számára oly sikeres 1991-92-es bajnoki év, de már hét fordulóval a vége előtt biztos volt, hogy a hajrára beugró Kovács László mesteredző az idény végén elköszön a bányászvárosból, ismét edző nélkül marad a csapat. A szakosztály vezetői azonban nem tétlenkedtek, nem sok időt hagytak a találgatásra, hogy majd kivel is kezdik meg a kék-fehérek július 6-án felkészülésüket az új bajnoki évre. Többszöri találkozást követő tárgyalás eredményeként „leigazolták” a 37 éves Skaliczki Lászlót, a 7. helyen végzett Békéscsaba mesterét, aki mellesleg az ifjúsági fiú válogatott edzője is. Tehát ezúttal egy fiatal, sikerre éhes szakember fogja irányítani a csapatot, akivel közvetlenül a szerződés aláírása után sikerült beszélgetnünk.-Nem érzi túl labilisnak a komlói kispadot, hiszen két év alatt négy edző is megfordult Komlón? Egyáltalán milyen érzéssel ül le Faludi illetve Kovács László elárvult helyére?-Azt mindenkinek tudomásul kell venni, hogy teljesen eredménycentrikus világban élünk. Sehol, senkinek nem engedik meg, hogy sokáig, illetve súlyosan hibázzon. Fenyvesivel, ha nem tévedek utolsó helyen kullogott^ csapat, míg Kiss Szi- lárdot „más oldaláról” is ismerem. Én mindenesetre nagyon szeretném kitölteni azt a két évet, amire jelenlegi szerződésem szól. De azt hiszem nem is érdemes foglalkozni ezzel. Ami pedig a második kérdést illeti, nos először is megtiszteltetés számomra, hogy a komlóiak rám gondoltak ilyen közvetlen elődök után, ami egyben garancia is, hogy egy jó csapatot öröklök tőlük. A játékosok többségét még úttörő koruk óta ismerem, és a csapat szinte valamennyi mérkőzését vagy élőben, vagy videóról láthattam. A játékosállomány, túlzás nélkül állíthatom, remek. A csapat játéka fegyelmezett, gyors, de kissé egysíkú. Ezen mindenképpen szeretnék változtatni. A szélsőket aktívabbá akarom tenni, hiszen egy sor junior válogatott játékos áll rendelkezésemre ezeken a posztokon.- Már ismert a jövő évi csoportbeosztás, Ön hogyan ítéli meg az esélyeket?- Nagyon szimpatikus számomra a város, a szakosztályvezetés csapathoz való viszonya, na és természetesen az ország talán egyik leglelkesebb szurkolótáborának biztatása. Ezt csak győzelmekkel, jó eredménnyel lehet ellensúlyozni. Tehát az első négybe kerülésre véleményem szerint csoportunkban öt csapatnak, egészen pontosan az Elektromosnak, a Rábának, a Szolnoknak, a Békéscsabának és nekünk van reális esélyünk. A Debrecen válságban van, a PEMÜ is alaposan meg fogja érezni Sótonyi távozását, míg az újonc nem valószínű, hogy beleszól a jó helyezések sorsába.- Nem fordult még meg a fejében, hogy ha a tavaszi rájátszás során Békéscsabán legyőzik a Várpalotát, akkor most egy 1HF Kupában induló csapat edzője lehetne?- A kérdés jó, csakhogy nekem van egy olyan érzésem, ha akkor csapatom nyer, most nem én, hanem még mindig Faludi lenne az edző Komlón. Büki István Szekszárdi kiszállt, a kaposvári kört a szervezők nem vállalták A Blacky megmentette a Mecsek Kupát Pillanatkép a tavalyi megnyitóról Piquet befejezi A brazil autóversenyző, Nelson Piquet (39) befejezi pályafutását. A háromszoros Forma-1-es világbajnok május 7-én, Indianapolisban, a híres 500 mérföldes Indy-car viadal selejtezőjén súlyos lábsérülést szenvedett, már többször megműtötték, s azóta is kórházban ápolják. Piquet, aki csak önmagát okolja a balesetért, egyelőre látni sem akarja a sajtó munkatársait, ezt az információt is egyik közeli barátján keresztül hozta nyilvánosságra. A brazil pilóta felépülése hónapokat vesz igénybe, s ahhoz is hetek kellenek még, hogy egyáltalán elkezdhessen járni. Edzőcsere Baján Új edző után kell néznie a következő szezonra az NB Il-es Bajai FC labdarúgócsapatának, mivel a mostani mester, Kincses Viktor nem hosszabbíja meg idén lejáró szerződését. Gregor az Üllői úton A Ferencvároshoz készül a siófoki Gregor József az NB I. gólkirálya, aki korábban a Honvéd csatára is volt. Kishíján a közép-kelet-euró- pai térség legrangosabb, és talán legrégibb múltra visszatekintő kerékpárverseny-sorozata szakadt meg az idén. A korábbi magyar szponzorok visszalépése mellett a városi, valamint a megyei önkormányzat is megszüntette támogatását, így alig egy hónapja még a szervezők sem lehettek biztosak benne, hogy végül is sikerül-e megrendezni Pécsett és Baranyában az idén 33. Mecsek Kupát. A dilemmát a svájci sportszergyártó Blacky cég oldotta meg, magára vállalva a költségek majd háromnegyedét (tavaly ez 1,2 MFt volt, ebből 200 ezret az adó vitt el). A Blacky hagyományosan kerékpár-pártoló, többek között az ő nevük alatt kerekezik Fignon, a háromszoros Tour de france-győz- tes francia versenyző, de a Blacky támogatja a Tour de Su- isse-t is. Két év óta nézőként jelen volt képviselőjük a Mecsek Kupán, és mert tetszett neki, nem engedték veszendőbe menni. Az idei Mecsek Kupa Blacky Nagydíjon 8 nemzet 10 csapata áll rajthoz, élükön (remélhetőleg) a teljes magyar válogatottal. Számukra ugyanis ez lesz az utolsó lehetőség, hogy barcelonai repülőjegyüket bebiztosítsák. A küzdelem ebben az esztendőben két naposra zsugorodott, mert a 3. napi, szekszárdi kört a tolnaiak lemondták, hiszen még saját kupájuk, a Gemenc Nagydíj megrendezése is nehézségekbe ütközik. Jelentkezett ugyan a kaposvári szövetség, hogy feléjük kerülhetne a mezőny, ám a még mindig hiányos költségvetés osztása-szorzása után a szervezők sajnálattal közölték, a harmadik napi futamra már nem futja. így június 19-én Pécsett a kritériumversenyen, 20-án pedig Baranya-szerte a 178 km-es tömegrajtos egyéni- és csapatversenyen szurkolhatnak a kerékpársport kedvelői a várhatóan ismét népes és rangos mezőnynek. Sz. Zs. Mai sportműsor Három győzelem + négy vereség = búcsú az olimpiától Vigóban nem a magyarok vigadtak Telefonbeszélgetés Vertetics István szövetségi edzővel Hiába zárták a magyar kosaras lányok győzelemmel az olimpiai selejtezőn a csoport- mérkőzéseket, korábbi pontvesztéseik miatt számukra már korábban eldőlt: nem lehetnek ott a barcelonai játékokon. Vertetics István szövetségi edzőt, a PVSK-Co-Order mesterét már a végeredmény ismeretében vigói rezidenciájukon, a Hotel Colában kértük villámértékelésre:- Hogyan viselik a lányok a kudarcot?- Nem a mi örömujjongásunktól visszhangzik a környék ... Nem mentegetőzésképpen mondom, de a mienk sokkal erősebb csoport volt, mint a másik, ahol ráadásul Szenegál visszalépése miatt lényegesen több pihenőjük volt a csapatoknak, ami már önmagában is nagy előny. Ázsia és Dél-Amerika bajnokától vereséget szenvedni pedig a mai válogatottunk számára nem számít igazán szégyennek.-A krónikák szerint a magyar lányok csaknem elvesztek a játékostengerben ...-A bőrünkön éreztük, mekkora a tudáskülönbség a mieink és a legjobbak közt. A váratlanul gyors első vereség után nem tudtunk fölnőni a minden ízében profi körülményekhez és követelményekhez, és a kritikus időszakokban hibáztunk. A világ legjobbjai egyre sokoldalúbbak: nincs csak jó kosárdobó, vagy csak jól védekező játékos - mindenki körömszakadtáig védekezik, majd pasz- szol, labdát szerez, és a végén még pontot is tud szerezni. Nekünk kell még egy-két év, amíg a mostani gárdára építkezve kinevelhetünk egy ilyen szintű válogatottat.- Milyennek látta a két pécsi lány teljesítményét?- Nem akarok elhamarkodottan értékelni, de Sztojkovics és Horváth közül előbbi teljesítményével voltam elégedettebb. Szűcs Zsolt Labdarúgás. NB II. Mohács-Csepel, Mohács, 17.00. NB III. (mind 17.00): K. Építők - Nagykanizsa, Kaposvár. Siklós - K. Honvéd, Siklós. Marcali - Boly, Marcali. Kisdorog - Nagyatád, Kisdorog. Komló - PEAC, Komló. PVSK-Paks, Vasút-pálya. Balatonlelle - Bonyhád, Balatonlelle. Barcs - K. Rákóczi, Barcs. Megyebajnokság (mind 17.00): Kinizsi - Zsolnay, Kovácstelep. Felső- szentmárton - Szajk, Felső- szentmárton. PBTC - Újpetre, Bőrgyár-pálya, Harkány - Be- remend, Harkány. Töttös - Sellye, Töttös. Szászvár - Somberek, Szászvár. Hidas - Bi- csérd, Hidas. Szigetvár - Sásd, Szigetvár. Autósport. Bilia-Blaupunkt hegyi EB, Szentkút 7.30. Tenisz. Tritex-Röviköt Kupa, Balokányliget, 8.30. LELÁTÓ Ötmillió forintos jövedelem Egy héttel ezelőtt a Lelátóban több nevet is említettem, akik szóba jöhetnek, mint az Újpest labdarúgócsaptának edzői. Az UTE vezérkara ugyanis számos jelölttel tárgyalt, sokat sejtetően nyilatkoztak is, de azt következetesen hangsúlyozták, hogy Bene Ferenc nem lesz a lila-fehérek mestere. Lehet, mindez csak taktika volt, de nem elképzel- hetelen az sem, hogy a jónevű edzők manapság igencsak magas összeget kémek aláírásukért. Azt pletykálják, hogy a befutott mesterek máris felállnak a tárgyalóasztaltól, ha az értük jelentkező klub nem garantálja az évi ötmillió forintos jövedelmet. És ezért még bajnoknak sem kell lennie a jövendőbeli csapatnak. Az edzők legalábbis ehhez ragaszkodnak. Talán nem véletlen, hogy a Veszprém az ismeretlen Bozai Gyulát szerződtette és Siófokra is olyan edző került, aki eddig még nem dolgozott az NB I-ben. Ezek az edzők ugyanis még megtiszteltetésnek veszik az élvonalbeli munkát, elégedettek egy elfogadható jövedelemmel, nincsenek elképesztő követeléseik. A PMSC-nél is úgy nyilatkoztak, ha Garami Józsefiéi nem hoszabbítanak szerződést, akkor csakis a jelenlegi pályaedzők közül választanak. A Vasas megállapodott Genzwein Ferenccel, aki nem kér fizetést, sőt támogatókat szerez a klubnak. Elképzelhető tehát, hogy anyagi megfontolásból esett a választás Újpesten Bene Ferencre. Az egykori sokszoros válogatott csatár a 48. évében jár, szeretne edzőként is bizonyítani, nem valószínű, hogy ő diktálta az anyagi feltételeket. ■sk Ha már edzőkről van szó, maradjunk még néhány gopndolat erejéig a kispadnál. A Békéscsaba és a Csepel már NB I-esnek érezheti magát és a kiszivárgott hírek szerint mindketten elégedettek a mesterekkel. Békéscsabán szerződést hosszabbítanák Pásztor Józsefie\, Csepelen pedig Táj ti Józsefiéi. F^jutó lett az NB III-ból a Kaposvári Rákóczi, ott viszont bizonytalan, ki ül ősztói a csapat kispadján. A jól értesültek úgy tudják, hogy a siker ellenére nem hosszabíta- nak szerződést Mathesz Imré- vel. Minden cáfoló nyilatkozat ellenére csaknek biztosra vehető, hogy távozik a Rábától Szentes Lázár. A Diósgyőr szívesen látná, ha Tomyi Barnabás maradna, de az edző még kivár, kedvezőbb ajánlatról álmodozik. Az már biztos, hogy a Siófok új edzője, Pusztai László az új bajnokságban nem számíthat a csapat egyik legjobb- jára, Fischer Pálra. A csatár menni készül és a Siófok képtelen lesz megtartani. A klub vezetői nem tiktolják, jó lenne ha maradna, de ami a dolgok anyagi oldalát illeti, örülnek neki. A játékosért várható összeg sokat jelent majd a Siófoknak. Az is biztosra vehető, ha hazai klubot választ Fischer, akkor az a Kispest lesz. Ha viszont kedvező ajánlatot kapna külföldről, akkor oda megy. Két francia klub is érdeklődik iránta, lehet, hogy létrejön az üzlet. A Siófok a jövő héten a Ferencvárossal mérkőzik és Fischer korábban azt nyilatkozta nem lép pályára egykori csapata ellen. Azt mondta, nem viselné el, ha netalán az ő góljával nyerne a Siófok és ezzel elveszítené a bajnoki címet a Ferencváros. Számára még mindig a Fradi jelent mindent, annak ellenére, hogy lemondtak róla. Most viszont megváltoztatta elhatározását, mert a Ferencváros szakosztályelnöke sértően nyilatkozott róla az egyik hetilapban. Kérdés, mennyire haragtartó Fischer. Bicskei aláírt Luzernben Bicskei Bertalan, a magyar labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitánya vasárnap kétéves szerződést írt alá a svájci Luzern csapatához. Tette mindezt úgy, hogy már tudta: az együttes kiesett az első osztályból, és júliusban már a kétcsoportos svájci NB II-ben folytatja a pontvadászatot. Amikor kiutazott, még első ligás csapathoz ment, estére viszont már a másodosztályba csúsztak vissza a luzemiek...- Talán egy ezreléknyi esély volt arra, hogy kiessen a csapatom - mondta Bicskei Bertalan, aki még nem ült a kispadon, csak megfigyelőként „térképezte fel” leendő együttesét. - A Grenchen ellen játszottunk, ellenfelünk vezetett 2-1-re. Az utolsó percekben II-est kaptunk, de válogatott csatárunk, Adrian Knupp fölévágta a labdát. Kikaptunk, kiestünk. Ez nagy kihívás szánwmra is. Érzésem szerint rendelkezünk olyan játékosállománnyal, hogy csakis a visszajutás legyen a célunk. Egyébiránt ha a Luzern rosszul járt, a Bulle nem. Ez az a klub, ahol Bodonyi Béla fut- ballozik. Az ő két vasárnapi góljával jutott fel együttese az /. osztályba. Június 15-én utazunk ki családommal Svájcba. Ezután négyhetes felkészülés lesz. Junius 8-án kupadöntő lesz a Lugano ellen, de még nélkülem. Szerződésem 1994. június 30-áig érvényes. Szeretném már az első idényben „felhozni" az élvonalba a Luzernt. Három olyan labdarúgónk van, aki már volt válogatott. Szóbeli tárgyalásokat folytattunk a klubelnökkel arról, hogy további négy játékosunk, akiknek szerződése lejárt, maradjanak nálunk. Úgy tűnik, hajlanak a kérlelő szóra, és szerződést hosszabbítanák velünk. vasárnapi 7