Új Dunántúli Napló, 1992. június (3. évfolyam, 150-179. szám)
1992-06-07 / 156. szám
Munkáit 1980-ban már kiebrudalták Pécsett az akkori Színház téri kiállítóhelységből. A gyanútlan látogató arra kényszerült, hogy holmi embertetemeket formázó, gyeptéglákra leterített „gatyákon” lépkedjen, az életbenmaradás zsombék- jain. Három nap türelmi idő után penderült ki, mintha bizony nem erre volnánk kényszerülve napra-nap. És Lovas Ilona textilművész, „installátor” - e műfajban Bukta Imre, fe Lugossy László vagy a pécsi Pincze- helyi Sándor és sok más neves művész szellemi rokona - itt van újra. Kiállít a Pécsi Kisgalériában. A textilszővő szakon végzett művész Párizstól New Yorkig bejárta már a félvilágot létezésünk mágiáját felidéző műveivel. Fogadták szeretettel, fogadták kétkedéssel - ahogyan mindazokat, akik megváltak a múzeumi művészet jólnevelt, táblaképben gondolkodó kereteitől. Most sem kínálhat tálcán édes illúziót, melyre pedig olyannyira vágynánk. Dobhoz, ehhez a földet az éggel összekötő, mágikus zeneszerszámhoz keresett bőrt - mondja - így bukkant a kiállításon látható marhabelekre. Mert a dúsan erezett, alkimista leleménnyel teleírt, lopótökökre vagy óriás papír- spülnikra emlékeztető formák, melyek ott hevernek a Kisgaléria nagyobbik termében - marhabelek. Szeletekre vágta, kifordította a beleket, hogy szelvényenként simuljanak egymásra, akár a káposztalevelek és látszód- jék dércsipkés ágakat, fehérlő jégvirágot formázó erezetük. Teregette, hajtogatta, emberformájú-hasasra gömbölyítette zsákmányát, s a megannyi éledő forma mintha csak a szólításunkra várna, a múltból üzenne. A holtak népes és megbocsátó birodalmából. A másik teremben csak egy hatalmas tálat: a kinyílt gömb virággá tárult kerek szirmát látjuk teleírva emberfajunk „ képes” betűjeleivel. De installációi vannak a híres Lódzi Textiltriennálén is, másfelől pedig a műfaj világszínvonalát jelentő Lau- sanne-i Nemzetközi Bienná- léról érkezett, ahová 900-an pályáztak, és a félszáz installátor közt egyedül őt hívták hazánkból. B. R. Dobszóló Faragó Márk koncertje Pécsett Egy srác a zongoránál A cím megtévesztő annyiban, hogy Faragó Márk tavasszal, némiképp váratlanul, a zenekonzervatórium hegedűversenyét nyerte meg. Igen ám, de ez- időtájt felvételizett a Zeneművészeti Főiskola zongora tanszakára is, ahol a szigorú zsűri - rendhagyó módon elragadtatva magát - a zongorajátékát tapsolta meg . .. A napokban a pécsi zenebarátokat kápráztatta el játékával, holott az útja amúgy - a zeneóvodától a szegedi zenekonzervatóriumig - akár szokványosnak is tekinthető. Kiváló hegedűtanára, Szecsődy Ferenc szerint eddig is tudták róla, hogy tehetséges, de az, hogy a tizenhat éves, zárkózott fiú valódi gyémánt, most vált kétségtelenné. Robbanásszerűen. A nyolc éve hegedűn majd immár négy éve zongorán játszó Márkot nem is könnyű megszólaltatni. Soha nem is abból készült, hogy „nyilatkozzon”. Pécsett, a Művészetek Házában rendezett estje előtt is inkább a virtuóz módon előadott Kreisler-futamok, a szerző „Szerelmi bánatának” hegedűn játszott zenei varázslata beszélt helyette.- A nagy klasszikusok - pillanatnyilag a romantikus zene - állnak hozzám a legközelebb - mondja nagysokára. Azt is nehezen árulja el, hogy Bach d-moll toccatája és fúgája tartozott „első szerelmei” közé, hogy éppoly természetesen következzen Chopin, Beethoven ... Zongorajátékát hallgatva tudom meg, hogy a szegedi lakótelepi lakásban egy nem régen kapott pianinón gyakorol vasárnaponként, de hétköznap mindig reggel ötkor kel, hogy már korán a Tisza Lajos úti konzervatóriumba siessen és gyakoroljon akár késő estig.- Ez az élete - mondja tanítványáról a zongoraművész Mo- csai Pálné. - Szakemberként, elfogultság nélkül állíthatom, Márkot rendkívüli zenei memória, kifinomult belső hallás és előadói talentum jellemzi. Zeneszerzéssel is próbálkozott, emlékszem amikor lemezhallgatás alapján leírt, tökéletes Bach-korálokat tett elém. Faragó Márk magántanuló, így élhet csak odaadással gyakorolt hivatásának. Immáron nemcsak hazai koncertjein, Szegeden, Kecskeméten, Pécsett, Budapesten tapsolhattak játékának, hanem áprilisban Lausanne-ban is. Olyannyira, hogy svájci fellépése után Christian Fahre zongoraművész meghívta a Lausanne-i Zeneakadémia művészképzőjébe. Egyre több ajánlat ostromolja a törékeny, szemüveges fiút az értékre fogékony zenei impresz- száriók köréből is. Bóka R. Halló, a MIKÖV-vel beszélek? Kinek kell reklámból egy szatyorravaló? Noha ez itt nem feltétlenül a reklám helye, essék szó a reklámról. Azok közt is a legsajátságosabbról. Azokról az emblémákról, feliratokról és más hókusz-pókuszokról, amelyek a közönséges műanyag- azaz reklámszatyrokon láthatók. „Halló, MIKÖV? - hívtuk fel a tasakgyártásban legnagyobb hazai cégünket, a telephelyein közel ezer főt foglalkoztató MIKÖV Ipari Termeltető és Szolgáltató Kft. tasakgyárát. Megtudtuk, hogy a telefonkönyvben fellelhető „MIKÖV” eredetileg annyit jelent: Mező- gazdasági Ipari Közös Vállalat - ami a valóságban már jóideje nincs. Van viszont a fentneve- zett kft. tasakgyárral, filmnyomórészleggel és más pesterzsébeti, kőbányai telephellyel. A tasakgyár üzemvezetőjétől, Nagy Zoltántól megtudtuk azt is, termelékenységük tonnában mérendő, hiszen a tasakoktól a fóliazsákokig sokmindenfélét gyártanak - átlagosan havi 20 tonna megfelelő minőségű áru piaci terítésére alkalmasan. Műanyagtömlőből és a kedvelt háztartási szemeteszsákból főként nyugati országokba exportálnak, ahol tehát a környzezet- védelemre már áldozni tudnak, de hogy mindez ma mekkora üzlet, az főnök és felhatalmazás híján üzleti titok. Ami a reklámok színvonalát illeti, a megbízott képzőmvészék neveivel sem szolgálhattak. Legfeljebb azzal, hogy a cégnek saját grafikai műhelye is van és a szatyrokon elhelyezett reklám talán a legolcsóbb, hiszen egy-egy vállati embléma, sztáregyüttes képe fillérekért jut el sokezer vásárló kezébe. No és a cégnek habszivacsot, PVC-ét és másegyebet feldolgozó részlege is van - áruikkal összességében a hazai „tasakpiac” 20-30 százalékát uralják. A tasakokon lévő szellemes máskor jellegtelen emblémák - távlatos kompozíciók és távlattalan mütyürök — pedig a megrendelők ízlését, lehetősségét tükrözik. Tegyük hozzá: nagy szélsőségeket, amit giccsadó sem sújt... B. R. Motoros sárkánygéppel a Fáraó ralin ? Start, valahol a Szaharában A címben feltett kérdés nem költői. A kérdőjelben szerepet játszik az alapítványok adóügyi megítélése, miszerint idén már nem lehet adóalapot csökkentő tényező a Trans Sahara Alapítványra befizetett összeg. Pedig, ha nem talál a Fáraó ralin való indulás anyagi fedezetére elegendő összeget befizető szponzorokat Szabados Zoltán kaposvári motoros sárkányrepülő, nem vehet részt ősszel a világ legnagyobb versenyén. Kár lenne, ha nem indulhatna. Tavaly a budapesti Kincses Ferenc barátjával a Trans Sahara Air Marathon verseny 4700 kilométeres távján, megmutatta, milyen a magyar virtus. Szabados Zoltán erősáramú technikus (háztartási gépjavító és villanyszerelő mester) a motoros sárkányrepülésben már négyszeres magyar bajnok, számos Európa és Világ Kupa helyezettje. Nem az a fajta, aki megijed a saját árnyékától. Vagy tíz éve látott először gyalogsárkányosokat a tévében. Akkor határozta el: belevág. Mosolyogva meséli, hogyan utazgatott a fővárosba tanulni a sárkányozást, hogyan vette az első gépét, s magamagától miként tanulta meg rengeteg géptörés és javítás árán, de töretlen akarattal a repülést. A kaposúj- laki repülőtéren lett úrrá rajta végképp ez az ördöngős, cseppet sem veszélytelen szenvedély. Az övé volt az első motoros sárkánygép Somogybán - jelenleg már az ötödiket nyűvi.- A Trabant motor akkor állt le, amikor csak akart. A mostani duplagyújtású, 50 lóerős Rotax motorral már nincs ilyen gondom. Ha fönt végképp leállna, végszükségben kisegítene a bajból a rakétaindítású francia ejtőernyőm. Az igazi nagy kérdés a leszállás: van-e rá elegendő és biztonságos hely. Tavaly a szaharai marathonon az Atlasz hegységnél majdnem beszorultam egy sziklás katlanba. Mit mondjak? Gyötrelmes perceket éltem át! - emlékezik. Az volt eddig élete legnagyobb, legveszélyesebb, tizenegy napos repülése. S mivel derekasan helytállt, meghívták a; idei ötezer kilométeres Fáraó ra lira, Egyiptomba. Hogy kijut-e, az már í szponzorokon múlik, akiknél felhajtása miatt alig van idejt repülni. De sebaj! Még idér nyáron magassági rekordkísér letre készül. Hatezer méter ma gasra szeretne felrepülni Kapó sújlakon. Az eddigi rekordji négyezerkétszáz méter volt „Sikerülnie kell!” - mondja ha tározottan. M. L Rádió mellett. Tokajhegyaljai szőlősgazdák neheztelnek a bor-nagykereskedelemre, mert tavaly csak bizományba vették át a szerződéses bort, év végére ígérték a pénzt, de még örülhetett az a magántermelő, aki ez év januárjában hozzájutott. De szépszámmal vannak olyanok, akik még tavasszal sem láttak egy fillért sem, pedig a szőlőtermesztés-borászat költséges ténykedés, az időjárás okozta kockázatról nem is beszélve. A riporternek persze, nyilatkoztak mások is, például egyik gazda azt mondta: „Én még mindig el tudtam adni a boromat, amit meg is lehet süvegeim: nálam a minőség-, törvény.” A vita aztán átcsapott a termesztési módokra, voltak, akik a hagyományos sortávolság mellé tették le a garast, mondván, kevesebbet, de minőséget illetően jobb bort ad, mások pedig a széles sortávolságra esküdtek, hiszen a több mennyiség mellett elérhető egy optimális minőség is. A vitát átszőtte a „politika” is, valahogy úgy, hogy az „átkosban” a gazdákra erőltették a kordon-művelést (ez ugyan nem igaz), meg így, meg úgy ... De ebbe ne menjünk belé. A fenti gazda hitvallása viszont - miszerint a minőség őnála törvény - megszívlelendő. De nem új tulajdonság. Az sem, hogy a szőlőtermesztést szenvedélyes gonddal űző gazda igyekszik megőrizni és fejleszteni a tájjellegnek megfelelő fajták honosítását, bár, ezt már több-kevesebb sikerrel. A napokban felkeres a szerkesztőségben egy fiatalember, Bíró János, aki városi - pécsi - létére apai-nagyapai ágon viszi tovább a szőlészet-borászat gyönyörű mesterségét Hosszúhetény napsütötte lankáin. Meséli, fia érettségi-családi ünnepségén a város ismert és „előkelő” éttermében pécsi, tájjellegű borajánlatot kért az ebéd mellé. Az ifjú pincér - aki borügyben sajnálatos módon nem volt tájékozott - csak széttárta a kezét. Ilyesmivel nem szolgálhat. Émlítik neki a cirfandlit, nincs, vagy a Mecseki Rizlinget, az sincs - ez utóbbiról nem is hallott. Bíró János ezen csodálkozott, csak én nem. Mecseki Rizlinget - amely valamikor hétdecis palackban kínálta magát, ígérve a kesernyés, remek rizling-zama- tot - már nem talál a bort kedvelő polgár sem a boltokban, sem a vendéglőkben, sem a kocsmákban. (Mellesleg: én a kocsma szót nemesebb értelemben használom, még akkor is, ha álszent módon valamikor a Hivatal leócsárolta, pedig, ha Petőfinek és Krudynak megfelelt .. .) A Pécsi Cirfandli is eltűnt - a zöld címkéset értem ezalatt, de „kutatós” sincs, csak az emléke, pedig micsoda remek ital volt. Az utolsó néhány palackot jó barátommal, Sza- lontai Pittivel pusztítottuk el három-négy esztendeje, a Színház-téri belvárosi presszó készletéből. Több nincs. Sehol nincs. Sem Pécsett, sem másutt, még talán a San Franciscó-i restiben sincs. Bíró János mondja, borforJó borok hörpintése... galmis ismerőseitől érdeklődött, hova tűnt a cirfandli, azt válaszolták: „ ... Nincs rá igény ...” Hát... erre mit is mondjon az ember? Bírónak van. Meg hosszúhetényi szőlős-szomszédjainak is, annyi, hogy eladnák a kereskedelemnek. Fölajánlották neki, szállítsa le Villányba, ott palackozásra előkészítik, palackozzák is, sőt, saját nevével fel is címkéztet- heti. A mai - örökké fölfelé ívelő - árak mellett nem nehéz kiszámítani, mennyibe kerülne a remek, pécsi tájjellegű bor, mire a fogyasztó asztalára kerül... Mert, ugye, nem csak a cirfandliról vagy a Mecseki Riz- lingről van szó, hanem a nagyszerű aranyhegyi borokról is, amelyek azért szépen öregbítik a történelmi borvidék hírét. A borkereskedelemnek nincs pénze, hogy elfogadható árat kínáljon a termelőnek. így aztán a jó borok lélekemelő hangulata csak szűkebb köröknek adatik meg, sajnálatos módon .. . Új szocialista képviselő A Magyar Szocialista Párt országos választmánya szombati ülésén döntött a Nagy Attila halálával megüresedett képviselői hely betöltéséről. A párt különböző szervei és szervezetei a szombati vitára hat jelöltet állítottak az 1990-ben kialakított országos lista résztvevői közül. A kétfordulós választási eljárás eredményeként a mandátum új birtokosa: Péli Tamás 44 éves cigány származású festőművész. Erről a szocialisták sajtófőnöke tájékoztatta az MTI-t. Bárd Tamás elmondta: a baloldal és a cigány etnikum képviseletében mélyen elkötelezett képviselő öt nyelven beszél, képzőmővészeti tanulmányait Hollandiában végezte. (MTI) 4vasárnapi
