Új Dunántúli Napló, 1992. május (3. évfolyam, 120-149. szám)
1992-05-02 / 120. szám
1992. május 2., szombat üj Dunántúli napió 9 Szép magyar vers Füst Milán Foszló ködök Május elsejére Májusi szél, közeledő viharok hírnöke látom, a gyűlölet forrásait nyitogatod hogy végülis győzelmet arassunk a gonoszon aki dúvadakhoz hasonlón garázdálkodik s megfojtja a szívet, ha bánatában feljajdul ahogyan rabolni, megalázni és ölni kész ahogyan rombolja, vagy felgyújtja házainkat gyerekeink kezéből kimarja a kenyeret földjeinkből feltúrja a fiatal gabonát tőrbe ejti a lányokat s az asszonyok hasát megtapossa szívük alatt a gyönge magzattal kutainkban nincs már víz s nincs toll a vánkosunkban egymásra dobáltan a göröngyös földön hálunk s ha felébredünk, fájó szemünkbe néz a halál. Ó viharzó májusi szél, ó végre hát, végre dalolj nekünk a szabadságról, melyet oly kínnal sóvárog a szív, ó sodorjad felénk a kardot hogy birtokoljuk a győzelem első zálogát gyávák halántéka mögött gyújtsd fel a tüzeket asszonyaink nyelvét igazítsd a helyes szóra őrizd tehetetlen gyermekeinket, amíg mi lángoló haraggal s ha úgy kell, halálra szántan elindulunk az úton, mely átvezet bennünket a sötét és feneketlen poklok birodalmán. Állomások, Dr. Németh Antal emlékkiállítása elé Nagyon hálás vagyok, hogy a pécsi Művészetek Háza lehetőséget adott a magyar színjátszás meghatározó egyénisége, dr. Németh Antal emlékkiállításának megrendezésére. Ez a kiállítás alkalom arra, hogy én magam is személyesen tiszteleghessek egy, a pályámat meghatározó művész előtt. A vele kapcsolatos emlékeim gimnazista koromig nyúlnak vissza. Ekkor, 1954-ben több mai pályatársammal együtt a budapesti Madách Gimnázium színjátszókörében Madách Imre: Az ember tragédiája című művének bemutatására készültünk. A darab ekkor már több mint öt éve nem szerepelt a színházak műsorán minden kétséget kizáróan politikai okok miatt. Ez idő tájt már egyre erősebben hallatta szavát az a szűk értelmiségi réteg, amely egyik legnagyobb nemzeti drámánk újrajátszását szorgalmazta. Ám mindemellett nem kis bátorság volt a Tragédiára vállalkozni, amit mi igazgatónk személyes felelősségvállalása mellett tehettünk meg. Az előadás előkészületei idején felkerestük Németh Antalt, hogy tanácsaival, útmutatásaival legyen segítségünkre. Ez a kiváló színházművész, aki 1935 és 1944 júliusa között a budapesti Nemzeti Színház igazgatója, európai méretekben is a modem színház jeles képviselője volt, akkor a Népművelési Intézet bábelőadójaként „tevékenykedett”, a vezető körök ugyanis megpróbálták a színpadtól minél távolabb tartani. Hogy miért? Szomorú, példaértékű pálya az övé: a II. világháború alatt, bár szakértelmét elismerte, az akkori kormány figyelte egyre növekvő gyanakvással, miközben ő a legnehezebb időkben is segítette az üldözötteket. És bár a II. világháború után mentési akciói és humanista helytállása miatt háromszor is igazolták a népbíróság előtt, a személyes bosszú és a szakmai féltékenységek mégis eltávolították a színpadtól. 1947-től sanyarú alkalmi munkákból élt, majd néhány év múlva kapta a már említett bábelőadói állást. Megismerkedésünk története itt kezdődött. Ma is előttem a kép, amint a munkáiból jól ismert, általunk mérhetetlenül tisztelt alkotót a Népművelési Intézet alagsori próbatermében találtuk, amint méltatlan körülmények között, de a rá jellemző megszállottsággal épp egy egyszemélyes bábelőadást rendezett. Szívesen és atyai gesztusokkal fogadott minket, s nemcsak a Tragédiával kapcsolatban látott el jó tanácsokkal, de ezzel útnak indult egy hosszabb kapcsolat, amelyben mi a hálásan büszke titkos magántanítványok örömteli szerepét töltöttük be. Máig kiadatlan tanulmányának címe - Egy élet a Tragédia szolgálatában - önmagáért beszél: rendezésében a Tragédiát háromszor mutatták be, amelyek közül a legérdekesebb a „kistragédia” elnevezést kapta. A Tragédiából ugyanis Németh Antal egy kamaraprodukciót hozott létre, amelyet ő misztériumelőadásnak nevezett. E produkció nyomán számos tervet, sőt filmforgatókönyvet készített a Tragédia újabb és újabb kísérleti megvalósításával Ahol a csillagos ég kazettás mennyezet Imets László erdélyi grafikus Komlón linets László: Csíkszereda Székelyföld hírnökeként szemet-lelket gyönyörködtető fametszetek beszélnek Csaba királyfi utódairól. Álmokba fordult, valóság ihlette keserű képek. Ősi technika és egy nemzetközileg is jegyzett Csíkszeredái művész találtak egymásra. Imets László grafikusművész a csíki emberek életlátását Európa és a nagyvilág után Baranyába is elküldte. Róla annyit: 1934-ben'született Szeredán, gyermekkorát a fekete kerámiájáról híres Csík- dánfalván töltötte, s azon fafaragók leszármazottja, akiknek kezenyomát Székelyföld csodálatos faragott kapui, tornácos házai, templomtornyai dicsérik. Első atyai pártfogója Gy. Szabó Béla kolozsvári fametsző művész, s többek között Zsögödi Nagy Imre, Makkai Piroska, Erdős I. Pál legnemesebb hagyományainak folytatója. Képeit látva megérti az ember: a székelység történeti múltját felidéző gondolatisága gyakran irritálta egykor a nagyromániai ideológusok körét, hogy nem egyszer szigorú megrovásban részesül, s hí>gy akadnak, akik minden eszközzel gátolják munkáját. De ő nem hajlik. Vádakra tiszta művészettel válaszol. Talán a csodával határos, hogy mégis eljut hírében és metszeteivel többek között Lu- ganoba, Clevelandbe, Lisszabonba - hogy csak néhány külhoni bemutatkozó állomást említsünk -, s egy alkalommal, 1978-ban Magyarországra is. Nevét másutt jobban ismerik. Most e ritka alkalom képeivel való találkozásra a komlói Erdélyi Körnek köszönhető, akik túllépve a heti baráti összejövetelek, diskurzosok idején, első kiállításukat hozták tető alá. Megajándékozva minket egy élménnyel, melyet bízvást majd több követ. Ők hívták meg Imets Lászlót, köztük egykori, ma már áttelepült szeredai, udvarhelyi, vásárhelyi barátai. Jó lett volna Imets Lászlóval személyesen is egy jóízűt beszélgetni, de prózai okokból nem vehetett részt a megnyitón: egyszer már járt az idén Magyarországon, Sopronban, s a második vonatjegyért dollárban kellett volna fizetnie. Otthon maradt tehát. így érjük be írásos vallomásával, mellyel a maga módján sajátos, sorstársaira is vonatkoztatható helyzetképet fest. „Szeretem azt, amit csinálok. Ez a munka nem a lét nyomasztó kényszere, hanem a beteljesedés öröme. ” Imets mesterien kezeli a vésőt: a rézműves sem bánik ügyesebben szerszámaival, midőn a felcsiszolt felületre tiszta élű vonalakból álmot rajzol. A negatív lenyomat komor: fekete-fehér a papírlapon. Mégis döbbenetes, drámai erőt sugárzó kompozíciók,, beszédes világ. Tűzben égő havasok, elszánt emberek, felkiáltójelként az égre mutató tornyok: az örömtelen évek súlya alatt meghajtó történelem. A képek sorában ki-ki választhat magának tetszőt, mint ahogyan én is választottam. A szülőfalu ihletéseként jegyzett Isten házát, mely fölött a csillagos ég a református templomok fa-kazettáit tükrözi, Csodaszarvassal, Holddal, Nappal. Mellyekkel szótlanul is bizonyítja: az igen sok sötétnek grafikáiban különös fénye van, a lélek és az értelem megvilágító fényei. Kritikusai írták: képein a lendületes vonalak úgy indulnak, áramolnak, ölelkeznek és válnak szét újra, ahogyan a viharban a fák. Magamban pedig így fogalmazom: ahogy az emberek suttognak, maguk között, nem maguk, de mások okán. Imets László kiállítását a komlói Május 1. Művelődési Házban mindenkinek ajánlhatjuk. Azoknak, kik tudják, merről jött s merre tart. De főleg azoknak, kik nem jártak még Ábel rengetegében, a havasok ölelésében, ahol évezredekről mond mesét a hirtelen jövő szél. Kozma Ferenc motívumok Az ember tragédiája díszletének makettje. Fotó: Kóródi Gábor kapcsolatban. Ezek azonban már nem kerültek bemutatásra. 1956 szeptemberétől kapott lehetőséget arra, hogy ismét rendezzen, igaz, csak vidéken. Ekkor életének kaposvári, kecskeméti és pécsi állomása következett. Itt, a szűkebb pátriában, Pécsett nem hivatalos információk szerint közel huszonnyolc előadást rendezett, köztük betiltott darabok illegális felolvasóestjeit. A pécsi évek alatt ismét készült a Tragédia rendezésére, ez az előadás azonban nem jöhetett létre. Rendezett klasszikusokat (Csongor és Tünde, Bánk bán), de olyan modern nyugati darabokat is, mint O’Neil Amerikai Elektrája. A totális színház útját járta Gordon Craig és a német expresszionista színház nyomán. A totalitásra törekvő színházi kísérleteiben Pécsett Eck Imrével dolgozott. Együttműködésük egyik sikeres példája a Hoffmann meséi című produkció volt. Együtt követték a XX, századi színjátszás leghaladóbb irányát a nagy látomású, vizio- nális előadások létrehozásával. Hiszem, hogy egy színháznak követnie kell az elődöket, vissza kell nyúni azokhoz a korábbi kísérletekhez, amelyek ma, több mint húsz év múltán is útmutatók. Ilyen Németh Antal színháza is. Emléke előtt nemcsak a színházi tablón elhelyezett képével, de a mindennapi munkában egyaránt tisztelgünk. Tesszük ezt kiváltképp ma, amikor Madách: Az ember tragédiája című művének bemutatására készülünk, s ez adhat különös aktualitást ennek a kiállításnak. Lengyel György a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója Bényei József: • • Örök szekér Vagonok, idő parányi dobozai általatok a tér mozdul, indul, torlódik, hordja a tér lakóit, hordja az örök szekér. Múltból hordja jelenbe, Északról viszi Délre, s fölkerekedve csattog a sínek kedve sikoltva, csörögve, félve. Vagonok, vörös és fekete dionoszauruszok, csontvázatok a jövendő rejti múzeumokba, - jelenben ős- állatok, a mozdony a csorda kolompja, pásztorai a gépek, felindul bennetek a föld, átrendeződik az élet. Vagonok, tolató bölcsők, temetők, kattogó metropoliszok, mozgás energia-telepei, nyüszítő karavánok, meghunyászkodva lapulnak alátok az országhatárok. Leplombált ajtótokon világrendszerek paroláznak s objektiválódik a látszat. Vagonok, száguldjatok! Világba robogjatok! Éhesek a földön a rámpák. Kopogjátok, dübörögjétek az üres időbe a föld türelmetlen szívdobbanását!