Új Dunántúli Napló, 1992. május (3. évfolyam, 120-149. szám)

1992-05-30 / 148. szám

1992. május 30., szombat aj Dunántúli napló 5 Döntött a Baranya Megyei Munkaügyi Tanács Negyvenegymillió - munkahelyteremtésre Több mint 41 millip forint, munkahelyteremtő beruházások támogatására szánt pénzöszeg sorsáról döntött tegnapi ülésén a Baranya Megyei Munkaügyi Tanács. A témakörben meghir­detett pályázatra a megyéből 94 vállalkozó, illetve cég adta be kérelmét. A feltételek figye­lembevételével szakértői véle­ményezés után 43 pályázónak ítéltek oda különböző mértékű támogatást. A szerződéseket a Megyei Munkaügyi Központ köti meg az ügyfelekkel. A tegnapi ülésen hozott hatá­rozat nyomán a jövőben válto­zik a munkahelyteremtő beru­házások támogatásának pályá­zati rendszere. Az eddigi, vissza nem térítendő juttatások gya­korlatával szemben ezentúl részben visszatérítendő támoga­tást bocsátanak a pályázók ren­delkezésére. A folyósított ösz- szeg 30 százalékát a teljes ka­pacitással működő vállalkozá­sok harmadik évében az igény­lőknek vissza kell fizetniük egy alapítványi számlára. Az így gyarapodó összeget arra hasz­nálják fel, hogy garanciát nyújt­sanak újabb, munkahelyteremtő vállalkozások beindításához. A munkaügyi tanács vendé­gei voltak tegnap a Munkaügyi Minisztérium képviselői, akik a Pécsett létrehozandó regionális átképző központ működéséről tartottak tájékoztatót. A MŰM elképzelései szerint az első év­ben 150-200 millió forintos in­duló költségvetéssel gazdál­kodó központ későbbi műkö­dési költségének egyharmadát fedezné csak a központi támo­gatás, a fennmaradó részt a tan­folyami bevételekből kell bizto­sítani. Az új intézménynek je­lentős szerepet kell vállalnia a térség munkanélküliéinek át­képzésében, ami mellett termé­szetesen lehetőség nyílik piaci képzések indítására is. A köz­pont vezetőjének kiválasztására az alapítók pályázatot írtak ki. A több, mint 10 jelentkezőből két pályázó jutott túl az eddigi szűrőkön, személyük ellen a munkaügyi tanács nem emelt kifogást. A leendő igazgató munkáját egy szakmai irányító tanács felügyeli majd, amely­nek tagjai az alapítók, a munka­ügyi tanács három oldalának és a munkaügyi központnak a képviselői, valamint független szakértők lesznek. Az ülésen elhangzott informá­ció szerint válságkezelő stáb ala­kul a felszámolás alatt álló Me­cseki Szénbányák foglalkozta­tási nehézségeinek levezénylé­sére. A vállalatvezetés, a szak- szervezet, az érintett önkor­mányzatok, a munkaügyi köz­pont és a MŰM bevonásával lét­rehozott csoport a munkaügyi tanácson keresztül tesz javaslatot a leépítés támogatására. K. E. Az autógumitól a használt ruháig számtalan olcsó holmit kínálnak Fotó: Proksza László Olcsó áruk a ZÖLDÉRT Rt.-nél Legújabb akciójuk: a szuper börze Autó-show Pécsett Autó-Show ’92 néven gép­kocsi-kiállítást és -vásárt ren­deznek június 4-7-e között Pé­csett, a városi sportcsarnokban. Mint a tegnapi pécsi sajtótájé­koztatón a szervező CAR-ART Kft. képviselői elmondták, na­ponta 10 és 18 óra között az ér­deklődők több mint 50 járművet tekinthetnek meg, köztük a Rolls Royce Silver Shadow tí­pusát. Autószalon jellegű ele­gáns rendezvényt ígérnek azon a négy napon, amelyhez gyer­mekmotoros és gokart bemu­tató, autós ügyességi verseny, s egyéb látványosságok kapcso­lódnak. ' " R. N. Kutyavásár Kutyavásár színhelye lesz a hét végén Pécsett, az uránvárosi közlekedési park. A Mecseki Kultúrpark és az Országos Kis­állattenyésztő Egyesület ren­dezésében május 30-31-én 9 és 17 óra között nem csupán ku­tyákat lehet vásárolni, hanem szórakozásra is lehetőség nyí­lik. A résztvevők sportkutyások versenyét, kutyabemutatót is megtekinthetnek, játszhatnak Dáviddal, az állatkert szelíd medvebocsával, de lesz egye­bek mellett állatorvosi szakta­nácsadás, pónilovaglás, gyer­mekvetélkedő, felfújható ját­szóház. A rendezők várják az érdeklődő felnőtteket és gyere­keket. Bevonulás, szolgálat­megtagadás Lelkiismereti okokra hivat­kozva 19-en megtagadták a ka­tonai szolgálat teljesítését, 47-en pedig nem jelentek meg a bevonulási helyen - tudta meg az MTI pénteken a HM sajtó- osztályán. A szolgálatmegtaga­dókkal szemben már megindult az eljárás, az igazolatlanul tá­volmaradottak esetében pedig egyelőre a körülményeket tisz­tázzák. Elmondták, hogy a ki­képzési terveknek megfelelően az elmúlt két napon 7800 sorkö­teles vonult be. Az eskütétel jú­lius 13-án lesz. (MTI) Ősi címer Július elsejétől ismét ősi cím­erét használja Nyíregyháza. A régi közösségi jelvényt 155 év­vel ezelőtt, 1837-ben V. Ferdi- nánd habsburg császártól és magyar királytól kapta a telepü­lés. A hengerített pajzs alakú ősi címer vízszintesen két me­zőre van osztva. A felső, ég­színkék mezőben kétfelől ma­gasan kinőtt és természetes színnel festett nyírfák között egy vörös fedésű fehér templom áll, tornyán ezüst csillaggal. Mindez a város nevét fejezi ki. A régi címer felkerül a város zászlajára is. A ZÖLDÉRT Rt. múlt év végén nyitotta első diszkont áruházát a pécsi Megyeri úti telepükön. Éz évben a város különböző pontjain is disz­kontboltokat nyitottak. E hét­től ezeknél is olcsóbb, szuper börzével csalogatták tele­pükre a vásárlókat. Takó Ferenc, kereskedelmi igazgatóhelyettes a telepükön lévő szuper börzét mutatta be. Egy meglévő raktárhelyiségben kínálják diszkontárak alatti áron a külföldi partnereiktől beszer­zett áruféleségeket. így török gyártmányú, hosszabb és rövi- debb fazonú női dzsekiket. Fér­fiaknak, nőknek vékony pamut pólót fehér-, sárga-, és kék szí­nekben kedvező áron lehet venni. Női ballonkabátokat ad­A napokban nyitja meg új, impozáns irodaházának „ka­puit” a pécsi Sallai utcában, a JUVE Ifjúsági Információs és Szervező Kft., amelynek nevé­vel az elmúlt év során a diákok széles köre találkozhatott már. A tizen, huszonéves korosztályt célzó vállalkozás a turizmus há­romféle arculatával kínálja szolgáltatásait, - hiánypótló­ként, - szem előtt tartva a diák­ság (és szüleik) újabban külö­nösen szűk pénztárcáját. Gonda Tibor közgazdász, a JUVE ügyvezetője korábban az Ifjúságét Egyesület tagjaként kezdte tervezni vállalkozását, amely mára sikeresen ötvözi a hátrányosabb helyzetűeket célzó non-profit jellegű, és az ehhez fedezetet nyújtó nyeresé­ges tevékenységet. Tavaly har­minc gyereket segítettek ingye­nes ausztriai üdüléshez, s nak - darabonként 38 forintért. Akad itt női harisnya és férfi zokni is. Építkezőknek ajánlják a hófehér kis kézimosdót, a na­gyobb mosdót és a hozzávaló lábat. Beszereztek 80 négy­szögöl terület locsolására al­kalmas kerti öntözőt. Igen prak­tikus és olcsó a gáztűzhelyre ál­lítható kenyérpirító - egyszerre 4 szelet kenyér fér el rajta. Gombos burgonya-villa, fűnyí­rókhoz alkatrész, vízellátó szi­vattyú, hősugárzó, felfújható műanyag gyermekmedencék és kerti műanyag székek várnak a közöttük böngészőkre. A kü­lönböző méretű, egyszínű és mintás olasz padlóburkoló la­pok pasztellszínekben pompáz­nak: egy négyzetméter ára ÁFA-val néhányszáz forint. ugyancsak példaértékűnek mondható az idei évre szóló tervük: a Fiatal Sasok Országos Egyesületével együttműködve ingyenes nyaralást szerveznek 50-60 rossz szociális körülmé­nyek között élő fiatal számára. Az Expressz Utazási Iroda nevében már nem szerepel az „ifjúsági” szó, s más irodák kí­nálata sem túl kecsegtető a ma­gas árfekvések miatt. A JUVE fiatal munkatársai nem a gyors meggazdagodás reményében kezdtek munkájukhoz, s elsőd­leges céljuk, hogy élmény gaz­dag kirándulások öröméhez se­gítsék a fiatalokat. Olcsó osz­tálykirándulásokat, csoportos utazásokat, művészettörténeti körutakat, sporttúrákat szervez­nek, s mindehhez csoportkísé­rőt, térképeket, kulturális aján­lót is biztosítanak. Másik profil­juk a középiskolásoknak, egye­- Ha elfogynak az áruk, utánpótlásra nincs lehetősé­günk. Helyettük más terméke­ket szerzünk be külföldi és ha­zai partnereinktől. Azokak is szuper börze keretében kínál­juk. Nyár végére összejön a kö­vetkező börzére való. Valljuk, a nagy forgalom, kis haszon el­méletét. Kisebb árréssel adjuk az árut és jóval többet tudunk eladni belőle, mint korábban. Ezt mutatja az összforgalmúnk is: a havi 38-40 millió forintból 13-14 milliónyi a diszkontoké. Nemcsak a primőrárukhoz, gyümölcsökhöz, az általunk forgalmazott közel 300-féle termékhez 15-20 százalékkal olcsóbban juthatnak a kispénzű emberek - mondotta beszélge­tésünk végén Takó úr. Ádám E. temistáknak szól. Tavaly sláger lett az angliai sátras körutazás, de Dél- és Nyugat-Európába is szerveznek körutakat, s tíznél is több csoportot vittek sítúrákra. Mindez nem kiforrott turisztikai program, hiszen a fiatalokat nem luxusszállók, patinás szó­rakozóhelyek várják, ám né­hány ezer forintért távoli orszá­gokba, amúgy csaknem elérhe­tetlen utazások részesei lehet­nek. Példaként júliusban havas gleccser-mászó túrára váiják az érdeklődőket.“ A romániai Bor­széken villát béreltek üdültet- sére, a szlovén tengerparton osztrák partnereikkel alakítanak ki közös tárbort. A külföldi gyerekek magyar- országi, a lovaglástól a hőlég­ballon-kurzusig színes prog­ramcsokrot kínáló üdültetésére Ausztriában és Németország­ban nagy a kereslet. Tröszt E. Diákokat nyaraltat a pécsi JUVE Holnap az Új VDN-ben Megmenekülhet a Balaton Holland Wotróhajó a keszthelyi öbölben * Öt amerikai egyetemre vették fel Egy kislány, aki hét nyelven beszél, a kínait például mandarin dialektusban * Az élet vize Kaposvárott Növeli az állóképességet, csökkenti a stresszérzékenységet * Csoboth még két évig Ausztriában marad Idehaza volt szabadságon a PMSC-labdarúgó Fizess és bízz! A vevők egymásnak kölcsönöznek A mosómedve igazán jól néz ki. Potom 82 900-at kér­nek érte. Az elém tett fényké­pen lágyan omlik a hölgy vál- lairól a térdéig. Igazi nemes szőrme, s 24 havi részletfize­téssel hazavihetem a bundát. Ám ahogy a feltételekkel egyre behatóbban megismer- kedek, már érzem, nejem nem mostanában fog megjelenni ebben a ruhadarabban. Egy hirdetés nyomán jutot­tam el a pécsi Perczel utcai kis hátsó udvarba, hogy megtud­jam, mit is jelent a két évi rész­letfizetés a cég által kínált sok-sok nagy értékű fogyasztási cikkre. Hogy nemcsak engem érdekelt a dolog, bizonyítja, ott­létem egy órája alatt négy ügy­féllel tárgyaltak az üzletkötők. Választhattam volna bútorok sokasága közül, a legkülönfé­lébb híradástechnikai cikkek ka­talógusát tették elém, de a cég akkor sem jön zavarba, ha netán mezőgazdasági kisgépet, vagy éppen parabola antennát kívá­nok megrendelni. Fontos hang­súlyozni a megrendelni szót, hisz azonnali vásárlásról szó sincs. Ha választottam, befize­tem az alapár másfél százalékát. Ezzel bekerülök egy 96 fős vá­sárlói csoportba, s jön a várako­zás. A brazil vagy éppen portu­gál módszer szerint a 96-ból havonta ketten garantáltan hoz­zájutunk a kért áruhoz. Ha sze­rencsém van, már az első sorso­lásnál az én nevemet húzzák ki, ha nincs, két évig csak fizetek. A 96-ból még ketten remény­kedhetnek havonta, ha elunták a várakozást és felajánlanak több hónapos előtörlesztést, akkor a liciten ők kapják az általuk várt terméket. Nekem nem túl szimpatikus a módszer, de az agilis üzletkötő, Pinczés Miklós elmondta a do­log előnyeit is. Ha 50 ezer forin­tért akarok rendelni, a második év végéig összesen 56 766 fo­rintot kell havi 2 334 forintos részletekben lefizetnem. Ilyen olcsón egyik bank sem ad pénzt. Meg hogy az általuk kí­nált termékek ára 10 százalék­kal olcsóbb a kereskedelemben kaphatónál. És ha emelkedne a termék ára időközben, nekem csak a még visszalévő hónapja­imra eső részt kell fizetnem. És ha most nincs pénzem, s elkez­dek gyűjteni, meglátom, nehe­zebben jön majd össze, mintha beszállnék az ő akciójukba. Meglehet, igaza van. Talán ab­ban is, hogy a kispénzűeknek remek megoldást kínálnak, csakhát mi idegenkedünk még az olyan megoldásoktól, hogy fizetek, s majd valamikor meg­kapom, amit szeretnék. Viszonylag gyorsan kiderült: a cégnek nincs pénze egyetlen termékben sem. Mi 96-an hite­lezünk egymásnak, s mivel ők viszonylag kis létszámmal, ala­csony rezsiköltséggel dolgoz­nak, megtehetik, hogy csak 13,75 százalékos kamatot kér­nek tölünk. így első olvasásra bizonyára kellően bonyolultnak látszik az ügylet. De tessenek meghall­gatni Pinczés urat, aki jó takti­kával először elmondja a vevőre nézve nem éppen kellemes ré­szeket, majd következnek hosz- szú sorban az előnyök. Aztán ki-ki dönthet, beszáll-e valamelyik csoportba 96.-nak. Pécsett február óta két csoport alakult, s várnak szerencsé­jükre, hogy pénzükért mielőbb tulajdonosok lehessenek. Grünwald Géza Munkanélküli diplomások átképzése Bevált a munkanélküli dip­lomások átképzése a gödöllői agráregyetemen szervezett ok­tatási forma: az öthónapos in­tenzív képzésben résztvevő 100 hallgató közül több mint 70 már újra talált állást magá­nak. A másoddiplomát adó új­fajta képzést Gödöllőn éltre hívott Emberi Erőforrások Fej­lesztő Alapítvány indította el és a Foglalkoztatási Alap anyagi hozzájárulásával mű­ködik. Dinnyés János az egye­tem tanszékvezetője az MTI érdeklődésére elmondta: a képzés témáinak megválasztá­sát széles körű piackutatás előzte meg. Felmérték azokat a hiányszakmákat, ahol a leg­több új munkaerőt keresik, s ennek alapján háromféle - marketing menedzser, vállal­kozásszervező tanácsadó és gazdálkodási ügyvitel mene­dzser - szakmákban képezték a hallgatókat, akiknek több­sége korábban gépész vagy építészmérnökként, agronó- musként vagy pedagógusként került az utcára, s a képzés ide­jén is munkanélküli segélyt kapott. Jelenleg is többféle átképző tanfolyam zajlik az egyete­men, egyebek mellett kereske­delmi ügynököket képeznek - a szakmai tananyagot kiegé­szítve angol nyelvoktatással - szeptembertől pedig újból in­dulnak az öthónapos tanfo­lyamok.

Next

/
Thumbnails
Contents