Új Dunántúli Napló, 1992. május (3. évfolyam, 120-149. szám)

1992-05-29 / 147. szám

1992. május 29., péntek aj Dunántúli napló 7 Befejeződött a vagyonnevesítés Szétdarabolás helyett Raiffeisen-típusú szövetkezetek? Nem csak díszlet a politika színpadán Három elnök - egy eset Rossz az út? A Nyugat nem így csinálta A központi tervutasítást elvető volt KGST országok által választott gazdasági ki­törés formája könnyen politi­kai és gazdasági zsákutcába vezetheti őket. Ezt a követ­keztetést egy ismert osztrák, német és amerikai szakértők­ből álló csoport vonta le. Kö­vetkeztetéseiket a Wiener Ze­itung osztrák napilap közölte. Emlékeztetnek: a volt szo­cialista országok számára a piacgazdaságra való áttérés mindezidáig egyetlen kézzel fogható eredménye az érez­hető termeléscsökkenés, az ipari beruházások mérséklő­dése, továbbá a lakossági életszínvonal látványos ha­nyatlása. Emellett különböző nacionalista jellegű mozgal­mak kezdenek erőre kapni, nem elképzelhetetlen az új diktatúrák kialakulása sem. A szakemberek úgy vélik, csupán legenda, hogy a priva­tizáció végrehajtásával és az árak felszabadításával azon­nal létrejöhet a piacgazdaság. Igen kritikusan szemlélik az IMF által Kelet-Európának javasolt fejlődési modellt, amit „új ortodox ideológiá­nak” értékeltek. Rámuttattak: soha a kapitalizmus törté­nelmében nem jött létre spon­tán módon piac. A szakértők szerint nem következhetett volna be gaz­dasági csoda a második vi­lágháborút követő Nyu- gat-Európában és Japánban, ha az érintett országok az IMF tanácsait követték volna, miként azt teszik most a kelet-európai országok. Az európai gazdasági csoda mö­gött ugyanis ott állt a valuták igen szigorúan ellenőrzött át­váltási árfolyama, az árellen­őrzés és a nyereséges vállala­tok államosítása; ez utóbbi esetre példaként a német Volkswagen vállalatot hoz­ták fel, amelyet több évtize­dig nem adtak magánkézbe. A szakértők annak a meg­győződésüknek adtak hangot, hogy a piacgazdaság megszi­lárdításának egyik legfonto­sabb előfeltétele a jelentős magántőke felhalmozódása, amely teljesen hiányzik a volt kommunista államokban. A tőzsdék megnyitása a piac- gazdaság felé vezető úton az utolsó lépések egyikének és nem a legelsők közöttinek kellett volna lenniük. Április végéig befejeződött a termelőszövetkezetekben a va­gyonnevesítés, 1992. december 31 -ig átalakul a mezőgazdaság. Magángazdaságok létrehozásá­nak nincsenek meg a feltételei: nem megoldott az értékesítés, a feldolgozás és magasak a hitel­kamatok. Szétdarabolni a tsz-eket kár lenne, helyette in­kább Raiffeisen típusú szövet­kezeteket kellene életrehívni, amelyekben segítik a termelők alapanyagellátását, értékesíté­sét. Az egyéni termelés helyett Magyarországon csak a cso­portosra van lehetőség. Ezek­nek az úgynevezett szövetkezeti önkormányzatoknak a munkáját a szövetkezed központ koordi­nálja, amely non-profit jelleggel működik. Itt kapnának helyet a magtárak, a raktárak és az egyéb szolgáltatások. A múlt században A Raiffeisen-szövetkezetek a múlt században keletkeztek a parasztfelszabadítás, a szabad iparűzés bevezetése és az ipari forradalom idején. A falvakban maradt parasztoknak a bankok, nem adtak hiteleket, a mégoly csekély megtakarításokat kellett mozgósítani. Kölcsönző egyle­tek alakultak, a spekulánsok és az uzsorások befolyása egyre jobban visszaszorult. A paraszti gazdálkodás újra önálló és élet­képes lett. Raiffeisen nemcsak hitelhez, hanem piachoz is jut­tatta a parasztokat. Ezzel együtt felismerte a képzés fontosságát is. A tagokat nemcsak a piaco­zásra, hanem a számolásra és gazdálkodásra is megtanította. Szövetkezeti eszméje azon a felismerésen alapul, hogy az egyes emberek, akiknek azono­sak a gazdasági problémáik, többet érnek el, ha összefognak. Ezzel az önkéntes társulással nem adják fel önálló gazdasági egzisztenciájukat, hanem erősí­tik azt. A szövetkezet a termé­nyeit felvásárolja, értékesíti, pi­acra viszi és feldolgozza, és védi a tagok gazdasági érdekeit. Ez az alapgondolata a raiffei- seni eszmének, amely az önse­gélyezés, az önigazgatás és a sa­ját felelősség elveire épül, és célja a gazdaságilag önálló tag­üzemek versenyképességének növelése. A tag és a szövetkezet között kettős kapcsolat áll fenn. Egyfelől a tag résztulajdonosa és ezáltal tulajdonostársa a szö­vetkezetnek, másfelől a tag üz­letfél a szövetkezetben és igénybe veszi annak szolgálta­tásait.-Az átalakulás egyetlen le­hetséges formája a Raiffei- sen-szövetkezet, mert nagyfokú vagyoni érdekeltséget és önál­lóságot jelent - mondja Margit­tal Miklós, a Baranya Megyei TESZÖV titkára. - Az önkor­mányzatok teljes önállóságot kapnának és fontos speciális szerepet töltenének be a szövet­kezeti központok, ahol a va­gyont kezelnék. A szövetkezeti tulajdon jelentős mértékben külső tulajdonosok kezében van - nyugdíjasok, örökösök - és nem az aktív dolgozókéban, akiknek éppen ezért nem érde­kük, hogy minél eredménye­sebben termeljenek, gazdálkod­janak. Kulcskérdés, hogy szö­vetkezeti forma maradjon, mert a tőkeérdekeltségű kft.-ben, rt.-ben a megtérülés a fontos, éppen ezért a tőkés hamar kive­szi a részét, ha nem forog elég gyorsan a pénz, kevés a nyere­ség, ez pedig a szövetkezet fel­számolását is jelentheti. Meg kell találni a legésszerűbb for­mát, ehhez szükség van egy olyan átalakulásra, ami az adott szerkezeten belül végbemehet. A dunaszekcsői Duna Gyöngye termelőszövetkezetben már ki­dolgozták a modelljét. Itt három önkormányzat működne a nö­vénytermelési, a szarvasmarha- és a sertéstenyésztési. Ezek munkáját segítené a vagyonke­zelő és Szolgáltató Központ. A térségi értekezleteken megis­mertetjük a szakemberekkel az átalakulás különféle lehetősé­geit. Vagyonkezelő központ A Raiffeisen-szövetkezetben a helyi önkormányzati egységek kialakításakor, az ott dolgozó tagok a vagyonnevesítés során kapott üzletrészükkel konkrét termelőeszközhöz jutnak. Vál­lalkozó jellegű munkaviszony­ban állnak, ez növeli az önálló­ságukat, de egyben a kockázatot és a felelősséget is. A személyi jövedelem nagysága a végzett munka eredményességétől függ, vagyis csak az osztható el, ami a vállalkozói nyereség alap­ján képződik. Az egyes önkor­mányzati egységek a létszámu­kat, munkaszervezetüket önál­lóan alakítják, a vezetőket ma­guk választják. A növényter­mesztéshez egy-egy önkor­mányzati egység tulajdonában 2-4000 hektárnyi területnek kell lennie ahhoz, hogy eredménye­sen tudjon gazdálkodni. Első­sorban árutermeléssel foglal­koznak a vagyonnevesítés során szerzett, valamint a nyugdíja­soktól, vagy a szövetkezet tag­jaitól, esetleg másoktól bérelt földeken. A nagyobb szakosí­tott állattartó telepek maguk termesztik a takarmányt a saját földterületükön. Az ehhez szük­séges berendezések az önkor­mányzati egység tulajdonában vannak. Az abraktakarmányt a növénytermesztők termelik. A juhászat legelőterülete szintén az önkormányzat tulajdonában van. A szövetkezeti központ vagyonkezelői szervezet, fel­adata az önkormányzati egysé­gek működésének segítése, az adminisztratív feladatok ellá­tása, az önkormányzatok kö­zötti anyag- és pénzforgalom rögzítése. Sz. K. Sokat foglalkoznak most el­nökökkel olyan helyeken, ahol máskor alig emlegetik az állam­főket. Németországban arról vi­táznak, mit szabad az elnöknek. Ausztriában soha nem látott részvétellel választott a nép el­nököt. Olaszországban pedig hetekig vajúdtak a törvényho­zók, kit helyezzenek a legmaga­sabb közjogi méltóságba. Miért lett „ügy” Weizsäcker? Mert saját ötletével jelentkezett: csökkentsék a nyugati tartomá­nyokban lévő tőke felhasználá­sával a Németország két része közötti feszültségeket. Sokan támogatják őt, mások a zsebü­ket féltik, a kormánypártokban pedig megkérdőjelezték az ál­lamfő jogát a kezdeményezésre, mondván, hogy „az sérti a szö­vetségi elnöki tisztség kötelezeő semlegességét”. Mi történt Ausztriában? Waldheim után most olyan ál­lamfőt akartak választani, aki Ha csak a diplomáciai „kön­töst” nézzük, viszonylag ked­vező mérleget mutat a magas, államtitkári szinten folytatott magyar-román külügyi tárgya­lási menet. Mindkét fél „őszin­tének és konstruktívnak” ne­vezte a megbeszéléseket, s noha áttörésről sem Katona Tamás, sem kollégája, Teodor Meles- canu nem beszéli, a holtpontról való elmozdulásról, új megkö­zelítésekről viszont szót ejtet­tek. Vagyis reménykedhetünk az előrelépésben? Közelebb jutha­tunk a régóta szorgalmazott magyar-román alapszerződés aláírásához, amely remélhető­leg csakugyan új korszakot nyithatna a keleti szomszédunk­kal enyhén szólva hullámzó kapcsolatainkban? A szerződés 80 százalékban készen áll - mondták most a diplomaták, ám matematikailag bármennyire is kisebbnek tűnjön a hátralevő, vitatott kérdések aránya, sajnos közismert, hogy az igazi nehéz­séget épp a lezáratlan ügyek je­lentik. A kisebbségi jogok cso­magja, a Bukarest által igényelt határgarancia, a kolozsvári konzulátus régóta, jegelt” meg­nyitása mind olyan téma, amely lassíthatja a közeledést. Fel kell készülni a hosszabb diplomáciai helybenjárásra? Remélhetőleg nem. Bármilyen mélyen gyökerezők legyenek is sok szempontból az ellentétek, szerencsére akad számos olyan terület - a beruházásvédelemtől otthon biztosítja az alkotmá­nyos egyensúlyt a különböző politikai irányzatok között. Remélik, hogy Thomas Klestil személyében ezt megtalálták. S Olaszországban? Mint az életmentő orvosságot, úgy ke­resték azt az elnököt, akire mi­nél többen hallgatnak a hatalmi érdekellentétek útvesztőjében, s aki legalább a siker reményének esélyével tud közvetíteni a sűrű válságok idején. Akkor tudtak végül megegyezni Oscar Scal- faro megválasztásában, amikor a legújabb maffia-merénylet el­odázhatatlanná tette a döntést. Három elnök - egy eset. Mi a közös bennük? Egyidőben há­rom nyugat-európai országban is világosabbá vált, hogy az el­nök nem csak díszlet a politika színpadán. Az államfő fontos közéleti méltóság, és nem lehet úgy tenni, mintha nem lenne a cselekményekre ható jelentős erő. Kocsis Tamás az összeurópai integráció fo­lyamatának igenléséig - ahol ezúttal valamelyest rugalma­sabb bukaresti magatartást lehe­tett érzékelni. Ez az áttöréshez, az alapkérdések megoldásához persze kevés, de pont a ma­gyar-román viszony az, amely­nek legcsekélyebb javulása is örvendetes hír. így az is, hogy Románia a kisebbségek sokat vitatott problémájának kezelé­sével kapcsolatban nem zárkó­zott el a román-német szerződés formulájának alkalmazásától. (Ez lehetővé teszi, hogy Né­metország konkrétan támogassa a romániai német nemzetisé­get.) Ha kis lépésekkel haladunk, de előre, az nem baj. Csak visz- szafelé ne menjünk! Szegő Gábor Az 1923-as alkotmány Mihály román exkirály leg­közelebbi romániai látogatása során feltétlenül fel kívánja ke­resni Erdélyt. Mihály Párizsban fogadta a francia fővárosban dolgozó erdélyi politológust, Jakabbfy Attilát. A beszélgetés során kijelentette: amennyiben a román nép akaratából ismét elfoglalhatná trónját, helyreállí­taná az ország 1923-ban elfoga­dott alkotmányát, amely széles körű jogokat biztosítana az or­szágban élő nemzetiségeknek. A majsi tsz takarmánykeverője Fotó: Proksza László Hullámzó kapcsolatok Magyar-román előrelépés? Nem a nyugati kocsi a hibás Miért sok a közlekedési baleset Magyarországon? Az elmúlt hétvégén az idén nem tapasztalt balesethullám söpört végig az ország közút­jain. Huszonegyen haltak meg, hetvenhatan súlyosan, közöttük többen életveszélyesen megsé­rültek. Döbbenetes tragédia tör­tént május 17-én hajnali 3 óra­kor Makó külterületén egy út- kanyarban. Egy • szabadságos katonafiú kocsijával áttért a menetirány szerinti bal oldalra és frontálisan összeütközött egy másik személygépkocsival. Á két gépkocsivezető és három utasuk a helyszínen meghalt, két utas életveszélyes, további kettő pedig súlyos sérülést szenvedett. Hazánkban hosszú évek óta nagyon sokan meghalnak a közutakon. 1989-ben 1618, 1990-ben 2185, 1991-ben 1875 fő szenvedett halálos sérülést. A balesetszám trendje az 1991-es látszólag kedvező adatok elle­nére emelkedést mutat. Szakemberek véleménye sze­rint a magyar közutakon lega­lább kétszázzal többen vesztik életüket, mint ahány közúti ha­lállal kellene számolnunk a mo- torizációs színvonal és a lakos­ság száma alapján. A balesetek súlyosságának növekedését számos körülmény magyaráz­hatja. A sebességkülönbségek és az éjszakai balesetek relatív gyakoriságának növekedésével, valamint az ittasan okozott ka­tasztrófák gyakoribb előfordu­lásával alapvetően nő a balese­tek súlyossága. A biztonsági öv viselési arányának csökkenése szintén növeli ezt az értéket. Gyakran hangoztatják min­denfelé, hogy a nyugati típusú személygépkocsik rohamos ütemű elterjedésénél kitüntetett szerepe van a közlekedési bal­eseti számok ijesztő mértékű növekedésében. Friss kutatások éppen az ellenkezőjét igazolják; velük kevesebb a gázolásos bal­esetek száma, s vezetőik között kisebb arányban szerepelnek it­tas gépjárművezetők. És noha balesetek általában nagyobb se­bességi kategóriákban követ­keznek be, közöttük nem maga­sabb a halálos balesetek aránya. Az viszont tény, hogy az elö­regedő gépjárműállomány hoz­zájárul a halálos balesetek ma­gas számához. Az amúgy is ala­csony passziv biztonsági szín­vonalú szocialista konstrukciók a korrózió s a nem mindig szak­szerű javítás következtében egyre kevésbé védik a kocsiban ülőket. A halálos balesetek számá­nak további növekedése úgy látszik, megállíthatatlan. Fejlet­len infrastruktúránk, ön­emésztő, rohanó életvitelünk további bajok forrása. És egyre inkább bebizonyosodik, hogy a közlekedésbiztonság legfőbb őre, a rendőrség és a halálos balesetek száma között nem nagy a korreláció. Ettől függetlenül a még min­dig belső nehézségekkel, hatás­köri gondokkal küzdő közleke­dési szolgálat igyekszik rendet tartani a közutakon. (A közle­kedési bűncselekmények szá­mának évi növekedési aránya csupán 6-8 %-os, más kategóri­ákban ez az arány 30-40 %-os is lehet.) Ezt szolgálja többek kö­zött az Országos Rendőr-főka­pitányság közlekedési főosz­tályvezetőjének április végén kiadott intézkedése, amely fo­kozott rendőri szolgálatot, el­lenőrzést rendel el az autópálya­rendőrség számára a nyári hét­végeken és ünnepnapokon. Danyi József

Next

/
Thumbnails
Contents