Új Dunántúli Napló, 1992. május (3. évfolyam, 120-149. szám)
1992-05-28 / 146. szám
1992. május 28., csütörtök új Dunántúli napló 7 G-7 plusz V-3 A változás záloga Mentőöv az utolsó órában? Aszálykár fenyeget? Május 7-9. között együtt tanácskoztak Münsterben a gazdasági hetek ipari és kereskedelmi miniszterei a visegrádi hármak gazdasági vezetőivel, valamint a belorusz, az ukrán, az orosz és a kazahsztáni miniszterelnökkel. A Kádár Béla külgazdasági miniszter által vezetett magyar delegációban helyet kapott Széles Gábor, a GYOSZ elnöke és Kassai Róbert, az IPOSZ alelnöke is. Nem véletlen, hogy éppen a vállalkozói érdekképviseletek kapcsolódhattak be a tárgyalásokba. A világ vezető hatalmai szerint ugyanis a reformországoknak nevezett kelet-európai államokban a politikai változások záloga a magánszféra kezében van. Éppen ezért - ahogy Jürgen W. Möllemann, német szövetségi gazdasági miniszter megfogalmazta - az állami monopóliumok tervszerű lebontása és a privatizálás képezik a piac- gazdaság bevezetésének fő hajtóerejét. A hetek készek minden segítséget megadni a felárkózáshoz, de cserébe elvárják a piacgazdaság minél gyorsabb bevezetését. A tárgyalásokon kiderült: a fejlett országok érdeklődéssel várják a konkrét terveket, elképzeléseket, projekteket a ke-^ let-európai államoktól, de természetesen csak a megfelelő infrastruktúrával rendelkező területeken hajlandók befektetni. Mint Kassai Róbert elmondta, hazánkban még mindig hátráltatja a működő tőke megjelenését a telekommunikációs és a koncessziós törvény hiánya. Biztos alapok nélkül pedig hiába várjuk a nagybefektetők megjelenését. Széles Gábor szerint jelentős lépés a tőke befogadása felé az úgynevezett ipari centrumok hálózatának kialakítása. Az ilyen centrumokban fejlett nyugati körülmények között folyik a termelés, külföldi cégek bevonásával. Jelenleg erre hazánkban Székesfehérvár látszik a legmegfelelőbb helynek, s a későbbiekben Ózd-Miskolc térsége. A tárgyalások folytatódnak: a tanácskozás végkövetkeztetéseit Möllemann miniszter beterjeszti a júnisusi müncheni gazdasági világ-csúcstalálkozóra, egy év múlva pedig a reformállamok miniszterei számolnak be eredményeikről. (FEB) A mezőgasági szakemberek véleménye szerint az évszázad aszálykára fenyegeti a mező- gazdaságot. Azonkívül, hogy a természet igen szűkmarkuan mérte a csapadékot, az őszi talajelőkészítésbe is hibák csúsztak, és a gazdaságok széles körének nem volt elegendő pénze műtrágyázásra, jóminőségű vetőmagokra. A kormány legutóbbi ülésén 400 millió forintos beruházási támogatást helyezett kilátásba azoknak a gazdaságoknak, amelyek hajlandóak megteremteni az öntözés feltételeit. Szőllősi Endrével, a Földművelési Minisztérium főosztályvezetőjével beszélgettünk az intézkedés részleteiről.- Az utóbbi öt hónapban az ország területén átlagosan mindössze 101 milliméter csapadék hullott, ami a 30 éves átlagnak 53 százaléka. Az Alföldön és néhány más megyében még ennél is rosszabb a helyzet: a sokéves átlagnak mindössze 42 százalékát kitevő csapadék esett. Összesen 360 ezer hektár van öntözésre berendezve, a teljes mezőgazdasági művelési terület 5,6 százaléka.- Május utolsó napjaiban járunk, milyen lehetőségek vannak még az aszálykárok csökkentésére ?- Egyedül az öntözés segíthet. Aszályos években általában az öntözhető területek 70 százalékán alkalmazzák is a védekezésnek ezt a módját, az idén azonban mindössze a területek 30 százalékára kötöttek öntözési szerződést a gazdaságok. Úgy tűik, kevés a pénz... A kormány ezért nyúlt a zsebébe. A 400 millió forintot a megyei földművelésügyi hivatalok rendelkezésére bocsátották, ennek az összegnek a terhére vehetnek a gazdálkodók öntözőberendezéseket illetve alkatrészeket.-A teljes összeg beruházási célokra fordítható?- Ebből a pénzből a vételár 40 százalékát lehet vissza nem térítendő támogatásként igényelni. Be kell adni egy kérelmet, s a hivatal határozata után a számla alapján, az APEH juttatja vissza a támogatás összegét az érintetteknek.- Az öntözés meglehetősen drága, 1990-től az öntözővíz szabad árformába tartozik. Ha valaki meg is veszi a gépeket, nem biztos, hogy magára az öntözésre is futja.- Az öntözővíz árát valóban meg kell fizetni, a költségek tényleg tetemesek. A kormány erre is gondolt, amikor engedélyezte, hogy az öntözések akár a teljes költségét bizonyos hitelezési eszközökkel támogathassák a bankok. Erre az a 20 milliárdos hitelkeret nyújthat biztonságot, amelyet a tavaszi munkák finanszírozására már korábban megszavaztak a mezőgazdaságnak.-Ezt a kedvezményes hitelt azonban csak a hitelképes gazdaságok vehették föl. Most vízhez is csak ez a kör juthat?- Lényegében igen, de a kormányrendelet a nem elsőosztályú adósok esetében is olyan garanciákat ígér, ami a bankok számára meggondolandóvá teszi a hitel engedélyezését. De a kedvezményes hitel minden olyan mezőgazdasági terményhez igénybe vehető, amelyre termelési szerződést kötöttek. Ebben az esetben a banki kamat 10 százalékát az állam vállalja magára. A búza- és kukorica termelők esetében a hitelhez még kormánygarancia is csatlakozik, ami azt jelenti, hogy a fizető- képtelen gazdaságok helyett - a termény fejében - szükség esetén az állam fizeti meg a banki tartozás egy részét.- A gazdaságok korábban azért adták el az öntözőberendezést, mert a nem használt gépek után is fizetni kellett valamilyen díjat. így marad ez a továbbiakban is?- A berendezések után fizetendő díj köbméterenként csak néhány fillért jelent. A vízszolgáltatásnak vannak költségei, ezt kell fedeznie a fenti bevételeknek. A vízszolgáltatás nyereségorientált vállalkozás, az ő érdekeikre is tekintettel kell lenni.-Kiterjednek a biztosítások az aszálykárra is?- Általában nem. Az új földadó-törvénynek azonban van egy pontja, amelynek értelmében az aszálykárt szenvedett termelő földadó kedvezményt igényelhet, vagy az adó teljes eltörlését kérheti. Ez szinte alanyi joga, nem kell rá engedélyt kapnia. Somfai Péter Kiváló az idei virágzás Nagy a kereslet a magyar méz iránt Míg néhány évvel ezelőtt az atkafertőzés csaknem padlóra vitte a magyar méhészetet, mára elmondható, hogy újra stabil és jelentős jövedelemtermelő ágazata mezőgazdaságunknak. Erről Szentpáli Lászlóval, az FM Baranya Megyei Földművelésügyi Hivatalának vezető-helyettesével beszélgettünk, aki maga is több mint 100 méhcsaláddal gazdálkodik. Méhei ezekben a napokban Magyarsarlós határában szorgoskodnak. Az időjárás kevező, az akác igen gazdag virágokban. S ami Szentpáli Lászlót és méhésztársait bizakodással töltheti el: a méhészet jövedelmezőségi pozíciója határozottan jónak mondható. Az akácméz felvásárlási ára két év alatt megduplázódott.- Amin még javítani kellene, az a méhészek és a piac kapcsolata - mondotta beszélgetőpartnerem. - A haszon nagy részét ugyanis változatlanul a kereskedők fölözik le. Még szerencse, hogy a Hungaronektár korábbi monopolhelyzete megtört, s ma már válogathatnak is a termelők, hogy kinek adják el a mézet. Hogy megszűnjön a lefölözés, a méhészek maguk hoztak létre kft-ket, így az értékesítés hasznát is megfoghatják, visszaforgathatják a termelésbe. Elsőként az Aranynektár Kft-t alapították meg. amely ma már a mézexport 37 százalékát bonyolítja, s mintegy 30 forinttal többet fizet a méz kilójáért, mint a Hungaronektár.- Pécsett is éppen most van folyamatban egy kft létrehozása - mondotta Szentpáli László. - Célunk, hogy egészen a marketing munkáig minden tevékenység a termelők érdekében történjen. Mintegy 50 pécsi méhész tömörül ebben az alakuló- félben lévő kft-ben. Az ágazatban beindult kedvező folyamatok remélhetőleg lehetővé teszik a magyar minőségi méz bevezetését és megismertetését a nyugati piacokon. Ott ugyanis szinte korlátlan a kereslet a méz iránt, csupán azt kell feledtetni a megrendelőkkel, hogy korábban zömmel kannás kiszerelésű, úgynevezett ipari méz szállítása volt jellemző Magyarországról. Amennyiben megvalósul a jelentősebb piaci térnyerés nyugaton, akkor már csak a kormányzatnak kellene elgondolkozni a jelentős valutabevételeket biztosító ágazat támogatásán. Ha ugyanis kedvező kamatozású hiteleket biztosítanának a méhészeknek, mind többen bekerülhetnének a 250 családosok körébe, merthogy ez a termelési szint már elegendő az önálló egzisztencia megteremtéséhez. Balog Nándor Szálkák Vak, vagy .. . ? A barázdált arcú apát szemmel láthatóan is egyre jobban görnyeszti a láthatatlan kereszt. Nem kell sokat babrálnom a „zsilippel”, hogy árként törjön ki belőle a keserűség. A legegyszerűbb, ha nem zavarom köz- bekérdezéseimmel, hogy mi, miként és miért nyomasztja több mint évtizede.-Három hónapos volt a lányom, amikor közölték az orvosok: vak. Oxigén-túladagolás... Hét évig hordtam Budapestre, ahol hetes bentlakásos intézetben lehetett. Péntekenként felutazni érte, hazahozni, vasárnap indulás vele vissza. Három éve végre nem a fővárosba, hanem Pécsre hordhatom. A lányomat reggelente vagy én vagy a feleségem visz- szük kocsival és délután hozzuk haza. Ez naponta a lakástól az intézményig oda-vissza 44 kilométer. Nem kevés.-Havi átlagban 12 ezer forintba kerül a vak lányom iskoláztatása, az oda-vissza hozatalával, a különórákkal, egyebekkel. Nehezen, egyre nehezebben bírjuk anyagilag. Pedig bírnunk kell, mert a gyerekünk! Hiába is kérvényeztem üzemanyaghozzájárulást, gépjármű vásárlási kedvezményt, bármit, minden fórumon nemet mondtak. Mindenütt mindenki - még a népjóléti miniszter is - arra hivatkozva utasította el kérésemet, hogy a vakság nem egyenlő a jogszabályban ked- vezményeztethető mozgáskorlátozottsággal. Ha a lába hiányozna, az más, de ha „csak” vak valaki?! Maga érti ezt az egészet?! Mert én nem! Nem ismerve az adott jogszabályt, megpróbáltam érvelni, hogy bizonyára jogi szempontból nem lehet egyenlőségjelet tenni mozgáskorlátozott és vak közé, ezért utasítják el mindenütt a vak lánya iskoláztatásával járó többletköltségei átvállalását, legalábbis enyhítését. ő erre csak annyit javasolt, hogy kössem be mindkét szemem legalább egy órára, ha nem is egy életre, és „vakon” szervezzem úgy tovább az életemet, mintha látó lennék. Meggyőzött! Bekötött szemmel, tehát „vakon” - igaz, csak percekre, amíg látásomat elfedte a kendő - mozgáskorlátozottá váltam. Ezek után az apával együtt magam is kiváncsi vagyok: kik, milyen tapasztalatok és egyebek alapján döntik el rendeletileg, jogszabályban, hogy mondjuk egy tizenéves vak gyermek épp a vakságából adódóan valójában mozgáskorlátozott-e?! Cserepek A tulajdonviszonyok rendezetlensége nemcsak káoszt eredményez, de mindenképp kárral jár. Hogy mindezt miért állítom? Elég csak kinéznem a hetedik emeleti szerkesztőségi szobám ablakán, s máris tele vagyok bizonytalansággal. Vajon a szemközti zöld eozincse- repes háznak van gazdája? És ki? Már csak azért kérdezem, mert a tetősík egyik törése és a kémény között jócskán hiányoznak a cserepek. Ismerős, mondhatni megszokott a jelenség? Sajnos, igen. Emlékszem, gyerekkoromban, ha a szüleim által bérelt ház - mondjuk - egyik, másik cserepét megtépázta, letépte a vihar, szóltunk a tulajdonosnak és az szinte azonnal elvégeztette a helyreállítást. Ugyan pénzébe került, de mennyivel olcsóbban megúszta az azonnali, szinte filléres munkát, mintha vár vele, s akkor küldi a mestert, amikor már többtucat cserép nincs a helyén, s emiatt a tetőszerkezet is károsodik, a mennyezetünk is leázik stb. Példák hosszú sorával igazolhatnák a városban nyitott szemmel járók állításomat. Még valahogy nem nőttük ki a belénk ivódott patópálos szemléletet: ej, ráérünk arra még! Pedig egyszerű a pénzügyi képlet: kárt, károsodást előidéző okot a legolcsóbb mielőbb megszüntetni. Mondjuk helyére rakatni néhány tetőcserepet, a széltépte esőcsatornát... Később már bánhatjuk, pénztárcánk alaposan megsínyli nemtörődömségünket, ha tulajdonosok vagyunk. De „csak” bérlőként is vesztesei lehetünk a nemtörődömségnek. Mit tegyek? Ismerősömet akár irigyelhetném is: csodaszép, szépen berendezett, többszobás háza van a belvárosban, így szerény nyugdíját fizető vendéglátásból egészíti ki. Mégsem irigylem. Nem csak azért, mert egyre vékonyodó pénztárcánk gátat szab annak, hogy szabadidőnkben családostul felkerekedhessünk hazánk tájainak, városainak megismerésére, felfedezésére. Tehát nem irigylem, mert lasszóval is alig tud vendéget fogni, még „hivatalosan”, utazási irodán keresztül sem. Azért meg végképp nem cserélnék vele, mert a különféle adózások, költségelszámolási (pontosabban fogalmazva: költség elszámolhatósági) ellentmondások és bizonytalanságok végképp kedvét szegik. Ha illetékes helyen ezt kérdezi, ezt tanácsolja, ha azt, azt mondja. Kinek higgyen? Az egészben nem is a bizonytalanság a legrosszabb, hanem az, hogy ha erre hallgat megbüntetheti az, ha arra, az.- Kinek higgyek? - kérdi tőlem, s bevallom, magam sem tudom a választ. Viszont javasoltam neki, hogy hagyja abba az egészet, adja el milliókért a házát, vegyen valahol lakást, s a megmaradó pénze busás banki kamataiból utazzon a nagyvilágban és éljen, mint Marci Hevesen. Láttam, ez az ötletem nem nagyon tetszett neki első hallásra, de nem torkolt le azonnal. A minap találkoztam vele ismét. Még mielőtt kérdezhettem volna, hogy megfogadta-e tanácsomat, megelőzött:- Nem adom el a házam, megpróbálkozom továbbra is a fizető vendéglátással. Nem igaz, hogy ne fedezzék fel annak országos hasznát: az állam nulla ráfordítással hatalmas pénzeket vághat zsebre. Ha ugyan végképp meg nem fojtanak minket. De jó lenne bízni ismerősömben, mint született jóstehetségben! ■Murányi László
