Új Dunántúli Napló, 1992. május (3. évfolyam, 120-149. szám)

1992-05-27 / 145. szám

10 aj Dunántúli nopiö 1992. május 27., szerda Volt egyszer egy zenekar... Mohács zenei múltjából Negyven kiadó 92 könyve a hivatalos listán Könyvhét ’92 Nem harsány hivalkodás­sal, de a komponista zseni em­lékéhez méltó emelkedettség­gel emlékezett meg a zenei vi­lág tavaly Mozart halálának 200. évfordulójáról. Az egykori mohácsi szimfo­nikus zenekar néhány havi ké­sedelemmel ugyan, de képessé­geit alaposan próbára téve an­nakidején, 1942. március 21-én idézte meg a 150. évforduló kapcsán a városháza dísztermé­ben adott koncertjén a zene­költő szellemét. Az est műsor­vezető házigazdája a muzsika világában is tökéletesen ottho­nos, polihisztor gimnáziumi ta­nár, Kövesi József (1910-1968) volt, a zenekar dirigense pedig Tar Imre (1890-1968). Az igé­nyes műsorban a Don Giovanni nyitány után a Kis éji zene hangzott el, valamint a „nagy” g-moll szimfónia. Ez a jubiláris koncert alkal­mat ad rá, hogy felidézzük az 1933-tól 34 éven át fennállt hangszeregyüttes múltját. A 25 tagú, önmagát szimfonikus ze­nekarként meghatározó kollek­tívára hangszerarányai alapján inkább a szalonzenekar elneve­zés lett volna találó. Ám reper­toárja alig felében érte be a könnyű múzsa szolgálatával: felében valóban a szimfonikus irodalom remekeit tartalmazta. Csak találomra emelem ki a műsorlapokból Bizet, Brahms, Csajkovszkij, Delibes, Erkel, Gounod, Grieg, Haydn, Kodály, Liszt, Mascagni, Mendelssohn, Mozart, Schubert és Schumann nevét. A lelkes zenekar létét - azon kívül, hogy tagjai „csak” jó ér­telemben vett dilettánsok (mű- \észetkedvelők) voltak - ál­landó karmesterválság is elbi­zonytalanította. Akadt viszont dirigensei közt néhány említésre igazán érde­mes muzsikus. Brand Ede (1864-145) polgári iskolai igaz­gató fuvolán, brácsán és zongo­rán játszott megbízható színvo­nalon, s mellesleg komponista­ként ontotta a gyermekkari mű­veket, a mese-daljátékokat. Gergely János (1911-) 54 éve Párizsban él. Az elmúlt évbek­ben a Sorbonne professzoraként járt hazánkban mint a párizsi Bartók- és Kodály-emlékbizott- ságok elnöke. Dr .Rézbányái Dezső (1905-1984) olyan ma­gas követelményeket támasztott a hangzáskultúra és a repertoár fejlesztése közben, hogy igé­nyei már meghaladták a muzsi­kusok tűrőképességét. Az 1939-ben érkező Tar Imre (1890-1968) végre - kényszerű megszakításokkal - 19 évig ve­zette az együttest. Mohácsra ér­kezése előtt az első „rajkózene­kar” szervező karmestereként már németországi, belgiumi és angliai koncertkörutakat tudha­tott maga mögött. 1954-ben Kömyei Pál (1914-1957), a fú­vószenekar dirigense vette át tőle a vezénylőpálcát, de korai halála miatt mindössze három éven át irányította a szimfoni­kusokat. Az egyre betegesebb Tar újabb négy évi ténykedése után Kiss Miklós (1936-), a Park utcai iskola énektanára igyekezett életben tartani az együttest, ám - elsősorban anyagi ellehetetlenülés folytán - hat év múlva feloszlott Mo­hács nagyotakarásának ez a megfáradt hírmondója. Az idén 25 éve a „szimfoni­kus” zenekar megszűntének. Az utókor számára azonban ma sem lehet közömbös, hogy léte­zett valaha egy kisvárosi mu­zsikuscsapat, mely (teljesen in­gyen!) évtizedekig megszépí­tette hallgatóságának hétköz­napjait. Ä dicsérő jelzőkkel olyannyira fukarkodó Kodály 1960-ban így összegezhette róla emlékkönyvileg megörökített véleményét: „A mohácsi zene­kar tiszta és pontos játékát nagy élvezettel hallgattam.” Bojtár László Már katonás rendben készen áll az idei Könyvhét teljes for­gatókönyve. Azoknak, akiket Budapestre csábít a június 5-i megnyitó: délelőtt 11-kor a Vö­rösmarty téren Mészöly Dezső nyitja meg a rendezvényt, melynek másik központi hely­színe a Liszt Ferenc tér, az írók boltja szomszédságában. Itt délután ötkor Jókai Annával ta­lálkozhatnak a könyvbarátok. A Könyvhét hivatalos listáján 40 kiadó 92 műve szerepel, me­lyet 180, a kiadók által beneve­zett műből rostált ki két fordu­lóban a Könyvkiadók és Könyv- teijesztők Egyesületének és a Magyar írók Szövetségének zsűrije. Lektűrrel nem lehetett jelenkezni. Tavaly 74 könyveimet tar­talmazott ez a lista, az idén vi­szont a 92-t is kevesellték a tu­Képzeletének mágikus ereje révén Csontváry Kosztka Tiva­dar a Napút vándora volt már életében, és most vándorrá lesz ismét, utóéletében is. Ez ma már egyre valószínűbb. Reme­tei magányát, igénytelen, hét­köznapi létét felejtő vándor - koldusból királyfi. A napfény tüzét és a tenger leheletét magukba rejtő hatal­mas képeket - melyek a tavaly megkezdett intenzív restaurálás eredményeként szinte kiszíne­sedtek - vinnék világgá a své­dek is. A restaurálásban anyagi és technikai segédkezet nyújtó hollandokat, a régóta kopogtató németeket jóllehet előjog illeti meg, de jelentkeztek már Lon­donból, Párizsból, Madridból, Milánóból is. És ha egy ekkora útban gondolkodunk, akkor észak Velencéje, Stockholm sincs különösebben messze. Május 21-én Folka Lalander, a stockholmi Liljevalchs Konsthall - a mi fővárosi Mű­csarnokunkkal rokon intézmény - igazgatója kereste fel a Janus Pannonius Múzeum vezetőit, hogy tárgyaljon az általa java­solt, 1994-ben esedékes stock­catszám megszaporodott kia­dók. Pedig ennél több könyv propagandáját - s ez a listára kerülés tétje - nem tudják vál­lalni a könyvhét szervezői. Fel­tétel volt, hogy a listán szereplő művek mindegyikének május 15-ig meg kell jelennie. A hagyományokhoz híven el­sősorban kortárs magyar írók művei szerepelnek az ünnepi listán. Nagy érdeklődésre szá­míthat Spiró György: Kanász- tánc c. kötete, vagy a politoló­gus Bihari Mihály „A többpárt­rendszer kialakulása Magyaror­szágon 1987-1991” c. műve. Érdekesség például a magyar holmi Csontváry-bemutatóról. Elmondta, a nyolcvanas évek elején, először járva Pécsett, a művekre bukkanva fogalmuk se volt arról, ki lehet ezeknek az monumentális képeknek a szer­zője. De a művekkel való talál­kozás első, elementáris élmé­nyét, a megdöbbenést egymás előtt sem palástolhatták, oly­annyira egy volt a gondolatuk abban, hogy amit látnak, az le­nyűgöző és zseniális ... A szállításnak és a kép bizto­sításának kérdéseiről, a restau­rálási munkákról Újvári Jenő, a megyei múzeum igazgatója és Romváry Ferenc, a művészet- történeti osztály vezetője tájé­koztatta a vendéget. Az elv az lenne, hogy alaposan megterve­zett és előkészített útvonalon és lehető legkevesebb szállítással vándoroljanak a nemcsak mére­teikben, hanem szellemükben is méreten felüli művek helyszín- ről-helyszínre, és lehetőség sze­rint a kiállítások közti „szüne­tekben” sem szabadna egy-egy raktárban sínylődniük hosszabb ideig. A szakemberek szerint a res­taurátorok a szállítás módját is a származású Charles Fenyvesi „Amikor a világ még ép volt” c. tanulmánykötete. Fenyvesi a vi­lág egyik legrangosabb lapjá­nál, az US News and World Re­port c. amerikai hetilapnál dol­gozik. A magyar klasszikusok ked­velői Karinthy Frigyes: Az elát­kozott munkáskisasszony, „Na­gyon fáj” az ismeretlen József Attila, Németh László „A mi­nőség forradalma - kisebbség­ben” c. könyveinek örülhetnek. A külföldi szerzők művei közül Umberto Eco „A Foucault inga”, Bohumil Hrabal „Zseb­cselek” és Slawomir Mrozek lehető legszigorúbban, a pótol­hatatlan érték védelmében hatá­rozzák majd meg. Ez azt jelenti, hogy a vásznak tekercsekben történő utaztatása talán szóba sem jöhet, hanem kifeszítve, rámájával együtt kell négy ke­rékre rakni azokat, ami jóval drágább és körülményesebb, de a képek biztonságát jobban sza­vatolja. Minderről Budapesten éppen az elkövetkező napokban tár­gyalnak a restaurátorok, hiszen „Leckék a legújabb kori történe­lemből” c. könyveinek örülhet­nek. A listát a vidéki könyvtárak is megkapták, s kiválaszthatták maguknak azokat a magyar szerzőket, akiket meg akartak hívni dedikálásra. A könyvhetet megelőzte a Szép Magyar Könyv 1991. ver­seny eredményhirdetése, ezen 32 kiadó 162 művel vett részt. 19 díjat és 36 oklevelet osztot­tak ki műfajok szerint. A ko­rábbi rendtől eltér, hogy idén a Miniszterelnök Díját is kiosztot­ták, melyet Csapodi Csaba: Psaltérium (Beatrix királyné imádságos könyve) nyert el. Az idei könyvhét június 9-én zárul. Mint egyik adatközlőnk mondta: „Nem fújjuk le trombi­tával, de akik részt vesznek, gazdagodnak.” (Atlantic) ha csak a 40 millió dollárra be­csült - a svédek szerint egyálta­lán nem magas - biztosítási összegre tekintünk, nagyon sok alapvetően fontos részletben meg kell még egyezni, mire ál­lamközi szerződések ütnek pe­csétet Európa nagyálmú festő­jének újabb, ki tudja meddig tartó vándorút)'ára. Még azt sem tudni, hogy az elkövetkező „északi Napút” e megtervezett bolyongás hányadik állomása lesz. B. R. Érdeklődés Stockholmból is Csontváry „északi napúton”? Tavaly kezdődött a nagyméretű képek restaurálása Aki nem a múltat nézi! Mottó: Jövőnket megtudni nem bátorság, de intelligencia kérdése. (Joshi Bharat) Mostani mindennapjainkban már a tény is igazi kuriózumnak számít: végre akad valaki, aki nem a közeli vagy távolabbi múltunkban „vájkál”! Függet­lenül attól: ki voltál, mit tettél, hogyan gondolkoztál a dolgok­ról tegnap vagy tegnapelőtt - és függetlenül attól is: mit mon­dasz ma - ez a mosolygós, bölcs nyugalmat árasztó fiatalember csakis és kizárólag a holnapod­ról hajlandó beszélni! Már maga ez a jelenség is felüdülés a naponta változó gazdasági-po­litikai helyzetben, az állandó stresszhatásoknak kitett magyar állampolgár számára. Hát, ha még ráadásul olyas valakihez fordulhat, aki évezredes ha­gyományok lenyomatait őrzi génjeiben, ősi empatikus képes­ségek birtokosa - a távoli, ti­tokzatos, ma is rejtélyesnek tűnő földrésznyi ország: India szülötte és ereiben az egyik legmagasabb kaszt, a brahmi- nok vére csörgedezik! Joshi Bharat immár évtizedet meghaladó ideje él hazánkban, nevét egyre többen ismerik bábművészként, előadóként és legújabban mint sorselemzés­sel, jövőt - lehetőséget megmu­tató, megismertető mestert.- A jóslás mostanában nagy divat nálunk is. Nem érzed néha túl nagy felelősségnek ezt a te­vékenységet? Magyarán: tud­nál-e mesélni olyan esetekről, amikor kifejzetten befolyásolta valaki életét az, amit tőled hal­lott?- Semmi esetre sem beszélek ilyenről. Ha egy ember hozzám fordul azért, hogy láthassa: mi vár rá a jövőben, az kettőnk legbizalmasabb magánügye. Engem a titoktartás ugyanúgy kötelez, mint a gyóntatópapot, bár - megvallom - néha nehéz súly a vállamon!- Tulajdonképpen hogyan kerültél Magyarországra, mi vonzott éppen ide?- Most sok hízelgőt vála­szolhatnék, de az igazság az, hogy egyáltalán nem Magyaror­szágra jöttem először, amikor elhagytam Indiát. Sőt mégcsak nem is Európába, hanem marad­tam kezdetben Ázsián belül: Ja­pánban folytattam otthon meg­kezdett tanulmányaimat. Utána pedig Amerika következett és - csak az utolsó állomások egyi­keként - Európa, itt is Svédor­szág.- Valóban: jó néhány éve is­merjük egymást, mégis megle­hetősen keveset tudok rólad, ugyanúgy, mint bárki más. Mintha magadról nem szívesen beszélnél, jobban érdekelne mások sorsa a sajátodnál... ?!- Ez egyáltalán nincs így, sőt: engem is elsősorban a ma­gam élete foglalkoztat. Csak nem hiszem, hogy ismeretlenek is kiváncsiak rá.- De még mennyire. Nem is kevesen. Ezért - mielőtt a jelen­ről beszéltetnénk - mesélj a múltadról is valamit! Honnan jössz, merre tartasz?- Először talán az utóbbira válaszolnék: nem tudom! És, bár kiszámíthatnám a saját jö- vőmet is; inkább nem teszem! Az indulásról annyit, egy nyugat-indiai városban: Ahme- dabadban születtem, ezelőtt 37 évvel. És mert - mint köztudo­mású - Indiában máig él a kasztrendszer, fontosnak véltük számontartani: brahmin-család- ban. Hárman vagyunk testvé­rek; én vagyok a legkisebb, fia­talabbik bátyám - aki sajnos, 17 éves korában egy betegség kö­vetkeztében megvakult - pszi­chológiai doktor, az idősebbik édesapánk halála után az ő he­lyét foglalta el a városi tanács­ban. Igaz ugyan, hogy bár erő­sen élnek a tradíciók ma is a származást illetően, különösen büszke nem vagyok erre, de nem is tagadom egy pillanatig sem. Édesanyám, akinek szerin­tem a legszebb neve van a vi­lágon - Sharadaben - mindig arra tanított minket: az életet csak úgy érdemes végigélni, ha egyfajta külső bölcsességgel szemléli az ember. Ettől a gon­dolkodásmódtól van az, hogy az indiaiak olyan sztoikusán ve­szik saját sorsukat. Az ázsiai ember számára az idő nem füg­gőlegesen - alulról felfelé - ro­han, mint az európaiaknak, vagy amerikaiaknak, hanem ki­egyensúlyozott vizszintességgel tűnnek át egymásba a napok, hónapok, évek, valamiféle ál­landó körforgásban élünk, és ez sok mindenhez ad erőt és kitar­tást.- Elkanyarodtunk! A saját életedről mesélj, kérlek.- Tehát elkerültem otthonról! Bár - társadalmi helyzetemhez illően, természetesen diplomát, sőt diplomákat szereztem (köz- gazdasági egyetemet és szín- művésezti főiskolát végeztem), a kapott ösztöndíjaknak és saját kíváncsiságomnak köszönhe­tően mind több országban jár­tam, egyre többféle kultúrát is­mertem meg. Azt tudtam: soha nem lesz belőlem jó közgaz­dász, maradtam tehát a művé­szetnél. Magyarországra 1980-ban kerültem: az Állami Bábszínházba, ahol szerencsére azonnal befogadtak és otthono­san éreztem magam. Később megnősültem és született egy gyönyörű kislányom: Szávitri - az idén lesz hét éves.- Néhány évvel ezelőtt köny­ved jelent meg a tenyérjóslás­ról. Emlékszem: pillanátok alatt szétkapkodták, rendkívüli sikere volt. Szerinted mi lehetett az oka?- Nekem úgy tűnik: a miszti­cizmus és az okkultizmus ma­napság mintha új erőre kapott volna. Egyre gyakrabban emlé­keztetnek a tömegtájékoztatási eszközök - rádió, televízió, új­ságok - is arra: léteznek kártya­vetők, asztrológusok, tenyéijó- sok, álomfejtők. Sőt rendszere­sen közölnek sokhelyütt ho­roszkópokat is.- Te hiszed, hogy ezek a ho­roszkópok valóban mindig tény­szerűek?- Nem nagyon, hiszen nem lehet általánosítani. Hiába szü­lettek valakik azonos csillag­képben: ahány ember, annyiféle jellem, annyiféle sors, annyiféle jövő és jelen!-Nyíri Tamás teológus pro­fesszor szerint: „az okkultizmus mindig akkor kapott erőre, ami­kor az emberek bizonyos vál­sághelyzetet éreztek ...! Osz­tod a nézetét?- Természetesen, bár ez első­sorban Európára érvényes! De nézz csak körül mai világunk­ban: nincs igaza? Társadalmi feszültségek, polgárháborús vil­longások, létbizonytalanságok között élünk! Hogyne kellene valami megnyugtató ... A ke­leti ember ezt természetnénél fogva tudja, eszerint is él, életfi­lozófiája a természetfelettiben való hit! Ezt a „civilizált Eu­rópa” néha - sőt gyakran - vé­letlennek nevezi, pedig véletle­nek nincsenek.- Mondj egy példát erre, próbáld meggyőzni az én kö­zép-európai gondolkodásomat!- Vegyünk egy példát mond­juk a számmisztikából. Ez a stúdió, ahol most ülünk az Ilka utca 18-ban van és 1992. febv- ruár 4-e óta működik. A tele­fonszámunk 2525-733. Ha utána számolsz: mindig a 9-es jön ki.- Hogy-hogy? Nem értem . . .- Nos: (Ilka utca) 18, ez ugye 1+8, azaz 9, 1992.2.4 = 1 +9+9+2+2+4=27, azaz 2+7 vagyis 9, a telefon­számunk: 2525-733, vagyis 2+5+2+5+7+3+3=27 ismét 2+7, ismét 9! És tudod mit je­lent a számmisztikában a kilen­ces? Ez a Mars száma és azt fe­jezi ki: lendület, bátorság, vé­gül: siker! Mi hiszünk benne!... Fried Alica/HT Press

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents