Új Dunántúli Napló, 1992. május (3. évfolyam, 120-149. szám)
1992-05-25 / 143. szám
6 új Dunántúli napiö 1992. május 25., hétfő KSH-jelentés az árakról Mérsékeltebb emelkedés, mint tavaly A gépipar helyzete Külföldi beruházók nélkül nem megy Idén” áprilisban a fogyasztói árak márciushoz képest 1,3 százalékkal emelkedtek,- míg az elmúlt 12 hónap alatt 23,3 százalékos árszínvonal növekedés ment végbe. Tavaly ugyanebben az időszakban 2,4 százalékos volt a havi és 35,4 százalékos a 12 hónap alatti árnövekedés. Az idei év első négy hónapjában bekövetkezett áremelkedések együttes mértéke 9,3 százalékos, ez kevesebb mint a fele a tavalyi év első négy hónapja alatti 19,8 százalékos emelkedésnek - jelenti a Központi Statisztikai Hivatal. Az április havi átlagos áremelkedésen belül az élelmiszerek 101,9 százalékos árindexének kialakulásához hozzájárult a zöldség- és gyümölcs- félék szezonális árnövekedése. Az idénycikkeket nem számítva az élelmiszer-árnövekedés 1,3 százalékos volt. Ebben főleg a hús, a tej és a liszt márciusi drágulásának egyes cikkekre és a házon kívüli étkezés áraira gyakorolt hatása érvényesült. Kisebb árcsökkenés tapasztalható a háztartási energia területén, olcsóbb lett a tüzelőolaj. A ruházkodási cikkek ára egy hónap alatt 2,4, a tartós fogyasztási cikkeké 1,5, az egyéb cikkeké 0,9, az egyéb szolgáltatásoké 1,3 százalékkal nőtt. Az utolsó 12 hónapban az átlagos 23,3 százalékos áremelkedés szempontjából az egyes termékcsoportok összességében megőrizték részesedésüket. Legnagyobb mértékben a 12 hónap alatt a fűtés és a háztartási energia drágult, míg az átlagosnál alacsonyabb maradt az élelmiszerek és a tartós fogyasztási cikkek árindexe. A termékek és szolgáltatáscsoportok drágulása többségében az átlaghoz közelít, azonban van néhány kiugró adat is. Ilyen például a brikett, koksz, amely 270 százalékkal, a központi- és a távfűtés, amely 222 százalékkal és a szén, amely 192 százalékkal drágább, mint egy évvel ezelőtt.Olcsóbb lett azonban a cukor, nem változott az étolaj és a burgonya ára. A zölségárak is azonos szinten maradtak. A fogyasztói árszínvonal alakulása 1992. május 1991 Változás A javak főcsoportjai december 100 1 hó alatt 12 hó alatt (százalékban) Élelmiszerek 111,2 1,9 16,6 Szeszes italok, dohányáruk 112,3 0,3 15,4 Ruházkodási cikkek 106,5 2,4 23,1 Tartós fogyasztási cikkek 105,6 1,5 16,6 Háztartási energia 98,7-u 70,4 Egyéb cikkek, üzemanyag 108,4 0,9 27,9 Szolgáltatások 111,0 1,3 25,7 Összesen 109,3 1,3 23,3 Bábolnai tojóhibridek Bábolna kiváló tojóhibridjét, a TETRA-SL fajtát már harminc országban értékesítik - jelentették be a Bábolna Részvénytársaságnál rendezett konferencián, amelyen a világ baromfipiacát meghatározó 22 ország baromfitenyésztői vettek részt. Bábolna két évvel ezelőtt hasznos együttműködést alakított ki a világhírű amarikai Arbor Acres céggel. Egymás módszereinek átadásával az amerikai partner a húshibridek, Bábolna a tojóhibridek előállítására szakosodott. Az Arbor Acres piacának egy részét is átadta a magyar gazdaságnak. így sikerült eljuttatni már 30 országba a bábolnai TETRA-SL elnevezésű tojóhibridet. Japánban például ez a fajta uralja a piacot, de szállítottak belőle' Perutól Nigérián át egészen Indonéziáig. Megkezdték a Bábolna-Harco elnevezésű új baromfihibrid exportálását is. Miután ennek ellenállóképessége rendkívül nagy, a trópusi országokban rossz takarmányozás esetén is gazdaságos a tartása. A nemzetközi konferencia részvevői elhatározták, hogy tenyésztői-piacszervezési tanácsot alakítanak a 22 országban folyó munka koordinálására. (MTI-Press) A Magyar Tudományos Akadémia Ipar- és Vál- lalatgazdaság-kutató Intézete tavaly kutatást végzett három iparágban azzal a céllal, hogy megállapíthassák: a vállalati szférában milyen tényezők segíthetik vagy akadályozhatják a magyar gazdaság és az EGK országainak kapcsolódását. A magyar élelmiszeripar, textilipar és a gépipar helyzetéről készültek ágazati tanulmányok. Dr. Török Adám, az MTA IVKI igazgatója tanulmányának egy részletét adjuk közre, amelyben a 12 gépipari vállalattól kitöltve visszakapott kérdőívek feldolgozása révén von le következtetéseket. Tőkeszegénység és elmaradottság A tőkehiány és a tőkeszerzés kényszere szinte minden megfigyelt vállalatra jellemző (az egyetlen kivétel egy "újonnan" alapított számítógépcég). A problémák két, egy technológiai és egy pénzügyi vonatkozását kell kiemelni. Nyolc vállalatnál a technológiák átlagos életkora meghaladta a 8 évet, extrém esetben 28 éves volt (!) Tovább rontják a helyzetet a „technológiai” és „minőségi” szűk keresztmetszetek, amelyek következtében a termelési folyamat egyes pontjain a termelés elakad, késedelmet szenved. Ha azonban a vezetés megkísérli a szűk keresztmetszetek feloldását, az elavult gépeket ezeken a pontokon újakkal helyettesíti, újabb problémák jelentkeznek, mert az új és a régi berendezések között nehéz összhangot teremteni. A konzisztencia hiánya sok esetben a gépek és berendezések kiselejtezéséhez. vezetett, akkor amikor még nem amortizálódtak teljesen, s elviselhetetlen anyagi terhet jelentettek a tőkeszegény állami vállalatoknak. A tőkehiány talán a legfontosabb ok a gépiparban a magyar (vagy általában kelet-európai) szinte sokko- lóan alacsony termékenységi színvonalnak. A nyugat-európai vállalatokhoz viszonyított lemaradás általában 30-50 százalékra tehető, az ár/vállalati költség alapján számolva. A nehezen beszerezhető termékszintű információk rosszabb helyzetre utalnak. Az első, nem Magyarországról származó bizonyítékot erre a szerző Lengyelországban szé- rezte 1986-ban, ahol az ottani Fiat autógyár nyugati berendezésekkel ugyan azokat az igen egyszerű autókat egységenként 50 százalékkal több idő alatt állította elő, mint Palermóban az olasz partner cég. A tőkehiány ebben az esetben főleg az anyag- beszerzés és a termelési infrastruktúra hiányosságaiban nyilvánult meg. A másik példát egy autóalkatrészeket előállító, most megvizsgált magyar vállalat szolgáltatta, amely ugyanolyan berendezéssel, ugyanannyi idő alatt csupán 50 ablaktörlő lapátot gyárt, míg nyugat-európai konkurense 280-at. Nyomott árakon adunk el A tőkeszegénység és a technológiai elmaradottság nagyon alacsony eladási árakkal jár. Erre sok példát említhetünk a szér- számgépiparból a CNC-gépek- kel kapcsolatban, amelyek különböző műszaki színvonalú mechanikai, illetve elektronikai részegységekből épülnek fel. Köztudott volt az 1980-as évek elején, hogy a korábbi NDK komplett CNC-gépeket adott el Japánnak, akik abból csak a mechanikai részt használták és a gépet saját elektronikával egészítették ki. Hasonló eset a magyar szerszámgépiparban is előfordult. Bár a nyugati kereskedelmi partnerek bizalmatlansága, óvatossága a kelet-európai szerszámgépgyártó cégekkel szemben nem teljesen bizonyítható, beszédes tény, hogy a kelet-európai szerszámgépek nyomott ára még akkor is versenyképes, ha egy-egy fontos elemet nem használnak, holott az egész gépet kifizették. A tőkeszegénységnek az eddig tárgyalt technológiai vonatkozásokon kívül van egy pénzügyi megközelítése is. A szak- irodalom a teljes adósságállomány - teljes vagyon arányát 33 százalék alatt még elfogadhatónak tekinti és rossznak, ha ez meghaladja az 50 százalékot. A mintánkból származó megfelelő magyar adatokat kétségtelenül drámainak kell értékelnünk. Egy éppen csőd előtt álló cégnél ennek a mutatónak az értéke 414 százalék volt. A többieknél a mutató 50 és. 87,5 százalék között ingadozott (két kivétellel, ahol 38 százalékos, illetve 47 százalékos értéket találtunk. Az utóbbi a magán számítástechnikai vállalat mutatója). Figyelembe kell venni, hogy e cégek többsége modernizáció előtt áll, illetve magas adósságállomány terhe nyomja, ugyanakkor elavult állóeszközökkel rendelkezik. A mintából az átlagosnál magasabb színvonalú gépipari marketingtevékenységre következtethetnénk. Ez a benyomás eléggé nyilvánvaló pszichológiai tényezőkkel magyarázható. Más vállalatoknál ugyanis (főleg a járműiparban és a híradástechnikában), amelyek a KGST-piac elvesztése miatt a csőd szélén állnak, és nincs reális esélyük a piaci reorientációra, kérdőíveinket nem tudtuk kitölteni. A vezetők nem voltak .túlzottan közlékenyek, néhányuk arra hivatkozott, hogy nem akarnak olyan információt ,Jdadni”, amelyet a bankok vagy a kormányzat felhasználhat ellenük, mivel azok be akarják bizonyítani e vállalatok életképtelenségét. Banki ellenőrzés vagy privatizáció ? Tény, hogy jelenleg eléggé általános a félelem Magyarországon attól, hogy a főbb kereskedelmi bankok konvertálni akarják „rossz” vállalati befektetéseiket (a hiteleket ugyanis valószínűleg rövid időn belül leírják) jobbakra, Ez egy német típusú, a nagy vállalatok felett erős banki ellenőrzést gyakorló bankstruktúra létrehozását jelentené. A privatizációnak ezt a financiális alternatíváját a legtöbb szakértő elveti ott, ahol az iparban nincs jelentős külföldi tőke és technológiai korszerűsítés az úgynevezett ipari alternatívával szemben, amelynél külföldi tőkés csoportok beruháznának a gyengélkedő magyar állami iparvállalatokba. A financiális megoldást legalább két okból bírálhatjuk. Az egyik, hogy az igazán erős banki kontroll valószínűleg igyekezne elkerülni egy komoly vállalati korszerűsítést. Néhány angol példa bizonyítja, hogy a bankok előnyben részesítik a jó pénzügyi mutatókkal (de rossz technológiai bázissal) rendelkező cégeket azokkal szemben, amelyeknek ugyan viszonylag nagy az adósságuk, de életképes az állóeszköz-struktúrájuk. Ez a rövid távú szemlélet szerepet játszott néhány vállalat válságának kialakulásában, amelynek következményei messzire hatottak például az autóiparban az 1980-as évek elején, vagy’ a számítógépiparban (Sinclair) az 1980-as évek közepén. A pénzügyi megoldás másik hátránya, nem garantálja, hogy a vállalatokba tőke kerül. A bankok számára ez a megoldás egyszerűen az adósságcsere igen kedvező, speciális módját jelenti. Meglepő volt, hogy a vizsgált gépipari vállalatok mindegyike rendelkezett nyugati (közös piaci) kapcsolatokkal, és majdnem mindegyik növelte nyugati exportját 1986 és 1990 között. Három cég nyugati exportja 1986-ban 10 százalék alatt maradt, 1990-ben a nyugati kivitel minimális értéke már elérte a 17 százalékot, a konvertibilis exporton belül a közös piaci országokba irányuló kivitel aránya - nem súlyozott átlaggal számolva - az 1986. évi 36,9 százalékról 1990-re 48,3 százalékra emelkedett. A súlyozott átlag figyelembevétele félrevezető lehet a nagy állami vállalatok viszonylag alacsony nyugati exportja miatt, hiszen ezek még 1990-ben is főként a volt KGST-piacra szállítottak, míg a kisebb cégek sokkal sikeresebben hajtották végre a piacváltást. Meg kell azonban jegyezni, hogy még a nagyvállalatok is növelték valamelyest nyugati exportjukat 1986 és 1990 között. Ismerni kellene a lehetőségeket Összefoglalóan megállapíthatjuk, hogy a struktúraváltás a vártnál gyorsabban zajlik - legalábbis a felmérésbe vont vállalatoknál -, a folyamat hatékonyságát elsősorban a pénzügyi és technológiai feltételek befolyásolják. Eddig a vállalatok főként saját, eléggé szűkös forrásaikra támaszkodtak, a kérdés most az, rendelkeznek-e megfelelő stratégiával saját, illetve külső (technikai, pénzügyi vagy egyéb) források hatékonyabb alkalmazása érdekében? Mivel igazi segítség csak külföldi tőkebevonásból remélhető, a vállalatokat megkérdeztük, ismerik-e a nyugati országokban vagy a nemzetközi szervezetekben, különösen a Közös Piacban elérhető támogatási lehetőségeket? A válasz általában nemleges volt, többen még csak nem is hallottak ilyen támogatási formákról. Ebből az a következtetés vonható le, hogy az iparirányítás a vállalatokat magára hagyta (hagyja) a nemzetközi kapcsolatok kiépítésében, kénytelepek az új .piacokat vagy/és új befektetőket teljesen magukra utalva felkutatni. Ezért megoldásra vár a külföldi (főleg közös piaci) vállalati szintű támogatási programok információs hálózatának kiépítése. Átalakul a Dunaferr Zártkörű Rt. Zártkörű részvénytársasággá alakul július elsejétől a Dunaferr Dunai Vasmű - jelentették be a cég vezetői a Budapesti Nemzetközi Vásáron tartott sajtótájékoztatójukon. A vállalat vezérigazgatója, Horváth István elmondta: az átalakulás a vállalati központra vonatkozik, a húsz kft., a két rt. és két betéti társaság működését nem érinti. A Dunaferr átalakulásának első fázisa már tavaly lezajlott, amikor konszern szervezetet hoztak létre, azzal párhuzamosan pedig a termelő és szolgáltató egységek társasággá alakultak át. A mostani átalakulás célja, hogy rendeződjön a vállalat pénzügyi helyzete és lehetővé váljon a külső tőke bevonása. Az rt. vagyonát 3-5 év alatt privatizálják. Tizenkét dühös(ítő) ember Hogy az ember mi mindenről képes lemondani! És mi mindenről nem! A focival kezdődött. Ha tévé elé telepedve meghallottam a szignált vagy megláttam kedvenc csapatomat kivonulni a pályára, a vérnyomásom rögtön kóborolni kezdett. Amit aztán hűségesen követett egyre gyorsuló ritmusú szívverésem. Izgatottságomat sem a doboznyi cigaretta, sem a liternyi sör nem csillapította. Erről le kell szoknod! - mondtam magamnak, s mert hallgatok az okos szóra, megtettem. Nehéz volt, mert mint a cirkuszi ló, ha trombitaszót hall, minduntalan odasettenkedtem a tévé elé, ha meccset közvetítettek. Aztán végképpen elparancsoltam magam onnan. Minek részletezzem? Nem kis idő múlva ugyan, de egyszeresük - ahogy mondják - vakfoltomra esett az egész. Kigyógyultam a fociból. A cigarettával folytatódott. Amikor már több doboz volt a napi teljesítmény, számot vetettem a dologgal. Ezt is megbeszéltem magammal, s megint szót fogadtam. Ez sem ment könnyen, de ez is elmaradt. A következő erőszak a sör irányába kellett volna, hogy hasson. Itt azonban némi fiaskót vallottam. Mi több, vallók mostanáig. Ámbár, ha meggondolom, ebben vagyok a legsikeresebb. Mert míg a fociról egyszer, a cigarettáról csakúgy, a sörről többször, sokszor szokok le. Ha kell, mindennap. Nincs már hát semmi, ami feleslegesen rontsa egészségemet, amiért aggódnom kell, amit kerülök. Hacsak a politika nem! E tekintetben ugyanis semmiféle eredményt nem tudok felmutatni. A fogadalmon kívül, amelyet csendes magányomban magamnak tettem. S újítok meg szinte naponta. Hogy ugyanis nem törődöm vele. Énfe- lőlem csinálhatnak a profi politikusok azt, amit akarnak (úgyis azt teszik), nem izgatom magam. ígérjenek bármit, fessenek ám virágos jövőt, halmozzanak hibát hibára, én nyugodt maradok, nem kapkodok levegő után. Nos, ez az a fogadalom, amelyet képtelen vagyok betartani. Már kételkedem önmagámnak tett szavahihetőségemben. Mert minduntalan felizgatom magam, morgolódom, elégedetlenkedem. Mint afféle nyugdíjas, aki teheti, mert tőle már nem igen kémek számon valamit is, ő pedig úgyis hiába tenné ugyanezt. Legutóbb egy nemzetközi szerződés váltott ki belőlem némi ellenérzést. Egy szerződés, melyet az ír Köztársaság a Magyar Köztársasággal írt alá. Miniszteri szinten. És amelynek értelmében a Magyar Köztársaság tizenkét (!) embert küldhet Írországba dolgozni. No, nem is tudtam hová lenni a gyönyörűségtől. Hiszen megoldódott a munkanélküliség, orvosolva van a mindenkire fenyegető veszély. Félek, megbocsáthatatlanul iró- nikusnak, sőt böllenkedőnek tartanak, ha kiszámolom, hogy ebben az ütemben, csak a várható 800 ezer munkanélkülit tekintve röpke 60 ezer év alatt megoldódik minden gondunk. S az emberiség életkorát, történetéhez viszonyított időtartamát tekintve ez bagatell. Vagy majdnem az! Észembe jut, hogy az „átkosban” - nem a nagyon régiben, a most szídott- ban! - egy kereskedelmi ügynökünk egy ízben 5 (öt!) db. légpuskát adott el egy afrikai államban. És ennek a ragyogó üzletnek a hírét akkoriban a legolvasottabb újság hasábjai repítették szerteszét a világban. Valahogy ilyen eredménynek tekintem a tizenkét ember írországi lehetőségét is. Ahhoz persze már megfellebbezhetetlen pimaszság kell, hogy megkérdezzem: ki lesz az a szerencsés tizenkettő? Aki a szerződés nyomán kegyben részesíttetik. A felelet kétesélyes. És mert nem tudom a megoldást, azt az olvasóra bízom. Összegezve: nem volt nehéz a focit abbahagyni, a cigaretta egyenesen növelte akaraterőmbe vetett hitemet. A sörrel már vannak fenntartásaim magamat illetően. Ami a politikával kapcsolatos fogadalmamat illeti, ez alól intim magányomban sürgősen fel fogom menteni magam. Mert amíg ilyen szerződések akarják, kívánják (tudják?) feloldani, javítani a foglalkoztatással kapcsolatos szégyelnivaló mérlegünket, addig minek szokjak le a velük való foglalkozásról? Mondom: addig, amíg ilyen hírek látnak napvilágot. Bokrétás András
