Új Dunántúli Napló, 1992. május (3. évfolyam, 120-149. szám)

1992-05-24 / 142. szám

Állatmenhely a Szigeti tanyán? A hét végén középiskolások is dolgoznak a pécsi Szigeti ta­nyán, ahol a tervek szerint ál­latmenhely, panzió és kutyafut­tató lesz. A Pécsi Közgyűlés a május 14-i ülésén határozott ar­ról, hogy ideglenes jelleggel bérbe adja az ingatlant és a hozzá tartozó területet, a Pécsi Állatbarátok Állatvédő Egyesü­letének. Bérleti díjat nem kér­nek, tekintettel a célra, illetve arra, hogy az egyesület saját erőből teszi rendbe a meglehe­tősen leromlott állagú ingatlant.- Legalább száz kutyának szeretnénk itt megfelelő körül­ményeket teremteni - mondja Horényi Marka, az állatvédő egyesület elnöke, akinek vasasi családi háza felér egy magán ál­latmenhellyel. Tizennégy macska és három kutya élvezi annak minden elő­nyét, hogy Horényi Marica nem tudta sorsukra hagyni őket. Nem csak ő, hanem a lánya, Horényi Yvett táncosnő is rendre felszedte a kivert, kóbor, beteg állatokat. Egy éjszaka sorsot húzott Budapesten Le- hoczky Zsuzsával, hogy melyi­küké legyen egy talált kis­macska. De hozott cicát Né­metországból és Olaszország­ból is. Az egyesület tagjainak véle­ménye szerint azonban sajnos Pécsett is rengeteg megunt, éhező, beteg állat szorulna vé­delemre és ezért talpalnak már hónapok óta megfelelő hely után. Miután szóba jött a Szigeti tanya, mint lehetőség, pontos le­írást, illetve tervet készíttettek a telephely átformálásáról. A nyári ketrecektől kezdve az élelmiszer tárolón át a melegítő konyháig, illetve az elkülönítő helyiségig mindenre kiterjedt a figyelmük. Mivel a terület a város „P” jelű vízgyűjtő területének köze­lében fekszik, a különböző szakhatóságok véleményezik az állatmenhely létesítését. A Kör­nyezetvédelmi Felügyelőségtől kapott tájékoztatás szerint a ki­jelölt rész kívül esik a víznyerő terület külső védőterületén. A következő „gyűrűn”, a hidroge­ológiai védőterületen fekszik. Épp ezért a telepnek meg kell felelnie bizonyos feltételrend­szernek. A szakhatósági véle­ményezés még tart. T. E. Csak ennyi: Lábod! Az év vadásza Irány a Csomolugma! A hegyek hívó hangja Kati is, Rudi is - hol vannak már ...? Az előbbi egy szarvas­tehén volt, be-bejárt a kony­hába, süteményt csenni az asz­talra tett tálról. Rudi? A fickós kis vadkan? Egyszer az egyik közeli falu disznóóljába lopó- zott, tenni a szépet egy kocának. Ez lett a veszte. Megmaradtak azonban a bölcskort-megélt fe- ketegesztenyefa, az állandóan nyírt gyep üdezöld illata, a kar­csú nyírfák hófehér menyasz- szonydereka, a szellőzengő fe­nyők, a salléri ház tisztasága és barátságossága, a környező er- dők-ligetek páratlan szépsége. És persze megmaradt dr. Ga­lamb Gábor elegáns szigora. Ami végül is ezt eredményezte: Lábod! így, felkiáltójellel. Szerte Európában, ahol zöldru­hás vadászok halk terveket sző­nek a következő szezonról, csak így kerülhet szóba: Lábod! Nálunk is, persze, Magyaror­szágon. „Az év vadásza" címet kapta a szakmától az a Galamb Gábor, aki - amikor jó negyed- százada a Dél-somogyi Mező- gazdasági Kombinát vadgazda­sági igazgatója lett - azzal kezdte, hogy kemény, sokakat meghökkentően kemény hatá­rozottsággal alaposan meggyé- rítette az 58 000 hektáros rezer­vátum területén a vadállományt. Azóta jószerével mást se hoz­nak itt terítékre; mint érmes tró­feákat.-Lábod! - így mondja dr. Galamb is, felkiáltójellel. Ő tudja: amikor itt dolgozni kez­dett, 20 százalékot sem érte el a terület erdősültsége. Most már több mint kétszerese. Minden itt dolgozó hivatásos vadásznak beszélnie kell egy idegen nyel­vet. ő érzi: teríték nincsen kürt­szó nélkül, s hogy a vad először a természet része, csak utána •gazdálkodás tárgya. 'Hogy egy gímbikának, egy őzbaknak, egy muflonkosnak halálában is meg kell adni a tiszteletet. S tudja azt is: ez az 58 000 hektár ma már kincs, ékszer Európa elhaszná­lódó derekán, olyan ékkő, amit máshol megtalálni nem lehet, s ebben csak másodlagos az er­dők közepén is a vendégvadá­szoknak biztosított összkom­fort, a minden évben gondosan kezelt léniák, vagy - ha már em­lítettük - Nagysallér füvének gondos nyírása. Járt már Galamb doktor sok­felé. Lábodot egyikért sem adná. Most könyvet készül írni Somogy e szépséges vidékéről, a vadgazdaság történetéről.- A címe? - kérdez vissza. - Csak ennyi: Lábod! Kezébe puskát a legritkábban vesz. Ha ideje engedi, magára teríti zöldposztó malaclopóját, szíjra veszi kedvenc vérebét - hogy nálunk ismét lehet be­szélni a véreb-kulturáról, kizá­rólag Galamb Gábornak kö­szönhető -, megkeres szíve csücskében egy magaslest, ott és akkor elszív egy szivart, két óra alatt megpihen lelkében minden zaj a rétisasok, a feke­tególyák fenséges reptétől. Trófeák? Alaszka vonzza. Egy grizzly-ért boldogan oda­utazna. Úgy beszél erről, mintha a pont hiányozna élete I-betűjéről. Afrika már mögötte van. Er­ről is könyvet ír. Kiadója még nincs, de végre megint egy va­dászíró! És egyben szakíró: harmadik könyve, amin dolgo­zik, a vérebről szól. A jó vadász nélkülözhetetlen barátjáról. Dr. Galamb korán kel. Gya­korta járja végig a rezervátum egy-egy részét, amikor még fényt szül a felkelő Nap a fűszá­lak végi harmatcseppekben. Ha ginjeivel, dámjaival, a többi erdőlakóval találkozik, halkan megszólal:- Jó reggelt, mindenkinek! Mészáros Attila Azt mondják, akik a múlt év­ben dr. Győrfy Mihály, a pécsi NORTHLAND-bolt ’ tulajdo­nosa, jeles hegymászó szárnyai alá helyezték magukat, amikor már azt hitték a Mont Blanc megmászása után: a hegy és környéke látványánál szebb egyszerűen nem létezik, nos, akkor jött a Furka-hágó! Híre szállt-e mindennek - mármint hogy Győrfy Mihály kalauzolásával lehetőség nyílik e csodálatos út végigjárására -, nem tudom. Ám úgy tűnik, hogy a pécsieknek - akik eseté­ben még charm-ja lehet annak is, hogy eddig közülük alig pá­ran voltak Európa tetején - megtetszett a lehetőség. Ami érthető: a kényelmes Ford Si­erra két nap alatt oderepíti a je­lentkezőket a Mont Blanc lábá­hoz, közben négy országot érin­tenek, biztos és könnyen mász­ható úton jutnak csaknem 5000 méter magasra. Egy újabb figyelmeztető bűncselekménysorozat felgön­gyölítését kezdte meg a Barcsi Rendőrkapitányság. A póruljár­tak elsősorban idős emberek voltak, akik nem tanúsítottak kellő óvatosságot az idegenek kopogtatásakor. Egyeseknek pénzük, másoknak ékszereik bánják az idegen emberekbe ve­tett túlzott bizalmat. A Barcstól 13 kilométerre lévő Darányban április 2-án tar­tottak terepszemlét a tolvajok. Egy 80 éves, egyedül élő bá­csika házánál álltak meg piros színű 1500-as Ladájukkal. „Azt hallottuk, eladja a házát.” - vet­ték elő egyik trükkjüket, s mert az öreg erre a megjegyzésre nemleges választ adott, hát kér­tek tőle egy pohár vizet. Míg egyikük leköttötte a jó­hiszemű bácsi figyelmét, a má­sik roppant nagy érzékkel per­Mindenesetre már most több fordulóra elegen jelentkeztek a Kassai utcai boltban. Egy-egy túra az időjárástól is függően 6-7 napig tart - ahogy dr. Győrfy fogalmazza - sporttársi árért. Ami pedig a vállalakozás wagabound-jellegét illeti: szó sincs csillagos hotelről, fehér abroszról, csillogó fürdőszobá­ról. Gleccserek, kattogva a mélybe perdülő kövek, habzó hegyifolyók, mélykék ég és va­kítóan fehér hó, a Mont Blanc méltósága, a Matterhorn kihívó szépsége, a szabadság határta­lan frissessége a környezet. A többit: közös erővel. Maga a Mont Blanc - „ixe- dik” - megmászása dr. Győrfy- nek egyébként edzés. Szervezik már azt az egyedülálló expedí­ciót a magyar hegymászók, amelynek célja 1996-ban - a budapesti EXPO évében - a Csomolugma, a Mount Everest meghódítása. Ennek egyik elő­cek alatt megtalálta a lakásban a papa félretett pénzét. Ötvenezer forinttal távoztak, és még csak menekülniük sem kellett, mert a póruljárt öregember csak este fedezte fel a lopást. A Barcsi Rendőrkapitányság munkatársai villámgyors nyo­mozásba kezdtek és a bácsi, va­lamint egy közelben lakó sze­mély által adott személyleírás alapján az elkövetőkről fantom­képet készítettek. Szerencsére a piros Lada rendszámát is meg­tudhatták tőlük. Némi bonyodalmat okozott, hogy a nemrég vásárolt kocsi még át sem volt íratva a régi tu­lajdonos nevéről, ám végül is a nyomozók eljutottak a pécsi lakhelyű B. L.-hez és a Siklós környékén élő K. Gy.-hez. Mint Svégel László századostól, a Barcsi Rendőrkapitányság bűn­ügyi osztályának vezetőjétől készületi túrája lesz - és vállal­kozott erre dr. Győrfy is, meg­hívást kapott a csapatba - az ez év december 28-án induló Ke­let-Afrikai expedíció, ahol a cél a Hold-hegység, a Ruwensori, amelyen eddig magyar láb nem járt. Nos, ilyen szemüvegen át is nézve lehet a Mont Blanc-ra in­dulóknak Győrfy Mihály kalau­zolását kérni. Akinek kisujjában van már az indulópont, az apró hegyifalu, Bionnassay a M. Blanc lábánál, majd a hegyi­vasút, fel a gleccserig, Nid d’Aigle-ig, a menedékházakig:• a Tete Rouse-ig, illetve a Dom du Gouter-ig, végül - indulás hajnali kettőkor - irány 4000-ről a 4810 méteren lévő csúcs. Ennyi az egész, Európa tete­jéig. Csakhogy utána - mert megismételhetetlenül szép él­ménynek tűnik - az ember alig hiszi el: ott volt! Mészáros A. megtudtuk, a szomszédos me­gyék kapitányságaival való egyeztetés után alapos a gyanú, hogy a két fiatalember lelkiis­meretét több hasonló ügy elkö­vetése nyomhatja, és az sem ki­zárt, hogy hasonló módszerek­kel dolgozó társaik is vannak. Lad községben például egy férfi és egy nő jutott be „diófa­vásárlási, víz kérési ürüggyel” egy 82 éves asszonyhoz, akinek a családja éppen nem tartózko­dott otthon. Egy fiókból ott több mint 800 ezer forint értékű ék­szert és készpénzt zsákmányol­tak, majd nyomtalanul eltűntek. A rendőrség óvatosságra inti a polgárokat, különösen az egyedül élő idős embereket. A Gadányban lebukott két fiatal­ember ugyan előzetes letartózta­tásban várja a nyomozás befeje­zését, de sok „szakmabelijük” van még szabadlábon. (Balog) Darányban „buktak” a besurranok Főképpen pénzt és ékszert loptak az idéís emberektől AKCIÓ! Japán ORION, távszabályozós videolejátszó 15.500 Ft Ha két évre befizeti a klubtagsági dijat (250 Ft/hó), akkor VIDEOKAZETTÁK REKLÁMÁRON! Anitech195 195 Ft TDK 180 420 Ft TDK 195 490 Ft TDK 240 560 Ft AKAI 195 390 Ft AKAI 240 460 Ft SONY 195 360 Ft EXXELL180 295 Ft EXXELL200 335 Ft EXXELL 240 425 Ft EXXELL másolókazetták 30-150 percig minden hosszban, na­gyobb tétel esetén árengedménnyel. 37 cm-es,távszabályozós színes tévé korlátozott számban még kapható akciós áron: 19.900 Ft Sharp EL-231 számológép 220 Ft Ébresztőórás rádió 990 Ft Quarz falióra 499 Ft 1 kg-os osztrák kávé 268 Ft Bounty, Mars, Snickers 48 Ft ... és még sok minden más! (Amíg a készlet tart.) FÉNYPONT DISZKONT (és videocenter) Pécs, Rókos u. 3/a, 0-24-ig MOST IS NYITVA! Tel.:33-612 vasárnapi 5 Kutyamenhely Fotó: Proksza László

Next

/
Thumbnails
Contents