Új Dunántúli Napló, 1992. május (3. évfolyam, 120-149. szám)
1992-05-23 / 141. szám
1992. május 23., szombat új Dunántúli napló 9 Cselekmény nélkül nincs dráma Beszélgetés Spiró Györggyel Április 24-én mutatta be a Pécsi Nemzeti Színház Spiró György: Optimista komédia című vígjátékát. Az ősbemutatót megelőző munkafolyamatban a dramaturg s a szerző beszélgetett egymással, ebből született az alábbi interjú. (Mint a munkakapcsolatok nagy részében, a tegezés alakult ki kettőnk között. így engedtessék meg nekünk itt is, ha másért nem. a hitelesség kedvéért.)- Hogyan született az Optimista komédia?- A Pécsi Nemzeti Színház néhány évvel ezelőtt felkért néhány írót, így engem is, hogy a nagyszínház megnyitására írjunk darabot. Örömmel tettem eleget a felkérésnek, annál is inkább, mivel az első bemutatott darabom, a Nyulak Margitja itt került először színre 1978-ban. A darab „keletkezés- története” pedig szintén mesz- szebbre vezet. Amikor úgy tíz évvel ezelőtt Kaposvárra kerültem a színház dramaturgjaként, rögtön ajánlottam Babarczy Lászlónak Bulgakov: Kutyaszív című elbeszélését, amit nagyon szerettem. Le is fordíttattuk. Akkor azonban a színpadi adaptáció bemutatásával olyan reménytelen volt foglalkozni, hogy elejtettük az ötletet. Sajnálom, hogy nem csináltuk meg. Pár évvel később előkerült a Végzetes tojások című Bulga- kov-elbeszélés is, ami ugyanabban az alkotói periódusban keletkezett. Amikor felkértek Pécsett egy darabra, nem tudtam ellenállni a kísértésnek, hogy egy színpadi változatot készítsek belőle.- Hogyan és miért változtattad meg a címet?- A Végzetes tojások oroszul nagyon frappáns és erős cím, de magyarul nem hangzik igazán jól. Amikor a címen gondolkodtam, eszembe jutott az Optimista tragédia című igazi szoc- reál darab, amely nagy sikerrel ment Magyarországon is. Úgy gondoltam, hogy ha én Bulga- kovnak hála, antiszocreál darabot írok, „megfordíthatom” a címet, s így lett belőle Optimista komédia. Nem biztos, hogy ez a nézőknek is eszébe jut, viszont abban, hogy egy komédia jelzője az optimista, van valami furcsa feszültség, amitől az ember gyanakodni kezd. Hiszen mi más is lehetne egy komédia, amikor szó szerint azt jelenti, hogy jó a vége. Mi viszont megszoktuk, hogy a komédiákat is pesszimistára meszeljük úgy 10-20 éve. Ez a darab tehát hangsúlyozottan optimista, még akkor is, ha a vége tragikusnak látszik. Mert nem jobb-e, ha kihal az emberiség - így a darab végén -, mintha megéri mindazt a szörnyűséget, ami a 20-as évektől kezdve bekövetkezett Oroszországban és Kelet-Európábán?- Ha jól tudom, legalább két éve írtad a darabot, tehát még a Szovjetunió átalakulása előtt. A politikai változások mennyire befolyásolták az aktualitását ?- Annyiban mindenképpen, hogy ami a Szovjetunióban történt, az sokáig minket is közvetlenül érintett, így az ellenzékibb orosz írók darabjainak bemutatása különösen nagy jelentőséggel bírt Magyarországon. Bár most ez a közvetlenség megszűnt, azt nem hiszem, hogy az a gondolkodásmód, amivel Bulgakov is foglalkozott, ezzel együtt megszűnt volna. Sőt, úgy tűnik, hogy ebben a térségben, amit Kelet-Európának szoktak nevezni, ez szóródik, mint a rák, mindegy, hogy milyen ideológiai mázt húznak rá. Bulgakov eredeti műve egy rendszerváltásos állapotot mutat be, amikor az új hatalomban politikailag megbízható, de hozzá nem értő emberek fontos szakmai pozíciókat töltenek be, és rettenetesen nagy kárt okoznak ezáltal.- A húszas években ez történt a Szovjetunióban, valami hasonló zajlott le nálunk 1947-48 táján és valamennyire most is ez van. Ez mindig így történik akkor, amikor a politika és az ideológia fontosabbnak tűnik, mint a gazdasági és műszaki ráció.- Darabodba beleírtad Bul- gakovot, Ilfet, Petrovot és Bábelt is. Miért?- Én ezeket az embereket nagyon szeretem. Nagyszerű írók voltak, és azt hiszem, hogy ebbe a húszas évek beli világba ők is beletartoznak.- Látsz valami párhuzamot közöttük és a manapság ellenzékben politizáló értelmiségiek között?-El tudom képzelni Bulga- kovot a Hócipő szerkesztőségében, ahova derék, becsületes humoristák írnak. Ennek a lapnak a szellemisége nem áll távol attól, amit annak idején Ilf és Petrov képviselt.-Jövő évadtól Szolnokon színházigazgató leszel. Lehetőséged lesz saját elképzeléseid megvalósítására. Milyen színházat szeretnél csinálni?- Jót. Nincsenek színházi eszményeim, nagyon sokféle színházat tudok szeretni. Volt az életemben néhány olyan színházi előadás, ami igazán megrázott. Ezek elsősorban német, lengyel vagy orosz előadások voltak, de Magyarországon is volt egy pár, ami hatott rám. Ezzel együtt azt hiszem, korszakonként változnak azok a szempontok, amelyek alapján egy előadást jónak lehet tartani. Ezért nem látom értelmét most olyan típusú előadásokat csinálni, amelyeknek tíz évvel ezelőtt nagy közönség- és szakmai sikere volt. Abban az időben a félig-meddig ellenzéki összekacsintások sokat számítottak egy előadás megítélésénél. A későbbiek során persze, elképzelhető egy olyan helyzet, amikor a színháznak újra lesz ilyen szerepe is. Ezt azonban nem kívánom magunknak. Azt, hogy manapság milyen a jó színházi stílus, nem tudom. Ez most fog kialakulni. Egy biztos: amit Arisztotelész a Poeticá-ban megfogalmazott, ma is igaz: jellemek nélkül lehet dráma, de cselekmény nélkül nem. Ezt divatirányzatoktól függően időnként el szokták felejteni. Ám azok a művek, amelyek így egy-egy speciális korszakhoz kötődnek, hamarosan a feledés homályába vesznek. A jó színház izgalmas, cselekményes, érdekes. Ezt íróként is fontosnak tartom, igazgatóként is ez vezérel. A közönség az ilyen színházat szereti, s az ilyent szeretem én is. Fekete Valéria Szép magyar vers Kassák Lajos Esti szél Itt vagy újra hogy üdvözölj minket mielőtt napi munkánk után pihenni térnénk. Annyira ismersz bennünket hogy nem térsz más utakra. Halk daloddal apró fényeiddel egyenesen felénk tartasz a sötétből és megsimogatsz bennünket akárha jó anyánk teherbeesett szeretőnk lennél, így bánsz velünk pedig nincs benned semmi emberi semmi valóság feletti. Tenger morajú erdő illatú szél vagy csak aki testvéreivé fogadott bennünket s most hogy este van csókkal illeted homlokunk rálehelsz szegény fáradt kezünkre. feltörték öreg Skodámat. Most ablakában egy cédula, rajta az írás: „Már csak a motor van benne”. Több ezer indiai, maláj, kínai, dél-amerikai és többféle afrikai térségből származó család él a nagyvárost körülölelő gyűrűben. Állampolgárságot könnyen lehet szerezni, munkát egyáltalán nem, vagy nem az alacsony iskolázottságú népesség számára. Az alkalmilag itt meghúzódó fehér családok igyekeznek minden erejükkel összeszedni azt az évi 50-60 ezer guldent, amely- lyel, mint tiszta, adózott jövedelemmel már reményük lehet egy kevésbé veszélyes belvárosiját övezetben lakásüz- létről tárgyalni. Addig? A legtöbb ember mintha menekülésben lenne, a bizalmatlanság, a gyanú légkörében a cella legbelsejét érzi csak sajátjának, ajtaját karvastagságú acélpántokkal reteszeli el. Ő nem nézi a Kirov Színház előadását, nem jár a Koncertge- bowba és a nagy világhírű képtárakba, a csatornák mentén található több száz antikváriumba, galériába se. Ünnepei a „bevásárlóközpontban” zajlanak, ahol tarkabarka bóvlik tömegének birtoklásával teheti legalább a divatban egyenrangúvá magát honfitársaival. Többen persze, nem is törekszenek ilyesmire. Káprázatos eredetiségű ruhatekercsek, aranyos szövésű selyem és szatén anyagok, láncok, kösöntyűk idézik az egykori otthon hagyományos viseletét, amihez elképzelhetetlenül leleményes hajfonatok, valóságos szobrászati remekművek - mindegyik külön plasztikai költemény -járulnak. A szomszédomban „buli” volt a hét végén, összejöttek vagy negyvenen a lakásban, igazi egzotikus népünnep hangjai jöttek át a vékony falakon tamtammal és sípokkal, az erkély nyitott ablakán át pedig az ínycsiklandó fűszerek, sült hal illata segítettek a dolgozatjavításban. Itt dolgozom tehát Amszterdamban, három hónapig, meghívott vendégtanárként az egyetem művészettörténeti intézetében. A most soros igazgatóval, Manfred Bock-kai már az első hétvégén együtt mentünk egy nagy kirándulásra a századforduló körül kialakult nagy szociális lakásépítési hullám eredményeit - kivétel nélkül építészettörténeti-művészettörténeti alaptények - megnézni. Bock professzor 1984-ben nálunk is forgatott kiváló könyvet írt az ams- terdami börze építéséről, H. P. van Berlage építészi elveiről, tevékenységéről, ami most a posztmodem mozgalom lecsendesedésé- vel újra aktuális instrukciókat adhat. Hallgatóimmal elakadtunk Csontvárynál. A hollandok egyházi szempontból ökumenia felé hajló toleranciája, természetszeretetükben rejtőző praktikus életelveik olyan talapzatot nyújtanak egy Csontváry-alkatú művész megértéséhez, mellyel vétek lenne nem számolni. Őket is aggasztja a képek állapota, és Fülep Lajossal mondják: nem szabadna ezeket többé - még Hollandia kedvéért sem - elmozdítani végső helyükről. „Eljövünk megnézni őket Pécsett!” - mondják, és tartani fogják a szavukat. A Művészettörténeti Intézet könyvtárából négy terminálon keresztül juthat anyaghoz az érdeklődő, de most szinte szeszélyből a Herengracht kis palotájából áttettük „támaszpontunkat” a Rijksmuseum hatalmas könyvtárába, annak érintésközeiben „működő” irdatlan értékű gyűjteményeibe. Közben aztán egy Pécsett tanuló művészet- történet szakos holland diák, Simon Win- termans vezetésével (fotókiállítása most Pécsett látható) egy autóbuszra való pécsi diák is meglátogatta Amsterdamot. Derűs és tartalmas napot töltöttünk együtt, amit Markenben, egy valamikori kis szigeti - ma már gáttal a szárazföldhöz kötött - faluban közös vacsorával fejeztünk be. Most a királynő születésnapjára készül az ország, ami azonban május elsejével, a fel- szabadulás ünnepével együtt az itt lévő idegennek hat, másféle „kalandozásra” termett napot jelent. Aknai Tamás A májusi Jelenkorból A Pécsett szerkesztett JELENKOR májusi számának élén Kukorelly Endre és Határ Győző versei, Török Tamás és Darvasi László elbeszélései állnak. Itt kapott helyet Lengyel Péter rendhagyó esszénapló-részlete, mely a júniusi Ünnepi Könyvhétre a Jelenkor Kiadónál megjelenő, Holnapelőtt című, az elmúlt három esztendő eseményeit felidéző könyvéből való. Medve A. Zoltán Ottlik Géza prózájáról írt kistanulmányt: az író 1992. májusában ünnepelné 80. születésnapját. A májusi számban ötödik fejezetével ér véget Márton László januárban kezdett regénye. Pákolitz István és Kibédi Varga Áron versei mellett két Örkény /.stvan-levéllel, Péterszon Sándor To- kody Ilonáról írott esszéjével, valamint Forgács Éva Kállai Ernő és Moholy-Nagy László konfliktusát megvilágító tanulmányával találkozik az olvasó. A májusi számban kapott helyet Kurdy Fehér János Erdély Miklós művészetszemléletéről szóló dolgozata, Balog József Joseph Beuys egy művéről írott elemzése, Tillman J. A. Robert Wilson különös arcképcsarnokáról szóló beszámolója, valamint az a könyvismertetés, melyet Földényi F. László egy ugyancsak rendhagyó műről, Vay Tamás A posztmodem Amerikában című munkájáról írt. A májusi szám kritikai rovatában Fáy Miklós lemezfigyelője ezúttal Leonard Bernstein Fideliójával foglalkozik; Bérezés László Radnóti Zsuzsa színházi írásairól írt, Erdődy Edit Molnár Miklós elbeszéléskötetét mutatja be. Kántor Lajos Jókai Anna, Szendi Zoltán pedig Tüskés Tibor könyvét méltatja. A szám záróírása, Jakabbfy Tamás recenziója a Megfúvom fűzfa lantomat című dilettánsantológiát ismerteti meg az olvasókkal. Pákolitz István Templombazár A Templom-tér alatti (műemlék) bazársoron madárfészeknyi boltok, műhelyek tarkálltak; az agszűz nővérek papírkereskedésében sose látott számológép kínáltatta magát: kifeszített gumiszálakon kell tolni-húzni a kisded piros és fehér golyóbisokat; gombnyomással tokjába süllyeszthető a furmányos masina, csakhogy méregdrága; a jámbus-léptű krájzlerájos új dekameronnal szórakoztatta ráérős kuncsaftjait: Casanova - hozzáképest - csupán szerényke és istenfélő jezsuita-novicius vala; a sárgapirosalma-arcú órás és ékszerész horgászkalandjának nem akart végeszakadni,-fütyült rá a mester, hogy a százegyedszer halott meskete a könyökünkön jön ki; a langaléta, apostolszakállas cipészmester, ki urizálvalábtyűművésznek címezte magát, ortopéd lábbeliket is készített, s amikor Palger Pityó óvatosan megkérdezte, mi légyen az a zortopéd, nem hamarkodta el kitérő válaszát Hans Sachs jeles utóda: hátugyekérem asztat nemlehessen megmagyarázni; a lasifülű föstékárusról azt hírelték, hogy - befejezvén a Polgári Iskolát - görbebottal vonult végig a Nagyuccán, holott ez csak a maturust illeti meg; derék figarónk, a pajkos kosz vakaró, megkért, vinném ki a fütyülőjét: nem tud időt szakajtani, hogy fölmenjen az újonnan kimeszelt pisuárba; a vásározó, népszerű késes-köszörűs centerkedett a Legényegylet focicsapatában; beretvaköszörülés közben Schopenhauert emlegette és Nietzschéből idézett nagy álmélkodásomra; a Bazársort a bibircses képű szabó műhelye zárta; a főnök önkéntes taccsbíróként hadonászott a vasárnapi futballderbiken, örökké opcájgot és hencet reklamált; ha pedig mértéket vett, bizony-bizony fölöslegesen is elmatatott a pantalló-ehü kiskanik monyája körül. Menetkészen Teljes szívemből és minden erőmből útáltam a rám kényszerített bugyiszín kezeslábast Hosszúszárú fekete flórharisnya járult hozzá és bolyhosmeleg meggypiros téliüng Fölcimbálva kályhacsőnadrágomat megigazítottam a gubancos hózentrágert (Kristofics Józsi kantárnak titulálta) majd a Janinktól örökölt kiskabát következett Mamuszkának becézett véndőkék posztótutyim a húszennyihány munkást foglalkoztató Schmalz-féle tutyigyárból származott Udvari suszterunk Valter majsztram bőrtalppal látta el mamuszomat s egyszuszra harminckét majszkeplit vert belé (azért pont ennyi jancsiszeget mert harminckettes baka volt a nagyháborúban) és a suszteráj pangliján kallódó cipőfelsőrész-resztliből helyrevaló spiccet sikerített a dikiccsel mamuszkám orrára (miközben benyakalt félmeszely fikszlit) Anyám bebagyulált hétköznaplós berlinerjébe ziherájsztűvel megtűzte a kendő két csücskét Nyakamba kanyarintottam vádli-verdeső kislibazöld színű vászontarisznyámat (muffként a berliner nagykendő öble szolgált) Az iskoláig vezető utcákon végigcaplatva jól megjegyeztem magamnak minden házat ahol a havat még öregibű se takarították el
