Új Dunántúli Napló, 1992. május (3. évfolyam, 120-149. szám)

1992-05-23 / 141. szám

2 aj Dunántúli napló 1992. május 23., szombat Tegnap a pécsi Városházán dr. Krippl Zoltán polgármester át­adta a Martyn-alapítvány fődíját Eck Imrének. Magyar-ukrán egyezmények (Folytatás az 1. oldalról) latok közötti kölcsönös keres­kedelem - az áruk és szolgálta­tások listái alapján - szabadde­vizában, államközi klíring al­kalmazása nélkül, folyó világ­piaci árakon történik. Megállapodás született a két nemzeti bank közötti együttmű­ködésről is. Ezt Bőd Péter Ákos, a Magyar Nemzeti Bank elnöke és Vagyim Hetman, az Ukrán Nemzeti Bank vezetőségének elnöke írta alá. A dokumentum információcserét indítványoz a jegybankok között. Emellett konzultációkat tartanak a köl­csönös elszámolások racionális rendszerének kialakításáról. Az ukrán nemzeti valuta beveze­tése után pedig a bankok együttműködnek annak kidol­gozásában, hogy a nemzeti va­lutákat miként alkalmazhatnák kereskedelmi, illetve nem ke­reskedelmi elszámolásokban. Az aláírást követően Antall József miniszterelnök rövid üd­vözlőbeszéd kíséretében egy, a XVIII. század elejéről származó ikonnal ajándékozta meg Vitold Fokint. A műalkotás történetéről a magyar kormányfő elmondta, hogy még a második világhá­ború idején került Magyaror­szágra és a magyar kormány most egy magángyűjtőtől vásá­rolta meg. A jeles műalkotást most azzal a szimbolikus jelentéssel nyújt­ják át az ukrán kormányfőnek, hogy a műkincseknek vissza kell kerülniük jogos tulajdono­sukhoz - mondta Antall József, hozzáfűzve: szívesen vennénk, ha a magyar műkincsek is visz- szakerülnének Magyarországra. Antall József egészségi állapota A Miniszterelnöki Sajtóiroda pénteken az alábbi közleményt juttatta el az MTI-hez: „A magyar sajtó- és hírközlő szervek belföldi híresztelésekre épített külföldi újságcikk alap­ján foglalkoztak dr. Antall Jó­zsef miniszterelnök betegségé­vel. A sajtóiroda most a minisz­terelnök kezelését és vizsgálatát kezdettől folytató orvosi cso­port jelentését közli. „A miniszterelnök sajtóban is többször ismertetett betegsége: nyirokrendszer-betegség, „non-Hodgkin-lymphoma”. Egy esztendeig a műtétet és az első kezelést követően sem pa­nasz, sem tünet nem jelentke­zett. Jelenleg a januári röntgen- sugárzást kiegészítő kemoterá­piás kezelése folyik. A még né­hány alkalommal megismét- lendő kezelés a tudomány mai állása szerint jó esélyt ad a gyó­gyulásra. Emellett szól, hogy a most elvégzett kontrollvizsgála- tok szerint máris jelentős javu­lás észlelhető. A miniszterelnököt munkája ellátásában sem a kevés tünettel járó alapbetegség, sem a keze­lés nem gátolja. A miniszterel­nök orvosi szempontból is telje­sen munkaképes. Azon a né­hány napon, amikor kezelés fo­lyik - meghatározott időpon­tokban - hosszabb és távolabbi külföldi látogatás nem látszik célszerűnek. A kezelések közti külföldi utazásai zavaramente- sen zajlottak.” (MTI) Új könyvkiadó alakult tegnap Pécsett: Seneca Manapság igencsak veszé­lyes területre merészkedtek a „Halász és Fiai Kft.” pécsi tu­lajdonosai: új könykiadót alapí­tottak, ami a patinásán hangzó „Seneca” nevet kapta. A Seneca-könyvsorozat, mely főleg filozófiai tárgyú, Magyarországon eddig kiadat­lan vagy réges rég nem kapható könyveket fog megjelentetni, az idei könyhéten debütál, illő módon Seneca egyik művével, címe: A haragról. Idén e kötettel együtt tíz könyv megjelentetését tervezik, melyek között megtalálhatjuk majd Maimonidész, Philón, Comenius, Gehlen és Danyi- levszkij írásait. Mint Halász Gábor el­mondta, bizakodnak, hogy egy művelt pogári réteg vevő lesz kiadványaikra, melyek 4-5000 példányban látnak majd napvi­lágot, és áruk 3-400 forint kö­zött fog mozogni. Szerencsére cégük „több lá­bon áll”, így a komoly könyvek terén még egy minimális ve­szteséget is tudnak majd finan­szírozni. A könysorozattal egyetem­ben létrehozzák a Seneca-kört, mely Pécs város gondolkodó polgárait szeretné egy begyűj­teni, nagyjából havi rendszeres­séggel. Egy-egy ilyen alkalomra egy prominens vendéget is meghív­nak, most először Somlyó György látogatott Pécsre. M. K. © ÓRA A NAGYVILÁGBAN La Rochelle: Végétért az 59. francia-német csúcstalálkozó május 22-én. Francois Mitterrand el­nök és Helmuth Kohl kancellár a közös francia-német seregtest felállításáról szóló megállapodást tekinti a csúcstalálkozó legfőbb eredményének. MTI TELEFOTO O Bangkok: A többnapos utcai zavargásokat követően pénte­ken helyreállt a rend Bangkok­ban. A király közvetítésével a kormány és az ellenzék között létrejött kompromisszum után feloldották a kijárási tilalmat a thaiföldi fővárosban. O Moszkva: Történelmi ese­ménynek nevezte a Moszkvá­ban pénteken aláírt orosz-len­gyel barátsági és együttműkö­dési egyezményt Borisz Jelcin. Magyar kereskedelmi kirendeltség Szingapúrban Magyar kereskedelmi kiren­deltség kezdte meg működését pénteken Szingapúrban. A kép­viseletet Dr. Major István, a Nemzetközi Gazdasági Kapcso­latok Minisztréiumának helyet­tes államtitkára nyitotta meg. Az NGKM a képviselet létesíté­sénél figyelembe vette, hogy Szingapúr a délkelet-ázsiai tér­ség, - s mondhatni egyúttal az ASEAN - kereskedelmi és pénzügyi központja. A keszthelyi halászkikötőből kifutott a nyílt vízre az első „angolnavadász”-hajó; a „beve­tésen” részt vettek a Somogyi Hírlap munkatársai is. A BHG IV. elnevezésű motoros árbocán két, egymással szembefordított kúp jelezte, hogy a halászok elektromos hálóval készülnek a fogásra.- Nem várunk nagy zsák­mányt - mondta Bodor Miklós halászmester, miközben három társa segítségével a vízbe lendí­tette a hálókat. - Száraz még a berendezés, s egyébként is sok­szor hetekbe telik, míg sikerül úgy kiegyensúlyozni a terelő­lemezek között feszülő hálót, hogy optimálisan működjön. Az egy méter magas rendszert a meder fenekén húzzuk végig; ez a legalsó vízréteg az angolna igazi otthona, így szinte csak a kígyótestű hal kerül a hálóba. Közben a hajó mellé kötött mestercsónakon ellenőrizték, hogy kedvező-e a háló elhe­lyezkedése, aztán a két drótba, mely között a csapda feszül, be­leengedték az áramot. Ez egyébként mindössze másfél méteren belül fejti ki a hatását. O Moszkva: Az orosz parla­ment pénteken úgy döntött, hogy felülvizsgálja a Líbia ellen foganatosított nemzetközi szankciókban való orosz részvé­tel törvényességét, mert félő, hogy a büntetőintézkedésekben való orosz részvétel esetleg arra kényszerítheti Líbiát, hogy be­szüntesse tartozásának törlesz­tését. O Chisinau: Péntekre virra­dóan öt ember - köztük egy ál­lapotos asszony, két gyermek és két rendőr - vesztette életét a moldovánok és oroszajkúak összecsapásaiban a Dnyeszter menti Köztársaság több telepü­lésén.-O Moszkva: Pavel Gracsov orosz védelmi miniszter az AFP szerint pénteken kijelentette, hogy Oroszország Jereván se­gítségére sietne, ha török csapa­tok támadnának örmény állá­sokra. O Kiev: Ukrajna katonai veze­tése ellenzi, hogy a Fekete-ten­geri Flottába az államközösség többi tagországából sorozzanak be újoncokat. Erről nyilatkozott az ukrán védelmi miniszter. Amíg a hajó futott a vízen, Sza­kái Tamás termelési igazgatóval és Szabó Istvánnal a térség üzemegységvezetőjével a vizet kémleljük, döglött halat nem láttunk egy darabot sem. Elő annál több akadt a hálóban. Há­romszori ürítés során, talán másfél óra alatt jó mázsányi ke­rült a tárolóba. Valamit az elektromos háló­ról, melyről mágikus rosszindu­lattal beszélnek a horgászok. Szabó István szerint ez a legki- mélőbb halászati eszköz: nincs törés, nem szakad el a hal szája. Maga a rendszer nyugatnémet. Azt a biológiai tényt használja ki, hogy a halakban anódreak- ció alakult ki évezrdek-évmil- liók alatt. így elég elhúzni felet­tük az áramforrás pozitív sarkát, s az állatkák fejest ugrálnak a hálóba. Csanaki Gábor paprikás víz­ben sült nyúzott ponttyal kínálta a legénységet, miközben a hajó orra a hazai kikötő felé fordult. Hátuk mögött még javában for­golódott három motoros; szor­gosan emelték a fedélzetre a ki­fogott angolnákat. A munka folytatódik. Czene Attila O Varsó: Csütörtökön délután megindultak az első lengyel tengeri olajfúrótorony szivaty- tyúi: a Petrobaltic társaság sze­rint napi 200 tonna kőolajat emelnek ki, ráadásul a legjobb minőségű, csaknem teljesen kénmentes kőolajból. O London: A fejlett Nyugaton az emberek 27 százaléka nem mos kezet az illemhely haszná­lata után - erről a kiábrándító megfigyelésről az Európai Kéz­higiéniai Társaság számolt be londoni sajtóértekezletén. A nemzetközi szervezet kutatói vízvezetékszerelőnek és takarí­tónak álcázva figyeltek meg so­kezer látogatót Németország­ban, Franciaországban, Hollan­diában és Svájcban a nyilvános ámyékszékeken. Megállapítot­ták, hogy a nők kényesebbek, mint a férfiak, mert a nőknek 78 százaléka mosott kezet, míg a férfiaknak csak 68 százaléka. ONew York: Emlékezetes és méltó módon ünnepelte meg fennállásának 100. évfordulóját a New York-i Rovartani Társa­ság: az estély feledhetetlen tör­ténése az ünnepi vacsora volt. Az ízorgiát megalapozandó aperitifként élő hangyakoktélt hoztak, amelyet csipesszel fo­gyasztottak. Az étkek sorát ro­pogós vándorsáskával fűszere­zett zöldségkoronggal folytat­ták, majd gilisztalabdacsok pa­radicsommártásban következ­tek, és sültkukac szilvaszósszal, s párolt vizibolha thai módra. Az ünnepi vacsora könnyed fo­gásainak sorát desszerttel illett lezárni: édességként csokoládé­tortát vándorsáskával ízesítve, valamint édes-rovarfalatkákat szolgáltak fel. O London: A Nagy-Britanniá- ban tevékenykedő Nemzeti Ide­genforgalmi Képviseletek Szö­vetségének (ANTOR) csütör­töki londoni sajtótalálkozóján Magyarország volt ajutalom. A brit idegenforgalmi szakiskolák közti tanulmányi verseny első helyezettje az ezüstserleg mellé kétszemélyes budapesti hétvé­gét kapott elismerésül a szerve­zettől. HARKÁNY KÖZPONTJÁBAN ÖSSZKOMFORTOS LAKÁSOK ELADÓK Érdeklődni; Pécs, UNIBER Kft. Pécs, Sallai u. 7. Telefon: 72/27-377 (3561) Kádár Béla nem tárgyalt svéd harci gépek vásárlásáról Nem felel meg a valóságnak a svéd Dagens Nyheter című napilap május 21-i híre, amely szerint Kádár Béla külgazda­sági miniszter közelmúltbeli stockholmi tárgyalásai során említést tett svéd harci repülő­gépek magyar vásárlási szándé­káról - közölte a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisz­tériuma. A Dagens Nyheter cikke sze­rint - amelyet átvett a Napi című gazdasági lap pénteki száma - Magyarország légiereje modernizálására 26 darab, a svéd Saab-Scania által kifej­lesztett JAS-39 Gripen típusú vadászgépet kíván vásárolni 2,5 milliárd svéd korona értékben. A kisvállalkozások fejlődéséért Az USIS, az Amerikai Egye­sült Államok Információs Szol­gálata és a SEED Alapítvány a Kisvállalkozások fejlődéséért címmel május 25-29 között - minden nap délután kettőtől ha­tig - szemináriumot szervez vállalkozók részére Pécsett, az Iparosházban. Az egy hét alatt amerikai gazdasági szakembe­rek tartanak előadásokat. Töb­bek között szó lesz a piackuta­tásról, a marketing tevékeny­ségről, a könyvitel alapjairól és a banki kapcsolatokról. Két ötös a lottón A Szerencsejáték Rt. tájékoz­tatása szerint a 21. héten két da­rab öttalálatos szelvényt talál­tak. A nyeremény összege 3 620 365 forint szelvényen­ként. Elhunyt Ránki György zeneszerző Ránki György zene­szerző Kossuth-díjas ki­váló művész, a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje kitünte­tettje hosszú betegség után 85 éves korában, május 22-én pénteken, elhunyt. George Tábori kitüntetése A legtekintélyesebb német irodalmi elismerést, a 60 000 márka pénzjutalommal járó Büchner Díjat az idén a Bécs- ben élő magyar származású rendező és drámairó, George Tábori kapta. A hírt pénteken Darmstadtban közölte a nyelvé­szettel és költészettel foglal­kozó Német Akadémia (Deuts­che Akademie für Sprache und Dichtung). Tábori 1914-ben Budapesten született. Dél-dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség Mérőállomása felvételre keres VEGYÉSZMÉRNÖKÖT analitikai gyakorlattal. Feltételek: 30-35 éves életkor számítógépes ismeretek idegen nyelv ismerete előny. Jelentkezés: 27-233 tel. a mérőállomás vezetőnél. (56052) I Mázsányi hal másfél óra alatt Angolnavadászat a Balatonon

Next

/
Thumbnails
Contents