Új Dunántúli Napló, 1992. május (3. évfolyam, 120-149. szám)
1992-05-18 / 136. szám
8 uj Dunántúli napló 1992. május 18., hétfő Külpolitika Szuperkemény és szuperérzékeny Frau Breuel Birgit Breuel, a német Állami Vagyonügynökség főnöknője Németország legnagyobb hatalmú asszonya. A hideg, kőkemény üzletasszony már 1200 keleti üzemet számolt fel: ezt az arcát a világ jól ismeri. Birgit Breuel úgy áll a szónoki emelvényen, mint egy diktátor, fenyegetően emeli fel a mutatóujját, és közben egyetlen arcizma sem rándul. A 180 centiméter magas hamburgi asz- szony tekintélyt parancsoló jelenség. Ahol megjelenik, menedzserek és politikusok vágják magukat vigyázzba, s behúzott nyakkal remélik a jóindulatát. Brigit Breuel tanácsai úgy pattognak, mint az ostorcsapások.Kérdései és válaszai borotvaélesek, pedig olyan halkan beszél, hogy a hallgatóságát szinte rákényszeríti arra, csak őrá figyeljen. Szinte nyomasztó öntudat és szakértelem árad belőle. Csak egy dolog számít nála: a teljesítmény. Alwin Münchemeyer hamburgi bankár leánya. Ő volt Németország első női gazdasági minisztere. Ma ő a pénzügyek királynője (700 000 márkás éves jövedelme). Testőrök védik, páncélozott Merce- desen utazik: az elődjét egy éve megölték. Hivatalos idejében mindig rendkívül elegáns - Csak a magánéletben derül ki, hogy „gyenge”, sérülékeny, érzékeny nő. Anya, s így ő magát is igen érzékenyen érinti minden általa bevezetett intézkedés: „Nem hiszem, hogy bárkinek fogalma lehet arról, milyen érzékenyen érintenek a tömeges elbocsátások. A legnagyobb vesztesek megint az asszonyok. De nekem egyszerűen nincs sem időm, sem erőm, hogy mindenkin egyenként segítsek”. Berlinben egy panelházban lévő egyszerű kétszobás lakásban éjszakázik. Ha csak teheti, hazautazik Hamburgba a családjához. „Szeretek kertészkedni, számomra ez jelenti az igazi kikapcsolódást” - mondja lelkesen. Otthon farmerbe bújik, és „átvedlik” feleséggé és anyává. A félje egy kiadónál kereskedő, Nikolaus fiuk 32 éves, Cristian pedig 29. Az erős asszony otthon olykor sír is. 1990 őszén elvesztette az édesapját, hat hét múlva legfiatalabb fia, Philip halt meg rákban. Csak 23 éves volt. „Erről még nem tudok beszélni” - mondja Birgit Breuel. A család a fiú halála előtt a kertben egy kis pavilont épített, ahol Philip zavartalanul feste- gethetett. Ebben a pavilonban azóta sem változott semmi. Az asszony hétvégeken pár órára beül a kisházba: gyászolni, gondolkodni, emlékezni. Lehet, hogy az AVÜ-nél lévő állandó feszültséget használja arra, hogy elterelje figyelmét a fájdalmáról - tesszük fel neki a kérdést.- Nem, nem így van - mondja. - Minden reggel 5-kor kelek, hogy a nap első két órája csak az enyém legyen, hogy mindent fel tudjak dolgozni magamban. Philip halála óta Brigit Breu- elt nem érdeklik a külsőségek, elegánsan öltözködik, de már nem festi magát. Van egy titka is: a nyakában visel egy medált, benne három kis emléket a fiaitól. (FEB) Határainkon államok jelentek meg, amelyek hidat és falat egyaránt jelenthetnek Gorbacsov Amerikában Ausztria Tv-vita után - választás előtt- Oroszország nem tévesztheti szem elől azt a veszélyt, hogy elszigetelődik Közép- és Nyugat-Európától. Ilyen irányzat körvonalai már látszanak: nyugati határainkon államok láncolata jelent meg, amelyek hidat és falat egyaránt jelenthetnek Oroszország és Európa többi része között, márpedig Oroszország elszigetelése sem Amerikának, sem Európának nem érdeke. Ezt mondotta az amerikai törvényhozás tagjai előtt tartott beszédében Mihail Gorbacsov volt szovjet államelnök. Gorbacsov, akit mindkét párt kongresszusi vezetői igen meleg szavakkal méltattak, ismét felhívta Amerikát: kezelje egyenjogú partnerként az új, demokratikus Oroszországot, már csak azért is, mert a másik lehetőség a totalitárius nacionalizmus. Az amerikai külpolitikában Oroszországnak kell az első helyen állnia, mert bár ma gondokkal küzd, holnap nagy, virágzó állam lesz. A volt szovjet atomfegyvereket oroszoknak és amerikaiaknak közösen kell ellenőrizniük, hiszen bizonyos kétségek merültek fel a fegyverzetcsökkentési egyezmények végrehajtása körül - célzott a kazah és az ukrán törekvésekre. Az európai stabilitás ugyancsak közös, létfontosságú érdeke a két országnak - érvelt Gorbacsov. Jóllehet szólt arról, hogy a szuperhatalmak ideje lejárt, lényegében a korábbi európai együttműködést javasolta: állítsanak fel intézményt a viszályokban való döntőbíráskodásra, és szükség esetén tegyenek kényszerítő intézkedéseket is, hogy véget vessenek a viszályoknak. A Gorbacsov házaspár este George Bush elnök vendége volt a Fehér Házban, majd a vendégek - kéthetes amerikai útjukat befejezve - a hét végén hazarepülnek. A kilenc nagyvárost érintő körúton a volt szovjet párt- és állami vezető alig szolgált újdonsággal - hacsak azzal nem, hogy a jelek szerint amerikai anyagi és erkölcsi segítséggel törekszik nagyobb hazai és világpolitikai befolyásra. Az út nyiltan megvallott célja az volt, hogy pénzt gyűjtsenek a Gorbacsov által Moszkvában alapított kutatóintézet és amerikai stílusú elnöki könyvtár céljára. Az elképzelt keret 75 millió dollár, amiből ezúttal 3 millió összegyűjtése volt kívánatos. A páratlan akció szervezője James Garrison kaliforniai üzletember, akire akkor figyeltek fel, amikor két éve Borisz Jelcin első - és nem túl szerencsés - amerikai útját szervezte. Garrisonnak most sikerült megmozdítania az amerikai üzleti világ egy sor „nagyágyúját” a Rockefellerektől a Fordokig, a Carnegiektől a Mellonokig. A szervező cáfolta azokat a híreket, hogy Gorbacsov óriási tiszteledíjakat kapott előadásaiért. Ez nem lett volna stílusos -, mondotta Garrison. Ehelyett a befolyásos vendégek, akikkel Gorbacsov szűk körben is találkozott, igen tekintélyes összegekkel járultak hozzá a moszkvai intézet San Francisco-i tagozatának felállításához. Az út bizonyos gondot okozott a kormánynak, hiszen egy hónap múlva várják a Gorba- csovot menesztett orosz elnök, Borisz Jelcin hivatalos látogatását. így lett Gorbacsov fehérházi látogatásából „családi, baráti vacsora” - ahol persze a „családhoz” számított James Baker külügyminiszter és Brent Scowcroft nemzetbiztonsági főtanácsadó is. A megbeszélések körül teljes hírzárlat volt, s Bush elnök nyilván nem minden nyugtalanság nélkül várja: milyen gondokat okozhat majd a hivatalos amerikai-orosz kapcsolatokban korunk egyik példátlan leleménye: a Gorbacsov intézet San Franciscóban, amely - mint Gorbacsov reméli - a Presidió- ban, az Aranykapu Híd alatti történelmi erődben kap majd végleges helyet. Heltai András (MTl-Panoráma) - A csütörtök esti tévévita résztvevői, a két osztrák elnökjelölt sokat tanult a korábbiakból. Nem treníroztak például olyan profi szakmai vezetéssel, mint a legutóbbi parlamenti választáson a kancellári babérokra pályázó Alois Mock, aki e betanulás eredményeként a műsorban hihetetlenül merev volt, betonmondatait rezzenéstelen arckifejezés kísérte. Ez utóbbin a saját sminkmester műve még rontott - most Klestil és Streicher a televízió tapasztalt sminkeseire hagyatkozott. Aki azt hiszi, hogy ezek részletkérdések, az nagyon téved. A vitában legfeljebb a korábbi program összegezése várható el, ami dönt, az a jelöltek viselkedése, reakciója egy-egy támadásra, gyors válaszadási képességük. Nos, e tekintetben Thomas Klestil jobb volt. Humorát, feszesen fogalmazott, jól felépített gondolatait az ellentábor is értékelte, míg nem lehetett nem észrevenni, hogy a vita másik felében már gyöngyöző homlokú Streicher mennyire nem képes túltenni magát egy- egy Klestil-poénon. A műsor utáni első, még éjszakai telefonos felmérés is ezt a képet adja. A megkérdezettek 48 százaléka tartotta jobbnak Kiestilt, és csak 22 százalék Streichelt. Igaz, azért elnöknek még mindig többen - 42 százalék - akarnák Streicher!, Klestil 38 százalékos táborával szemben. Nem mintha sokat érne egy ilyen felmérés: a legmerészebb közvéleménykutatási adatot is megcáfolta az első forduló eredménye, hogy tudniillik, a már győztesnek kikiáltott Streicher alig 3,5 százalékos előnyre tett szert a pár hónappal korábban szinte ismeretlen Klestillel szemben. A televíziós vitát a helyszínen, az ÖRF épületének dísztermében vászonra kivetítve végignéző újságírók egy dologban azonosan vélekedtek: a vita sportszerű volt, és a jelöltek tiszteletre méltó politikusok, mindketten alkalmasak az államfői funkcióra. A két jelölt nézetei sok tekintetben egybeestek. Ausztria tehát - bárhogyan is hívják a következő hat évben elnökét - arra számíthat, hogy az új államfő a törvényesség betartásán munkálkodik az ország további jóléte érdekében. Ausztria közös' piaci tag lesz - ám erről a lakosság véleményét is kikérik. Mindkét politikus a legtöbb szavazatot szerző parlamenti párt vezérét kívánja megbízni mindenkor a kormányalakítással - akkor is, ha ez Haider lenne, bár ezt a kérdést egyformán teoretikusnak tekintik. Mindkettő szívesen elfeledkezne pártkötődéséről - ez volt az egyetlen vádaskodásízű része az adásnak, ám ez sem bántó hangnemben. Mindketten minden voksot fontosnak tartanak, és biztosak abban, hogy az osztrákok elég felnőttek, s nem szorulnak - mondjuk Haider részéről - tanácsra abban, kire szavazzanak. Menekülteket Ausztria ereje és képessége szerint fogad be ezután is, a humánumnak megfelelően, de a saját érdekeket nem feledve - ezt is megtudhattuk. A tévévita jó légkörét az is biztosította, hogy a műsorvezető Elmar Oberhäuser előre leszögezte: nem foglalkoznak a Haider által beterjesztett kérdéslistával - a szabadságpárti politikus előző napon juttatta el ezt a jelölteknek, mondván, hogy válaszaik tájékozódást nyújthatnának -a szabadságpárti szavazóknak. A burkolt zsarolástól Vranitzky kancellár is óvott - ám nem volt rá szükség: az ÖRF úgy vélte, hogy Haider nem lesz láthatatlan szereplője ennek a műsornak. Aki kampányt folytat, az soha nem lázíthat. Vonatkozik ez a feleségekre is. Ők együtt nézték a vitát az újságírókkal, s a kamerák minden arcrezdülésüket rögzítették. Barátságos beszélgetésnek álcázva, a jelenlevő újságírók igyekeztek mindent megtudni, hogy például hogyan töltötte a férj a vita napját- „Valójában nem is tudom” - mondta Edith Klestil., „Délután visszavonult, és kicsit pihent” - mondta Gilda Streicher, aki körül különösen nagy volt a tülekedés, mert vele volt a házaspár nagyon csinos leánya, Dagmar is. A vita után a főszereplők maguk is csatlakoztak a családhoz - még mindig az újságírók árgus szeme előtt. Ez volt a csütörtök este: péntek reggel külön-külön, és nem is egy időben az államszerződés évfordulója alkalmából újabb lehetőség nyílt emelkedett gondolatok közzétételére. S a választások második fordulójáig hátralevő kevesebb, mint tíz nap minden bizonnyal így fog eltelni. Szászi Júlia A Ouirinale lakói (MTI-Panoráma) - Az olasz köztársasági elnök alkotmányos jogköre, hogy kinevezi a miniszterelnököt, és a kormányfő javaslatára a minisztereket, kormányhivatalok vezetőit. Aláírja a parlamentben jóváhagyott törvényeket, de indokolással el is utasíthatja az aláírást. Ezen kívül főparancsnoka a fegyveres erőknek, és elnöke a bírák önkormányzati testületének, a legfelsőbb igazságügyi tanácsnak, amely a bírák kinevezését végzi. Az olasz államfő „politikailag nem felelős ” - ami annyit jelent, hogy nem váltható le (csak alkotmánysértés esetén), de önállóan nem dönthet. Minden döntéséhez a kormány ellen- jegyzése szükséges. Á valódi politikai hatalom tehát a parlamenté és a kormányé. A köztársasági elnök mégsem a közélet puszta „közjegyzője” csupán, koszorúkat elhelyező reprezentatív személyiség, hanem adott esetben nagyon is beleszólhat a dolgok alakításába. Azon múlik ez, hogyan él alkotmányos jogaival. Francesco Cossiga például igen kiterjesztően értelmezte ezeket a jogokat lemondása előtt, nem kevés vihart kavarva. De megtette ezt az eddig legnépszerűbb elnök, Sandro Pertini is a maga módján. Kinek ad kormányalakítási megbízást? Mit vétóz meg, mit nem? Milyen szózatot intéz a néphez a televízióban? - Mindez egyéni választás kérdése, és furcsa kettősséget biztosít az olasz államelnököknek. A köztársaság 1946-ban történt kikiáltása óta eddig nyolc elnök váltotta egymást a Quiri- nale Palotában, a római pápák és olasz királyok volt lakhelyén. Maga a palota irdatlan épületegyüttes, hivatalokkal és testőrséggel. Az intézmény fenntartása évi 200 milliárd lírába kerül - a monarchisták szerint többe, mint a királyság került annak idején. Az első - ideiglenes - elnök Enrico de Nicola nápolyi antifasiszta ügyvéd volt, az 1921-ben választott utolsó demokratikus parlament elnöke, akit jelkép volta miatt választottak az állam élére a fasizmus bukása után az antifasiszta koalíció pártjai, köztük a kommunisták. Utána Luigi Einaudi, liberális közgazdász következett, aki az „állam szürke közjegyzőjeként” fogta fel hivatalát. Már jóval kevésbé utóda, az 1955-ben megválasztott Giovanni Gronchi. Ő értésre adta, hogy nem kíván „a pártok és parlament foglyaként” működni. Aktív külpolitikát folytatott, és híve volt az államosításoknak a gazdaságban. Antonio Segni, a következő elnök, a hatvanas évek válságai közepette nem tudott megbirkózni a feladattal. Szélütés érte, amikor kiderült, hogy felelősséget viselt a De Lorenzo-féle szélsőjobboldali összeesküvésért. Őt a szociáldemokrata Giuseppe Saragat követte az elnöki székben, s az ő nevéhez fűződik a balközép kormányok kinevezése, a válási törvény aláírása. 1971-ben a kereszténydemokrata Giovanni Leone a mostanihoz hasonló bizonytalan kimenetelű választás és kompromisszum után került a Quiri- nale Palotába, mert a két nagy vetélytárs, Moro és Fanfani között nem sikerült dönteni. Leone meglehetősen dicstelenül kényszerült távozni idő előtt, korrupció gyanújával terhelten. Őt követte a pipás Sandro Pertini, a volt partizán, morálisan kikezdhetetlen és rendkívül népszerű szocialista politikus, aki először nevezett ki nem kereszténydemokrata miniszterelnököt. Majd Francesco Cossiga, aki a „csákányos elnökként” vonul be a történelembe, mint a párturalom ellen szélmalomharcot vívó, a „második köztársaságot” meghirdető államfő. Most megválasztandó utódán múlhat jórészt, hogy az olasz politikai rendszer milyen irányba módosul: elnöki rendszer, esetleg föderalista állam, netán erőskezű kancellárok vezette kormányok irányába? Magyar Péter
