Új Dunántúli Napló, 1992. május (3. évfolyam, 120-149. szám)
1992-05-18 / 136. szám
1992. május 18., hétfő uj Dunántúlt napló 5 A mohácsi kempingbe hollandok érkeznek Nyitnak a naturista strandok Nem csak a „textiles”, hanem a nudista strandok és kempingek is várják már a fürdőzőket, a pihenésre vágyókat. Molnár Csaba, a Magyar Naturisták Szövetségének elnöke arról tájékoztatott bennünket, hogy a legismertebb nudista-telep, a délegyházi kemping télen sem zárt be, nyit már a debreceni naturista paradicsom is, Mohácsra pedig e hét végén már hollandok érkeznek. Bár a naturisták egyesületének létszáma 8 ezerről 3 ezerre csökkent az utóbbi években, ez nem azt jelenti, hogy csökkent volna a mezítelen fürdőzés, napozás népszerűsége. Csupán arról van szó, hogy lényegesen megnőtt a naturisták szabadsága, s már nem kell az egyesületbe lépniük ahhoz, hogy háborítatlanul hódoljanak szenvedélyüknek. Manapság már szinte bárhol, bármelyik folyó, vagy tó partján megtehetik, hogy az el- dugottabb helyeken ledobják magukról a fürdőruhát. így jóformán már össze sem lehet számolni, hogy hány naturista hely van Magyarországon, hisz több önkormányzati üzemeltetésben lévő naturista kemping (például a balatonberényi, az akarattyai) és úgynevezett „vad” naturista hely várja a mezítelen napimádókat. A Bistei házaspár által vezetett mohácsi naturista kempingben várhatóan nem lesz zsúfoltság az idén, mert a határ túloldalán dúló háborúskodás a külföldi vendégek egy részét elriasztja. Ennek ellenére a terület őstermészet jellege, a csend bizonyára sokakat vonz az idén is a Duna holtágához.- Két dolgot remélünk ettől a nyártól - mondotta Bistei Zoltánná. - Bízunk abban, hogy a mohácsi önkormányzat változtat az álláspontján, amely szerint csak két-három ízben lenne szúnyogirtás, a másik pedig az, hogy reméljük megoldják a kőgátnál a víz áteresztését. Ha lennének átfolyók, akkor a környező kutak vízhozama is megnőne, és itt a kemping előtti holtágban jobb lehetne a víz minősége. A város érdeke is, hogy megfogják a turistákat, függetlenül attól, hogy azok fürdőruhában, vagy anélkül kívánnak napozni. Balog Nándor Augusztus 20-án nudi-szépe választás lesz Délegyházán. Fotónk egy korábbi versenyen készült. Sétarepülésről érkeznek a pogányi reptérre. Fotó: Balog N. Sétarepülés is volt a Fema-napon Pécs-Budapest légijárat Támogatni kell a falusi turizmust A falusi turizmusról rendezett mezőtúri négynapos tanácskozáson született határozatot hozta nyilvánosságra a hétvégén a Magyar Falusi és Tanyai Vendégfogadók Szövetsége. A tanácskozás összegezése kimondja, a résztvevő tíz európai ország és Kanada képviselői úgy vélik, hogy a falusi és a tanyai turizmus nagymértékben hozzájárulhat a helyi gazdaság megerősödéséhez. Bátorítja a szervezőket az Európa Tanács, az Európai Gazdasági Közösség és a magyar kormány cselekvő érdeklődése. A résztvevők kifejezték abbéli meggyőződésüket, hogy a különböző európai országok közötti együttműködés és cserekapcsolatok nélkülözhe- telenül fontosak a falusi turizmus egészséges fejlődéséhez. A falusi vendégfogadás az agrár- termelés kiegészítője, lehetőség a foglalkoztatás bővítésére, a szociális biztonság megteremtésére. A falusi-tanyai vendégfogadást nemzeti méretekben támogatni kell a kormányoknak, parlamenteknek, a régiók és helyi önkormányzatok. Szükséges a pénzügyi támogatás, az adó- kedvezmények, a kedvezményes oktatás, továbbképzés, a marketing-segítség. A falusi turizmus része kell hogy legyen az integrált településfejlesztésnek. A célok eléréséhez szükséges, hogy megalakuljanak a falusi vendégfogadó egyesületek, szövetségek, vállalkozások - hangsúlyozza többek között a határozat. (MTI) Már több, mint két hete, hogy Budapest és Pécs között menetrendszerinti légijáratot közlekedtet az Air Service Repülőgépes Szolgálat. Elek Tivadar kirendeltségvezetőt szombaton, a Fema-napon arról kérdeztük, hogy van-e igény a járataikra. Mint megtudtuk, az első két héten bizony nem jellemezte zsúfoltság a fővárosba indított és onnan délután visszatérő járatokat. Az AN-2-es általában egy-két utassal, főképp üzletemberekkel indult útnak.- Mindez azonban nem szabad, hogy elkedvetlenítsen bennünket, hisz az új járatok beindításakor az egész világon jellemző az kisebb forgalom. Az embereknek meg kell ismerniük az új lehetőséget, híre kell, hogy menjen a szolgáltatásnak. Cégünk felkészült rá, hogy kezdetben veszteségesek leszünk, ezért akár utas nélkül is elindítjuk a gépet. A Szombathelyről és Nyíregyházáról közlekedő járatoknál máris kedvezőbbek a tapasztalatok. A járatok hétfőn, szerdán és pénteken, reggel 7 órakor indulnak Budaörsre ahol átszállási lehetőség van Győr, Szombathely, Szeged, Debrecen és Nyíregyháza felé. A visszainduláskor (17.30 és 18.00 között) biztosított a csatlakozás, sőt a Feriheggyel való összeköttetés is megoldott. A 12 személyes gépet a menetrenden kívüli időben sétarepülésre is igénybe vehetik (így volt ez a Fema-napon is) és igény szerint charter-járatokat is indítanak az ország repülőtérrel rendelkező településeire. B. N. Nemzetközi Magyar-Német Baráti Egyesület alakult Megalakult a Nemzetközi Magyar-Német Baráti Egyesület, amelynek fő célja a magyar-német kapcsolatok erősítése, a németül beszélők történelmének, kultúrájának megismerése, a hagyományok ápolása - jelentette be az egyesület elnöke, Manherz Károly szombaton, az alakuló ülés utáni sajtótájékoztatón. Az eddigi hasonló kezdeményezésektől az egyesület alapvetően abban tér el, hogy nem kétoldalú, hanem sokoldalú kapcsolatok kiépítésére törekszik. A szervezetnek tagja lehet bárki, aki magáévá teszi az alapszabály céljait, függetlenül attól, hogy Magyarországon, Németországban, Ausztriában, Svájcban vagy a világ más táján él. A szervezet a kölni Német-Magyar Társaság jogutódjának tekinti magát, amely egykor a németországi magyar emigránsok egyik szervezete volt. Az egyesület sajtóorgánuma a magyar nyelvű Horizont magazin és a német nyelvű Ungarn Panorama című folyóirat. Az is megkülönbözteti az egyesületet például a Magyar- Német Baráti Társaságtól - amellyel egyébként szoros kapcsolatokat kívánnak kiépíteni -, hogy a kultúra területén működő neves személyiségeken túl erőteljesen számít vállalkozók, üzletemberek és bankárok tevékeny közreműködésére is. Nemzetközi táncverseny Szigetváron Szamba, jive, tangó Látványos programot kínált a hétvégén az érdeklődőknek a szigetvári Tinódi Művelődési Központ és a helyi Társastáncosok Baráti Köre. Ugyanis a gimnázium szépen fedíszített tornatermében rendezték meg immáron negyedik alkalommal a szigetvári nemzetközi társastánc csapatversenyt. Szombaton az ünnepélyes megnyitón rangos mezőnyt köszönthetett Darázsi Mátyás polgármester: Ausztriából, a Cseh és Szlovák Köztársaságból, Ukrajnából, Lengyelországból, Németországból, s természetesen hazánkból - a szigetvári SZIGO Táncklub tagjain kívül szombathelyi és balatonboglári versenyzők vettek részt - 72 táncos nevezett a versenyre, amely már délután elkezdődött és vasárnap folytatódott. A két nap során „D”, „C” és „B” kategóriákban, latin - szamba, jive, paso doble, rumba és cha-cha-cha -, valamint standard - qick step, bécsi és angol keringő, tangó, slowe fox - táncokkal léptek a perkettre a csodálatosan szép, flitteres, fodros ruhákba bújt hölgyek, a feszes- nadrágos, frakkos, szmokingos urak. A remek táncokat és táncosokat szépszámú közönség figyelte, nem egyszer a hangos ováció, a vastaps sem hiányzott. A hirtelen megállások, a karcsú elhajlások, a pörgetések tették a versenyt igazán mutatóssá, színvonalassá, s a jó szervezés. Roszprim A többség érdekét szolgálják Szigorúan ellenőrzött telefonok Ugye, telefonáltak már önök is olyan készülékekkel - vagy ha nem, biztosan láttak ilyeneket -, amelyek ruhakefe, női cipő, fogmosó pohár vagy banán alakúak voltak. Nos, ezek a telefonok biztos, hogy jópofák, de az már korántsem biztos, hogy megfelelnek a magyar távközlési előírásoknak. Sőt...- Magyarországon, csakúgy, mint más országokban, engedélyhez kötik a távközlési vég- berendezések - telefonok, tela- faxok, alközpontok - üzembehelyezését. Ezt központilag, a független államigazgatási szervként működő Postai és Távközlési Főfelügyelet, egyedi esetekben pedig a mi szervezetünk végzi - mondta Dr. Angyal Ottó, a a dél-dunántúli - baranyai, somogyi, zalai és tolnai feladatokat ellátó - Pécsi Postai és Távközlési Felügyelet igazgatója. - Az, hogy a kereskedelemben kapható végberendezés engedélyezett-e avagy sem, a rajta elhelyzett PTF - Postai és Távközlési Főfelügyelet - kódszámmal ellátott, öntapadós címkéje tanúsítja. Sajnos, egyáltalán nem ritkaság, hogy olyan berendezéseket is árusítanak, amelyekről hiányzik ez a bizonyos címke: a tájékozatlan vásárló megveszi, örömmel hazaviszi, s csodálkozik, hogy a távközlési vállalat nem helyezi üzembe, vagy ha ezt saját maga teszi meg, különféle gondjai lehetnek a működtetés során. Faggatom az igazgatót, nem felesleges „kekeckedés” ez az eljárás a hazai távközlés mai állapotát is figyelembevéve? Dr. Angyal Ottó szerint egyáltalán nem, s műszaki szempontokkal érvel.- Minden egyes nemzeti távközlési rendszer különböző belső sajátosságokkal rendelkezik, az európaiak még csak-csak hasonlóak, de például az USA-beli alapvetően eltérő. így gyakran előfordul, hogy olyan végberendezéseket vásárolnak az emberek külföldi útjaik során - elsősorban távol-keleti termékeket -, amelyek hóbortosak ugyan, de mivel az amerikai piacra készültek, zavarhatják a hazai telefonrendszert, s tarifá- lis problémákat is okozhatnak. Manapság egyre inkább teret hódítanak az úgynevezett CT-rendszerű, zsinór nélküli telefonok. (Figyelem, nem a rádiótelefonokról van szó!) Ezeknek az a változata, amelynek elegánsan hanyag mozdulattal kihúzható antennája van, biztos, hogy nem felel meg a magyar szabványnak. Lehet, hogy csak a szomszéd tévéje lesz szellem- képes, de az is előfordulhat, hogy egy egész lakótömb TV műsorvételi lehetőségét zavarja. A telefonokat, telefaxokat, alközpontokat éppen ezért szigorúan ellenőrzik, mert a szakemberek szerint a távközlésen belüli szabadság nem azt jelenti, hogy bárki, bármilyen készüléket szabadon és büntetlenül eladhat, becsapva ezzel másokat. A nem engedélyezett berendezéseket pedig kikapcsolhatják a rendszerből. Roszprim Nándor Pécsett a Magyarürögi út melletti Park utcában teraszos társasházak építését szervezzük Lakásméretek: garzontól 120m‘-ig. Saját munka beszámítása is lehetséges! Jelentkezni lehet: Ingatlancentrum KfL Pécs, Sallai u. 9. Naponta 9.14 őráigTelefon: 36-146 (3500)