Új Dunántúli Napló, 1992. május (3. évfolyam, 120-149. szám)

1992-05-17 / 135. szám

Labdarúgó NB I. Békés pontosztozkodás Veszprém-PMSC 1-1 (0-0) (Munkatársunk telefonjelen­tése) Veszprém, 4000 néző. V.: Huták. Veszprém: Andorka - Gersics, Lantai, Csik, Szécsi - Csornai, Kiss, Perger, Kelemen- Bősze (Horváth, a 35. perc­ben), Lehota. Edző: Bozai Gyula. PMSC: Kovácsevics - Kónya, Balog, Lőrincz, Vókó - Medgyes, Bódog, Túri, Kocsis- Knézics (Magyar, a 75. perc­ben), Hánzs (Braun, a 86. perc­ben). Edző: Garami József. Hosszú perceken át a pálya közepének gyepét koptatták a két csapatjátékosai, a két 16-os közé szorult a játék, kapukö­zeibe csak két-két szöglet ere­jéig jutottak a futballisták. All. percben Knézics fejelt élesen alig kapu mellé. Húsz perc eltel­tével Knézics indította a bal ol­dalon Hánzsot, de a pécsi csatár fejesét könnyedén húzta le An­dorka. A következő támadásnál Túri szögletéről egy gondolattal késett le az előre lopakodott Bódog. Elképesztően nagy hi­baszázalékkal játszottak mind­két oldalon, így a közönségnek csak a bosszankodás jutott. Fél óra elteltével Balog unta meg a pepecselést, megiramodott a hazai kapu felé, de hosszan szöktette magát, emiatt szabály­talankodtak vele szemben, és egy perces ápolásra szorult. A 43. percben Hánzs lépett ki Medgyes labdájával, de 14 mé­Siófok, 4000 néző. V.: Nagy L. MTK: Zsiborás -Talapa, Hí­res, Bognár, Kecskés - Vincze, Horváth, Vancsa, Ivanics (Szabó 70.p.) - Balogh, Hámori (Morozov 70.p.). Edző: Vere­bes József. Siófok: Bíró - Ke- repeczky (Keszeg 13.p.), Zare, Olajos, Kolovics - Máriási (Kámán 72.p.), Varsányi, Dúró - Gregor, Fischer, Kirchmayer. Edző: Varga István. A 13. percben Balogh vezette baloldalon az MTK támadását, összecsapott Kerepeczkyvel, utóbbi a földön maradt, mint később kiderült, eltört a lába. A 28. percben Dúróba Balogh szándékosan belerúgott, ezért kiállították. A 72. percben Szabó a kapujától 14 méterrel kifutó Bíró kezei között a há­lóba fejelte a mérkőzés egyetlen gólját. (1-0) Szekszárd, 1200 néző. V.: Molnár II. J. Szekszárdi Dó­zsa: Mausz - Koller, Dzsino- vics, Kalmár, Nagyfalusi - Bo- zsér, Agapov, Mészáros (Sz-abó T., a 72. percben), Horváth, Varga L., Tóth (Pilisi, a 84. percben). Edző: Teszler Vendel. ESMTK-Bauinvest: Pap - Gabnai, Vaskó, Kiss (Varga G„ a 46. percben), Farkas - Szabó Z., Lippai, Balázs, Balogh - Hudák, Németh (Fehér, a 60. percben). Edző: Dálnoki József. A 30. percben Mészáros szögletét Varga L. a védők gyű­rűjéből 8 méterről a kapu köze­pébe fejelte. (1-0) Öt perc múlva Hudák és Németh fejese nyomán egyaránt a felső léc térről csúnyán mellé durrantott. Egy perc múlva ismételhetett, ekkor 18 méterről bombázott a léc fölé. A szünet után Lehota csúszta­tott fejese elkerülte Kovácse­vics kapuját. Az ellentámadás­nál az 51. percben Balog hosz- szan előre adott, Andorkát saját védője akadályozta, Túri meg­szelídítette a labdát és 8 méter­ről élesen lőtt a kapu közepébe. (0-1). A gól felrázta a hazaiakat, ám kakaskodásokon kívül mást nem tudtak elérni. Megpróbált újítani a Veszprém, Bódogék viszont jól szűrték a támadáso­kat. A 69. percben Lehota harcolt ki egy szögletet. Csornai beíve­léséből Horváth az ötösön a jobb alsó sarokba fejelte a haza­iak egyenlítő gólját. (1-1). Ezután a veszprémiek min­dent egy lapra feltéve támadtak, de a védők Kovácseviccsel együtt mindig tisztáztak. Szoros emberfogással kezd­tek a csapatok, és nem is tud­tak fél órán át elszakadni egymástól az ellenfelek. A vé­dők végigkísérték embereiket, ezért jó támadás híján a ka­puk az első félidőben nem ke­rültek veszélybe. Megválto­zott a szünet után a játék képe, s bár a hazaiak erősítet­tek, egy nagyszerű, kevés hú­zásból kialakított támadásból Szikrázóan, kemény bele- menésekkel indult a mérkő­zés, főleg az MTK keményke­dett. A sajnálatos sérülés visz- szavetette a hazaiakat, és las­san az MTK teljesen felülke­rekedett. Hiába próbálták a siófokiak legalább az egyik pontot megmenteni, ez nem sikerült. Jók: Zsiborás, Híres, Ta­lapa, Bognár, illetve Zare, Olajos. Varga István: - Előttem tel­jesen érthetetlen a csapat min­den elgondolást nélkülöző já­téka és a kapu előtti tehetetlen­sége. Molnár József TOVÁBBI EREDMÉNYEK: Vasas - Videoton 4-1 (0-1), Vác - Rába ETO 1-0 (0-0), FTC - Tatabánya 3-1 (1-0), Ha­ladás-ZTE 0-1 (0-1) mentett. A 44. percben Kiss el­vétett egy átadást. Varga L. rá­csapott a labdára, kapura húzott és a kifutó Papot is kicselezve elegánsan helyezett a hálóba. (2-0). Szünet után az 50. percben Bozsér szögletét Tóth 7 méter­ről fejelte a léc alá. (3-0). A 70. percben az egymásra váró hazai védők csak nézték, ahogy a fel­futó Varga G. beadását Szabó Z. 11 méterről a jobb sarokba vágta. (3-1) Régi adósságát törlesztette a Szekszárd a tavaszi első ha­zai győzelmével. A Veszprém kontra Szekszárd átigazolási „bohózatból” játékengedély- lyel kikerült és hazatért a PMSC szerezte meg a veze­tést. A gólt követően ölte a já­tékot a piros-fekete együttes, s ezzel csak idegesítette a min­dent megpróbáló ellenfelét. A pécsiek balszerencséjére egy könnyen elkerülhető szöglet­ből kiegyenlített a Veszprém. Kovácsevics a gól előtt le­ragadt, de több nagy védéssel is helyrehozta hibáját. A véde­lemben Balog és Lőrincz, a középpályán Bódog és Túri mozgatta a csapatát, s ezúttal jó társakra leltek Kónya és Medgyes személyében. A hazaiaknál a hátvédsor­ban Csík, a középpályán Per­ger és Kelemen, míg a csatár­sorban a csereként pályára lépett és gólt is szerzett Hor­váth volt jó. Bozai Gyula: -Az általunk kötelezőnek vélt győzelem való­sággal béklyóba kötötte a csa­patot. Játékosaim közül egyesek túlzottan magabiztosan vették a játékot. Az első félidőben gyen­gén játszottunk. Hibáztam, hogy csak két támadóval kezdtünk, s ez kevés volt a jól védekező Péccsel szemben. Garami József: - Az első fél­időben azt nyújtotta a csapat, amit tőle vártam. A mérkőzésen volt két-három gólhelyzetünk, ha ezeket jobban összpontosítva kihasználjuk, biztosan másként alakul a végeredmény. Kapu László Az NB I. állása 1. FTC 26 14 10 2 50-19 38 2. Vác 26 15 7 4 47-26 37 3. MTK 26 14 5 7 39-25 33 4. Kispest 25 14 4 7 42-25 32 5. Siófok 26 12 6 8 34-26 30 6. Vasas 26 9 10 7 30-22 28 7. Videoton 26 8 11 7 34-20 27 8. PMSC 26 9 9 8 22-23 27 9. UTE 25 8 10 7 36-31 26 10. Veszprém 26 7 9 10 20-35 23 ll.BVSC 25 7 8 10 23-25 22 12. Rába 26 7 7 12 28-38 21 13. Haladás 26 6 8 12 22-31 20 14. Diósgyőr 25 5 8 12 20-37 18 15. Tatabánya 26 5 8 13 23-43 18 16. ZTE 26 3 6 17 16-50 12 1. Siófok - MTK 0-1 2 3. Bremen - Nürnberg 1-3 2 4. Duisburg - Dortmund 0-1 2 5. Düsseldorf - Hamburg 1-0 1 6. Dresden - Köln 0-0 X 7. Leverk. - VfB Stuttg. 1-2 2 8. S. Kickers - Bochum 2-0 1 9. Rostock - Frankfurt 2-1 1 A többi mérkőzés vasárnap lesz. Varga L. két remek megoldá­sával szerzett megnyugtató előnyt a Dózsa. A szünet után egy pontrúgásból gyorsan to­vább növelte előnyét a hazai gárda. Az erzsébetiek ekkor már nem tudták megismételni az első félidőben mutatott fo­lyamatos, pontos összjátéku- kat. Csupán - egy védelmi hi­bát kihasználva - szépítő gólra futotta erejükből. A ta­lálkozó összképe alapján megérdemelt hazai siker szü­letett. Jók: Varga L., Mausz, Dzsinovics, Nagyfalusi, Aga­pov, illetve Szabó Z., Farkas, Lippai. Fekete László Forma-1 Nigel Mansell startol az első helyről a Forma-1 vasárnapi, idei ötödik világbajnoki futa­mában, Imolában. A 38 éves brit ebben az évben valamennyi versenyen az első helyről in­dult. Az első három sor párosítása. 1. sor: 1. Nigel Mansell (brit, Williams-Renault) 1:21.842 p, 2. Riccardo Patrese (olasz, Wil­liams-Renault) 1:22.895. 2. sor: 3. Ayrton Senna (brazil. McLa- ren-Honda) 1:23.086 4. Gerhard Berger (osztrák, McLaren- Honda) 1:23.418. 3. sor: 5. Mi­chael Schumacher (német, Be- netton-Ford) 1:23.701 6. Martin Brundle (brit, Benetton-Ford) 1:23.904. A VfB Stuttgart a bajnok Az utolsó pillanatig kiélezett volt a harc a nyugatnémet lab­darúgás első vonalában a baj­noki címért. A Frankfurtnak, a VfB Stuttgartnak és a Dort- mundnak ugyanannyi volt a pontja, az utolsó forduló előtt csak a gólkülönbség döntött kö­zöttük. Mindhárman idegenben léptek pályára a szezonzárás­kor. A Frankfurt Rostockban kikapott, viszont a VfB Stutt­gart Leverkusenben, a Dort­mund pedig Duisburgban is győzni tudott, így a Bundesli- gában ez lett a végső sorrend: 1. VfB Stuttgart, 2. Dortmund, 3. Frankfurt. A VfB Stuttgartban Buch- wald a 86. percben fejelte a baj­noki aranyat jelentő gólt. Labdarúgó NB III. Kap. Honvéd-PVSK 2-0 (1-0) Kaposvár, 300 néző. V.: Lerch. K. Honvéd: Ferenc - Reith, Kulcsár J., Somogyvári - Radics, Sugár, Prantner, Fodor, Schweiszguth (Horváth Z.) - Kulcsár K. (Kollár), Jelena. Edző: Köves László. PVSK: Tihanyvári - Bárány (Fülöp), dr. Brezniczky, Andreidesz - Kaufmann, Becker, Gallai (Bruder), Bojás, Németh - Ec­kert (Takács), Varga. Edző: Rónai István. A nagy mellény­nyel érkező vasutasok ellen a lelkesebb kis katonacsapat ma­gabiztos játékkal, megérdemel­ten nyert. G.: Fodor, Kulcsár J. (11-esből). Megy ebaj nokság A labdarúgó Baranya megyei bajnokság I. osztályában szom­baton a következő eredmények születtek: Zsolnay SK - PBTC 1-0 (1-0), Vasasi B. - Hidas 3-0 (0-0). MTK - Siófok 1-0 (0-0) Labdarúgó NB II, Szekszárd-ESMTK-Bauinvest 3-1 (2-0) vasárnapi UJI __________ D unántúli napló Új Vasárnapi Dunántúli Napló, az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: LOMBOSI JENŐ Főszerkesztő-helyettesek: BÁLING JÓZSEF, GÁRDONYI TAMÁS és MIKLÓSVÁRI ZOLTÁN Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája, MOLNÁR GYÖRGY irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7623 Pécs, Rákóczi út. 34. 7601 Pf.: 134 Telefon: 15-000. Szerkesztőségi telex: 12-421. Telefax: 36-345. Kiadói telex: 12-320. Telefax: 22-301. Készült a Pécsi Szikra Nyomdában. Pécs Engel János út 8. 7630 Telefon: 32-177. Telex: 12-211. Felelős vezető DR. FARKAS GABOR Terjeszd a Magyar Posta. Előfizethető bármelyik hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapel­látást *dánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 42 forint, negyedévre 126 forint, félévre 252 forint, egy évre 504 forint. ISSN 0865-9125 Súlyemelés Szekszárdi Húsipari SE, a Dombóvári DSK, a Bonyhádi SE, a Tamási SE és Pécsi SE súlyemelői indultak a tegnap Pécsett rendezett egyéni minő­sítő versenyen. Az összesen megszerezhető 15 elsőségből öt a dombóváriaknak, négy a há­zigazda pécsieknek, három a tamásiaknak, kettő a bonyhádi­aknak, egy pedig a szekszárdi­aknak jutott. Képünkön a pécsi Szigetvári ( ő is első lett) 95 kg-os szakításgya­korlata látható Kóródi Gábor felvétele Kosárlabda Még veretlen a válogatottunk Szombaton Szekszárdon folytatódott a Magyar Kosár­labdázók Országos Szövetségé­nek jubileumi nemzetközi női tornája. Előbb mintegy 200 néző előtt a Kanada - Japán találkozót rendezték, amelyen rendkívül nagy küzdelemben a kanadaiak 97-93 arányú győzelmet arat­tak. (L. d.: Stemberger 25/15, Blackwell 18, Lang 15, Evans 12, ill. Kató 30, Mikawa 23/21, Hagiwara 21/6). Telt ház fogadta az ezután pá­lyára lépő magyar és a bolgár válogatottat. A magyar válogatott kezdett jobban, 7-2-re, majd 14-8-ra vezetett. Ekkor főleg Balogh termelte a pontokat és csapa­tunk fokozatosan elhúzott. A 8. percben 21-10-re, majd öt perc­cel később 29-18-ra módosult az állás. Balogh mellé Sztojko- vics és Horváth is nagyszerű já­tékkal zárkózott fel. Hosszú hajrát nyitottak a bolgárok ez­után, és a 16 percben 38-36-ra felzárkóztak. A félidő hajrája fej-fej melletti szoros küzdel­met hozott. A mieink négy pon­tos előnnyel térhettek pihenőre. A szünet után mindkét csapat szemlátomást idegesen kezdett, aztán Branzova unta meg a ponttalanságot. Kosarára Ba­logh nyomban válaszolt, a 22. percben 50-46 volt az állás. Fej-fej mellett haladt a két vá­logatott, a 25. percben 58-50-re módosult az állás. Óriási ováció közepette lépett pályára a szek­szárdi Kranyecz. Időközben 10 pontra nőtt válogatottunk elő­nye, azzal együtt, hogy a véde­kezési hibákat pontokkal bün­tették a bolgárok. A félidő de­rekán az agresszívabb bolgár válogatott 62-56-ra felzárkó­zott. Rövid időre, hiszen a visz- szatért Sztojkovics kosarával a 32. percben már 69-56-ot muta­tott a javunkra az eredmény- jelző. Bolgár időkérés után Kranyecz is feliratkozott a pontszerzők közé, majd Balogh folytatta az első félideji pont­gyártását, az előny a 35 percben már 20 pontra nőtt. A bolgárok nem adták fel, csökkentették a hátrányukat, ám a magyar együttes teljesen megérdemelt győzelméhez nem fért kétség. A jubielumi tornán második mérkőzését is megnyerte a ma­gyar válogatott, így az első he­lyen várhatja a mai kecskeméti, Kanada elleni finálét. Magyarország - Bulgária 87-69 (48-44). V.: Szabó Gy., dr. Valovics. Magyarország: Németh 7, Balogh 34/3, Bakai 8, Sztojkovics 13/3, Horváth 3/3. Csere: Szarka 2, Csák 10, Rátvay, Kalmár-Nagy 2, Kra­nyecz 2, Biró, Nagy A. 6. Szö­vetségi kapitány: Pálinkás Jó­zsef. Bulgária: Hadzsijankova 7/3, Ratkova 15/6, Ilieva 6, Branzova 5, Varvanova 17. Csere: Angelova 4, Popova 2, Szasova 5/3. Cekova 6, Rasa- kova 2. Szövetségi kapitány: Ivan Lepicsev. F. L. A Veszprém - PMSC mérkőzés eredményét eltaláló pályázó­ink közül a sorsolásnál a szerencse Rébék Józsefné, 7761 Ko- zármisleny, Kossuth L. u. 7. szám alatti lakosnak kedvezett, aki a 200 Ft-os vásárlási utalványt postán kapja meg. Az e heti szelvények beérkezési határideje pénteken déli 12 óra, pályázni csak a lapból kivágott szelvénnyel lehet. Ezt címünkre (Új Du­nántúli Napló szerkesztősége, 7623 Pécs, Rákóczi út 34.) kell beküldeni. Főmérkőzés: PMSC - ZTE..............................................v ................................ P ótmérkőzés: Tatabánya - Siófok.................................................................. A pályázó neve:.......................................................................................................... Lakcíme:.....................................................................................................................

Next

/
Thumbnails
Contents