Új Dunántúli Napló, 1992. május (3. évfolyam, 120-149. szám)
1992-05-16 / 134. szám
10 aj Dunäntüll napló 1992. május 16., szombat Sebes S. József S. J. Egy magyar tudós életútja a nagypalli rk. népiskolától a washingtoni egyetemi katedráig. Nyugati tudományos folyóiratok adták hírül, hogy 1991. március 16-án Rómában hosz- szantartó súlyos szenvedés után meghalt .Joseph S. Sebes S. J.”, aki a szovjet-kínai határvitában az ENSZ szakértője volt, és 1958-tól 1985-ig a Washingtoni Georgetown egyetem profesz- szoraként más egyetemeken is Ázsia és a Távol Kelet története, civilizációja és kultúrája témakört tanította. Schobert József - aki nevét később Sebesre változtatta, és a tudományos életben ezen a néven vált ismertté - 1915-ben született a Baranya megyei Nagypallon. Gimnáziumi tanulmányait Pécsett, a jezsuiták Pius gimnáziumában végezte. Ez a gimnázium a mai egyetemi bölcsész- és természettudományi kar épülete volt. Az államosítás után Janus Pannonius néven éldegélt, majd az épületből eltávolították. (A nagypalli szülők kedvelhették ezt a gimnáziumot, hisz 1931-ben is találunk az érettségizettek között Nagypallról származó későbbi egyetemi tanárt.) Jóska gyerek nem tartozott a kiemelkedő tanulmányi eredményeket felmutató „mintadiákok” közé, de a felsőtagozaton általában jórendű tanulóvá vált. Nevét iskolatársai a futball révén ismerték meg. Régi iskolatársai ma is emlegetik az iskola csapatának válogatott csatárát, aki még az érettségi után, véndiákként is Pécsre visszatérve részt vett egy-egy jelesebb meccsen. 1934-ben 58 (akkoriban 60 körül volt a jezsuitáknál egy-egy osztály létszáma) társával együtt tett érettségi vizsgát jó eredménnyel. Tanárai - mint általában az akkori gimnáziumi tanárok- nem estek a számok bűvöletébe, és egy-egy nem jeles jegy mögött is igen magas tudás volt. így a továbbtanulást sem a szerzett érdej egyek határozták meg, hanem a tanulóknak egész egyénisége, nagyfokú általános műveltsége. így történhetett, hogy érettségi után a nem jelesen érett ifjú a köztudottan a legkeményebb tanulmányi követelményeket igénylő jezsuita rendbe kérte felvételét, és megkezdte a jezsuita noviciusság, a jezsuita képzés igen kemény iskoláját. Itt - ahogy fiúknál gyakran történni szokott - hamarosan kibontakozott szellemi képessége, amelyet gimnáziumi tanárai is már biztosan felismertek. Alapképzés után rendje a magyar jezsuita rendtartomány kínai részlegébe küldte. (Ennek a magyar missziósterület történetének feldolgozása még sok érdekességgel szolgálhatna.) Európában ekkor már dúl a világháború. Sebes József vele együtt ugyancsak Kínába küldött pécsi származású Ladányi Lászlóval együtt 1940 őszén indul el vonaton Budapestről Belgrádon keresztül Szófiába. Innen repülőgéppel utaznak Harkovba, majd Moszkvába. További ütjük a transzibériai expresszel Csita (az első világháború idején hírhedt hadifogolytábor), Tien-Csin, majd Peking. Itt két év állt rendelkezésére a kínai nyelv és szokások elsajátítására. Ezt követően a magyar missziósterület iskoláiban tanított angolt és geometriát. Majd Sang- haiban befejeztetik teológiai tanulmányait, és itt szentelték pappá 1946-ban. (társa, Ladányi László ekkor Hong-Kongba kerül, ahol a China News szerkesztője, majd a Fülöp szigeteken az 1991-ben bekövetkezett haláláig jelentős egyházi vezető.) Pappászentelése után a kommunista hatalomátvétel felszámolta a kínai magyar misz- sziót. Ekkor a rend generálisa 1947-ben Rómába rendelte, és itt a jezsuita történeti intézet kínai részlegének a vezetését bízták rá. ő szerkesztette a Monumenta Sinensis c. kiadványsorozatot, amely a legjelentősebb forrása minden Kínával foglalkozó tudósnak. Ezt követően évekig spanyol egyetemeken folytat tanulmányokat, majd 1958-ban az Egyesült Államokban, a Harward egyetemen doktorál. Disszertációját 1961-ban kiadják. Ez a munka az orosz kínai kapcsolatokkal foglalkozó jezsuita forrásokat dolgozza fel, és így politikai aktualitása miatt is forrásmunkává vált. Mivel útlevelét az akkori magyar (illetve magyarországi) hatóságok 1948-tól kezdve nem hosszabbították meg (sőt rendtársai sokasága kerül ettől kezdve börtönökbe és internálótáborokba) 1956-ban amerikai állampolgárságért folyamodik, és azt akkor már ismert tudósként meg is kapja. Ezt követően sorozatosan jelennek meg a Távolkelet történetével foglalkozó tanulmányai, könyvei.- Tagjai közé választja az Amerikai Külügyi Egyesült az USA Kína-kapcsolatai Nemzeti Bizottsága, a Tokiói Távolkeleti Kultúra Intézete, az Ázsiai Tanulmányok Egyesülete, az Amerikai Történelmi Társaság, az Amerikai Orientális Társaság. Súlyos betegségében Rómába költözik, hazalátogatásra készül. Betegsége mindjobban elhatalmasodik rajta, és Rómában hal meg. P. Sebes S. József S. J. világhírű tudós lett távol hazájától és mint annyi nagy tudósunkat, a magyarországi élet „felelős” vezetői őt is igyekeztek nem megismertetni, illetve elfeld- tetni. Ő mindig éhhez a kis hazához tartozónak vallotta magát. Megérdemelné, hogy legalább szülőfaluja gondolna emléke megörökítésére. Dr. Rajczi PéterHumánpolitika Az elmúlt héten rendezték Siófokon a III. Országos Humánpolitikai Konferenciát, melyen miniszterek, minisztériumi és főhatósági vezető tisztségviselők fejtették ki véleményüket a humánpolitika kapcsán. De mi is valójában a humán- politika? Egy biztos, annyira tág fogalom, hogy bárkit kérdezek is, mindenki mást mond. Tudom, nem vagyok közvéleménykutató intézet, de vak és süket sem, így akaratom ellenére is gyakorta hozzájutok lényeges információkhoz a humánszférából. S mivel a közvéleménykutatás egyik alapkövetelménye az informátor kilétének titokban tartása, ezt a módszert vagyok kénytelen alkalmazni magam is, amikor a humánpolitikai, közérzeti véleményeket gyűjtöm csokorba. A minap jelent meg a lapokban az Újpesti Családsegítő Központ létminimum-számítása a május 1-jei árakon számítva. Adataik sokkolnak. Például egy négytagú családban az egy főre eső létminimum már 9705 forint (egy éve ez az ösz- szeg még 7197 forint volt). Tehát az elmúlt év alatt több mint egyharmadával (34,8%) növekedett a minimális megélhetés költsége. Számoljunk csak! De minek! Az ember vagy kijön abból, amit kap, vagy nem. Hiába is tudja, hogy legalább ennyit meg ennyit kellene kapnia fiavonta, ha nem kap annyit! Nem mondom, jobb helyzetű az, akinek az egy főre jutó havi jövedelme az említett fölött van. De az sem mindegy, hogy mennyivel. Becslések szerint 2-3 millió honfitársunk már veri a létminimum-lécet. .. „Az ember a gazdaság központjában” - volt a siófoki tanácskozás mottója. Jó, de ki? A bevallott 480 ezer munkanélküli, akiknek tábora nem is a legborúlátóbbak véleménye szerint év végére akár a 700 ezret is elérheti? Vagy azok, akiknek még van munkahelye? Van még, de meddig? Barátom nem állja meg, hogy ne fakadjon ki:- Van még munkahelyem, munkám is, de lassan belegebe- dek ... Meddig lehet még zsarolni ezzel a havi fixes létbiztonsággal? - kérdi, s mivel nem értem pontosan mire céloz, kifejti: - A korábbiaknál is sokkal több munkát követelnek a főnökeim, pedig általuk is elismerten jól és rengeteget dolgoztam. Most a valamivel több bérért vagy kétszer annyit követelnek, s ha ez nem megy, fel is út, le is út. Félek, vagy hibát vétek, vagy belerokkanok az egészbe, s akkor az utcán találom magam ... De élni muszáj! S közben egyre csak fogyunk. A honvédelmi miniszter Siófokon egyebek között azon sajnálkozott, hogy a legutóbbi népszámlálás óta 340 ezerrel kevesebben vagyunk, azon is, hogy a 100 ezres létszámúra levitt honvédség sorállományának feltöltése is egyre nagyobb gondot jelent, hisz a sorozóorvosok egyre több fiatalt kénytelenek egészségi állapotuk miatt eleve felmenteni a sorkatonai szolgálat alól. A jövőképéről: „A vállalkozók, menedzserek, értelmiségiek mellett a munkásságra, a szakmunkások szakértelmére és szaktudására alapozva valósítható csak meg hazánk felemelkedése, a nemzet fennmaradása.” „A munkanélküliség nem a rendszerváltáshoz kapcsolódó fogalom - tisztázta siófoki előadásában a munkaügyi miniszter, hozzátéve: - Ez a társadalmi gond a rendszerváltást követően került felszínre.” Nem irigylem őt sem, de a munkanélkülieket és azokat sem, akikre rövidesen rájár a rúd. Mert a munkaügyi tárca vezetője szerint megszűnt, avagy minimumra csökkent a munkaerő iránti igény. A közhasznú munkavégzés, az átképzés, az előnyugdíj, a részfoglalkoztatás is csak a „szerencsésebbeknek” mentőöv. Csepp a tengerben. Mert még a munkáltatóktól és munkában állóktól beszedett szolidaritási alap is komoly gondokkal küzd, ön- járóan a jelen pillanatban működni nem tud, a költségvetés kénytelen garanciát vállalni a működéséért... Nem is szólva arról, hogy a másfél éves határidő leteltével 80-90 ezer ember esik ki a munkanélküli járadékosok közül, s legtöbbjük szociális segélyezetté válik. Mi lesz velük? * Közgazdász ismerősöm bölcs mondást idéz: az éhezőnek nem halat kell adni számo- latlanul, hanem meg kell tanítani halászni. Ez a mi esetünkben annyit jelent, hogy munkát kell adni, munkahelyet kell teremteni a munkából ezért-azért kiszorultaknak, a munkába most álló pályakezdőknek. De ez is pénzkérdés. Abból meg nincs elég. Mire nincs? Másik, ugyancsak gazdasági kérdésekben járatos ismerősöm e téma kapcsán így fogalmaz:-Nem kellene mindenáron megszüntetni minden olyan munkahelyet, amely hacsak nullszaldós működéssel is, de életképes? Mert ezzel meg lehetne tartani a munkahelyeket, a munkaerőt, s nem kellene őket a semmiből járadékban, segélyben részesíteni. Munkájukkal fenntarthatnák magukat! Azt hiszem, mindkét véleménynek valahol igaza van. „Mennyire tőke Magyarországon a munkaerő? - kérdezte siófoki hallgatóságától pénzügyminiszterünk, s sajátos optimizmusával mindjárt válaszolt is. Egy jólmenő cég vezetője - régi ismerősöm - a szünetben nem rejtette véka alá véleményét:-Lassan már megfizethetetlen nálunk a munkaerő, aki ennek ellenére is alig kap kézhez valamit. Ha mondjuk egy munkatársam bruttó húszezret keres havonta, mennyit kap kézhez? Tizenegy néhány ezret. Valamivel többet mint egyharmadát, mint amennyit én, mint munkáltató fizetek a munkájáért. Még jó, hogy az ember áll a gazdaság központj ában! Manapság már egyetlen ok, a világszínvonalra hivatkozás is elegendő a fogyasztói, szolgáltatási és egyéb árak ilyen-olyan mértékű emelésének bejelentéséhez. A béreink viszont hol vannak ettől!? ■sk A pénzügyminiszter is említette: „A béreinkbe sok minden nincs még beépítve (lakáshoz jutás stb., stb., stb.)” De mivel ő hivatalból is optimista, reménykedhetünk, hogy véleménye, miszerint ez az ország sikerre van ítélve előbb-utóbb megvalósul. „Meg kell tanítani az embereket dolgozni: pontosan, precízen!” - ezt is pénzügyminiszterünk mondta Siófokon. Erre viszont még a nem is oly régmúltból felelhetnék nagy humoristánk egyik akkor is találó mondásával: „Ha megfizetik.” Elismerem, a humán politikát meg kell szabadítani mindenféle ideológiától. Csak azt nem tudom, a munkaerő ára marxista kategória marad-e a továbbiakban is? Ha az marad, fél, egy, két év múlva vajon milyen számadatokat tesz közzé az Újpesti Családsegítő Központ az akkorra kiszámított létminimumként? És akkor már hánymillióan tengődünk a létminimum alatt . . ? Murányi László Emberség M indazok, akik akár hivatástudatból, akár kedvtelésből gondozzák nyelvünk virágoskertjét, jog- gal-okkal büszkék annak sokszínűségére. A szavak eredetének, értelmének boncolgatása, elemzés sokszor fura, ám játékos lehetőséget kínál. így vagyok a címben említett fogalommal, amikor vizsgálom, magyarázom értelmét. Emberség = a mások emberrel szemben tanúsított, szeretetből, megértésből táplálkozó segítőkészség, a gondokban-bajok- ban osztozni tudó képesség és mindenekelőtt a megoldásokban, útkeresésben való azonosulás képessége. így van ez, ha embertársainkhoz való viszonyunkat vizsgáljuk. De hogy van mindez, ha állataink - akik társaink és barátaink - helyzetében gondolkodunk? Ha gon- dozottaink igényéhez, ösztönvilágához igazodunk, ha szolgáljuk belső indíttatásra kedvüket, ha ellátjuk őket? Akkor mit tanúsítunk irántuk? Emberséget? Vagy groteszk szójátékból fakadóan állatságot? De hiszen ennek a szónak rangja, jelentése erőteljesen negatív, így valószínűsíthető hát, hogy kedvenceinkkel szemben is emberséget kell tanúsítanunk. Mindez két okból jutott eszembe. Részint a hónapok óta tartó vita állattartók, -kedvelők és ellenzőik között, részint azok a személyes tapasztalatok, amelyekből - meglehet önkényesen - aggasztó következtetéseket lehet levonnom. Időpont: vasárnap délelőtt. Helyszín: a város főtere. Szereplők: három kiskorú és egy ereszhez kötött kutya. Mellék- szereplők: a járókelők. A gyerekek megmagyarázhatatlan okokból és dühvei rugdossák, ütik-verik a kutyát, amely vinnyogva, segítségkérő meg- hunyászkodással tűri a meg-megújuló támadásokat. Rövid ideig szemlélem csupán a jelenetet, elsősorban arra várva, hogy bárki is észrevegye a történteket. Miután érzem, hogy erre hiába várok, kemény hangon kérem számon a gyerekektől viselkedésüket. Felszólításomra támadóan nyegle modorban válaszolnak mondván, az övék a kutya, így azt tesznek vele, amit akarnak. Felemelt hangon utasítom rendre őket és ettől mintha kissé megszeppennének. Abba is hagyják kegyetlenkedéseiket, ámbár tudom, hogy ha látótávolon kívül kerülök, az inkvizíció tovább folytatódik. Nap mint nap szemtanúja vagyok annak is, amely egy kissé fogyatékos ebtulajdonos és kutyája között játszódik le. A gazda kíméletlenül bánik kedvencével (?), és mert többen szóvá tettük viselkedését, azóta láthatóan és tüntetőén még fenekedettebb vele. Sok vélemény látott napvilágot a fentebb említett vitában. A kutya és macskatulajdonosok falra hányták a borsót az ellenzőket meggyőzendő a kis állatok szeretetének szükségességéről. Arról, hogy egy-egy állat társ, magányt feloldó, bánatot feledtető barát is lehet. S legtöbbször az is. Hogy gondozása, ápolása, a neki nyújtott szeretet hatványozottan sugárzik vissza a gazdihoz. Az is való azonban, hogy a parttalan szeretet, az embertársak jogos elvárása fölé emelt rajongás ellenséges érzelmeket kelthet. A Kertváros egyik központi terén naponta többször sétáltat gazdája egy spánielt, amely a leglehetetlenebb időpontban is, végigcsaholja a teret, felriasztva a már vagy még alvókat. A gazda figyelmeztetés ellenére sem hallgattatja el legalább a kritikus időpontokban kutyáját. Érthető hát, ha a környék lakói egyre inkább a jelenség ellen, így a kutyabarátok és kutyák tábora ellen regrutálódik. Az Erreth Lajos utcában mindennapos a kutyáját a járdára piszkíttató tulajdonos. Ilyen jelenségek általánosítása és a nyomában születő ítéletek határozott keménysége választja el a két tábort szinte orvosolhatatlanul egymástól. Pedig meg lehetne találni az arany középutat. Meg kéne csupán érteniök a kutyatulajdonosoknak, hogy azért, amiért nekik többet jelent barátaik társasága, mint azoknak, akik az állatok szeretetét, ragaszkodását hírből sem ismerik, még figyelemmel kell lenniök az általában megfogalmazható elvárásokra. És meg kéne érteniök az ellenfeleknek is, hogy a szeretett állat felé fordulás azért is indokolt, de legalábbis indokolható, mert a kutya hűségesebb társ, kiszámíthatóbb alany, gazdagabb lelkületű barát, mint azok, akik érdekeik szemszögéből nézik, vizsgálják a világot, s akik nemcsak hajlandóak, de képesek is emberségüket divatok szolgálatába állítani. És ha szójátékkal kezdtem, hadd fejezzem is be azzal. Mindazok nevében, akiknek szinte nélkülözhetetlen barát és társ az az állat, amellyel megoszthatják szeretetüket, gondoskodásukat közlöm, szeretném, ha mindig kutyául érez- hetném magam. És annyi emberséget tudhatnék magaménak és embertársaiménak, amennyit ezek az állatok tisztalelkületű gazdáiktól kapnak. Bokrétás András
